Pesti Napló, 1865. november (16. évfolyam, 4662–4686. szám)

1865-11-29 / 4685. szám

274 468.­ Szerda, november­ 29. 1885. 16. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők. PESTI MPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petit­sor 25 nj kr. Pest, nov. 28.1865. Úgy látszik, a centralisták — noha ma­gukat alkotmányiul pártnak czimezik — minden alkotmányosságot ki akarnak irtani, hogy csak a puszta keret — a bureaucratismus — maradjon számukra épségben. Ő Felsége a septemberi manifestum­­ által kimentette őket azon helyzetből, mely mellett vagy lehetlen volt a köz­­ügyeket rendezni, vagy csak despoliatiók árán. De a centralisták nem örvendhetnek oly eredményeknek, melyek a méltányos kiegyezkedés utján volnának elérhetők. Nekik a jogvesztés fegyvereivel kell hóditaniok; nem gondolván meg, mily gyöngék, mily isoláb­an vannak a biroda­lomban, s mily nevetségesnek látszanék , minden vergődésök, ha a bureaucratia, melynek ők uszályhordói , nem volna még Ausztriában tekintélyes befolyású. Midőn a Lajthán túli országgyűlések ösz­­szehívásáról volt szó, a centralisták az autonomistákkal egyetértve, nem akarták megengedni, hogy e Landtagok a biro­dalmi ügyek felől bármi véleményt nyil­váníthassanak ; most azonban az I-ső czikk 19-dik paragraphusába kapaszkod­va, az általuk lenézett tartományi gyűlések útján akarják a februári művet a bírói zár alól kiszabadítani, hogy Ausztriában a con­­fusio és fejetlenség még nagyobb legyen. De a 19-dik paragraph nem oly erős horog, melyre sokat lehessen aggatni , az valóban kevés terhet bír el, és hamar el­törik. Mert Schmerling és a centralisták azt akarták elérni, hogy a nemzetiségi pártokhoz tartozók ne találjanak a tarto­mányi gyűlések alapszabályai között oly pontra, melylyel a reichsrathnak túlter­jeszkedéseit gátolhassák, noha a reichs­­rath alsó házának tagjai a tartományi gyűlésekből választatnak, s mintegy oly viszonyban állanak egymással, mint a kül­dő a küldöttekkel, kiket az bizonyos teendőkre megbíz. A tartományi gyűlé­seknek a 19-dik §. szerint csak arra van joga, hogy az állami cselekvényeknek az egyes országokra való vissza­hatását megvizsgálhassa, s annak folytán véleményezhessen és kérvényez­hessen, minden szoros értelemben vett határozási igény nélkül. A centralisták e szerény jogot egykor exorbitánsnak tartották ugyan , azonban arról értesülvén, hogy a kormány a sep­temberi manifestumot tudomás végett az egyes országgyűlések elébe terjeszti, rög­tön elhatározták, hogy a 19-ik §-hoz folya­modnak, s a februári e­mó felfüggesztésé­nek az egyes tartományokra visszahatását fogják lerajzolni, hogy kérvényezhessék a visszahelyezést, mint opportunitási ügyet. Megengedjük, hogy különbözők lehet­nek a vélemények az alkotmány meg­szerzése, vagy ha az megszüntetik, vissza­nyerése iránt. De a magyar nemzet szellemével ellen­keznék azon térről, melyet jogosnak hisz, lelépve, egyszerű állami cselekvénynek tekinteni az alkotmány-felfüggesztést , s annak rockwirkungjairól csak egy érte­kezést készítni. Nekünk, ha bécsi centra­listák is lennénk, még­sem jutna eszünk­be a 19 dik §-hoz kisegítésért folyamodni. Mi e helyzet elfoglalását lemondás­nak tekintettük volna. S minthogy bölcs eljárásnak tartjuk a manifestum kibocsátását, nem titkolhatjuk el megelégedésünket az iránt, hogy a centralisták ily ballépés által kitünteték, mily agyaglábon állott a februári mű, s mily parányiak a volt reichsratb szónokai a nagy kérdésekkel szemben. S ugyan mit hozhatnak fel az úgyneve­zett alkotmányhű opportunisták a februári pátens felfüggesztésének vissza­hatásaként? Fogják-e azt mondani, hogy a manifes­tum óta szabadabban lélekzett fel a biro­dalom? S hogy elkezdődött a bureaucratia epurálása s az önkormányzás felé vezető irány ? — hogy a Schmerling kormány alatt ismeretlen megkímélések hozattak be az államköltségekben ? — hogy a sajtó a februári alkotmány felfüggesztése óta ér­zi magát szabadnak ? — hogy Magyaror­szág hajlandóbbá vált a kibékülésre ? — hogy az uralkodó iránti rokonszenv foko­zódott? — hogy Larisch gróf oly köl­csönt kötött, mely a Plener által elő­idézett pénzzavar után előnyösnek tekint­hető ? — hogy Európa bizodalommal fogadta a manifestumot , s hogy külföldi viszonyainkban már is javulás­­érezhető ? — ismételjük, fogják-e a centralista urak a februári alkotmány felfüggesztésének visszahatásait ily színekbe rajzolni ? S ha ellenkezőleg járnának el, nem ta­lálná-e műveiket ügyetlen torzításnak egész Magyarország, úgy­szintén Gal­­liczia, Cseh és Morvaország nagy több­sége? S nem vették-e észre már is a centralis­ták, hogy a s­pecificus német tartományok­ban is az országgyűlési tagok igen tekin­télyes része köszönő iratot akar intézni a trónhoz a februári pátens felfüggesz­téséért. Mit fognak tehát ők bebizonyítani a 19-dik­k­ra támaszkodva ? Legfeljebb azt, hogy hat millió német lakos közt többségben vannak, s tehát a legvérmesebb számítás szerint, a birodalom hatodrésze nem bánná a februári alkotmány felfüggesztésének megszüntetését. De vájjon ily törpe minoritást vehet-e a kormány tekin­­tetbe, s nincs-e az oppor­­tunitás, melyet a centralisták a 19-dik paragraph által provocáltak, a felfüggesz­tés mellett ? Szóval, hasznosabb lett volna a centra­listáknak délezeg hévvel nem menni a jégre — tánczolni. KEMÉNY ZSIGMOND: A pesti állatkert ügye. A „Pesti Napló“ múlt csütörtöki számában a pesti állatkerti társulat választmányának leg­utóbbi üléséről tudósítás jelent meg, melyet e becses lapok múlt szombati számában egy s­z.­­szel jegyzett czikkecske nekem tulajdonít. Bár a csütörtöki tudósítás nem az én tollam­ból folyt, annak minden állítását magamévá teszem, s miután a szombati felszóllalás írója némileg ellenem fordul , kénytelen vagyok a­z ügy érdekében a következőket nyilvános­ságra hozni. A pesti állatkerti társulat választmányában az állatkert megalapítását, s tulajdonképen a szük­séges épületeket illetőleg két nézet került fel­színre. Az egyik, a többség nézete szerint, dr. F­i­t­z­i­n­g­e­r úr lenne szerződtetendő , mint szakférfiú, a szükséges útmutatások adására ; a másik rész, a kisebbség, melyhez magam is tarto­zom, pedig­ azt indítványozta, hogy most,télen, úgy sem lehetvén építeni, küldetnék ki két hazai szakférfiú, t. i. egy építész és egy zoológus a nevezetesebb külföldi állatkertek megtekinté­sére. Ezen hazai szakférfiaknak felada­tuk volna az általuk meglátogatandó állatker­tekben az ott fennálló épületekről, azoknak elő­nyeiről és hátrányairól, valamint az állatokra vo­natkozó körülményekről ; szóval az adandó uta­sítás szerint közvetlenül szerzett tapasztalataikat itthon czélirányosan alkalmazni. A költség egyre menne, mert F. úr 1200 ftnyi évi fizetést és ezen kívül szálláspénzt kér , — ezen két egyén pedig ennyivel, vagy talán kevesebbel is beutaz­hatná a kívánt adatok és tapasztalatok m­egszer­zésére a külföldi állatkerteket. A választmány többsége egy, még nem bizo­nyított tehetségű egyéniségtől teszi függővé az állatkert összes megalapítását . —s mi, a kisebb­ség, véleményem szerint,indítványunkban sokkal biztos­ támpontokat nyújtunk. Mi nevezetesen F­i­t­z­i­n­g­e­r urat illeti, az lehet igen derék elméleti szoba­tudós, de gyakorlati szakismereteiről mit sem tudunk. F. ur évek hosszú során át a bécsi cs. k. udv. zoologi­­cus kabinetben, mint múzeumi őr volt alkal­mazva , s mint ilyen nyugalmaztatván, Mün­chenbe ment az állatkertbe igazgatónak, de itt már rövid idő múlva felmondtak neki, s ekkor tudomásá­a jutván, hogy Pesten állat­kert van alakulóban, mindenestől ide költözött, s azóta folytonosan zaklatja a választmányi ta­gokat az igazgatói­ állomás betöltése s illetőleg elnyerése végett, sőt úti költségeinek megtéríté­séről is beszél, holott őt a társulat nem hivta meg, hanem ő magától jött, mert Münchenben felmond­tak neki,s most ezen leutazása és ideköltözése által áldozatnak akarja magát feltüntetni, s csakugyan sikerült is neki végre a választmány többségé­nek — mely sokáig fázott tőle — jó hajlamát megnyerni. Én nem vagyok személyének ellen­sége, mert ő arra nekem soha alkalmat nem szol­gáltatott­, sőt itt kijelentem, hog­y én is öt i­g­e­n derék elméleti szobatudós úr­nak tartom, de gyakorlatinak nem, mit szemébe is megmondottam. Mi, a kisebbség, a hazai két szakférfiú kikül­désével azon ezért is el akartuk érni, hogy e fér­fiak egyikét azután, a külföldön szerzett tapasz­talatok nyomán, igazgatónak lehessen alkalmaz­ni, s így az első nyilvános magyar állatkertnek hazai igazgatója lenne. Mi, a ki­sebbség, készeknek nyilatkoztunk, ezen indítvá­nyunkért a felelősséget elvállalni, mire a többség nem volt hajlandó, ítélje meg a­z­ érdekelt kö­zönség, melyik javaslat nyújt több garanciát. Kérdem, midőn nálunk az állatkerti társulat ala­kulni kezdett, vaj­­on már akkor számítottak-e a ter­vezők Fitzinger úrra ? Ha nem, mi való­­szinti, ugyan hogy és mi módon képzelték ná­lunk F. nem létezése esetében az állatkertet lé­tesíthetni ? Vagy már F. ur nélkül hazánkban nem is volnánk képesek állatkertet alakítani! Ezt, nemde, sz. ur sem hiszi, s igy kövessük azt az utat, melyet követtünk volna, ha F. ur nem léteznék, vagy­is a minoritás által ajánlott két ha­zánkfiának kiküldetését érvényesítsük. Mi végre a szombati felszólalás írójának azon állítását illeti, hogy a csütörtöki tudósításban „némely adat merő tévedés és eltorzítás“, erre csak azt jegyezzük meg, hogy sz­ úr ezen állí­tásának részletezése által nagyon lekötelezett volna, mert a felhozott példa is ugyancsak ro­­szul volt választva. Ugyanis,­­ egy múlt választ­r­ányi ülésben szőnyegre jővén a majomház épí­tése, Fitzinger úr le akarta beszélni a választ­mányt a majomház építéséről, mert — úgymond — az sokba kerül, s midőn én kimutattam, hogy épen a majomház egyike az állatkert nélkülöz­­hetlen és legmulattatóbb, s legtöbb közönséget gyűjtő alkatrészeinek, F. ur megkérdeztetett ennek tervéről, mire azt felelte, hogy ő nem tud jó tervet adni, s ha csakugyan akar a társulat majomházat építeni, akkor jó volna valakit Drez­dába küldeni. Ipsissima verba. Az igaz, hogy F. ur azóta készített a majomház építésére ter­vet, de ki áll jót ennek czélszerű­ségéről ? — A felhívott építész urak erre, valamint a F. úr által ezentúl beadandó tervekre nézve is nem lehetnek illetékesek , mert ők maguk bevallották, hogy e tárgyban nem bírnak kellő szakismerettel, mert hiszen ha bírnának, nem volna szükség se F.-re, se másra. Az állatkert ügye most van a legfontosabb stádiumban. Az alapítás, a berendezés és a sok pénzbe kerülő épületek minél czélszerűbb fel­építésétől függ a kert jövője. A legnagyobb és életbevágó beruházás most történik, s ily nagy kiadásai — mint a mostaniak — nem igen lesz­nek a társulatnak. Tehát most vettetik el a koczka. A hazai közönség, mely oly nehéz viszonyok között is e tárgyra áldozta filléreit, a t. közöns­ség — ismételjük — méltán megkövetelheti a lehető legczélszerűbb eljárást, s a felelősség ezen nagy terhe indította a minoritást is arra, hogy nyíltan és leplezetlenül mondja ki ez ügy­­beni jó szándékból eredt véleményét addig, míg nem késő. Bár a mi általunk javasolt út lassúbb­nak látszik, de — meggyőződésünk szerint — biztosabb, mert a jónak idő kell, s „elég hamar, ha elég jó,“ tartja a közmondás. Nem nyerünk azzal sokat, ha az eddigi oly hosszú vajúdás után, most egyszerre nyakra főre elsietjük az ügyet, s ne adjunk reá alkalmat el­mondhatni, hogy „hamar lett, de rosszul lett.“ Nem elég az, hogy csak minél előbb, hanem hogy egyszersmind czélszerűen is létesüljön az állatkert, és hogy később is fenn birja magát tartani, hogy úgy ne járjunk, mint a bécsiek, kiknek állatkertjét a két igazga­tó helytelen megválasztása és eljárása buktatta meg. — Szerencsésen tanul, ki más kárán tanul, s az okos ott veti meg a vasmacskát, a hol fene­­ket ér. Pest, nov. 27-én, 1865 Dr. Szabó Alajos Követválasztási mozgalmak. A szt-gróti választásról is érkezett hoz­zánk egy tudósítás, mely ezen egy szóval van alájegyezve: „Többen.” E tudósítást egész terjedelmében nem közölhetjük, mert egész halmaza fekszik előttünk ily részletes tudósításoknak, melyeknek köz­lése meghaladná lapunk határait. Közöl­jük tehát lényegesebb részeit: F. hó 23-kán — írja a levél — Szt-Gróton (Za­lában) megtörtént a képviselőválasztás. Két képviselőjelölt lépett fel. Egyik Batthyány Zsigmond gr., az 1861-diki képviselő, a másik Hertelendy György. A választás szavazás által történt, mely féltízkor kezdődött. Szavaztak pedig két különböző helyen, oly móddal, hogy a helységek nevei betűrend szerint osztattak fel, s A-tól R ig egyik, R-től Z-ig a másik bizottmány szedte a szavazatokat. A vá­lasztást verekedés szakasztotta félbe. A katonaság a rendet helyreállítván a sza­vazás folytattatott. Az eredmény az jön, hogy Hertelendy 1815 szava­zattal képviselővé választa­tott Batthyány gr. ellenében, ki 1174 szavazatot kapott. A választás ellen a ki­sebbségben maradt párt óvást tett, de az a jegyzőkönyvbe fel nem vétetett. Van a tudósításban keserű panasz a megveszte­getés, illetőleg a Hertelendy párt ellen, van különösen az egyházak ellen, kiknek még papi hatalmukkal visszaélést is vetnek szemükre. Mindezeket részint helyszűke miatt, részint a keményebb kifejezések miatt feleslegesnek tartjuk hosszasabban elősorolni, annyival inkább, mert mind a két fél ugyanegy vallásfelekezethez tar­tozván, az egyházi férfiaknak netalán hi­bás eljárása nem vallási súrlódásból, ha­nem tisztán egyéni nézetből eredhetett. Miután pedig a tudósítás szerint a válasz­tás ellen mindenesetre petítiót nyújtanak be, abban majd elő fognak adatni az em­lített panaszok, s az országgyűlés által megbírálandók lesznek. E panaszok közt mindenesetre legfontosabb az, hogy ugyanazon egy választókerületben két szavazatszedő bizottmány volt, mi — ha csakugyan igy történt — sajátságos félre­­magyarázása lehetett a törvényeknek. Bács megyéből. Ma, nov.18-án, tartotta meg Zomborban a köz­ponti választmány ülését ; tárgya volt : a ke­vetválasztók összeírására a megye 10 kerületé­ben kiküldött választmányoknak tudósítása, to­vábbá a követek megválasztására kitűzendő nap­nak meghatározása. Elnök, Zákó Péter úr — az 1861-ben volt másod alispán — üdvözölvén a választmány tag­jait, csakhamar megyeszerte választási napul f. hó 29-re tűzetett ki, a választás megkezdésére a d. e. 10 óra szabatván meg olykép, hogy a leg­távolabb eső községek részéről kezdessék meg a szavazás. A felett, hogy nyilvános vagy titkos le­gyen-e , érdekes vita fejlődött, Kovács József a titkos szavazat előnyeit fejtegette ; ez ellen fel­szólalt Mártonfy Károly, s hason értelemben pár­tolva a nyilvánosságot, nyilatkozott Magyar Imre is. Piukovics Mihály kiemeli ugyan, hogy a tör­vény a titkos szavazást világosan nem tiltja, s e­miatt több példa útmutatásaként a követ igazol­ható is, de különben az okból, mert az ily eljá­rásnál is a kellőleg magukat tájékozni nem tu­dóknál a visszaélések útjai el nem zárhatók, szintén a nyilvános szavazást védi, — ezek foly­tán az elhatározva jön. A választás napjára az illető választó helyekre következő kinevezések történtek: 1. Az almási kerületre : Elnök Milassin Zsig­mond, h. e. Antonovics Mátyás, jegyző ifj. Ková­­csics Antal. 2. A rigiczai kerületre : Elnök Latinovics Já­nos, h. e. Milassin Zsigmond. (A választás ott csak december 28 -án lesz.) Jegyző Miklósvári Sándor. 3. Az apathia­i kerületre : Elnök Mártonfy Károly, h. e. Knézy Zsigmond, jegyző Sztrilich Mihály. 4. A hódsági kerületre : Elnök Gromon De­zső, h. e. Vén László, jegyző Hevesy Károly. 5. A kulai kerületre : Elnök Bekker Jakab, h. e. Kovacsics Emil, jegyző Zányi János. 6. Az ó­moroviczai kerületre: Elnök Pál An­tal, h. e. Vojnics Dávid, jegyző Horváth Ger­gely. 7. A kanizsai kerületre : Elnök Kocztsik Já­nos, h. e. Vuics Szvetozár , jegyző Hoósz Zsig­mond. 8. Az ó­becsei kerületre : Elnök Visi Kris­tóf , h. e. Csukits György , jegyző Krsztics Lukács. 9. A kulpin­i kerületre : Elnök Nityin Áron, h. e. Bezerédj Béla, jegyző Mihalovics József. 10. A tovarisovai kerületre . Elnök Nagy Mi­hály, h. e. Nikolits Döme, jegyző Hipp Miklós. Ezután szőnyegre került az összeíró küldött­ségeknek tudósítása, azonban az eljárás érdemé­ben — eltérve a különféle helyreigazítások és egyes személyekre vonatkozó, magukat érvényi­­teni iparkodott nézeteknek a közérdekültségre nem igen hatályos taglalásától — a közfigyelmet talán leginkább felébresztő a rigiczai küldöttség ellen emelt azon vád, hogy az ezen választóke­rületben nemcsak a személyesen jelentkezőket, hanem átalában véve minden választó­ képest összeírt. E tárgyilag a működött küldöttségnek elnöke eljárulásáról kimerítő beszédet tartván, abból — ha azt jól fogtuk fel — a következőket kiemelni érdekesnek vélem. „Minthogy a küldöttség, működésének meg­kezdése előtt igaz voltát tapasztaló annak, hogy a követjelöltek pártjai, hogy az illetőnek többsé­get szerezzenek, az ellenfél népszerűtlenítésére különféle nemtelen eszközökkel és hírek terjesz­tésével egymás irányában izgatnak, így például már a nép a robot és dézma visszahozásával is rémülésbe hozatott, s bizonyos párt a község elöjáróira — az itatás általi megvesztegtés és kierőszakolt aláírás által is pártoskodva — különféle ígéretek és fenyegetésekkel még a jegyzőkre is oly hatást gyakorolni tudott, hogy a népnek egy része ily után részint meghó­dítva , részint pedig legszebb alkotmányos jogának gyakorlatától visszariasztva van.­­ tekintetbe véve egyébként, hogy maga a köz­ponti választmány hazafias érzületében , csak hogy a választó­képesek minél könnyebben gya­korolhassák jogaikat, önmaga is a törvény be­tűjét tágabb alapra fektető az­által, hogy a kül­döttségnek községről községre leendő járását elrendelé; — továbbá, miután az 1848. V. t. ez. határozottan azt nem rendeli, hogy a választók, ha bejegyeztetésük végett személyesen a kül­döttség előtt meg nem jelennek, s ha más által is nem jelentkeznének az összeirási névjegyzék­be fel ne vétessenek; — vezéreltetve azon haza­fias érzelmű véleménytől, hogy az izgatások ál­tal jelenleg visszariasztott választók a szenvedé­lyek csillapultával a választásra tán majdan meg­jelenni fognak, hogy a jelen abnormis helyzet folytán kellőleg nektek meg sem magyarázható s általuk nem is értett szép jogoktól meg ne fosztassanak , — elhatározá a kül­döttség az összeírást, minden különbség nélkül, ha szemé­lyesen jelentkeznek vagy sem, a választó­­ képesekre kiter­jeszteni, és pedig annál in­kább, mert az összeírás e ke­rületben már igy történt 1848-ban és 1861-b­e­n is. Ezek előrebocsátása után első nap Katymáron, minden tekintet nélkül a személyesen vagy nem személyesen jelentkezőkre, a választóképesek összehrattak, a­minek megtörténtével azonban a küldöttség egyik tagja állítólagos saját ügyeit ürügyül felhozva, Sztanisicsra, a járásbiró szék­helyére előre sietvén, másnap már a nem jelent­kezőket írni vonakodott, s ámbár a szintén sze­mélyesen meg nem jelent megyei tisztviselők és némely előkelök feljegyzése ellen­­i észrevételt sem tett, a minden választóképe­t összeíró tag­­társai ellen azon észrevétellel lépett fel, hogy el­járásuk ellenében panasz fog emeltetni, a támadt szóvita folytán itt ekkoron többnyire csak a sze­mélyesen jelentkezők vétettek jegyzékbe, a kül­döttség másik 2 tagja, szükségesnek vélvén a központi választmánynak igazolhatása tekinteté­­beni értesítését, e levelet az elöljáróság elkül­deni vonakodott, egyébként azonban a küldött­ség elhatározá, hogy a felelet beérkeztéig a Katymáron megkezdett összeírási működésé­hez ragaszkodni fog, — tovább folytatván út­ját a küldöttség, két nap múltával a panaszt felemlített tag úr magát betegnek lenni állította, s többé csakugyan meg sem jelent, miután pedig az elnök megkeresésére a Sztanisicson lakó pót­tag úr is szintén vonakodott megjelenni, a hátra­lévő 2 tag a megkezdett alapon működését to­vább folytatta, s hogy a munka hézagos ne le­gyen, utólag Sztanisicsra ismét átrándulván, az első alkalomkor fel nem jegyzett, s még hátralevő választó­képeseket is összeírta.“ A küldöttség elnökének ezen eljárulási jelen­tése ellen hang alig emelkedett, a működésből magát kivont tag ar irányában azonban többek által tett csípős észrevételek a határozott roszó­­lásnak világos tanújeleiként tüntenek fel, — egyébként a küldöttség munkálatát helyben­hagyni nem lehetett már az okból is, mert a magát — úgy látszik készakarva — absentált tag ar az összeírási névjegyzéket aláírt­a ugyan, de bizonyos clausulával, minek megczáfolásául a másik 2 tag szintén odairt óvással felelni kény­­telenittetett, m­ily tényállás mellett alig maradt egyéb hátra, mint uj összeírást elrendelni, mely dec. 1-én­­veendi kezdetét, a követválasztás dec. 28 ára tűzetvén ki. Ezután az eddig működött küldöttség elnöké­nek meghagyván, hogy jelentését írásba foglalja, elfogadva jön Mártonfy Károly úrnak is abbéli indítványa, hogy ezen tárgya n egy helytartó-tanácshoz felterjesztet­­vén, e főkormányszékhez azon ké­rés intéztessék, hogy a jelenlegi kö­­vetválasztás mozgalmaiból úgy is kizárt, de t­ö­b­b adatok nyomán magukat illetéktelenül még­is beavatott megyei tiszt­viselők megrovatván, további fondorkodásaiknakgát vettessék. Sok volna még mondani, s annál több még tenni valónk, ha — de jobb ez időszerint hallgat­nunk, igazaink érzetében szívből eredő fohász­­szál tevén le tollunkat: „Adja Isten, hogy az al­kotmányos életünk hajnalát elborító lelkek el­tűntével, mielőbb ismét egünkről levilágítson azon nap, mely jó és balszerencsében e hazára nyolcz századon túl mindig fényt árasztott. “ Báró Perényi Zsigmondnak az ugocsa­­nagy­szőllősi választó­kerülethez intézett programmjából a következőket közöl­jük : Megvallom, programmot nem volt szándékom adni. Nem azért, mintha vakbirodalmat óhajta­nék , hanem azért, mert a programmokat, még meg nem szilárdult párt­állásaink közepette, a­mily czélszerűtlennek, és oly feleslegesnek tar­tom. Különben is, úgy fogom fel a képviseleti rendszer eszmélyéből önkényt folyó képviselet állást, mely arra van számítva, hogy általa az országgyűlés valóságos tanácskozó testület mél­tóságára emeltessék : a­hol higgadt, s az ország bizodalmát bíró férfiak egymást kihallgatva és egymás nézeteit komolyan megfontolva, lelkiis­meretes belátásuk szerint határoznak a haza ér­dekében , a­mit előre lekötött véleményekkel sem oly szabadsággal, sem oly nyugodt lélekkel nem tehetnének. Még egy más okom is volt programm­ot nem adni, és ez ok személyes állásomra vonatkozik. Koromnál fogva ugyanis nem vagyok a múlt, csak alig a jelen, hanem vagyok a jövő embere. Vannak ugyan elfeledhetlen fájdalmas családi em­lékeim a múltból, de szeretett hazám érdeke előtt nincs semmi elfogultság lelkemben. Nehéz ne­kem, mint a jövő emberének, magamat feltétle­nül alávetnem azon uralkodó eszmék egyémelyi­­kének, melyek a nagy közönséget meglehet ma lelkesítik ; a nélkül, hogy fel ne áldozzam a jö­­vőre ítéletem azon szabadságát melyet csak tu­domány és vizsgálat adhatnak meg, és mely nél­kül lehetetlen új felvilágosodást szerezni, sőt lehetetlen még azt, melyet bírunk, megtartani. Az ily uralkodó eszméket rendesen mint igaz­ságot, de mint­ha álmát szoktunk elfogadni, és igy történik, hogy az emberi ész megszokik a szolgasághoz, s az élet mozgékony haladása helyett az egy helyben maradás merevségét ölti fel magára, s némileg hasonlít a nagy földin­dulások után a romok közt megtalált emberhul­lákhoz, melyek elvesztett életök után megtar­tották utolsó tagmozdulatát utolsó gondola­tuknak. Ne kívánják tehát tőlem, tisztelt polgártársaim, hogy oly részletes programm­al álljak elő, mely jövő életpályám tömkelegévé válhatnék. Én nem tartozom azon egyéniségek közé, kik könnyen vállalnak életre ható kötelezettségeket, és szün­telen félelemtől vagy reménytől tartva izgatott­ságban, pehely könnyűséggel átszállanak egyik véleményről a másikra, ha érdekük úgy kíván­ja.­­ Szeretem előbb megfontolni a­mit mon­dok, ,mert meg is akarom azt tartani, már­pedig ha sokat mondanék, hogy jól is megfontoljam, arra elég időm jelenleg nincs. Azonban, tisztelt választóim kívánságát teljesí­tendő , előadok a legnagyobb átalánosságban némelyeket, hogy gondolkozásom felől tájékoz­hassák magukat érdemes polgártársaim. Kijelentem mindenek előtt: a. ) Én a kitartás és mérséklet embere vagyok, mert e két erőtől várom hazánk üdvét, és ezek­nek tulajdonítom, hogy annyi bal­szerencse közt hazámat sem az erőszak nem bírta tartósan és haszonnal meghódítani, sem a nyomor nem volt kétes lemondásra kényszeríteni.­­ Ennélfogva­ kitartó leszek hazánk függetlenségének, alkot­mányának és területi épségének visszaállítása követelésében, úgy a miként azt fennálló, mert törvényesen soha el nem törlött, törvényeink körülírják; de mérsékleti is leszek mindazon határokig, mig e három főjogunk sérthetlensége kérdésessé nem válik. b. ) Pártállást csak az országgyűlésen fogok elfoglalni; azaz: az országgyűlési tanácskozá­sokból kifejtett azon nézethez fogok szavazatom­mal járulni, mely meggyőződésem szerint hazánk előbb említett három legfőbb jogának, s így leg­tartósabb, mert egyedül képzelhető belnyugal­­mának leginkább meg fog felelni. Innen ön­kényt következik , hogy c. ) Országunk köztörvényeit tiszteletben fo­gom tartani, miután minden lényegnek szükség­kép formájának is kell lenni. Azonban nem le­szek a formák vak bálványzója, mert tudom, hogy bármely forma­ nem képes egymagában a lényeget megőrizni. Előttem a szellem az élet, a betű holt. d. ) Jövő országgyűlésünket átalában alkot­­mányozónak szeretik nevezni. Ez szerintem té­ves, és könnyen hibába vezető felfogás. Én jövö

Next