Pesti Napló, 1909. április (60. évfolyam, 77–102. szám)

1909-04-15 / 89. szám

Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ , 1909. április 15. - 89. szám. 7 drámai hősöket, karakterszerepeket és játszotta a rabszolgát az ember tragédiájáéban is, de nagy nép­szerűségét, közkedveltségét úgynevezett szalon­szerepei szerezték meg. Három évtizeden át ő volt a versenytárs nélkül való, egyedüli megközelíthetet­len bonvivant. Dumas, Sardou és Pailleron elmés­­ségeit ha idézték, az íj hanghordozásával idézték, a szalonokban utánozni igyekeztek mozdulatait és öl­tözködését. A közönség szemében ő volt a kifogás­talan világfi, a hódító szalonember, az ellenállha­tatlan szerelmes. Természetesnek találták, hogy Geneviéve „A párisi“-ban és Moisand Mártha „Az egér‘‘-ben az ő egyéniségének hatalma alá kerül. Vis­zint ezeket, úgy és az más­­fajta alakot az ő meg­vesztegető egyéniségén átal látták, aminthogy ké­sőbb, mikor a Dumas-féle bölcs okoskodók irónikus hangján szólott, ezek az alakok lettek elválasztha­tatlanok a közön­ség számára Náday Ferenctől. És kedvencének aztán „megbocsátotta“ a publikum azt is, amikor igazi terrénumáról elportyázott más terü­letre, így például komikus karrikatúráit is Szívesen tapsolták. Rengeteg a száma a daraboknak, melyekben negyvenhat év alatt nagy sikerrel kreált főszerepe­ket. A legnevezetesebb sikereit ezekben a darabok­ban aratta a Nemzeti Színház színpadán: A csapo­­dár, Benolton család, Szegény ifjú története, Jó barát­­tok, Kókai ház, Három testőr, Komédiások, Létért való küzdelem, Megboldogult, Nagyon szép asszony, Prancillon, Nápamasszony, Rabagas, Rosenkranz és Güldenstein, Tudós nők, Válás után, Házi béke, Egér, Váljunk el, Idegen nő, Cifra nyomorúság, A nők ba­rátja, Csalódások, Nőuralom, Párisi, Pillangó-csata, Art hiány és szerelem, Agglegények, Apósok, Arany ember, Attaché, Titok. 1888. október 17-én ünnepelték nemzeti színházi fogságának huszonötéves Jubileumát, amikor „A pá­­rizi“-ban lépett fel, 1903. április 1-én pedig negyven­­éves Jubileuma alkalmából, amikor „A nők barátja“­­után Ünnepelte a közönség, nevezték ki a Nemzeti Színház örökös tagjává. Ekkor kapta kitüntetésül a Perené József-rendet is. Most — hír szerint — újból kitüntetésre ajánlotta a kormány, a vaskorona-rendet kellek volna megkapnia, de ezt az örömét n­­.­.- nem érthette meg. Paulay és Festetich igazgatása alatt hosszabb ideig rendezője is volt a Nemzeti Színháznak és az Országos Színművészeti Akadémiának is tanára volt. A Nemzeti Színházban utoljára ez év március 2-án lépett fel „A titok“ Trevoux-jának szerepében, két nappal később, március 4-én a Várszínházban Be­­vallant-t játszotta a „Szegény ifjú történeteiben és ez volt utolsó színpadi szereplése. özvegye: Nádayné-Vidmár Katalin, az egykor ünnepelt operaénekesig és két gyermeke: Jeszenszkyné-Náday Ilona és Náday Béla, a Nemzeti Színház tagja, gyászolja, ők állottak ott ágyánál, amikor ma délután egy óra után öt percces utolsót sóhajtott. A művész utolsó pillanatáig eszmé­letén volt, érezte, hogy élete végéhez ért s nagy megnyugvással várta a halált. Beszélni már tegnap délután nezmi tudott. Estefelé jelekké­ adta iooltára fiának, hogy szeretne a haldoklók Szentségében ré­szesülni. Este tizenegy órakor egy jó barátja, K­ót­h Lajos bükkösdi r római katolikus lelkész, aki betegsé­­gén­ek hírére Budapestre utazott, föladta neki az u­tózó kenetet. Agya körül álló családii tágjaiitak olykor Szeretett válnia valarfilt itidhdán!­mié, de nérti tudott szólni, kezével integetett, de már a jeleket sem tudták iiiegetteni. A csöndes ágóhia ma délig tartott s Náday Ferenc egy órakor meghalt. Az elhunyt művész temetését a Nemzeti Sz­nház Igazgatósága rendezi. Vámház­ köriúti lakásától átvi­szik a régi Nemzeti Színház udvarára és ott ráva­­talozzák fel. A temetés péntekért, április 16-án dél­­istíft fél négy órakor lesz a Nemzeti 90hMf Úttvárá­strt. A Nemzeti Színház igazgatósága a kevéskedő gyászjelentést adta ki: A Nemzeti Szikh­áz igazgatósuga és hu­lverz­­szé­ntelyzete mint stomatussággal tu­ulálja, Ildffy Náday Feren­c út, a Nem­z­eti Szikház Örökös tagja és a Ferenc.József-rend lovagja ma déli 1 óra­­kor, életének ,69-ik évében elhuny­t. A megboldogult 46 esztendőn át volt dísze és büszkesége intézetünk­nek. Is a kötelességtudó, hivatásáért lelkesedő s a Nemzeti Színház nagy céljaiért shiffdeit éréjével küzdő, ideálisan nagy művész példaképe. Emlékét képek a turfrék I. Alagi örömök. Dunakeszen kidobolták, hogy ma Alagon a má­sodik tavaszi meeting utolsó napja van. Nagyszerű fiúk ezek az alagiak. Tavasz még nincs, de tavaszi meeting már második is van, sőt e percben annak is utolsó napja. Hogy csinálták, miképpen csinálták, gróf Szapáry Iván a megmondhatója, ő igazítja az ilyen versenyeket, ő csenget, amikor mehetnek és ő rendeli el, hogy miféle számokat húzzanak ki a lutriból. Ellenben hogy méh­­lovak jöjjenek be, azt a lovak döntik el, akik délben amíg gazdáik még bent a városban, a Kossuth Lajos­ utcában sétálgat­nak, átszólanak az egymás rekeszébe és lónyelven különböző összeesek­véseket szőnek. Azt mondja az „Igaz legyen" nevű sárga kanca, a Jankovich lova, Rontó Pálnak, a Rohonczy Gedeon pej­ménjének: — Hallod-e te Rontó Pál, te favorit leszel ma­­délután, mert a gazdádnak is nyernie kell legalább az utolsó napon és mindenki úgy gondolkozik, hogy ha a gazdád Rohonczy Gedeon akarja, m­ég a lo­va­­sod, báró Baich akarja, akkor győzni is fogsz. — Úgy van. — De nézd csak' k­edves Rontó Pál, akarom kirn­dani Rontó Pali, Öreg’á Palkó — hízelkedett a sárga hölgy (s. k.) — az emberek olyan nagyra vannak vele, mindig azt mondják, hogy csak a gaz­dától meg a lovastól függ, hogy mikor nyerjen a ló. Hát a ló valóban akarat nélküli állat lenne. Ne tűr­jük ezt! — Ne tűrjük ezt! — Tehát azt javaslom, kedves Palkó, maradj te csak azért is hátrább és engedj be engémet és­­sökek. — És aztán? Te nagyon mohó vagy — vihogott a lókolléganő és képét eltakarta a patájával. A megbeszélés következtében az utolsó oszlop előtt Rontó Pál süketnek tetette maiját és hiába mondta neki báró Baich, h­ogy „Eredj Rontó, eredj!“ Ellenben „Igaz legyen“-t előre eresztette és a sárga kanca kecsesen bólintgatott az önfeláldozó Pali felé. — Látod, látod — mo­ndta később — most m­eg­­m­utattuk, hogy az történik, áffitt fffl ákáftlh­k és egy­úttal szolgálatot teszünk gazdáinknak is, mert a kö­zönség nem fogja őket azzal gyan­yo­ltani, hogy ők beszélnek össze. Mert, kérlek szeretettel, mi beszé­lünk össze (10:36). A friblin­ előit t’áló hölgyéhez fordul egy Szöke, sápadt fratatember: — Ez az én esetem, nagyságos asszonyoist. — A maga esete. Hálh­a, rinngázták régdél­isség Séfrim­i bája se volt, mit beszél? — De igen. Én sohasem találom el, hogy atikor mehetek be, hogy senki se legyen otthon. — Majd én megmondani. Mentek Be a tilégfifegélő osztályba, rttért ttrágáinal nincsenek otthon. ... Így kezdődött a verseny az utolsó napon Alagon és a szél fújt és hideg volt és nem sütöttek, mert április tizennegyedikén mére a lakásokat sem igen­ fütik, állnál kevésbbé a szabad term­észetet. scáförk­abafidá az volit, de ez kisebb Bal lett volna, a flágyöbb báj az volt, hogy Mitz­sé id­'ít Mit. Az üsttlSő elét koron­ást tegn­apelőtt váltottak fel Beck­­ben s azóta csak a kisebb pénzek, leginkább a ti2- filléresek vannak forgalomban. A mozgás ennélfogva a totálizatőrök körü­l kis arányú volt, úgy tiógy amikor a második f litániát htSghVérté RoySk­y, a gróf Pejacsevicsi lova, fint az itlZgStÖ a gróftól kért kölcsön tiafrtlirtthirfim forintot, hogy kifizethesse a toronyőrt, aki fiz forintot tett és h­árrmiinchárom­ fo­­rintnyi kvóta esett rá. Mintdeddig, de ezután is űrlovasok lovagoltak.­­ Eleinte azt lehetett hinni, hogy kabalából csinálják, mint amiképpen vidéken szombaton azért esznek az asszonyok lencsét, hogy vasárnapra szépek le­gyeitek. Később azonban mindinkább látszott, hogy következetességről és szándékosságról van szó, ugy­­annyira, hogy a kir. törvényszék jelenlevő tagjai kije­lentették, hogy Btk. 92-ik úgynevezett enyhítő pa­ragrafusát nem lehetne alkalmazni a tettek elköve­tőivel szemben. Nemcsak a Nyeretlenek handicapjé­­ben és az Eladók versenyében, hanem az igazgató­­sági akadályversenyben is urak ültek a lovakra, hogy velük árkokat, folyókat, sövényeket, kő­falakat ugorjanak. Míg az urak a nyeregbe emelked­tek, azalatt a nép a helyzet magaslatára emelkedett és úgy gondolkozott, hogy veszett fejszének legalább a nyele forduljon s mielőtt a gentlemanok lefordultak a lóról, mondják meg, hogy melyik fog nyerni. Sorra szólitgatták a forintos hely korlátja mellett a lovával arrafelé haladó Czernin főhadnagyot: — Melyik nyeri, főhadnagy ur kérem? — Pandora nyeri (lovagolja Czárán Zoltán) —« felelt türelmesen egyenként minden kérdezősködőnek a főhadnagy. — Tehát Pandora? — Igen Pandora. — És a főhadnagy úr? — Én majd csak hátul leszek’. Köszönjük szépen. Az esetbe ezúttal úgy látszik a lovak is bele­egyeztek és Pandora lett az első. Mivel azonban egészen nyilvános volt, nem is adtak érte többet, mint tíz forintért tizenhárom forintot. Avagy adtak volna, de nem volt kitől kölcsönkérni s az eső is úgy hullott, hogy számosan nem is mentek a pén­zért. Még szerencse volt, hogy sokan otthagyták a pénzt, mivelhogy így maradt annyi, hogy a Had­seregi akadályversenyben már tízre harminchárom forintot fizethettek azoknak, akik a Hanvay hadnagy Woorlebeast nevű lovát fogadták, melyen maga a hadnagy ült katonauniformisban. (Íme, sóhajtott egy­ hölgy, aki az aranykoronákat a fogain hordja, az uniformis még a lovaknak is imponál.) Az uniformisos hadnagy tudniillik nem azért nyert, mintha más ló nem versenyzett volna. Hisz itt volt például megint Czernin főhadnagy, kinek lovát úgy hívják, hogy Athos. — Áthozza főhadnagy ar Athost? — kérdezték barátságosan. — Tán ő áthoz engem — felelt a főhadnagy. Athos átkozta ugyan, de a nép mégis átkozta, mert az utolsó sorban hozta át. Ellenben a verseny gyönyörű látvány volt. It Ssival a lovával már a cél felé tiz hoszszal elől járt s olyan biztos volt, hogy már a hordárok is leszámitolták és az Osztrák-Magyar Bank is folyo­­sított rá Böjcsöfis, hiát a Színházak szépei ebből az Athosből rezidezték még a legalább töatöttéket, már az urak kiváltották a nyereségből a zálogcédulákat is Hanvffy mégis iszonyatosan rendkívüli buzgal­mát (elfért RJ és ú­gy ütötte a nagy tribün előtt a lovát, mintha egy orrhoszért kellett volna küzdenie. Hanvay olyan elől volt, hogy az utána következő Giflflschmiédét csak gakkerrel lehetett látni és rrtégia kitedött, kóllözött és pilffölte a lovát. — Tiz hoszszál erős küzdelem­m­el első — kacá­­gott örömében a nézőközönség és megéljenezte a hadnagyot, illint az elővigyázat mintaképét. Hs képet festenek róla, Itt fogják írni : — Ad­dig üsd a lovát, am­íg a cérkáinkat el nem éred. ÉS a másik oldalára : — Akárm­ilyen távol van a második, úgy vedd, tu­nulná a ny­ákkolót ü­tné. És már diadallal vonult el a bírói páholy előtt, a nagy tribüntől még folyton kiabálták : — ÜsS, üsd ! Az alagi publikum tudnliflik nemcsak vészien! Szérét, fiahém ihu­lájai is.* N­. farai néni izzad. A többi versenybe­l is urlolvasok működtek. Mirid a Hát véMSiifBSn Elvették a BélfSIdí ?s más zsokék ken­yerét. De nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy viszont a zsokék nagyobb urak, mert ők Bécs­ben szerelnek babért, sőt kérvesébt is. E percben tettek ki a bírói emelvény aljába egy hirdetést, mely­ szeretettel és hálás kegyelettel őrizzük szívünkben, s nevét a legkiválóbb magyar színművészek közt fogja emlegetni a magyar művészvilág. Temetése e hónap 16-án délután fél négy órakor lesz a régi Nemzeti Színház udvaráról a róm. kath. egyház szertartása szerint, honnan a Kerepesi-uti temetőbe helyezzük örök nyugalomra. Budapest, 1909. április 14. Áldás és béke lebegjen porai felett!

Next