Pesti Hírlap, 1914. december (36. évfolyam, 303-332. szám)

1914-12-15 / 317. szám

1914. december 13., Vasárnap. PESTI HÍRLAP 355 — (Étlap a harctéren.) Az ugyan kétség­telen, hogy mikor ezredeink javában benn van­nak a tűzben és gyakran változtatják helyeiket, ellátásuk nem épen kifogástalan; de hiszen kí­vánni sem lehet, hogy a szakácsok a rajvonalok­ban is kisérjék őket és a csaták tüzében is ki­szolgáltassák a meleg ételeket, még­pedig az előre megállapított étlap szerint. Ám ha olykor­olykor szerényebb táplálékkal is be kell érniök, vagy ki muszáj venni részüket egy kis koplalás­ból, azért vannak pompás, derűs napok is, ame­lyekben a gyomornak áldozni lehet, jó étvágy­gyal és derült kedélylyel. Hogy pedig néha­nap­ján milyen ebédekhez jutnak a katonák, annak illusztrálásául ide jegyezzük, hogy a harctéren levő egyik honvédezredünk tisztikara december hatodikán, amikor az ezredparancsnoknak volt a névnapja s a Kárpáthy-vendéglőnek nevezett lö­vészárokban vagy sátorban díszebédet rendezett, amelynek litografh­ozott éteksora a következő volt: * Paradicsomos csirkebecsinált, Hal­aspikban, Nyúlgerinc gombóccal, Rántott csirke kompóttal és savanyu ubor­kával, Torta, sütemény, Sajt, gyümölcs, fekete kávé, Parfait a la Istvánffy. Ezekhez a finom falatokhoz pediglen sört, vörösbort, tokaji szamorodnit, Palugyai bort, magyar és francia pezsgőt, valamint különféle likőröket szolgáltak föl. Talán mondani sem kell, hogy pohárköszöntőkben nem volt hiány és hogy a pohárcsengésbe a kissé távoli ágyúdörgés ve­gyült. Akkor pedig, mikor az ezred tisztikara ilyen ebédhez jutott és amikor a közelben levő másik honvédezred néhány tisztjét is vendégül látta, a legénység sem panaszkodhatott amiatt, hogy nincs mit harapni. Ez alkalommal ugyanis ,az ezredes altisztjei és közlegényei között 9 mar­hát, 200 kiló szalonnát, 490 liter rumot, 10.000 adag kávékonzervet, 40 láda kétszersültet,,, 20 láda húskonzervet, 400 kiló rizst, 80 kiló csoko­ládét, 200 kiló cukrot, 100 kiló sót, 15.000 darab cigarettát, 600 darab szivart, 5000 csomag pipa­dohányt osztottak ki. Hogy pedig az ezred né­hány lovának se legyen panaszra oka, 40 zsák zabot bocsátottak rendelkezésükre. Hát amint mindezekből látszik, a magyar honvédek élelme­zése általában kiváló és hogy ha a legények és a tisztek ennek dacára sem bíznak meg, az csakis abban találhatja magyarázatát, hogy kis­sé több jut ki nekik a szabad mozgásból és vala­mivel kevesebb a pihenésből és alvásból, mint amennyire szükségük volna. Azok az anyák és a feleségek tehát, akiknek, fiaikra és férjeikre gondolva, evés közben torkukon akad a falat, nyugodtak lehetnek, mert szeretteiket jól táplál­ják, olykor pedig olyan ebédekhez juttatják, amilyenekből otthon se mindenkor vehetik ki a részüket. . . (Vissza Sárosba!) Szabó Elemé­r, Sá­ros vármegye királyi tanfelügyelője a következő sorok közlését kéri: Felhívom tankerületem népoktatási intézeteinek azon tanerőit, akik az orosz betörés folytán állomáshelyeikről eltávoz­tak, hogy térjenek vissza haladéktalanul állo­máshelyeikre és annak megtörténtét hivatalom­hoz azonnal jelentsék be. — (A huszárezredes tragédiája.) A Ko­lozsvár közelében levő Válaszút községben Sei­der Ferenc huszárezredes, az állami csikótelep vezetője, elzárkózott szobájába, ahol homlokon lőtte magát és azonnal meghalt. Már régebben gyötrő idegbajban szenvedett és hátrahagyott le­veleiben is ezzel okolja meg öngyilkosságát.­­ (Elfogott csaló.) A rendőrség hétfőn délelőtt elfogta a Keleti-kávéházban Schlesinger Miksa huszonhárom éves rovott mullú villany­szerelőt, aki villamosvezeték javítás ürügye alatt több lakásba bement és a keze ügyébe eső dolgo­kat ellopta. Több feljelentés érkezett ellene. A károsultak jelentkezzenek a főkapitányság de­tektivosztályában. — (Elgázolások.) Hétfőn délelőtt dr Dick Márton magánzót egy közúti villamos elütötte. Súlyos sérülésekkel a Rókus-kórházba vitték. — A Hungária-úti átjárónál, az ügető versenytér mellett, a vonat halálra gázolt egy ötven év kö­rüli embert. Kilétét nem lehetett megállapítani. Egy levelezőlap volt nála Fodor László cimzés­­­­sel. A törvényszéki orvostani intézetbe vitték.­­ — (Elfogott orosz ezredes egy budapesti szállóban.) Az Astoria-szálló előcsarnokában hétfőn éjjel fél tizenkét óra tájban egy vadász­hadnagy és két szuronyos baka kíséretében megjelent egy orosz ezredes, akit csapataink a homonnai harcokban ejtettek foglyul. Az ezre­dest Alex Alexandrovics Pavlovnak hívják és egy kozák­ ezred parancsnoka volt. Vele jött Bayer Ferenc vadászhadnagy, aki nagyobb orosz fogolyszállítmányt hozott az éjjel Budapestre. Az orosz ezredes arra kérte a hadnagyot, enged­je meg neki, hogy addig, amíg tovább viszik őket, a saját költségén egy szállóban pihenhes­sen le. Az érdekes társaság megjelenése a szál­lóban nagy feltűnést keltett. Az ezredessel jött a tisztiszolgája, egy furcsa külsejű orosz pa­raszt fia is, aki amikor megjelent a villanyfé­nyes előcsarnokban, lekapta sapkáját és boldogan tekintgetett össze-vissza. Az ezredes a 205. számú szobában szállott meg, amely előtt állandóan két szuronyos baka állott őrt. A szállóban tartóz­kodott Segesváry százados és Sármay őrnagy, akik azonnal érintkezésbe léptek a katonai pa­rancsnoksággal és bejelentették az esetet. Majd pedig Bayer hadnagygyal, aki tud oroszul, az ezredes szobájába mentek. A katonai parancs­nokság döntésétől függ, hogy a hadifogoly orosz ezredest mikor viszik át a szállóból a katonai fogházba.­­ (Hősök halála.) A tymbarki ütközet­ben e hónap tizenharmadikán elesett báró Kazy József, miniszteri segédfogalmazó, tartalékos tiszthelyettes, a 13. huszárezredben. Két testvé­rével együtt küzdött a háborúban és a fia volt Kazy József földmivelésügyi államtitkárnak, aki tartalékos őrnagyi rangban szintén szolgálatot teljesít a harctéren. Eörményesi és karánsebesi báró Fiáth Béla, a cs. és kir. 10. számú huszárezred kapi­tánya, az északi harctéren az Ali-Sandez mellett vívott ütközetben kötelességének önfeláldozó tel­jesítése közben golyó által találva december 5-én délután, életének harminckilencedik évében, hősi halált halt. Hűlt tetemeit ideiglenesen Alisander­ban a r. kath. temetőben helyezték el. Szuk­ováthy Jenes honvédhuszár főhadnagy hazája védelmében a kötelességteljesítésnek hő­sies áldozata lett november 19-én Okocimban (Galíciában), ahol el is temették. Schober Elemér székesfővárosi hivatalnok, tartalékos honvédhadnagy az északi harctéren a Tomasov mellett (Ivangorod közelében) vívott csatában az ellenség golyójától találva október 23-án, életének huszonkilencedik évében hősi ha­lált halt. Técsy Géza, a 31. honvédgyalogezred fő­hadnagya, életének huszonkilencedik évében az északi harctéren a Lan folyó mellett november 4-én kapott sebesülése következtében december 9-én Bécsben az Allgemeine Krankenhausban meghalt. Holttestét hazaszállították Veszprémbe. Neuhauszer István, a 26. közös gyalogez­red 10. menetszázadának hadnagya, az északi harctéren Olkusznál kapott súlyos sebesülése következtében Bécsben hősi halált halt. Huszon­négy éves volt. Unsch­weger József, a 8. honvédtüzérezred hadnagya, Unterweger Péter békési orvos fia, Chirownál kapott súlyos sebébe a bécsi klinikán belehalt. Bauer Károly hadapród az első tábori va­dászezredben, Bauer Soma újpesti állami polgári leányiskolás tanár fia, az északi harctéren hősi halált halt. — (Aki a csatában leitta magát.) Aage Madelung Homonnáról keltezve a következőket írja a Berliner Tageblattban: — Az oroszok — amiként ismeretes — Szinna felé takarodtak ki Magyarországból. A kozákok és szibériai vadászok égő házakban melegedtek és a­ lángtengerben is borral öblö­gették torkukat. Barkó közelében foglyul ejtett szibériai vadászokat vezetnek el. Hatalmas fic­kók, fejükön szürke prémsapka. Meg sem lát­szik rajtuk, hogy már egy h­áború van a hátuk mögött és hogy milyen messziről jöttek. Sűrűn egymás mellett kis léptekkel dülöngélnek előre. Az egyik nagy darab kenyérrel a kezében lép­del. Megkérdem, hol kapta a kenyeret: — A mi kenyerünk, — feleli — komisz­kenyér, szállították nekünk! Kezembe veszem és megszagolom az orosz katona­ kenyeret. Goromba lisztből készült, de nem rossz és táplálónak látszik. A foglyok egyik csapata egy nagy kosarat hoz. Úgy viszik ezt az alkotmányt, mintha halottat szállítanának benne. És tényleg, a kosárból egy orosz katona hullája látszik ki. — Miben halt meg? — kérdem. — Miben halt meg? — han­gzik a felelet. — Nem halt meg, csak be van rúgva. Önkéntelenül fölnevettem. Ez a fráter jól csinálta, a háborúban leitta magát és most még azt a fáradságot is megtakarítja, hogy gyalog menjen a hadifogságba. A síneken egyszer csak páncélvonat robog elő. Furcsa ez a komor vas­szörnyeteg, amelyből, mint Jónás a cethal gyom­rából, sápadtan és kormosan két tiszt és a gé­pész lépnek ki. Többször találkoztak az oroszok­kal és egyszer az egyik tiszt, aki túl merészen nézett ki a kémlőlyukon, meg is sebesült. Az oroszok a páncélvonat ellen külön revolver­ágyút hoztak magukkal, s ennek a lövege olyan erős, hogy a vonat páncélja épen hogy csak állja a golyókat.­­ (Francia színműírók a harctéren.) A „Giornale d'Italia" című római lap közli Diego Angeli párisi tudósítója következő levelét: — Míg a francia színművészekről oly mély­ségesen hallgat most a háborús krónika, addig annál több szó esik a párisiak bálványozott szín­műsróiról, kiknek sorsát hűségesen számon tart­ják az újságok. Így például, mint ismeretes, Hen­ri Bataille neuraszténiás, s meglehetősen súlyos bajára Castelnaudary-ban keres gyógyulást, ahol legutóbbi darabjának főszereplője, Yvonne de Bray művésznő ápolja féltő gonddal. Kistema­ckers, mint vezérkari tiszt, a hadügyminisztéri­umban teljesít szolgálatot. Szintén Párisban él, egyszerű polgár módjára, Maurice Donnay, nemkülönben: Abel Hermant és Pierre Wolff. Jacques Bousquet Verdunban van s hat hét óta ki sem mozdult a lövész­árokból; mint beszélik, halált megvető bá­torsággal harcol. Szerzőtársa: Ripp, tüzér, de a külügyminisztériumba van beosztva; eléggé nyugodalmas szolgálata van tehát. Rostand verseket ír, míg fia, anyjával Bordeaux­ban él. Caillavet súlyos betegen fekszik; elvárha­tatlan szerzőtársa, de Flers az automobil-park­ban teljesít szolgálatot. A minap, mikor egy francia képviselőt szállított autóján a lövészár­kok vonalába, egy őrszem föltartóztatta, mert igazolványát nem találta rendben. Sok vitatkozás után végre is megkérdezte az őrszem: — És voltaképpen kicsoda ön? — De Flers vagyok. És ekkor a katona a de Flers mellett ülő másod-chauffeurre mutatva,­­minden katonai autóban két gépész ül, hogy baleset idején kéz­nél legyen) így szólt mosolyogva: — Akkor ez Caillavet! De azért mégsem engedte útjára az autót. Garault szintén automobilista, míg Carté, a „Comédie Fran­caise" igazgatója, sem több, sem kevesebb, vezérkari alezredes Biarritzban­ Bernstein a mozgósítás harmadik napján beruk­kolt, s ez idő szerint Havrében szolgál. Francis de Croisset, aki még nemrég Párisban tartózko­dott, most tolmácsként szolgál az angol vezér­karnál hadnagyi rangban, mint valamennyien azok, akik ott szintén tolmácsként szerepelnek. Az angol tiszteket egészen a tűzvonalig elkíséri és teszi ezt nobilis egyszerűséggel, a legcseké­lyebb „bluff" nélkül. Csak a minap tiltakozott e rangja ellen, mondván, hogy azok után, amiket a harc színhelyén látott, az olyan kitüntetés és rangfokozat, amit nem az ellenséggel szemben való harcban érdemelt ki, csak lelkifurdalást okoz neki. Pedig ott, ahová ő az angol tiszteket elkí­séri, bizony nincs híján a veszedelemnek! Né­hány nap előtt is például egy angol ezredest egé­szen a harc színhelyéig elkísért. Jaaenyu ágyú­harc­osult a két ellenséges tüzérség közt s a ro­hamra készülődő angolokat ugyancsak megtize­delte a német agyuk tüzelése. Az angol ezredes egykedvűen számlálgatta az ellenfél találásait, a­miket hangos dicsérő szóval kisért, de szinte bo­szus lett, mikor a golyók célt tévesztettek. Meg­jegyzendő, hogy a „cél" a saját csapata volt. Francis de Croisset ekkor már nem állhatta meg, hogy meg ne jegyezze, hogy nem érti az ezredes fölfogását, hiszen a saját embereiről van szó! De az angol ezredes rendíthetetlen nyuga­lommal csak ennyit mondott: — We haven't the same point is v­iew. (Nem egyforma szempontból nézzük.) És tovább és egykedvűen számlálgatta a német treffereket . . . — (A leobeni halálos párbaj.) Emlékeze­tes az a halálos végű párbaj, amely a stájeror­szági Leobenben játszódott le két főiskolai hall­gató: Wicherkiewicz és lovag Karpinsky között és amelyben az utóbbi életét vesztette. A segé­dek közül hármat elitéltek két havi börtönre. Most — mint Bécsből jelentik — a király mind a h hármuknak elengedte a bü­ntetést.­­ (Több csomag egy szállítólevéllel.) A karácsonyi rendkivüli csomagforgalom pontosabb lebonyolítása érde­kében a posta- és távirda-vezérigazgató elrendelte, hogy e hónap 18-ika és 25-ike között feladásra kerülő bel- és külföldre szóló csomagok mindegyikéhez egy-egy szállító­levél állíttassék ki, vagyis ez idő alatt egy szállítólevél­lel több csomagot feladni nem lehet.

Next