Pesti Napló, 1914. augusztus (65. évfolyam, 181–211. szám)

1914-08-21 / 201. szám

Az ötven kilométerre orosz területen Cernovisz, augusztus 20. Az oroszok már napokkal ezelőtt visz­szavonultak és visszavonuló útjukban fel­gyújtották Novosielica községet, mely a lán­gok martaléka lett. Az orosz katonaság el­hagyta a határmenti községeket és a mi csa­pataink folyton nyomon követik őket. Ma már körülbelül ötven kilométerre vannak orosz területen. Csapataink másik része Za­leszcsky felől a Dnyepper baloldalán halad előre és a Novosielica felől érkező csapatok­kal egyesülten vonul előre. Orosz ellenállás­nak sehol nyoma sincsen. • Bukarest, augusztus 20. Pétervárról és Besszarábia több városából­­érkező jelentések minid megerősítik, hogy a ma­gyar csapatok diadalmasan elfoglalták Novo­sielicát és onnét győztesen, gyorsan nyomul­nak előre és eljutottak Manialiga állomásig. Az orosz katonák elmenekültek előlük és még­­az orosz gyárakat is felgyújtották. Lemberg, augusztus 20. A „Zenik Polskié" jelenti, hogy az orosz­novosielkcai harcoknál katonáink rettenthetet­len bátorságot tanúsítottak. Egy 14 ulánusból álló őrjárat néhány nap előtt Chocinig nyo­mult előre, de ott nagyobb orosz csapatokra bukkant, mire kénytelen volt visszavonulni. De előbb elvágta a telefonvonalat, amely Novo­sielicát Chocinnal köti össze. A kozákok men­tek üldözésükre, de ulánusaink tűzbe fogták őket ; a kozákok több halottat és sebesültet vesztettek. Az áruló bolgár követ orosz hadtest­parancsnok Bécs, augusztus 20. A „Reichspost" szófiai távirata szerint Dimitrijev Ratko tábornok, volt pétervári bol­gár követet, az odesszai hadtest parancsno­kává nevezték ki. A forradalmi Oroszország Krakóból írják, hogy egyes utasok elbeszélése szerint Grodno tartományban a mozgósítás nem sikerült, mert a rezervisták nyolcvan százaléka nem engedelmeskedett a behívásnak. A lakosság a cárizmus ellen annyira el van keseredve, hogy ismételten megtagadta a csapatok élelmezését. Több községben véres ütközések történtek a fel­fegyverkezett parasztság és katonaság között. Az oroszok csábítják a lengyeleket Konstantinápoly, augusztus 19. A „Tanin" nagyon különösnek tartja Miklós nagyherceg proklamációját a lengyelekhez. A len­gyel nemzet, mely a mai napig Oroszország leg­elnyomottabb népe volt, csak a sajnálkozás és vé­delem hangját hallja. Az „Ikdam" ugyanilyen ér­­telemben irt Orosz kémek Bukovinában Lemberg, augusztus 20. Bukovinában az utóbbi napokban igen sok orosz ügynököt tartóztattak le. Közöttük Ivan négy pap, egy tanító és egy kis állomás­nak a főnöke. Az állomásfőnököt azzal gyanú­sítják, hogy egy kisebb, fából készült vasúti­­hidat, amely a Pruthon vezet keresztül, fel­gyújtott. Francia-angol háborúnk Valona — az ellenséges flotta stratégiai bázisa Róma, augusztus 20. A Messagero és a Corriera d'Italia jelentik, hogy Valonát a fölkelők fenyegetik, a franciák és tago­k pedig azzal a tervvel foglalkoznak, hogy FESTI NAPLÓ 1914. augusztus 21. (Zöl.~Szfitn.) az itteni öblöt használják fel az Adrián való stra­tégiai hadműveleteik bázisául. A Corriera d' Italia ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy Albánia sem­legességét az Adriai-tengeren való politikai egyen­súly érdekében garantálták a nagyhatalmak, Va­lonát tehát meg kell kímélni a franciák és angolok hadműveleteitől. Levelek a harctérről „Életünket és vérünket!" (az „Pesti Napló" harctérre küldött munfoardridtól)­ ­. A katonavonaton, amely ismeretlen hadiszállásomra visz, elég időm van elgondol­kozni, milyen súlyos felelősség zsákját hordom a vállamon. Minüm­ eszköz, fogás, a jelző­ a színek, a szavak ritmusa, az élet keserű tanul­­ságai, polgári gondok, örömök és igazságok ér­téktelen lim­lommá váltak e pillanatokban, ami mögöttem van, annyit ér, mint az üres konzervdobozok, ki velük hát a robogó kupé ablakán. Az újságíró hitet tesz arról, hogy egyszerű és őszinte lesz, ha mégis olykor a szíve dobogása érzik sorai közül és nyers el­fogulatlanságát legyűrik a boldogság vagy a fájdalom kényei, szolgáljon mentségére, hogy sohasem érezte magát ily forrón és szerelem­mel magyarnak. Kendők lobognak és kezek reszketnek felénk, a táj váltakozik, folyók partján, hegyek alatt, völgyeken át, végtelen síkságok ölében fut a vonat, alkonyodik és újra a reggel jószága üdít fel, fekete éjszaka borul ránk, vagy déli nap, mezőkről, tölté­sekről, őrházak ablakából, pályaudvarok per­ronjáról anyák, hitvesek, szeretők keze resz­ket... Óh, drága kezek, ölelnek, áldást oszta­nak, könyörögnek, lelkesítenek, már csak a vonat füstje látszik, a szó elhal, elmosódik a fák koronája, még mindig a kezüket látjuk, nagyszerű káprázat ez, a földönfutó árva is a homlokán érzi az anyai kéz melegét. Magyar nők, a Máriák nemzetségéből valók, a katona­vonatok utasait, a mi testvéreinket, de az osz­trákokat, cseheket, tótokat, románokat és len­gyeleket is gyermeküknek vállalták, naponta tízszer siratják őket, naponta tízszer üdítik fel a katonák bátor lelkét az anyai könyek har­matával. Az éjszakában leginkább óriás kará­csonyfához hasonlít az ország, sok százezer gyertya ég rajta, minden katona magával viszi egy-egy színes gyertya fényét. Szent gyertyafé­nyek, ki ne aludjatok a fronton, a sáncok kö­zött, az árkokban, az ágyuparkok menydörgé­sében, a lovasrohamok furiájában ... 2. Legyünk gőgösek a magyarságunkra. Osztrák katonai méltóságokat láttam kipirult arccal, elfátyolozott szemmel rajongni éret­tünk. Világháborúnak kellett kitörni, hogy megtudják : a monarkia gerince mi v. „'vL.a... Ez az utazás megérttette velem Rákóczi és Kossuth szabadai J.arcát, a mai hazai ponálva. A­ magyar nép úgy száll harcba, mintha menyegzőbe menne. Nemzeti sajátos­ságaink ékkövei ragyognak a katonáinkon : okosak, józanok, elh­atározottak, a sipkájukon nászbokréták, a dalaik visszhangját verik visz­sza a nedves alagutak is. És az itthonmaradot­tak, öregek, nők, gyermekek úgy kísérik a ka­tonák vonatját a határig, mintha fehér angya­lok vinnék állomásról­ állomásra az aggódó szülők üzeneteit. A jó Isten háta mögött falak­ból jönnek a poros o­rszágutakon, kenyérrel, szalonnával, borosüvegekkel megrakodva, a lá­nyok összesyűjtik a kertek magyar virágait, verbénát, muskátlit, pipacsot, pelargoniát, el­lepik az állomásokat, a várakozók sokasága összekeveredik, úri kisasszonyok parasztleá­nyokkal, fejkendős öreg­asszonyok elegáns hölgyekkel, egetverő éljenzés, le a kalappal, a cigány a Rákóczit húzza, rengeteg ruháskosa­rak emelkednek a teherkocsik elé és akár a jégeső, úgy kopog a bakák ölébe fonott kalács, tojás, sonka, kenyér, kolbász, borizű alma, le­veses körte, rántott csirke, libacomb, túrósle­pény. A katonák kiugrálnak, kifogyhatatlan kulacsok kerülnek elő, félliteres üvegeket emel­nek a szájukhoz, a tiszteket teával, kávéval, édes süteményekkel traktálják. — Az isten áldjon meg benneteket ! — Meggyürünk egészségben ! — Imádkozunk értetek ! — Ne félj rózsám, muszkavért iszok az egészségedre ! A kürtös a vonat indulását jelzi. Az osz­trákok hurráznak, a magyarok dörgő éljennel felelnek. Ezer meg ezer katona énekli a távo­lodó vonatból : — Isten áldd meg a magyart. 1. Nagy Magyarországon keresztül éjjel-nap­pal repülnek a katonavonatok és ha a végte­len sínpárokon elrobognak egymás mellett, csupán a színeiket látni és mint puskalövések, úgy ropog a hurrá és az ébjen. Az alföldön a Rákóczi-mars és a Kossuth-nóta melódiájára a Gotterhaltét dalolják, az osztrák vadászok, cseh tüzérek megtanulták az „eljent",­­ meg hogy „hazáért és királyért". Gyönyörű lányok kokárdát és kis nemzetiszínű zászlókat oszto­gatnak a mi színeinket viseli az ezredes és a két legény. Az első kupékon, ahol a törzstisz­tek táboroznak, széles, szalagokkal díszített, piros-fehér-zöld zászlókat lenget a szél... .• ... Egy folyó vonatunk állandó kisérője. El­érjük-e a torkolatát? Addig nyugalom és tü­relem ; az újságírón átreszhet az otthonmarad­tak aggodalmas kíváncsisága ; a háborúra, gondolván, mindnyájan valakire gondolunk. Mégis a hadsereg nagy érdekei kívánják, hogy minden betűnket cenzorok vizsgálják át és az ő hozzáértő kezükben van a tudósítás sorsa. Hosszú, sorvasztó hetek telnek még el, míg je­lentős eseményekről számolhatok be. Más fel­adat az enyém, mint az érdektelen külföldi szemlélőé volna, a mi hadseregünkről van szó és boldog örömmel rendelem alá az újságíró lá­zas buzgalmát a hadvezetőség érdekeinek. Így egyelőre impressziókra vagyok utalva, néhány elérzékenyült perc emlékére, de ezek élnek, amíg élek. Egy állomáson megindul a katona­vonat, zsúfolva színmagyar bakákkal. A te­hervonatok korlátjának támaszkodva egymás hátára kapaszkodnak, így búcsúznak a Szóza­tot énekelve. Minden század élén a tisztek együtt dalolnak a bakákkal. A búcsúzás pompás ünnepélyessége ellen­állhatatlanul magával ragad mindenkit. Osz­trák ezredesek, őrnagyok, vezérkari méltósá­gok a sipkájukat magasra emelik . — Hoch Ungarn ! Az épület túlsó végéről riadó „Zsiv­ó" harsog. A harctérre utazó tisztek a sajtót él­tetik, még egyszer kezet fogok az első kupé ab­lakából kihajló ezredorvossal, aki béke idején Budapesten jónevű sebész. A vonat lassan sik­lik ki, már eléri az alagutat, de még onnan is, a gránittömbök közül vízibangak a Ss&caL

Next