Pesti Napló, 1914. június (65. évfolyam, 128–152. szám)

1914-06-30 / 152. szám

PESTI NAPLÓ 1914. június 30. (152. szám.) 10 Budapest­, kedd -Ferenc Ferdinánd - az udvar hölgyei Ferenc Ferdinánd halálával nagy változás áll l­e az udvar hölgyeinek rangfokozatában, lisztázó­­dik végre ez a kérdés, ahol Erzsébet királyné halála óta állandóan volt a disszonancia. Mindjárt a királyné halála után vitás volt, hogy az udvar­nál ki tölti be az­ első hölgy szerepét. Egy ideig Mária Terézia főhercegnőt, Ferenc Ferdinánd anyját illette meg ez a szerep és amikor a főher­cegnő meghalt, rangsor szerint Mária -főzeta kö­vetkezett volna, Ottó főherceg neje. Ekkor azonban Ferenc Ferdinánd már nős ember volt. Morganatikus házasságban vette fele­­­­ségül Chotek Zsófiát és bántotta őt, hogy fiatalabb­­ fivérének felesége az udvar első hölgyének­­ szerepét játsza. Ez annál is inkább bán­totta őt, mert a főhercegnők nem voltak haj­landók Chotek Zsófiát magukkal egyenlő rangú­nak tartani és ez­t minduntalan éreztették is vele. Ha a trónörökös felesége az udvarnál megjelent,­­ akkor az a visszás helyzet állott elő, mindig, hogy míg férje az urak között nyomban a király után következett, addig ő maga az összes főhercegnők után foglalhatott csak helyet. A király az ő vég­télén jóságával és tapintatával gyakran akarta , enyhíteni ezt a helyzetet és egészben a német­­ császár is, amikor a bécsi udvarnál vendégeske­­dett, a főhercegnőket megszégyenítő szívélyesség­gel tüntette ki Chotek Zsófiát. Tár mindez nem tudta Ferenc Ferdinánddal, aki feleségét a rajon­gásig szerette, elfeledtetni­ azt a sok keserűséget, amivel a főhercegnők részeltették és a dolog vége­­az lett, hogy a trónörökös is elmaradt az udvartól. Mária Jozefa, mint a trónörökös elhalt leg­idősebb fivérének özvegye lett volna az udvar első hölgye továbbra is, de Ferenc Ferdinánd, akit éppen az boszantott, hogy Mária Jozefa legyen az udvar első hölgye, noha ő maga távol maradt az udvartól, annyit mégis kivitt, hogy ne Mária Jozefa töltse be ezután a királyné halálával meg­árvult helyét, hanem egy­ idősebbik Habsburg leány főhercegnő. Mária Annunziala, aki alapít­ványi hölgy Prágában, őt szorították Mária Joze­fával való kénytelen vetélkedésre, aminek a vége az lett, hogy Mária Jozefa végleg visszavonult az udvartól. Károly Ferenc Józsefnek trónörökössé való előlépésével ez a helyzet is megváltozik. Az udvar első hölgye ezután a trónörökös édesanyja, Mária Jozefa főhercegnő lesz, aki a bécsi udvarba vissza­térve el fogja foglalni az öt régtől fogva megillető helyet.­­ ből a hercegekből király, vagy nem lesz? Sőt azt­­ se tudta, hogy lehet-e. Vagy nem lehet? Ferenc­­ Ferdinánd esküt tett arra, hogy utódai számára­­ sem követeli a császári és királyi trónt, de nem­­ mondott le arról, hogy gyermekei maguk ne ké­­,■ vetüljék a maguk számára a trónt. Igaz, nem kö­vetelhetik akkor, ha csak egyszerű hercegek ma­­radnak,­ nem követelhetik azért, mert nem osztrák főhercegek, de igenis követelhették volna, ha a császár és király Ferenc Ferdinánd fiait osztrák főhercegi, rangra emeli. Mindezek a vitás problé­mák most egy csapásra megsemmisültek. Ferenc Ferdinánd meghalt, nem emelheti osztrák főher­cegi rangra gyermekeit, akik most zokogva ol­vasgatják újra meg újra a sürgönyt, amelyben édesapjuk halála előtt néhány perccel üdvözletét — az utolsó üdvözletét — küldte nekik. Zsófia hercegnő utolsó távirata A ..Szent Zsófia“ templom építő egyesület megalakulása alkalmából a napokban táviratban üdvözölte Zsófia hercegasszonyt, aki arra a követ­kező táviratot intézte az egyesület elnökségéhez: Örömmel tölt el a Szent Zsófia templom alapítására hivatott egyesület megalakulása: a legjobb sikert kívánom a szép cél elérésére és kérem védőszentem segedelmét és áldását, hogy az uj templom szent helyen legyen Isten na­gyobb dicsőségére és a szent katholikus hit megerősítésére. A fenséges asszony megbízásából Lanju­s grófnő. Az egyesület elhatározta, hogy e szavakat an­nak idején márványba véseti és az új templom fa­lába helyezi. Elhatározta továbbá, hogy országos mozgalmat indít a hercegasszony utolsó kedves kí­vánságának teljesítésére. A trónörökös magyar nevelője Nagyváradról jelentik. A szerencsétlenül járt trónörökösnek tudvalévően egyik legbizalmasabb embere. Lányi József nagyváradi latin­ szertartású püspök volt. Lányi még II.kéri apát korában ke­rült Ferenc Ferdinánd közelébe, mint a trón­­­ör-ököspár gyóntatója s gyermekeik nevelője. A püspök vasárnap délután Bécsből kapott távirat­ból értesült a merényletről, amelynek Ik­re oly le­verősig hatott rá, hogy belebetegedett. Majd hogy el nem ájult a gyászos távirat kézbesítésekor, csak annyi ereje volt még, hogy intézkedett a gyászlobogónak a püspöki palotára leendő kitű­zéséről, aztán elhagyta ereje s ágyba kellett fe­küdnie. A püspök komoly beteg. Orvosain kívül­­ senkivel sem beszél. Talán senki annyi intimitást nem tud a trónörököspárról, mint éppen ő. 1907- ben került a trónörökösi udvarba mint nevelő és gyóntató. De a teendőin kívül magyarul is ő taní­totta a trónörököst. Ámbár Lányi diplomatikusan szűkszavú volt, mikor kiváncsiak a zárkózott életű trónörökösök élete után tudakozódtak, sikerült annyit megtudni tőle, hogy a trónörökös kitűnően beszélt magyarul. A sok találgatás, tapogatódzó mendemonda közi bizonynyal az ő tájékoztatása a legvalószerűbb. A trónörökös magyar nyelvtudá­sát úgy jellemezte a püspök, hogy Ferenc Ferdi­nánd a magyar nyelvnek még a sajátságait is is­­merte, a nyelv legfinomabb disztinkcióira is képes volt. Sőt a magyar nyelv tanulmányozása közben a trónörökös gyakorta bocsátkozott magyar nyel­vészeti vitákba is. Általában pedig úgy jellemezte Lányi volt fenséges urát, hogy az kedves, derék ember, igazi grand-seigneu­r volt. A püspök egyébiránt valóságos kultuszt űzött a trónörököspár tiszteletéből. Szobái tervek Ferenc Ferdinándnak és családtagjainak arcképeivel és emléktárgyaival. tési helyére húzták s a trónörökös tüstént kijelen­tette, hogy nem óhajtja igénybe venni a kocsit. — De hát miért, fenséges uram? — tudakolta’ a kíséret egyik tagja. —• Mert az állatkínzást nem tudom nézni s nem­­ vagyok hozzászokva, hogy kecskék húzzák a kocsi­mat ! * Egy alkalommal sétál leli Ajaccióban. Közben­ beborult az ég és esni kezdett az eső. A főherceg­­ észrevette, hogy folyton a nyomában jár két férfi, akiknek nem volt esernyője s már csuronvizesek­­ voltak. A trónörökös hadsegéde elmondta, hogy az ismeretlenek detektívek, akik a fenségre vigyáz­nak. Ferenc Ferdinánd megütközve válaszolta: — Azonnal haza kell őket küldeni! Miért áz­zanak borig ezek a szegény fickók pusztán azért, mert kedvem kerekedett sétálni? És nem tágított, míg haza nem küldték a buzgó detektívek­et. * A trónörökös igen gyakori látogatója volt­ak bécsi színháznak, ahol személyesen ismerte az egész művész-személyzetet. Egy este észrevette, hogy a páholyába elfelejtettek új színlapot készí­teni. A trónörökös csöndesen olvasgatta a régi színlapot, amelyet legutóbbi látogatása alkalmával készítettek be, de nem szólt semmit. Csak az elő­­s­özés végén, amikor beszélgetésbe elegyedett a színigazgatóval, jegyezte meg: — Kellemetlen a modern színházakban, hogy manapság mennyire hasonlítanak egymáshoz a darabok és a színészek. Én nyolc nappal ezelőtt voltam itt és ha nem olvasom el a színlapot, meg­esküdtem volna rá, hogy ugyanazt játszszák, mint a múltkor. * Egy alkalommal bemutattak egy fiatal szí­nésznőt a trónörökösnek. A fenséges úr tudta, hogy a színésznő már több ízben vált el és ment újra férjhez. Ferenc­­ Ferdinánd beszélgetés köz­ben mosolyogva jegyezte meg: — Még jó, hogy nagysádnak van egy állandó művészneve, mert különben sose tudná az ember, hogy hívják! . . . * Egy udvari ünnepélyen a szertartásmester figyelmeztette Ferenc Ferdinándot, hogy nem azon a helyen áll, amelyet el kellene foglalnia. A trónörökös rátekintett a szertartásmesterre és hidegen felelte: — Ott a helyem, ahová állok! A kettévágott gordiusi csomó A trónörökös borzalmas tragédiája egyszerre megoldotta a trónöröklés kérdését Magyarorszá­gon is, Ausztriában is. Mert habár Ferenc Ferdi­nánd trónöröklési joga eddig sem volt vitás, a szerajevói merénylő pisztolyának dörrenésével egyidejűleg megszűnt a kiegyenlíthetetlen ellentét, amely a pragmatika szankció és az 1900:XXIV. t.-cikk között közjogilag fennállott. Ebben a tör­vényben mondott le tudvalevőleg Ferenc Ferdi­nánd arról a jogáról, hogy fiaiból Ausztria császár­jai és Magyarország királyai lehessenek. De bár lemondását esküvel is megerősítette, az a kettős monarkiában senkit meg nem nyugtatott. Nem nyugtatott meg pedig azért, mert Ferenc Ferdi­­nándnak Chotek Zsófiával való morganatikus há­zasságánál tűnt csak ki, hogy minő ellentét van a magyar és az osztrák pragmatika szankció között. A magyar pragmatika szankció szerint ugyanis csak az lehet magyar király, aki törvényes házas­ságból született, római katolikus és ausztriai fő­herceg. Hogy megfelel-e a leendő uralkodó az első két kelléknek, azt könnyűszerrel meg lehet állapítani, de hogy ki lehet ausztriai főherceg és hogy mik ennek a közjogi és dinasztikus kellékei, azt egy ember sem tudja Magyarországon. És éppen ezért volt nagy közjogi és dinasztikus probléma a Ferenc Ferdinánd házasságából .szüle­tett gyerekek, tudta senki, hogy lesz-e ezek­ Epizódok Ferenc Ferdinánd életéből A tragikus sorsú Ferenc Ferdinánd tudvalévő­jét, nagyon visszavonultan éli s igy magánéletének igen kevés epizódja szivárgott ki a közönség közé. Az a csekély számú apróság, amit magánéletéről tudunk, csöndes humorú, jólelkű embernek tünte­tik fel az elhunyt trónörököst. Amikor nagy betegsége után Korzika szigetén üdült Ferenc Ferdinánd, egy pompás kocsit ren­deltek An­aeió­,­i .i IV)herceg használatára. A kocsiba két ponny volt befogva. A lovacskáknak nagy erő­feszítésükbe került, máig a nehéz kocsit a rendelte­ A trónörökös tragédiája és a politikai élet A kormány intézkedései — Bilinski bukása — Andrássy a monarkia helyzetéről —­ A képviselőház rendes ülései elmaradtak — Az országgyűlés részvéte­l saját tudósítónktól). A trónörököspár halálának a magyar politikai életre való kiha­tásairól e pillanatban nehéz elmélkedni és kö­vetkeztetéseket levonni. A mostani hét a gyászé , éppen azért elmaradnak a képviselő­ház tanácskozásai is. Kedden kezdődött volna az ellenzék harca a kormányjavaslatok, első­sorban a­­szeszadótörvény módosítása ellen, minthogy azonban a képviselőház rendes ta­nácskozásait a temetés után harmadik napra halasztották, csak a jövő hét végén kerül sorra a szeszadótörvény tárgyalása. Arról, hogy a közigazgatási reformot tárgyalják-e, még nem történt nyilatkozat. Nem lehetetlen, hogy az események parancsa folytán a kormány kény­telen lesz elállani a közigazgatási javaslatok nyári keresztü­lhajszolásától. A gyászhír vétele után a kormány összes tagjai Budapestre érkeztek. Megjött Tisza Ist­ván is Gesztről, ahonnét már részvéttáviratot küldött Ischlbe a királyhoz. A táviratot ő fel­sége már meg is köszönte. Tisza ezenfelül Hohenberg Miksa herceghez, a meggyilkolt trónörököspár legidősebb gyermekéhez is részvéttáviratot küldött. Tisza István miniszterelnök az éjjel 10 óra 55 perckor a Keleti pályaudvarról Bécsbe uta­zott ; a miniszterelnökkel utazott titkára, J­a­­tinovics Endre is. A miniszterelnök utazása a félhivatalos szerint kizáróan a trónörökös és felesége halálával s a temetésre való előkészü­letekkel áll csa felüggősbgi.

Next