Pesti Hírlap, 1940. október (62. évfolyam, 223-249. szám)

1940-10-31 / 249. szám

FERENC JÓZSEF KESERŰVÍZ HIRDETŐINK FIGYELMÉBE! sáv . Az esőzés szerdán az ország legnagyobb ré­szében tovább tartott és ezúttal főképpen az északkeleti megyékben volt erős. A dunántúli megyékben, ahol a hi­deg északi szél már tel­jesen átvette az ural­mat, megszűntek a le­csapódások, sőt estére a felhőzet is felszaka­dozott, úgyhogy erős le­hűlés indult meg. Nap­közben jelentékeny hő­­mérsékletkülönbség volt a nyugati és keleti ré­szek között.. Míg nyu­gaton délben is csak 1 -1 fokkal volt a hő­mérséklet az olvadás­pont fölött, keleten 10 —IS fokot mértek. Az északnyugati határszél közelében Sopron, Szom­bathely környékén te­kintélyes hót­akaró bo­ntja a talajt. Az ország többi részén a hegye­ken sincs még sporto­lásra alkalmas hóréteg. A halotti ünnepekre a hideg északi légáram­lás tesz erős az egész országban, remélhető azonban, hogy a lecsa­pódások már megszűn­nek, vagy legfeljebb ki­sebb futózáporok alak­jában jelentkeznek. Budapesten okt. 30-án legerősebb felmelegedés 7 (a normális 12) fok volt. (Előző nap 0 és 5 fok). Z. A. A Meteorológiát Inté­sét jelenti: Budapesten szerdán este 8 órakor a hőmérséklet 3 Celsius fok, a tengerszintre át­számított légnyomás 762 mm., erősen emelkedő irányzatú. Várható időjárás a kö­vetkező 24 órára: Élénk északnyugati-északi szél. Sok helyen, kivált ke­leten eső, havas eső, a hegyeken hó. A hőmér­séklet csökkenése az or­szág keleti felére is át­terjed.• Vízállás. Duna: Aschach —Straden közt és Du­­naremete—Újvidék kö­zött árad, máshol apad, alacsony vízállású. Bécs 235, Pozsony 84, Komá­rom 249, Budapest 178, Paks 70, Baja 168, Mo­hács 200, Gombos 321, Újvidék 258, Zimony 185. Rába: Ragyogót 2. Dráva: Barcs , Drávaszabolcs 235, Esz 236. Száva: Bród 5 Tisza: Visk és Tiszai­lak között apad, mi hol árad, alacsony ki állású. Faluszlatina : Visk 18, Tekeháza 6, 1 szaujlak 13, Vásárosn­mény 78, Tokaj 147, 1 szaffhred 120, Szalai 74, Csongrád 15, Szegi 59, Titel 225, Szamc­sés 10, Csenger 58. Bo­rog: Bodrogszerdahe 284. Sajó: Bánréve ! Hernád: Hidasnémi 18. Berettyó: Margit 45. Kőrös: Csúcsa : Nagyvárad —90, Bők 98, Gyoma 110. Marc Marosvásárhely —­ Makó —15. Balaton: Si­fok 102, Velencei­­ Agárd 141. Hideg idő, kevesebb eső ■PH C­esti Hírlap 1946 okt. 31. csütörtök NAPI HÍREK A Pesti Hírlap legközelebbi száma a reformáció és Mindenszentek ünnepe után, vasárnap jelenik meg.­­ A Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tanár lett a szegedi Horthy Miklós-egye­­tem első rektora. Szegeden Szily Kálmán titkos tanácsos, kultuszminisztériumi ál­lamtitkár elnökletével megválasztották az új egyetem első rektorát és a kü­lönböző karok dékánjait A Horthy Mik­lós tudományegyetem első rektorává Szent-Györgyi Albert egyetemi tanárt vá­lasztották meg, prorektor Baló József egyetemi tanár lett. Az orvoskar dékánjá­vá Veress Elemér, pro-dékánjává Ditroi Gábor, a bölcsészettudományi kar dékán­jává Banner János, pro-dékánjává Halas- Nagy József, a mathematikai és természet­­tudományi kar dékánjává Fröhlich Pál, pro-dékánjává Farkas Béla egyetemi ta­nárokat választották meg. A választások után az államtitkár elnökletével megtar­tották az egyetem első tanácsülését, ame­lyen a Ferenc József tudományegyetem­nek Kolozsvárra való visszaköltözésével és a Horthy Miklós tudományegyetem fel­állításával kapcsolatos összes kérdéseket letárgyalták. — Külföldi kitüntetések. Belgrádból jelen­tik: A magyar-jugoszláv mezőgazdasági kap­csolatok kifejlesztése körül szerzett érdemeik elismeréséül a következő magyar személyi­ségek kaptak jugoszláv kitüntetést: a Szent Száva-rend II. osztályát gróf Teleki Béla zalai főispán, a m. kir. mezőgazdasági társa­ság elnöke; a Szent Száva-rend IV. osztá­lyát Gruzl Ferenc fővegyész, a budapesti gabonavizsgáló intézet igazgatója és Szabó Aladár, a budapesti gabonavizsgáló intézet főellenőre. — Meghalt H. Miklós unokatestvére. Londonból jelentik: Andrej orosz herceg, a néhai orosz cár unokatestvére, 53 éves korában Wilderness Houseban, a Hampton Curt palotában meghalt.­­ Megkeresztelték a kormányzó szatmári keresztfiát. Szatmárnémetiben fényes ünnep­ség keretében folyt le a kormányzó kereszt­­fiának, Szabó Pál téglagyári munkás Miklós nevű gyermekének keresztelője. A kisfiú szeptember 5-én, a kormányzó jelenlétében történt szatmári bevonulás napján született A gyermeket a kormányzó megbízásából Szatmár város katonai parancsnoka tartotta keresztvíz alá a németi részi református templomban.­­ A főváros közgyűlése szerdán folytatta az 1941. évi költségvetés tárgyalását Bódy László alpolgármester közölte, hogy a fize­­tésrendezéssel kapcsolatos újabb terhek fede­zetéről gondoskodni kell Ezek még nem szerepelnek , a jövő évi költségvetésben. A rendelet egyébként ma megjelent és a pol­gármester haladéktalanul végrehajtja a fize­tésrendezést. Gidró László szerint a Wolff Károly által összetoborzott erős párt széthul­lott Kifogásolja, hogy szociális célokra nem vettek fel nagyobb összegeket a költségvetés­be. Dr. Vályi Ferenc (MÉP) visszautasítja Gidró megállapításait. A pártok és a főváros vezetői elsősorban a szociális problémák meg­oldásán dolgoznak. Hangsúlyozza, hogy párt­ja megőrizte Wolff Károly hagyományait, ke­resztény és nemzeti szellemben dolgozik. Aichner Albert a ferencvárosiaknak azt a kérelmét terjesztette a közgyűlés elé, hogy a közraktárak helyén, amelyeket 1942-ben állítólag lebontanak, létesítsenek a Ferenc­város részére parkot. Több más felszólalás után Bódy alpolgármester a közgyűlés foly­tatását november 5-ére halasztotta.­­ Felavatták a hősi halált halt hírlapírók síremlékét. A­ debreceni repülőszerencsétlen­ség alkalmával hősi halált halt Simor Mik­lós és Szilvássy József síremlékét szerdán avatták fel a Kerepesi­ úti temetőben. Simor Miklós síremlékét Nyisztor Zoltán pápai ka­marás áldotta meg, majd dr. Tóth László főszerkesztő mondott beszédet. Szilvássy Jó­zsef síremlékének leleplezésén megjelent vi­téz dr. Kolosváry-Borcsa Mihály főszer­kesztő, a Magyar Sajtókamara elnöke is. Az avatóbeszédet Gáspár Jenő, a sajtókamara igazgatója mondotta. — Letartóztatták a keddi vasúti baleset okozóját. A rendőrség Kallus Frigyes 24 éves MÁV-segédtisztet gondatlanságból okozott emberölés vétsége miatt előzetes letartóztatásba helyezte. A nyomozás ed­digi adatai szerint ugyanis az ő gondat­lansága okozta kedden este a ceglédi vasútvonalon történt balesetet . Több mint kétszáz községben indulnak meg a téli gazdasági tanfolyamok. A gazda­­közönség körében, az „ezüstkalászos gazda" cím jól ismert és megbecsült fogalommá, a tanfolyamok intézménye pedig egyre népsze­rűbbé lett 12 év leforgása alatt. A földmíve­­lésügyi miniszter most kiadott rendelete ér­telmében a legközelebbi napokban több mint 110 községben kezdik meg az előkészítő mun­kát a tanfolyamvezetők. A visszacsatolt ke­letmagyarországi területeken külön szervező munka indult meg. — Emlékezzünk... 1916. október 31. Különösen vitéz és önfeláldozó bátor­ságával tűnt ki e napon Gila János, volt békéscsabai 101. közös gyalogezredben tar­talékos főhadnagy a brodykörnyéki, Ozi­­erkitől délre végrehajtott ellentámadás­kor. Gila, az ellenség által­­elfoglalt előőrs állásokat öt emberével erélyesen megro­hanta és makacs kézigránát- és nehéz közelharc után elfoglalta. Vitézségéért a bronz katonai érdemrendet kapta. — Fabinyi Tihamér székelyföldi tárgyalásai. Fabinyi Tihamér, a Magyar Általános Hitel­bank elnökvezérigazgatója körúton volt a Székelyföldön és megbeszéléseket folytatott a gazdasági szervek képviselőivel. Az idegen­­forgalom szempontjából fontos helyeket is meglátogatta, mert a fürdők föllendítésének a Székelyföld szempontjából rendkívüli fon­tossága van. A volt pénzügyminiszter Maros­­vásárhelyen tett nyilatkozatában utalt arra, hogy a lefolyt huszonkét év alatt a magyar­ság hitelellátása elé igen nagy akadályok gördültek, amelyek most majd megszűnnek. Hangsúlyozta, hogy a Székelyföld problémái különlegesek, majd mint az Önállósítási Alap elnöke kijelentette, hogy az Alap rövidesen a Székelyföldön is megkezdi működését. — Japán volt budapesti követének cikke Magyarországról. A Yomiuri Simbun, Tokió egyik legelterjedtebb és legelőkelőbb napi­lapja hosszú cikket közöl Magyarországról Inouo Kojiro volt budapesti japán követ tol­lából. — Magyarország — írja a cikkíró — igaz barátja a tengelyhatalmaknak. Japánnal kul­turális kapcsolatokat tart fenn. A magyarok­nak erős a faji és nemzeti öntudatuk s ez tu­ráni mozgalmuk alapja. Hangsúlyozzák a ma­gyarság keleti eredetét és rámutatnak a ja­pán és magyar nyelv fölépítésének hasonló­ságára, valamint a parasztélet közös voná­saira. A cikk megemlékezik gróf Teleki mi­niszterelnöknek földrajztudós minőségében írt­­művéről, amely fontos tudományos hoz­zájárulás a japán-magyar kulturális kapcso­latokhoz. — Bánáti búcsú Budapesten. November 9-én, szombaton este 9 órakor, mint minden eszten­dőben, az idén is megtartják a hagyományos bánáti búcsút tánccal egybekötve a Budai Vigadóban. A szülőföld iránti szeretet tanu­­jele és a Bánátnak Magyarországhoz való hű­ségét bizonyítja a gyönyörű bánáti népszokás fölelevenítése. A bánáti búcsú védnöke a Dél­vidék nagy szülöttje, Herczeg Ferenc. A ren­dezőség szívesen lát minden délvidéki test­vért és minden érdeklődőt. Meghívókat leve­lezőlapon lehet kérni (Budaörsi­ út 10.­­ em.) — A Gellérthegyen szerencsétlenül járt Forgács György orvostanhallgató barna, ko­pott aktatáskáját indexével és egyetemi jegy­zeteivel valószínűleg a Gellérthegyen vagy környékén elvesztette. A kétségbeesett szü­lők nagyon kérik a megtalálót, hogy jutalom ellenében adja át: dr. Forgács Ernőnek, Te­­réz-körút 26. sz. alatt — Egyszerűsített kereskedelmi könyvvitel. Fodor Béla hites könyvvizsgáló az egyszerű könyvitelnek egy módszeres, javított alak­ját dolgozta ki most megjelent ily című mun­kájában. Módszere szerint elég, ha a keres­kedő, aki könyvelőt nem tart, a mintaábrá­kat tanulmányozza, miközben a könyvet — mint használati utasítást — figyelmesen ol­vassa. Egy kis gyakorlat után minden ke­reskedő maga vezetheti könyveit. — Orvosi kinevezés. A belügyminiszter dr. Sey László boldogi községi orvost Gamás köz­séghez községi orvossá kinevezte. Tiszgyelt Szerkesztő Úr! Kérjük, tegyék szóvá, hogy a pestkör­nyéki városokban és községekben a tanító­­személyzet osztja szét a cukorjegyeket és ennek következtében akárhányszor iskolai szünetet rendelnek el És ha még valami­lyen jegy lép életbe, azt is a tanítók fog­ják szétosztani? Tehát akkor még több lesz a szünet. Hogyan állják meg gyerme­keink a helyüket jövő évben, a középisko­lában, ha az idén ily sokat mulasztanak? A szülők azt sem tartják helyesnek, hogy a szétosztás a rossz levegőjű kocsmákban, vendéglőkben történik és sokan karjukon pólyás gyermekeikkel kénytelenek vagy a kocsma ajtajában szorongani, vagy iddo­­gáló, pipázó kocsisok, munkások között várakozni, míg reájuk kerül a sor. Ha már szünetel a tanítás, miért ne lehetne a cukor­­jegyeket az iskolában szétosztani? Legalább a szülei helyett sorban álló iskolásfiú sem kénytelen a nem éppen válogatott be­szédet hallgatni a kocsmában. Ha nyáron lehetett az iskolaépületben kaszárnya, miért ne lehetne az iskola termeit most erre a célra felhasználni? (Aláírás.) Felhívjuk i. hirdetőink figyelmét arra, hogy a Pesti Hírlap kiadóhivatalának hirdetési osztálya október 31-én, a reformáció emlékünnepén, d. e. 9-től d. u. 1-ig alkalmi szolgálatot tart, november 1-én, Mindenszentek napján pedig zárva lesz. — Halottak napja. Az udvari és várplébá­­nia templomban pénteken délután 5 órakor ájtatosság lesz. A szent beszédet dr. Hamvas Endre budapesti érseki helytartó mondja. — A Várkápolna alatt levő főhercegi sír­bolt pénteken délután 3-tól 7-ig és szomba­ton reggel 8-tól 12-ig nyitva áll a közönség részére. — A Vakok Egyesülete, a Nyomo­rékgyermekek Otthona, a Szociális Misszió Társulat, a Katholikus Háziasszonyok, a Szociális Testvérek Társulata kérik a kö­zönséget, hogy adakozzék a temetők kapui előtt elhelyezett urnáikba. A templomok ka­puiban Slachta Margit szürkefátyolos test­vérei és lelkes munkatársai kérik a keresz­tény társadalom segítségét az építendő Szent Lélek-templom javára, amelyben állandó szentségimádás és az elhunytak lelki üdvé­ért szent­misék lesznek. —■ A Magyar Gyors­írók Egyesülete Csongor Rezső elnök vezeté­sével fölkereste a magyar rendszeralkotó Nagy Sándor sírj­át. A „Népszerű Gyorsírás“­ alkotójának érdemeit Kováts Alajos méltatta. — Komáromi János síremlékénél Kováts Gé­za mondott beszédet. — A Budapesti önkén­tes Mentőegyesület orvosai a Kerepesi­ úti te­metőben dr. Szőke Lajos szolgálatvezető or­vos vezetésével megkoszorúzták elhalt igaz­gatóik sírját Küldöttségek keresték fel a töb­bi temetőben nyugvó bajtársak sírját is.­­ A miskolci görög szertartású katolikus apostoli kormányzóság most ünnepelte fenn­állásának tizenötödik évfordulóját. Papp An­tal c. érsek, apostoli kormányzó hódolattal emlékezett meg a kormányzóról, majd beje­lentette, hogy az országgyarapodás révén az apostoli kormányzóság értékes nemzeti fel­adatok munkája lehet Az apostoli kormány­zóság történetét Szántay-Szémán István pá­pai prelátus ismertette. — Kovács Sándor evangélikus püspök dísz­­polgársága. A fejérmegyei Nagyveleg község dr. Kovács Sándor dunáninneni evangélikus egyházkerületi püspököt, a község szülöttjét, díszpolgárává választotta. A díszoklevelet ün­nepség keretében Stettner Mátyás községi főjegyző nyújtotta át a püspöknek. — Pusztító viharok és áradások Jugoszlá­viában. Belgrádból jelentik: Egész Jugoszlá­viában hideg, szeles és viharos idő uralkodik. Montenegró és Délszerbia egyes vidékeiről áradásokat jelentenek. Az egész országban havazásokra lehet számítani. Belgrádban ked­den rendkívüli erejű északi szél — az úgy­nevezett kossava — dühöngött A vonatok többórás késéssel közlekednek. Az orkán olyan mértékben megrongálta a távbeszélő­­vonalakat, hogy az összeköttetés Budapesten délután hat órától szerda reggel tíz óráig szünetelt. Belgrád és a vidék között is több­­helyütt megszakadt a telefonösszeköttetés, a Nagyarányú bors- és teadrágítási bűn­ügy. Az ügyészség vádat emelt , Halász Fe­renc, az Adásvételi Kiviteli és Behozatali Kft. tulajdonosa, továbbá Mosonyi János sza­tócs ellen, mert a vád szerint Halász, akinek csak közvetlenül a fogyasztók részére való árusításra volt jogosítványa, nagymennyisé­gű fekete- és fehérborsot, valamint teát vá­sárolt össze és azt nagykereskedőknek adta tovább. Ezzel mint szükségtelen közvetítőke­­reskedő lépett fel és a feketebors árát kilo­­gramonként 45 fillérrel, a fehérborsét 55 fil­lérrel, a teát pedig 1,40 pengővel drágította, amivel láncolást és árdrágítást követett el Mosonyi János a vád szerint a feketebors kilogramjáért 7 pengő helyett 8 pengőt kért s így a méltányos hasznot meghaladó nyere­séget ért el. A vádirat szerint mindkét vád­lott veszélyeztette cselekményével a közellá­tás érdekeit. Halász Ferenc a büntetőtör­vényszék Bereczky-tanácsa előtt azzal véde­kezett, hogy bár nagykereskedőnek adott árut, de ezzel az árucikkek árát nem drá­gította. — Elégséges az — mondotta az elnök —, ha egy olyan cég, amely csak a kiskereske­dőknek adhat árut, láncol és az árut nagy mennyiségben halmozza fel. Mosonyi ugyancsak tagadta bűnösségét, jó­hiszeműségével védekezett. A tárgyalást hét­főn folytatják. — A mi szűcsünk a Váci­ utcai Palugyai! — Házasság. Tang Anna tanítónő és Antal Dezső tanító f. hó 30-án 1 órakor tartották esküvőjüket a székesfehérvári bazilikában. Az időjárás igen fontos szerepet ját­szik a háborúban. Néha hónapokra meg­bénítja a hadműveleteket, néha eldönti egy ütközet és vele esetleg az egész há­ború kimenetelét. Volt rá példa a törté­nelemben, hogy olyan fordulatot hozott, amire a hadviselő felek gondolni sem mertek. Az 1781-i forradalmak után Fran­ciaország háborúba keveredett Hollan­diával. A tengeren várták a háború dön­tő fejleményeit és Hollandia kitűnő flot­tája eredményesen szállt szembe a fran­cia hajóhaddal, mindaddig, amíg az idő­járás ellene nem fordult A holland hadi­hajók, amelyek Texel fölött álltak, a szó szoros értelmében odafagytak a partok­hoz a Zuider-tóban. A kegyetlen zord tél heteken át tétlenségre kárhoztatta a hol­land tengeri haderőt, míg Franciaország szárazföldi csapataival kényelmesen meg­közelítette Németalföld kontinentális ha­tárait. Ekkor történt az a históriában példa nélkül álló esemény, hogy lovasság bekerített és elfogott egy egész hadiflot­tát. A jéggé fagyott tó sima tükrén a francia lovasság akadálytalanul nyomult előre, mögötte pedig lovaktól vont szána­­kon a gyalogság. A francia­­kuszárok lo­vakat, szánokat kötöttek a parthoz fagyott hajók oldalához és a dicsőséges múltú hol­land flotta fogságba került­­ a száraz­földön. Mindezt a hőmérő higanyának vá­ratlan és tartós süllyedése tette lehetővé. Egy királyi koronát is áldozatul követelt az abnormálisan szigorú tél: Orániai Vil­mosnak a súlyos vereség után menekülnie kellett az országból. Francia történetírók szerint a Waterlooi csatát is az időjárás döntötte el. Az ütközet előtti napon hatal­mas zápor öntötte el a csatatér környékét. Napóleon kimerült és kiéhezett hadserege huszonnégy órán keresztül állt a szakadó víztengerben,, amely valósággal leverte a lábáról. Az ellenfél hadserege viszont tető alatt volt és kapott élelmet. Ez döntötte el a csata sorsát. Victor Hugo epésen jegyzi meg, hogy Európa jövő­képe egészen más­kép alakult volna, ha 1815 június 17-én nem esett volna az eső... A sűrű sötét fellegek egy világrendet döntöttek romba. A világháborúban is sokszor szólt bele a hadiszerencse alakulásába az időjárás. 1917 október 19-én, szélmentes, enyhe őszi időt jósolt a meteorológia a kontinensen. Ideális alkalomnak kínálkozott egy Ang­lia elleni légi támadásra. Mire a Fried­­richshafenben felszállt tizenhárom Zeppe­lin a csatorna fölé ért, jeges szélvihar or­kánja tombolt a csatornában. Kilenc lég­hajó még elérte Londont , és ledobott né­hány bombát, de hamarosan vissza kellett fordulniuk, mert a szél irtózatos erővel hajtotta őket kelet felé. Az idei finn-orosz háborúban a szigorú tél heteken át segí­tette a finneket a nagy túlerővel szemben. Fahrenheit a mi oldalunkon küzdtk —­­mondogatták boldogan a jéggel borított lövészárkokban és a hőmérő süllyedése olykor többet ért pihent, friss hadosztá­lyok harcbavetésénél. * Grace Moore, a newyorki Metropolitan Opera világhírű énekesnője alaposan meg­leckézteti saját nemét egy nyilatkozatban. „Nem szeretem azokat a nőket, — mond­ja többek közt —, akik mindenkiben ve­­télytársat látnak és féltékenységükkel megakadályozzák más igazi egyéniségek érvényesülését. Gyűlölöm azokat, akik snobságból és divatból keresik művészek és hírességek társaságát. És utálom azo­kat a nőket, akik magánéletük intim tit­kaival traktálnak, csak azért, hogy a ma­gunk bizalmas dolgait kiszedjék belő­lünk." A híres énekművésznő, úgy lát­szik, nemcsak hanggal, de szóval is bírja a versenyt vetélytársnőivel szemben. (Ameny) Egyesületek és előadások A Wolff Károly­ Klub nem november 7-én, hanem 4-én, hétfőn d. u. 8 órakor rendezi a Pesti Vigadóban Wolff Károly emlékünnepét Az Erdélyi Nők Orsz. Szövetsége nagyobb mennyiségű gyermekruhaanyagot szerzett be. Kérik azokat, akik a múltban is vállaltak varrást, jelentkezzenek hétfőn, vagy csütör­tökön d. u. 4—8 óra között a Rákóczi-úti he­lyiségben. A Házfelügyelők Nemzeti és Gazdasági Or­szágos Egyesülete beadványban fordult a mi­niszterelnökhöz, akit arra kér, hogy intéz­kedjék a budapesti lakásbérleti szabályren­deletben megállapított házfelügyelői járan­dóságok fölemelése érdekében. A beadvány a drágasággal okolja meg a házfelügyelők kérelmét. A Nemzeti Kultur Egyesület díjtalan iro­dalmi és zenedélutánjai sorozatát hétfőn d. u. fél 6 órakor nyitja meg a Pátria Klub (And­­rássy­ út 45.) dísztermében. A megnyitón er­délyi írók, költők és zeneszerzők művei sze­repelnek. Előadás: Turáni Vadá­szok (Ferenc József­­rakpart 23.) Csütörtö­kön Mészáros Dezső (7). — Találkozó. Volt m. kir. 5. és II. honv. lov. had­oszt. (1, 6, 1, 8 és 2, 2, 5, 9-es honv. húsz. ezre­­dek) baj­társai. Szombat este ti 8 ó. Beszkárt otthon (Beniczky­ u. 3.) — Az 1919 Júniusi Baj­társak. Hétfő 6 6. Nem­zeti Kaszinó.

Next