Pesti Napló, 1865. november (16. évfolyam, 4662–4686. szám)
1865-11-29 / 4685. szám
274 468. Szerda, november 29. 1885. 16. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. PESTI MPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petitsor 25 nj kr. Pest, nov. 28.1865. Úgy látszik, a centralisták — noha magukat alkotmányiul pártnak czimezik — minden alkotmányosságot ki akarnak irtani, hogy csak a puszta keret — a bureaucratismus — maradjon számukra épségben. Ő Felsége a septemberi manifestum által kimentette őket azon helyzetből, mely mellett vagy lehetlen volt a közügyeket rendezni, vagy csak despoliatiók árán. De a centralisták nem örvendhetnek oly eredményeknek, melyek a méltányos kiegyezkedés utján volnának elérhetők. Nekik a jogvesztés fegyvereivel kell hóditaniok; nem gondolván meg, mily gyöngék, mily isolában vannak a birodalomban, s mily nevetségesnek látszanék , minden vergődésök, ha a bureaucratia, melynek ők uszályhordói , nem volna még Ausztriában tekintélyes befolyású. Midőn a Lajthán túli országgyűlések öszszehívásáról volt szó, a centralisták az autonomistákkal egyetértve, nem akarták megengedni, hogy e Landtagok a birodalmi ügyek felől bármi véleményt nyilváníthassanak ; most azonban az I-ső czikk 19-dik paragraphusába kapaszkodva, az általuk lenézett tartományi gyűlések útján akarják a februári művet a bírói zár alól kiszabadítani, hogy Ausztriában a confusio és fejetlenség még nagyobb legyen. De a 19-dik paragraph nem oly erős horog, melyre sokat lehessen aggatni , az valóban kevés terhet bír el, és hamar eltörik. Mert Schmerling és a centralisták azt akarták elérni, hogy a nemzetiségi pártokhoz tartozók ne találjanak a tartományi gyűlések alapszabályai között oly pontra, melylyel a reichsrathnak túlterjeszkedéseit gátolhassák, noha a reichsrath alsó házának tagjai a tartományi gyűlésekből választatnak, s mintegy oly viszonyban állanak egymással, mint a küldő a küldöttekkel, kiket az bizonyos teendőkre megbíz. A tartományi gyűléseknek a 19-dik §. szerint csak arra van joga, hogy az állami cselekvényeknek az egyes országokra való visszahatását megvizsgálhassa, s annak folytán véleményezhessen és kérvényezhessen, minden szoros értelemben vett határozási igény nélkül. A centralisták e szerény jogot egykor exorbitánsnak tartották ugyan , azonban arról értesülvén, hogy a kormány a septemberi manifestumot tudomás végett az egyes országgyűlések elébe terjeszti, rögtön elhatározták, hogy a 19-ik §-hoz folyamodnak, s a februári emó felfüggesztésének az egyes tartományokra visszahatását fogják lerajzolni, hogy kérvényezhessék a visszahelyezést, mint opportunitási ügyet. Megengedjük, hogy különbözők lehetnek a vélemények az alkotmány megszerzése, vagy ha az megszüntetik, visszanyerése iránt. De a magyar nemzet szellemével ellenkeznék azon térről, melyet jogosnak hisz, lelépve, egyszerű állami cselekvénynek tekinteni az alkotmány-felfüggesztést , s annak rockwirkungjairól csak egy értekezést készítni. Nekünk, ha bécsi centralisták is lennénk, mégsem jutna eszünkbe a 19 dik §-hoz kisegítésért folyamodni. Mi e helyzet elfoglalását lemondásnak tekintettük volna. S minthogy bölcs eljárásnak tartjuk a manifestum kibocsátását, nem titkolhatjuk el megelégedésünket az iránt, hogy a centralisták ily ballépés által kitünteték, mily agyaglábon állott a februári mű, s mily parányiak a volt reichsratb szónokai a nagy kérdésekkel szemben. S ugyan mit hozhatnak fel az úgynevezett alkotmányhű opportunisták a februári pátens felfüggesztésének visszahatásaként? Fogják-e azt mondani, hogy a manifestum óta szabadabban lélekzett fel a birodalom? S hogy elkezdődött a bureaucratia epurálása s az önkormányzás felé vezető irány ? — hogy a Schmerling kormány alatt ismeretlen megkímélések hozattak be az államköltségekben ? — hogy a sajtó a februári alkotmány felfüggesztése óta érzi magát szabadnak ? — hogy Magyarország hajlandóbbá vált a kibékülésre ? — hogy az uralkodó iránti rokonszenv fokozódott? — hogy Larisch gróf oly kölcsönt kötött, mely a Plener által előidézett pénzzavar után előnyösnek tekinthető ? — hogy Európa bizodalommal fogadta a manifestumot , s hogy külföldi viszonyainkban már is javulásérezhető ? — ismételjük, fogják-e a centralista urak a februári alkotmány felfüggesztésének visszahatásait ily színekbe rajzolni ? S ha ellenkezőleg járnának el, nem találná-e műveiket ügyetlen torzításnak egész Magyarország, úgyszintén Galliczia, Cseh és Morvaország nagy többsége? S nem vették-e észre már is a centralisták, hogy a specificus német tartományokban is az országgyűlési tagok igen tekintélyes része köszönő iratot akar intézni a trónhoz a februári pátens felfüggesztéséért. Mit fognak tehát ők bebizonyítani a 19-dikkra támaszkodva ? Legfeljebb azt, hogy hat millió német lakos közt többségben vannak, s tehát a legvérmesebb számítás szerint, a birodalom hatodrésze nem bánná a februári alkotmány felfüggesztésének megszüntetését. De vájjon ily törpe minoritást vehet-e a kormány tekintetbe, s nincs-e az opportunitás, melyet a centralisták a 19-dik paragraph által provocáltak, a felfüggesztés mellett ? Szóval, hasznosabb lett volna a centralistáknak délezeg hévvel nem menni a jégre — tánczolni. KEMÉNY ZSIGMOND: A pesti állatkert ügye. A „Pesti Napló“ múlt csütörtöki számában a pesti állatkerti társulat választmányának legutóbbi üléséről tudósítás jelent meg, melyet e becses lapok múlt szombati számában egy sz.szel jegyzett czikkecske nekem tulajdonít. Bár a csütörtöki tudósítás nem az én tollamból folyt, annak minden állítását magamévá teszem, s miután a szombati felszóllalás írója némileg ellenem fordul , kénytelen vagyok az ügy érdekében a következőket nyilvánosságra hozni. A pesti állatkerti társulat választmányában az állatkert megalapítását, s tulajdonképen a szükséges épületeket illetőleg két nézet került felszínre. Az egyik, a többség nézete szerint, dr. Fitzinger úr lenne szerződtetendő , mint szakférfiú, a szükséges útmutatások adására ; a másik rész, a kisebbség, melyhez magam is tartozom, pedig azt indítványozta, hogy most,télen, úgy sem lehetvén építeni, küldetnék ki két hazai szakférfiú, t. i. egy építész és egy zoológus a nevezetesebb külföldi állatkertek megtekintésére. Ezen hazai szakférfiaknak feladatuk volna az általuk meglátogatandó állatkertekben az ott fennálló épületekről, azoknak előnyeiről és hátrányairól, valamint az állatokra vonatkozó körülményekről ; szóval az adandó utasítás szerint közvetlenül szerzett tapasztalataikat itthon czélirányosan alkalmazni. A költség egyre menne, mert F. úr 1200 ftnyi évi fizetést és ezen kívül szálláspénzt kér , — ezen két egyén pedig ennyivel, vagy talán kevesebbel is beutazhatná a kívánt adatok és tapasztalatok megszerzésére a külföldi állatkerteket. A választmány többsége egy, még nem bizonyított tehetségű egyéniségtől teszi függővé az állatkert összes megalapítását . —s mi, a kisebbség, véleményem szerint,indítványunkban sokkal biztos támpontokat nyújtunk. Mi nevezetesen Fitzinger urat illeti, az lehet igen derék elméleti szobatudós, de gyakorlati szakismereteiről mit sem tudunk. F. ur évek hosszú során át a bécsi cs. k. udv. zoologicus kabinetben, mint múzeumi őr volt alkalmazva , s mint ilyen nyugalmaztatván, Münchenbe ment az állatkertbe igazgatónak, de itt már rövid idő múlva felmondtak neki, s ekkor tudomásáa jutván, hogy Pesten állatkert van alakulóban, mindenestől ide költözött, s azóta folytonosan zaklatja a választmányi tagokat az igazgatói állomás betöltése s illetőleg elnyerése végett, sőt úti költségeinek megtérítéséről is beszél, holott őt a társulat nem hivta meg, hanem ő magától jött, mert Münchenben felmondtak neki,s most ezen leutazása és ideköltözése által áldozatnak akarja magát feltüntetni, s csakugyan sikerült is neki végre a választmány többségének — mely sokáig fázott tőle — jó hajlamát megnyerni. Én nem vagyok személyének ellensége, mert ő arra nekem soha alkalmat nem szolgáltatott, sőt itt kijelentem, hogy én is öt igen derék elméleti szobatudós úrnak tartom, de gyakorlatinak nem, mit szemébe is megmondottam. Mi, a kisebbség, a hazai két szakférfiú kiküldésével azon ezért is el akartuk érni, hogy e férfiak egyikét azután, a külföldön szerzett tapasztalatok nyomán, igazgatónak lehessen alkalmazni, s így az első nyilvános magyar állatkertnek hazai igazgatója lenne. Mi, a kisebbség, készeknek nyilatkoztunk, ezen indítványunkért a felelősséget elvállalni, mire a többség nem volt hajlandó, ítélje meg az érdekelt közönség, melyik javaslat nyújt több garanciát. Kérdem, midőn nálunk az állatkerti társulat alakulni kezdett, vajon már akkor számítottak-e a tervezők Fitzinger úrra ? Ha nem, mi valószinti, ugyan hogy és mi módon képzelték nálunk F. nem létezése esetében az állatkertet létesíthetni ? Vagy már F. ur nélkül hazánkban nem is volnánk képesek állatkertet alakítani! Ezt, nemde, sz. ur sem hiszi, s igy kövessük azt az utat, melyet követtünk volna, ha F. ur nem léteznék, vagyis a minoritás által ajánlott két hazánkfiának kiküldetését érvényesítsük. Mi végre a szombati felszólalás írójának azon állítását illeti, hogy a csütörtöki tudósításban „némely adat merő tévedés és eltorzítás“, erre csak azt jegyezzük meg, hogy sz úr ezen állításának részletezése által nagyon lekötelezett volna, mert a felhozott példa is ugyancsak roszul volt választva. Ugyanis, egy múlt választrányi ülésben szőnyegre jővén a majomház építése, Fitzinger úr le akarta beszélni a választmányt a majomház építéséről, mert — úgymond — az sokba kerül, s midőn én kimutattam, hogy épen a majomház egyike az állatkert nélkülözhetlen és legmulattatóbb, s legtöbb közönséget gyűjtő alkatrészeinek, F. ur megkérdeztetett ennek tervéről, mire azt felelte, hogy ő nem tud jó tervet adni, s ha csakugyan akar a társulat majomházat építeni, akkor jó volna valakit Drezdába küldeni. Ipsissima verba. Az igaz, hogy F. ur azóta készített a majomház építésére tervet, de ki áll jót ennek czélszerűségéről ? — A felhívott építész urak erre, valamint a F. úr által ezentúl beadandó tervekre nézve is nem lehetnek illetékesek , mert ők maguk bevallották, hogy e tárgyban nem bírnak kellő szakismerettel, mert hiszen ha bírnának, nem volna szükség se F.-re, se másra. Az állatkert ügye most van a legfontosabb stádiumban. Az alapítás, a berendezés és a sok pénzbe kerülő épületek minél czélszerűbb felépítésétől függ a kert jövője. A legnagyobb és életbevágó beruházás most történik, s ily nagy kiadásai — mint a mostaniak — nem igen lesznek a társulatnak. Tehát most vettetik el a koczka. A hazai közönség, mely oly nehéz viszonyok között is e tárgyra áldozta filléreit, a t. közönsség — ismételjük — méltán megkövetelheti a lehető legczélszerűbb eljárást, s a felelősség ezen nagy terhe indította a minoritást is arra, hogy nyíltan és leplezetlenül mondja ki ez ügybeni jó szándékból eredt véleményét addig, míg nem késő. Bár a mi általunk javasolt út lassúbbnak látszik, de — meggyőződésünk szerint — biztosabb, mert a jónak idő kell, s „elég hamar, ha elég jó,“ tartja a közmondás. Nem nyerünk azzal sokat, ha az eddigi oly hosszú vajúdás után, most egyszerre nyakra főre elsietjük az ügyet, s ne adjunk reá alkalmat elmondhatni, hogy „hamar lett, de rosszul lett.“ Nem elég az, hogy csak minél előbb, hanem hogy egyszersmind czélszerűen is létesüljön az állatkert, és hogy később is fenn birja magát tartani, hogy úgy ne járjunk, mint a bécsiek, kiknek állatkertjét a két igazgató helytelen megválasztása és eljárása buktatta meg. — Szerencsésen tanul, ki más kárán tanul, s az okos ott veti meg a vasmacskát, a hol feneket ér. Pest, nov. 27-én, 1865 Dr. Szabó Alajos Követválasztási mozgalmak. A szt-gróti választásról is érkezett hozzánk egy tudósítás, mely ezen egy szóval van alájegyezve: „Többen.” E tudósítást egész terjedelmében nem közölhetjük, mert egész halmaza fekszik előttünk ily részletes tudósításoknak, melyeknek közlése meghaladná lapunk határait. Közöljük tehát lényegesebb részeit: F. hó 23-kán — írja a levél — Szt-Gróton (Zalában) megtörtént a képviselőválasztás. Két képviselőjelölt lépett fel. Egyik Batthyány Zsigmond gr., az 1861-diki képviselő, a másik Hertelendy György. A választás szavazás által történt, mely féltízkor kezdődött. Szavaztak pedig két különböző helyen, oly móddal, hogy a helységek nevei betűrend szerint osztattak fel, s A-tól R ig egyik, R-től Z-ig a másik bizottmány szedte a szavazatokat. A választást verekedés szakasztotta félbe. A katonaság a rendet helyreállítván a szavazás folytattatott. Az eredmény az jön, hogy Hertelendy 1815 szavazattal képviselővé választatott Batthyány gr. ellenében, ki 1174 szavazatot kapott. A választás ellen a kisebbségben maradt párt óvást tett, de az a jegyzőkönyvbe fel nem vétetett. Van a tudósításban keserű panasz a megvesztegetés, illetőleg a Hertelendy párt ellen, van különösen az egyházak ellen, kiknek még papi hatalmukkal visszaélést is vetnek szemükre. Mindezeket részint helyszűke miatt, részint a keményebb kifejezések miatt feleslegesnek tartjuk hosszasabban elősorolni, annyival inkább, mert mind a két fél ugyanegy vallásfelekezethez tartozván, az egyházi férfiaknak netalán hibás eljárása nem vallási súrlódásból, hanem tisztán egyéni nézetből eredhetett. Miután pedig a tudósítás szerint a választás ellen mindenesetre petítiót nyújtanak be, abban majd elő fognak adatni az említett panaszok, s az országgyűlés által megbírálandók lesznek. E panaszok közt mindenesetre legfontosabb az, hogy ugyanazon egy választókerületben két szavazatszedő bizottmány volt, mi — ha csakugyan igy történt — sajátságos félremagyarázása lehetett a törvényeknek. Bács megyéből. Ma, nov.18-án, tartotta meg Zomborban a központi választmány ülését ; tárgya volt : a kevetválasztók összeírására a megye 10 kerületében kiküldött választmányoknak tudósítása, továbbá a követek megválasztására kitűzendő napnak meghatározása. Elnök, Zákó Péter úr — az 1861-ben volt másod alispán — üdvözölvén a választmány tagjait, csakhamar megyeszerte választási napul f. hó 29-re tűzetett ki, a választás megkezdésére a d. e. 10 óra szabatván meg olykép, hogy a legtávolabb eső községek részéről kezdessék meg a szavazás. A felett, hogy nyilvános vagy titkos legyen-e , érdekes vita fejlődött, Kovács József a titkos szavazat előnyeit fejtegette ; ez ellen felszólalt Mártonfy Károly, s hason értelemben pártolva a nyilvánosságot, nyilatkozott Magyar Imre is. Piukovics Mihály kiemeli ugyan, hogy a törvény a titkos szavazást világosan nem tiltja, s emiatt több példa útmutatásaként a követ igazolható is, de különben az okból, mert az ily eljárásnál is a kellőleg magukat tájékozni nem tudóknál a visszaélések útjai el nem zárhatók, szintén a nyilvános szavazást védi, — ezek folytán az elhatározva jön. A választás napjára az illető választó helyekre következő kinevezések történtek: 1. Az almási kerületre : Elnök Milassin Zsigmond, h. e. Antonovics Mátyás, jegyző ifj. Kovácsics Antal. 2. A rigiczai kerületre : Elnök Latinovics János, h. e. Milassin Zsigmond. (A választás ott csak december 28 -án lesz.) Jegyző Miklósvári Sándor. 3. Az apathiai kerületre : Elnök Mártonfy Károly, h. e. Knézy Zsigmond, jegyző Sztrilich Mihály. 4. A hódsági kerületre : Elnök Gromon Dezső, h. e. Vén László, jegyző Hevesy Károly. 5. A kulai kerületre : Elnök Bekker Jakab, h. e. Kovacsics Emil, jegyző Zányi János. 6. Az ómoroviczai kerületre: Elnök Pál Antal, h. e. Vojnics Dávid, jegyző Horváth Gergely. 7. A kanizsai kerületre : Elnök Kocztsik János, h. e. Vuics Szvetozár , jegyző Hoósz Zsigmond. 8. Az óbecsei kerületre : Elnök Visi Kristóf , h. e. Csukits György , jegyző Krsztics Lukács. 9. A kulpini kerületre : Elnök Nityin Áron, h. e. Bezerédj Béla, jegyző Mihalovics József. 10. A tovarisovai kerületre . Elnök Nagy Mihály, h. e. Nikolits Döme, jegyző Hipp Miklós. Ezután szőnyegre került az összeíró küldöttségeknek tudósítása, azonban az eljárás érdemében — eltérve a különféle helyreigazítások és egyes személyekre vonatkozó, magukat érvényiteni iparkodott nézeteknek a közérdekültségre nem igen hatályos taglalásától — a közfigyelmet talán leginkább felébresztő a rigiczai küldöttség ellen emelt azon vád, hogy az ezen választókerületben nemcsak a személyesen jelentkezőket, hanem átalában véve minden választó képest összeírt. E tárgyilag a működött küldöttségnek elnöke eljárulásáról kimerítő beszédet tartván, abból — ha azt jól fogtuk fel — a következőket kiemelni érdekesnek vélem. „Minthogy a küldöttség, működésének megkezdése előtt igaz voltát tapasztaló annak, hogy a követjelöltek pártjai, hogy az illetőnek többséget szerezzenek, az ellenfél népszerűtlenítésére különféle nemtelen eszközökkel és hírek terjesztésével egymás irányában izgatnak, így például már a nép a robot és dézma visszahozásával is rémülésbe hozatott, s bizonyos párt a község elöjáróira — az itatás általi megvesztegtés és kierőszakolt aláírás által is pártoskodva — különféle ígéretek és fenyegetésekkel még a jegyzőkre is oly hatást gyakorolni tudott, hogy a népnek egy része ily után részint meghódítva , részint pedig legszebb alkotmányos jogának gyakorlatától visszariasztva van. tekintetbe véve egyébként, hogy maga a központi választmány hazafias érzületében , csak hogy a választóképesek minél könnyebben gyakorolhassák jogaikat, önmaga is a törvény betűjét tágabb alapra fektető azáltal, hogy a küldöttségnek községről községre leendő járását elrendelé; — továbbá, miután az 1848. V. t. ez. határozottan azt nem rendeli, hogy a választók, ha bejegyeztetésük végett személyesen a küldöttség előtt meg nem jelennek, s ha más által is nem jelentkeznének az összeirási névjegyzékbe fel ne vétessenek; — vezéreltetve azon hazafias érzelmű véleménytől, hogy az izgatások által jelenleg visszariasztott választók a szenvedélyek csillapultával a választásra tán majdan megjelenni fognak, hogy a jelen abnormis helyzet folytán kellőleg nektek meg sem magyarázható s általuk nem is értett szép jogoktól meg ne fosztassanak , — elhatározá a küldöttség az összeírást, minden különbség nélkül, ha személyesen jelentkeznek vagy sem, a választó képesekre kiterjeszteni, és pedig annál inkább, mert az összeírás e kerületben már igy történt 1848-ban és 1861-ben is. Ezek előrebocsátása után első nap Katymáron, minden tekintet nélkül a személyesen vagy nem személyesen jelentkezőkre, a választóképesek összehrattak, aminek megtörténtével azonban a küldöttség egyik tagja állítólagos saját ügyeit ürügyül felhozva, Sztanisicsra, a járásbiró székhelyére előre sietvén, másnap már a nem jelentkezőket írni vonakodott, s ámbár a szintén személyesen meg nem jelent megyei tisztviselők és némely előkelök feljegyzése elleni észrevételt sem tett, a minden választóképet összeíró tagtársai ellen azon észrevétellel lépett fel, hogy eljárásuk ellenében panasz fog emeltetni, a támadt szóvita folytán itt ekkoron többnyire csak a személyesen jelentkezők vétettek jegyzékbe, a küldöttség másik 2 tagja, szükségesnek vélvén a központi választmánynak igazolhatása tekintetébeni értesítését, e levelet az elöljáróság elküldeni vonakodott, egyébként azonban a küldöttség elhatározá, hogy a felelet beérkeztéig a Katymáron megkezdett összeírási működéséhez ragaszkodni fog, — tovább folytatván útját a küldöttség, két nap múltával a panaszt felemlített tag úr magát betegnek lenni állította, s többé csakugyan meg sem jelent, miután pedig az elnök megkeresésére a Sztanisicson lakó póttag úr is szintén vonakodott megjelenni, a hátralévő 2 tag a megkezdett alapon működését tovább folytatta, s hogy a munka hézagos ne legyen, utólag Sztanisicsra ismét átrándulván, az első alkalomkor fel nem jegyzett, s még hátralevő választóképeseket is összeírta.“ A küldöttség elnökének ezen eljárulási jelentése ellen hang alig emelkedett, a működésből magát kivont tag ar irányában azonban többek által tett csípős észrevételek a határozott roszólásnak világos tanújeleiként tüntenek fel, — egyébként a küldöttség munkálatát helybenhagyni nem lehetett már az okból is, mert a magát — úgy látszik készakarva — absentált tag ar az összeírási névjegyzéket aláírta ugyan, de bizonyos clausulával, minek megczáfolásául a másik 2 tag szintén odairt óvással felelni kénytelenittetett, mily tényállás mellett alig maradt egyéb hátra, mint uj összeírást elrendelni, mely dec. 1-énveendi kezdetét, a követválasztás dec. 28 ára tűzetvén ki. Ezután az eddig működött küldöttség elnökének meghagyván, hogy jelentését írásba foglalja, elfogadva jön Mártonfy Károly úrnak is abbéli indítványa, hogy ezen tárgya n egy helytartó-tanácshoz felterjesztetvén, e főkormányszékhez azon kérés intéztessék, hogy a jelenlegi követválasztás mozgalmaiból úgy is kizárt, de több adatok nyomán magukat illetéktelenül mégis beavatott megyei tisztviselők megrovatván, további fondorkodásaiknakgát vettessék. Sok volna még mondani, s annál több még tenni valónk, ha — de jobb ez időszerint hallgatnunk, igazaink érzetében szívből eredő fohászszál tevén le tollunkat: „Adja Isten, hogy az alkotmányos életünk hajnalát elborító lelkek eltűntével, mielőbb ismét egünkről levilágítson azon nap, mely jó és balszerencsében e hazára nyolcz századon túl mindig fényt árasztott. “ Báró Perényi Zsigmondnak az ugocsanagyszőllősi választókerülethez intézett programmjából a következőket közöljük : Megvallom, programmot nem volt szándékom adni. Nem azért, mintha vakbirodalmat óhajtanék , hanem azért, mert a programmokat, még meg nem szilárdult pártállásaink közepette, amily czélszerűtlennek, és oly feleslegesnek tartom. Különben is, úgy fogom fel a képviseleti rendszer eszmélyéből önkényt folyó képviselet állást, mely arra van számítva, hogy általa az országgyűlés valóságos tanácskozó testület méltóságára emeltessék : ahol higgadt, s az ország bizodalmát bíró férfiak egymást kihallgatva és egymás nézeteit komolyan megfontolva, lelkiismeretes belátásuk szerint határoznak a haza érdekében , amit előre lekötött véleményekkel sem oly szabadsággal, sem oly nyugodt lélekkel nem tehetnének. Még egy más okom is volt programmot nem adni, és ez ok személyes állásomra vonatkozik. Koromnál fogva ugyanis nem vagyok a múlt, csak alig a jelen, hanem vagyok a jövő embere. Vannak ugyan elfeledhetlen fájdalmas családi emlékeim a múltból, de szeretett hazám érdeke előtt nincs semmi elfogultság lelkemben. Nehéz nekem, mint a jövő emberének, magamat feltétlenül alávetnem azon uralkodó eszmék egyémelyikének, melyek a nagy közönséget meglehet ma lelkesítik ; a nélkül, hogy fel ne áldozzam a jövőre ítéletem azon szabadságát melyet csak tudomány és vizsgálat adhatnak meg, és mely nélkül lehetetlen új felvilágosodást szerezni, sőt lehetetlen még azt, melyet bírunk, megtartani. Az ily uralkodó eszméket rendesen mint igazságot, de mintha álmát szoktunk elfogadni, és igy történik, hogy az emberi ész megszokik a szolgasághoz, s az élet mozgékony haladása helyett az egy helyben maradás merevségét ölti fel magára, s némileg hasonlít a nagy földindulások után a romok közt megtalált emberhullákhoz, melyek elvesztett életök után megtartották utolsó tagmozdulatát utolsó gondolatuknak. Ne kívánják tehát tőlem, tisztelt polgártársaim, hogy oly részletes programmal álljak elő, mely jövő életpályám tömkelegévé válhatnék. Én nem tartozom azon egyéniségek közé, kik könnyen vállalnak életre ható kötelezettségeket, és szüntelen félelemtől vagy reménytől tartva izgatottságban, pehely könnyűséggel átszállanak egyik véleményről a másikra, ha érdekük úgy kívánja. Szeretem előbb megfontolni amit mondok, ,mert meg is akarom azt tartani, márpedig ha sokat mondanék, hogy jól is megfontoljam, arra elég időm jelenleg nincs. Azonban, tisztelt választóim kívánságát teljesítendő , előadok a legnagyobb átalánosságban némelyeket, hogy gondolkozásom felől tájékozhassák magukat érdemes polgártársaim. Kijelentem mindenek előtt: a. ) Én a kitartás és mérséklet embere vagyok, mert e két erőtől várom hazánk üdvét, és ezeknek tulajdonítom, hogy annyi balszerencse közt hazámat sem az erőszak nem bírta tartósan és haszonnal meghódítani, sem a nyomor nem volt kétes lemondásra kényszeríteni. Ennélfogva kitartó leszek hazánk függetlenségének, alkotmányának és területi épségének visszaállítása követelésében, úgy a miként azt fennálló, mert törvényesen soha el nem törlött, törvényeink körülírják; de mérsékleti is leszek mindazon határokig, mig e három főjogunk sérthetlensége kérdésessé nem válik. b. ) Pártállást csak az országgyűlésen fogok elfoglalni; azaz: az országgyűlési tanácskozásokból kifejtett azon nézethez fogok szavazatommal járulni, mely meggyőződésem szerint hazánk előbb említett három legfőbb jogának, s így legtartósabb, mert egyedül képzelhető belnyugalmának leginkább meg fog felelni. Innen önkényt következik , hogy c. ) Országunk köztörvényeit tiszteletben fogom tartani, miután minden lényegnek szükségkép formájának is kell lenni. Azonban nem leszek a formák vak bálványzója, mert tudom, hogy bármely forma nem képes egymagában a lényeget megőrizni. Előttem a szellem az élet, a betű holt. d. ) Jövő országgyűlésünket átalában alkotmányozónak szeretik nevezni. Ez szerintem téves, és könnyen hibába vezető felfogás. Én jövö