Pesti Hírlap, 1914. december (36. évfolyam, 303-332. szám)
1914-12-18 / 320. szám
1914. december 18., péntek. TESTI HÍRLAP II — (Amikor sok minden szabad.) Az augusztusi hadüzenet megtörténte után következő napokban és hetekben, amikor majdnem minden teremtett lélek megdöbbent és amikor a hatóságok is az ijedtség hatása alatt állottak, alaposan kezdett fölfordulni a rend, amelyhez hosszabb időn át hozzászoktunk. Abban a föltevésben, hogy igényeinkről, kényelmünkről le kell mondanunk és hogy később a nyomorúságok egész özöne szakadhat ránk, a főváros polgársága úgyszólván minden ellenállás nélkül megadta magát s talán még azt is megengedte volna, hogy a hátán aprítsák a tüzelőfát. Mindenki természetesnek és indokoltnak tartotta, hogy az utcákat csak felében világítsák és hogy a külvárosokban az éjszakai sötétség jusson uralomhoz. És most is belenyugszanak az emberek abba, hogy a város külső részeiben a villamosok megállói olyan helyeken legyenek, ahol lámpák egyáltalában nem égnek és ahol a kocsikról való leszállás tulajdonképpen lecsúszás, lebukás legyen, különböző ficamodásokkal vegyítve. Sőt talán még az egykori kupaktanács ama határozatát is helyeslik, hogy éjjel nem kell világítani, mert ebben az időtájban minden becsületes ember az ágyában pihen. A háború kitörésével nagyobb arányban megindult az élelmiszerek hamisítása is és ezekben az úgynevezett döbbenetes időkben a hatóság nem túlságosan töri magát, hogy a hamisítók után kutasson és azokat nyakon csípje. Hogy csak egy példát említsünk, tea elnevezés alatt gyalázatos szagu és izü füveket hoznak forgalomba s ezeket is drága pénzen adják. Most, amikor a teabehozatal nagy nehézségekbe ütközik és a raktárakban alig lehetne egy kis mennyiség, rettenetes porciók állanak a fogyasztók rendelkezésére, mintha csak itt gyártanák, ki tudja, miféle anyagot használva hozzá. Néhány hét óta a villamoskocsikban ismét kezdetét vette a szivarozás, alapján a katonák föllépésének, akik a kalauzok tilalmát nem respektálják. És miután őket eme élvezetükben nem igen háborgatják, hát az éppen nem sebesült civilek is rágyújtanak, fittyet vetve minden megállapodott és helyesnek talált rendre. Arról, hogy a villamosok első ajtaját zárva tartsák, szó sincs, amiből az az új rend következik, hogy a kocsikba elölről és hátulról szállanak be s azokból szállanak ki, a legteljesebb léghuzamot okozva. A háború az oka annak is, hogy a csarnokokban és a nyílt piacokon kötelezővé vált árjelzések pár heti szereplés után általában véget értek és hogy ennek alapján a kisebb-nagyobb kofák horribilis árakat kérnek, tévedésbe ejtve a vásárlókat az árak felöl. Ellenőrzésről az egész vonalon alig lehet szó s a lakosság ennélfogva százféle kellemetlenségnek és bajnak van kitéve, amit sok tekintetben a hatóságok számlájára lehet írni. Az autók oly gyorsan repdesnek, mint az aeroplánok, sőt még a társzekerek is vágtatnak, aminek eredményéről a főváros közigazgatási bizottsága legutóbb azzal számolt be, hogy november folyama alatt ötvenkét embert gázoltak részint nyomorékká, részint pedig halálra. Mindeme bajok között csakis az a szerencse, hogy a tolvajok, a betörők és az útonállók nagy részét a csataterekre vitték, mert máskülönben a százféle kihágásokkal együtt a büntettek egész rajvonala is fölvonulna. (A török képviselőház a magyar képviselőházhoz ) A török könybeöbiz elnökétől a magyar képviselőház elnökségéhez a következő távirat érkezett: „A magyar képviselőház elnökének, Budapest. Képviselőházunk tanácskozásainak újrafelvétele alkalmából élénk örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy az ottománok képviselőinek őszinte baráti érzelmeit tolmácsoljam lovagias és hősies nemzetük előtt. Fegyvereik szép és bátor magatartását nagy mértékben méltányolva, fohászkodunk további sikereikért. Egyek vagyunk abban a törhetlen elhatározásban, hogy a közös ellenséggel vívott küzdelmeink csakis utódainknak tartós békéjét biztosító módon érhetnek véget. A képviselőház elnöke: Halil." Az üdvözlő táviratra a magyar képviselőház elnöksége meleghangú választ küldött. " (Életuntak.) Német Lilla cseléd a Magit-hid közepéről a Dunába ugrott. A közelben levő hajósok kimentették és a Karpfenstein utca 16 számú lakására vitték. — Horváth István tizenkilenc éves pincér a Szigetvári-utca 4. számú kávémérésben mellbelőtte magát. A flókus-kórházba vitték. — (Az angliai fogolylázadásról.) Annak idején megírtuk, hogy Man angol szigeten az internáltak fellázadtak és hogy ezért többet agyonlőttek közülök. Egy osztrák orvos, dr F., aki most tért haza angliai hadifogságából és szemtanúja volt a véres eseményeknek, a Berliner Tageblattban az alábbi részleteket mondja el: — Douglas Campben, Man szigetén, ahol bennünket, osztrák és német hadifoglyokat és internáltakat őriztek, botrányos állapotok voltait. Az egész telep voltaképen nyaralóhely volt és a fából épített barakkokban forró nyári hónapokban kétségtelenül kellemes lehetett az ott tartózkodás, az őszi és télelőtti időjárás, havas hideg szélviharaival azonban egyszerűen elviselhetetlenné tette a bennük való életet. A telep parancsnoka több ízben megígérte, hogy segíteni fog a hallatlan állapotokon, Londonból azonban, nyilván a kormány rendeletére, minden humánus reformot lefújtak. Az élelmezés elmondhatatlanul rossz volt. Minden nap egy órakor ebédeltünk. Egy hónapnál tovább szakadatlanul, napról-napra egy és ugyanazt az ételt kaptuk, és pedig fekete, rothanófélben levő burgonyát, amely valami barna lével volt leöntve, benne hússzeletekkel. A lécen gyakran találtunk étvágyrontó holmikat, bőrdarabokat, patkókat, stb. — A hús majdnem minden nap megint ehetetlen ételeket kaptunk. A hus nap bűzlött és gyakran volt kukacos. Az emberek folytonosan panaszra jártak a táborparancsnokhoz, aki mindent megígért, de semmit nem tett. A szigetparancsnok is ígért, az amerikai konzul hasonlóképen, de semmi hatás nem mutatkozott. Végre nyugtalanság támadt, főleg azért, mert esett az eső és a barakok annyira tele lettek vízzel, hogy nem lehetett bennük többé lefeküdni. Végre hozzákezdtek új barakok építéséhez, de az élelmezés minden nap rosszabbá lett, úgy hogy a sokat szenvedő és nélkülöző emberek elvégre éhségsztrájkot rendeztek. Déli egy órakor megjelentek ugyan az étteremben, de nem fogyasztották el az ételeket. A parancsnok megígérte, hogy jobb táplálékról fog gondoskodni és a foglyok nyugodtan visszatértek darakjaikba. Délután zenekarunk tüntetőleg német és osztrák hazafias nótákat játszott. Ezért büntetés járt, elvették tőlünk hangszereinket. Másegészen vörös volt és kukacok hemzsegtek benne. Erre az egyik közülünk odament az éttermet vezető vállalkozóhoz, aki ironikus mosolylyal nézte a szenvedésünket és a lábaihoz dobta az egész tál förtelmes ételt. Közben valaki egy német zászlót húzott föl spárgán mamasra. A zászló fekete kabátbélésből, ingszegélyből és vörös zsebkendőből volt összevarrva. A többiek is föllelkesültek és a földhöz vágták az ételüket, ugy hogy lárma és tumultus keletkezett. Az üzletvezető elreteszelte a konyhába vivő ajtót és a teljesen elzárt terembe tizenöt katona sortüzet adott az udvarról. A lövések a foglyok feje fölött sivítottak el. Ezek most már teljesen felbőszülve a tányérokat, tálcákat és poharakat a katonák felé dobták. Negyven-ötven lövés történt utána és egyenesen az emberek közé hatoltak a golyók. A foglyok rémületükben az ajtóhoz, ablakhoz rohantak és menekülni próbáltak. Az őrség, amely meghallotta az őrületes lármát, négy oldalról körülfogta a menekülőket és szakadatlanul tüzelt rájuk. Hárman holtan estek össze mindjárt az első pillanatban. Egy másik fogoly később halt meg. Huszonnégyen megsebesültek, ka olyanok is vannak, akiknek kezét vagy lábát kellett amputálni. Felületes vizsgálat folyt le, amelynek eredményét az angol lapok egészen hazug beállításban közölték, mert szó sem igaz abból, hogy a foglyok szökni próbáltak volna. A véres esetnek azonban meglett az az eredménye, hogy az élelmezés javult és az uzsorapénzért komisz táplálékot adó lelketlen méregkeverét, egy londoni vállalkozót, kidobták a telepről és mást tettek a helyébe. — (Villamos elgázulás.) A Salgótarjáni uton a 444-es számú villamos elütötte Darányi Gábor harminckét éves napszámost, akit sulyos sérüléssel a fiókás-kórházba vittek. .. — (Hősök halála.) Kottyisói és gellénfai Keller Kálmán, az 5. közös gyalogezred századosa, november 24-én, 33 éves korában, hősi halált halt. Három és fél hónapi ütközetek után, orosz földön, Stagnjevicnél éjjeli szuronyrohamban, a 12. század éléről tért hősi lelke nemes vitézlett őseihez. A besztercebányai 16. honvéd gyalogezred tisztikara gyászlapon tudatja, hogy bajtársa, Chatel Jenő főhadnagy, szeptember 7-én a Zagorze mellett vívott ütközetben Galíciában hősiesen küzdve, dicső halált halt. Ilomolya István, vezérkarhoz beosztott honvéd-százados, a 201. honvéd gyalogdandár vezérkari tisztje, életének harminchetedik és házasságának ötödik évében, november 30-án, a Kárpátok alján folyó harcokban, Tölgyeshegyen hősi halált halt. A verseci 7. honvédgyalogezred tisztikara gyászlapon tudatja, hogy bajtársa, dr Nessel Gyula tartalékos őrmester hadapródjelölt, Przemysl várvédelmében hősiesen küzdve, elesett. A székesfehérvári 17. honvédgyalogezred tisztikara gyászlapon tudatja, hogy bajtársa, Zavaros Dezső főhadnagy, gazdászati tiszt, szeptember 25-én a harcmezőn szerzett súlyos betegsége következtében Sátoraljaújhelyen meghalt. Mészáros Arisztid, a „Hangya" tisztviselője, a tiroli 2. császárvadászezred önkéntese, az északi harctéren, október 28-án, életének huszonkettedik évében, ellenséges golyótól találva, hősi halált halt. Bajtársai a harctéren temették el. Milkó László lengyel újságíró, aki a háború kitörésekor e lengyel légióhoz csatlakozott , bátor és áldozatkész magatartása következtében rövid idő múlva századossá lépett volt elő, körülbelül tíz nappal ezelőtt Pilsudski tábornok ezrede egy századának vezetőjeként egy nagyobb orosz csapattal való megütközés alkalmával hősi halált halt. Hosszú éveken át munkatársa volt a „Gazetta Wieczorna"-nak és a császári királyi távirati irodának, azonkívül lembergi levelezője a „Neues Wiener Tagblatt"-nak. A Milovác alatt vívott csatában november 20-án elesett Stebler József zombori honvédfőhadnagy. Bajtársai ott temették el, a helységen keresztül vezető út mentén. Vitézségéért a király a hadiékítményes katonai érdemkereszttel tüntette ki, amelyet azonban már nem tűzhettek a mellére. Domán Jenő, biztosító intézeti tisztviselő, 10. honvédgyalogezredbeli tartalékos hadnagy, az északi harctéren hősi halált halt. Bertalan Albert, a Selmecbányai bányászati főiskola végzett növendéke, Bertalan Miklós nagybányai bányafőtanácsos fia, az északi harctéren Jaroslav közelében shrapnellövés következtében, mint a 60. menetzászlóalj gépfegyverosztagának önkéntese huszonnégy éves korában hősi halált halt. — (Túl a Visztulán.) Egy szabadkai tiszt a Visztulán túlról irja a következőket: — Oroszországban éljük napjainkat, ebben a szegény országban, ahol nem kapni sem élelmet, sem italt. Sört egy helyen kaptunk, de ez sem volt jó. A bort híréből sem ismerik. A pénzünket használni nem tudjuk de azért élelemben nem szenvedünk hiányt. Mikor napokig nem kaptunk kenyeret, kenyér nélkül ettük a húst, de jóllaktunk. A lakosság szegénységét leírni nem lehet. A kenyér nem mindennapi eledele, az csak ritkán kerül aztalára, zab étrozslisztből való, melyet maga őröl kézimalmával és a kályhán süti meg Ezt mi nem birjulmegenni. Napi eledelük főtt burgonya, reggel délben és este. De egyben kifogyhatatlan a gazdagságuk, abban, amit piszkosságuk termel, ésebből nekünk is jut bőven . Más érdekes nincs itt, mint a régi lengyel várak, az elmúlt korszak remek alkotásai. Most is a lengyel királyságok egykori várkastélya mellett vagyunk.Magassziklán épült, még meglehetős jó állapotban van A mult hónap vége felé kéthetes éjjel-nappali borzasztó harcaink voltak. Három-négyszereserővel kellett küzdenünk és utoljára is csak a szurony használt. Mikor csapataink előnyomulása után a vasutakat építettük, alig birtunk a sor orosz hullától továbbmenni. Naponta ezer-két ezer foglyot ejtettünk és azt hittük, karácsonyn elfogynak a muszkák s mi Krisztus születése otthon ünnepelhetjük, de minta kifogyhatatlan volna ez a rengeteg embertömes . . . (A Vörös félhold megbizottainak látogatásai.) Hikmet bey és Roth bey, a Vörös félhold megbízottai, csütörtökön délelőtt látogatás tettek a kormány tagjainál, s azután a Vörös Kereszt kórházait tanulmányozták. Délután a kormány tagjai viszonozták a török vendégek látogatását. (Vissza Máramarosba.) Nyíregyház főkapitánya, Kertész Bertalan, fölhívást intézet a városban tartózkodó sárosmegyeiekhez, hogy térjenek haza. Sárosban minden veszély megszűnt és az okozott károk fölvételénél szükséges az érdekeltek jelenléte.