Pesti Hírlap, 1914. december (36. évfolyam, 303-332. szám)

1914-12-18 / 320. szám

1914. december 18., péntek. TESTI HÍRLAP II — (Amikor sok minden szabad.) Az augusztusi hadüzenet megtörténte után következő napokban és hetekben, amikor majdnem minden teremtett lélek megdöbbent és amikor a hatóságok is az ijedtség hatása alatt állottak, alaposan kez­dett fölfordulni a rend, amelyhez hosszabb időn át hozzászoktunk. Abban a föltevésben, hogy igényeinkről, kényelmünkről le kell mondanunk és hogy később a nyomorúságok egész özöne szakadhat ránk, a főváros polgársága úgyszól­ván minden ellenállás nélkül megadta magát s talán még azt is megengedte volna, hogy a hátán aprítsák a tüzelőfát. Mindenki természetesnek és indokoltnak tartotta, hogy az utcákat csak fe­lében világítsák és hogy a külvárosokban az éj­szakai sötétség jusson uralomhoz. És most is belenyugszanak az emberek abba, hogy a város külső részeiben a villamosok megállói olyan he­lyeken legyenek, ahol lámpák egyáltalában nem égnek és ahol a kocsikról való leszállás tulajdon­képpen lecsúszás, lebukás legyen, különböző fi­camodásokkal vegyítve. Sőt talán még az egykori kupaktanács ama határozatát is helyeslik, hogy éjjel nem kell világítani, mert ebben az időtájban minden becsületes ember az ágyában pihen. A háború kitörésével nagyobb arányban megindult az élelmiszerek hamisítása is és ezekben az úgy­nevezett döbbenetes időkben a hatóság nem túl­ságosan töri magát, hogy a hamisítók után ku­tasson és azokat nyakon csípje. Hogy csak egy példát említsünk, tea elnevezés alatt gyalázatos szagu és izü füveket hoznak forgalomba s ezeket is drága pénzen adják. Most, amikor a teabeho­zatal nagy nehézségekbe ütközik és a raktárak­ban alig lehetne egy kis mennyiség, rettenetes porciók állanak a fogyasztók rendelkezésére, mintha csak itt gyártanák, ki tudja, miféle anya­got használva hozzá. Néhány hét óta a villamos­kocsikban ismét kezdetét vette a szivarozás, alap­ján a katonák föllépésének, akik a kalauzok ti­lalmát nem respektálják. És miután őket eme él­vezetükben nem igen háborgatják, hát az éppen nem sebesült civilek is rágyújtanak, fittyet vetve minden megállapodott és helyesnek talált rendre. Arról, hogy a villamosok első ajtaját zárva tart­sák, szó sincs, amiből az az új rend következik, hogy a kocsikba elölről és hátulról szállanak be s azokból szállanak ki, a legteljesebb léghuzamot okozva. A háború az oka annak is, hogy a csar­nokokban és a nyílt piacokon kötelezővé vált ár­jelzések pár heti szereplés után általában véget értek és hogy ennek alapján a kisebb-nagyobb kofák horribilis árakat kérnek, tévedésbe ejtve a vásárlókat az árak felöl. Ellenőrzésről az egész vonalon alig lehet szó s a lakosság ennélfogva százféle kellemetlenségnek és bajnak van kitéve, amit sok tekintetben a hatóságok számlájára le­het írni. Az autók oly gyorsan repdesnek, mint az aeroplánok, sőt még a társzekerek is vágtat­nak, aminek eredményéről a főváros közigazga­tási bizottsága legutóbb azzal számolt be, hogy november folyama alatt ötvenkét embert gázoltak részint nyomorékká, részint pedig halálra. Mind­eme bajok között csakis az a szerencse, hogy a tolvajok, a betörők és az útonállók nagy részét a csataterekre vitték, mert máskülönben a százféle kihágásokkal együtt a büntettek egész rajvonala is föl­vonulna.­­ (A török képviselőház a magyar képvi­selőházhoz ) A török könybe­öbiz elnökétől a magyar képviselőház elnökségéhez a követ­kező távirat érkezett: „A magyar képviselőház elnökének, Buda­pest. Képviselőházunk tanácskozásainak újra­felvétele alkalmából élénk örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy az ottománok képviselői­nek őszinte baráti érzelmeit tolmácsoljam lova­gias és hősies nemzetük előtt. Fegyvereik szép és bátor magatartását nagy mértékben méltá­nyolva, fohászkodunk további sikereikért. Egyek vagyunk abban a törhetlen elhatározásban, hogy a közös ellenséggel vívott küzdelmeink csakis utódainknak tartós békéjét biztosító módon ér­hetnek véget. A képviselőház elnöke: Halil." Az üdvözlő táviratra a magyar képviselő­ház elnöksége meleghangú választ küldött. " (Életuntak.) Német Lilla cseléd a Ma­git-hid k­ö­zepéről a Dunába ugrott. A közelben levő hajósok ki­mentették és a Karpfenstein­ utca 16 számú lakására vit­ték. — Horváth István tizenkilenc éves pincér a Sziget­vári-utca 4. számú kávémérésben mellbelőtte magát. A flókus-kórházba vitték. — (Az angliai fogolylázadásról.) Annak idején megírtuk, hogy Man angol szigeten az internáltak fellázadtak és hogy ezért többet agyonlőttek közülök. Egy osztrák orvos, dr F., aki most tért haza angliai hadifogságából és szemtanúja volt a véres eseményeknek, a Berli­ner Tageblattban az alábbi részleteket mond­ja el: — Douglas Campben, Man szigetén, ahol bennünket, osztrák és német hadifoglyokat és internáltakat őriztek, botrányos állapotok vol­tait. Az egész telep voltaképen nyaralóhely volt és a fából épített barakkokban forró nyári hóna­pokban kétségtelenül kellemes lehetett az ott tartózkodás, az őszi és télelőtti időjárás, havas hideg szélviharaival azonban egyszerűen elvi­selhetetlenné tette a bennük való életet. A telep parancsnoka több ízben megígérte, hogy segíte­ni fog a hallatlan állapotokon, Londonból azon­ban, nyilván a kormány rendeletére, minden hu­mánus reformot lefújtak. Az élelmezés elmond­hatatlanul rossz volt. Minden nap egy órakor ebédeltünk. Egy hónapnál tovább szakadatlanul, napról-napra egy és ugyanazt az ételt kaptuk, és pedig fekete, roth­anófélben levő burgonyát, amely valami barna lével volt leöntve, benne hússzeletekkel. A lé­cen gyakran találtunk ét­vágyrontó holmikat, bőrdarabokat, patkó­kat, stb. — A hús majdnem minden nap megint ehetetlen ételeket kaptunk. A hus nap bűzlött és gyakran volt kukacos. Az embe­rek folytonosan panaszra jártak a táborparancs­nokhoz, aki mindent megígért, de semmit nem tett. A szigetparancsnok is ígért, az amerikai konzul hasonlóképen, de semmi hatás nem mu­tatkozott. Végre nyugtalanság támadt, főleg azért, mert esett az eső és a barakok annyira tele lettek vízzel, hogy nem lehetett bennük többé le­feküdni. Végre hozzákezdtek új barakok építé­séhez, de az élelmezés minden nap rosszabbá lett, úgy hogy a sokat szenvedő és nélkülöző emberek elvégre éhségsztrájkot rendeztek. Déli egy órakor megjelentek ugyan az étteremben, de nem fogyasztották el az ételeket. A parancsnok megígérte, hogy jobb táplálékról fog gondos­kodni és a foglyok nyugodtan visszatértek da­rakjaikba. Délután zenekarunk tüntetőleg német és osztrák hazafias nótákat játszott. Ezért bün­tetés járt, elvették tőlünk hangszereinket. Más­egészen vörös volt és kukacok hemzsegtek benne. Erre az egyik közülünk odament az ét­termet vezető vállalkozóhoz, aki ironikus mo­solylyal nézte a szenvedésünket és a lábaihoz dobta az egész tál förtelmes ételt. Közben va­laki egy német zászlót húzott föl spárgán ma­masra. A zászló fekete kabátbélésből, ingsze­gélyből és vörös zsebkendőből volt összevarrva. A többiek is föllelkesültek és a földhöz vágták az ételüket, ugy hogy lárma és tumultus kelet­kezett. Az üzletvezető elreteszelte a konyhába vivő ajtót és a teljesen elzárt terembe tizenöt katona sortüzet adott az udvarról. A lövések a foglyok feje fölött sivítottak el. Ezek most már teljesen felbőszülve a tányérokat, tálcákat és poharakat a katonák felé dobták. Negyven-ötven lövés történt utána és egyenesen az emberek közé hatoltak a golyók. A foglyok rémületükben az ajtóhoz, ablakhoz rohantak és menekülni próbáltak. Az őrség, amely meghallotta az őrü­letes lármát, négy oldalról körülfogta a menekü­lőket és szakadatlanul tüzelt rájuk. Hárman hol­tan estek össze mindjárt az első pillanatban. Egy másik fogoly később halt meg. Huszonné­gy­en megsebesültek, k­a olyanok is vannak, akiknek kezét vagy lábát kellett amputálni. Fe­lületes vizsgálat folyt le, amelynek eredményét az angol lapok egészen hazug beállításban kö­zölték, mert szó sem igaz abból, hogy a foglyok szökni próbáltak volna. A véres esetnek azon­ban meglett az az eredménye, hogy az élelmezés javult és az uzsorapénzért komisz táplálékot adó lelketlen méregkeverét, egy londoni vállalkozót, kidobták a telepről és mást tettek a helyébe. — (Villamos elgázulás.) A Salgótarjáni­ uton a 444-es számú villamos elütötte Darányi Gábor harminc­két éves napszámost, akit sulyos sérüléssel a fiókás-kór­házba vittek. .. — (Hősök halála.) Kottyisói és gellénfai Keller Kálmán, az 5. közös gyalogezred száza­dosa, november 24-én, 33 éves korában, hősi ha­lált halt. Három és fél hónapi ütközetek után, orosz földön, Stagnjevicnél éjjeli szuronyroh­am­ban, a 12. század éléről tért hősi lelke nemes vi­tézlett őseihez. A besztercebányai 16. honvéd gyalogezred tisztikara gyászlapon tudatja, hogy bajtársa, Chatel Jenő főhadnagy, szeptember 7-én a Za­gorze mellett vívott ütközetben Galíciában hősie­sen küzdve, dicső halált halt. Ilom­oly­a István, vezérkarhoz beosztott honvéd-százados, a 201. honvéd­ gyalogdandár vezérkari tisztje, életének harminchetedik és há­zasságának ötödik évében, november 30-án, a Kárpátok alján folyó harcokban, Tölgyeshegyen hősi halált halt. A verseci 7. honvédgyalogezred tisztikara gyászlapon tudatja, hogy bajtársa, dr Nessel Gyula tartalékos őrmester hadapródjelölt, Prze­mysl várvédelmében hősiesen küzdve, elesett. A székesfehérvári 17. honvédgyalogezred tisztikara gyászlapon tudatja, hogy bajtársa, Zavaros Dezső főhadnagy, gazdászati tiszt, szep­tember 25-én a harcmezőn szerzett súlyos beteg­sége következtében Sátoraljaújhelyen meghalt. Mészáros Arisztid, a „Hangya" tisztvise­lője, a tiroli 2. császárvadászezred önkéntese, az északi harctéren, október 28-án, életének huszon­kettedik évében, ellenséges golyótól találva, hősi halált halt. Bajtársai a harctéren temették el. Milkó László lengyel újságíró, aki a hábo­rú kitörésekor e lengyel légióhoz csatlakozott , bátor és áldozatkész magatartása következtében rövid idő múlva századossá lépett volt elő, körül­belül tíz nappal ezelőtt Pilsudski tábornok ezre­de egy századának vezetőjeként egy nagyobb orosz csapattal való megütközés alkalmával hősi halált halt. Hosszú éveken át munkatársa volt a „Gazetta Wieczorna"-nak és a császári királyi távirati irodának, azonkívül lembergi levelezője a „Neues Wiener Tagblatt"-nak. A Milovác alatt vívott csatában november 20-án elesett Stebler József zombori hon­védfőhadnagy. Bajtársai ott temették el, a hely­ségen keresztül vezető út mentén. Vitézségéért a király a hadiékítményes katonai érdemke­reszttel tüntette ki, amelyet azonban már nem tűzhettek a mellére. Domán Jenő, biztosító intézeti tisztviselő, 10. honvédgyalogezredbeli tartalékos hadnagy, az északi harctéren hősi halált halt. Bertalan Albert, a Selmecbányai bányásza­ti főiskola végzett növendéke, Bertalan Miklós nagybányai bányafőtanácsos fia, az északi harc­téren Jaroslav közelében shrapnellövés követ­keztében, mint a 60. menetzászlóalj gépfegyver­osztagának önkéntese huszonnégy éves korában hősi halált halt. — (Túl a Visztulán.) Egy szabadkai tiszt a Visztulán túlról irja a következőket: — Oroszországban éljük napjainkat, eb­ben a szegény országban, ahol nem kapni sem élelmet, sem italt. Sört egy helyen kaptunk, de ez sem volt jó. A bort híréből sem ismerik. A pénzünket használni nem tudjuk de azért éle­lemben nem szenvedünk hiányt. Mikor napokig nem kaptunk kenyeret, kenyér nélkül ettük a húst, de jóllaktunk. A lakosság szegénységét le­írni nem lehet. A kenyér nem mindennapi ele­dele, az csak ritkán kerül aztalára, zab­ ét­rozslisztből való, melyet maga őröl kézimalmá­val és a kályhán süti meg Ezt mi nem birjul­megenni. Napi eledelük főtt burgonya, reggel délben és este. De egyben kifogyhatatlan a gaz­dagságuk, abban, amit piszkosságuk termel, és­ebből nekünk is jut bőven . Más érdekes nincs itt, mint a régi lengyel várak, az elmúlt korszak remek alkotásai. Most is a lengyel királyságok egykori várkastélya mellett vagyunk.­­Magas­sziklán épü­lt, még meglehetős jó állapotban van A mult hónap vége felé kéthetes éjjel-nappali borzasztó harcaink voltak. Három-négyszeres­erővel kellett küzdenünk és utoljára is csak a szurony használt. Mikor csapataink előnyomulá­sa után a vasutakat építettük, alig birtunk a sor orosz hullától továbbmenni. Naponta ezer-két ezer foglyot ejtettünk és azt hittük, karácsonyn elfogynak a muszkák s mi Krisztus születése otthon ünnepelhetjük, de min­ta kifogyhatatlan volna ez a rengeteg embertömes . . . (A Vörös félhold megbizottainak láto­gatásai.) Hikmet bey és Roth bey, a Vörös fél­hold megbízottai, csütörtökön délelőtt látogatás tettek a kormány tagjainál, s azután a Vörös Kereszt kórházait tanulmányozták. Délután a kormány tagjai viszonozták a török vendégek látogatását.­­ (Vissza Máramarosba.) Nyíregyház főkapitánya, Kertész Bertalan, fölhívást intézet a városban tartózkodó sárosmegyeiekhez, hogy térjenek haza. Sárosban m­inden veszély meg­szűnt és az okozott károk fölvételénél szükséges az érdekeltek jelenléte.

Next