Pesti Napló, 1914. szeptember (65. évfolyam, 212–241. szám)
1914-09-12 / 223. szám
, 71 Budapest, szombat PESTI NAPLÓ 1914. szeptember 17. (223. szám) katona, — mert a haditörvényszéknek kell felettük ítélkezni! íme a franktieurök, a nyugati komitácsik és a német katonák. Ebből az esetből fogalmat alkothatunk a német katonáról, a bátor, önfeláldozó és nemes férfiről, aki a golyók záporában öntudatosan és feltartóztathatatlanul nyomul előre, mert hazája népének üdve, és császára úgy kívánja, a csata után irgalmas, nemes és megbocsátó, mint azt az emberiesség és a szeretet vallása parancsolja. És fogalmat alkothatunk a szerb komitácsik testvéréről, a franktizeurökről, akik a Vöröskereszt nemes jelvényének védelme alatt belopódznak a sebesültszállító katonák közé, a csatatérre és állati kegyetlenséggel, aljas bosszúvágygyal megcsonkítják, megkínozzák a tehetetlen, elgyöngült, szenvedő sebesülteket. A franktireurök kegyetlenkedése örök szégyene lesz a franciáknak és a szövetséges belgáknak. De még nagyobb szégyen, hogy a „frank tireur-háborút" valósággal megszervezték a franciák a németek ellen. Máskép nem lehet megmagyarázni, hogy pontról-pontra ismétlődtek Battice, Clermont,Herve, Fléron, Lazarette, Etalle és egyéb községekben azok a borzalmak, amelyek alongwy-i csatatéren történtek, s amelyeket ott a Vöröskereszt jelvényének védelme alatt követtek el az embertelen franktizeurök. De a belga polgári lakosság sem sokban külömbözik a franktizeuröktől és a szerbektől. Batticeban például kitűzték a fehér zászlót, mikor meghallották, hogy közelednek anémetek. A német csapatok erre katonás rendiben, csengő zeneszó mellett bevonultak a községbe. A lakosság szinte túlzott barátsággal fogadta a fáradt katonákat, borral kínálta őket ,és biztosította a csapatok parancsnokát engedelmességükről és jóindulatukról. Alig szállott le az éjjel, a belgák megtámadták a mit sem sejtő, pihenő német katonákat, egyeseket agyonvágtak, másoknak át-svágták álmukban a torkát: néhányat agyonlőttek, sokat megcsonkítottak és a rémes öldöklésben az asszonyok is részt vettek. A németek természetesen hamar legyűrték a gyülevész ellenséget és megbüntették a bűnösöket. De csakis a bűnösöket. Amelyik házban nem bántották a katonákat, amelyik házból nem lőttek rá a német harcosokra, azokat nem gyújtották fel, azokra nem lövöldöztek ágyúikkal, sőt nagy betűkkel felírták e házak falára: — A házat átkutattuk. Minden rendben van! Vagy: — Jó emberek. Meg kell kímélni őket! Ifjú, civilben verseket is irt az újságokba, adrótzsákra teli könyvekkel. — Különben, — folytatta, — az asszonyegy. Ennek is elvitték az urát katonának, mint ahogy elvittek minket. Hát igen, vájjon, ki vigyáz a mi asszonyainkra? Főhadnagy ur Szabados mellettem haladt, az aranyóráját nézte. A födelén szép barna asszony és három mosolygó gyerek fotográfiája. Éppen akkor csókolta meg, hogya tiszthelyettes folytatta: — Vagy olvasták a Csöndes férjet? [Tristan Bernard írta. Nem is kell háború,hogy a férjből csúfot űzzenek, istenem, a nő annyi ötlettel van fölruházva. A főhadnagy rám nézett, én a főhadnagyra, aztán ordított, ahogy a száján kidért: — Kergessétek be azt a némbert, hajtsátok be a vackába! Mentünk tovább, az asszonyt már nemláttuk s nem bántam volna, ha keresztülllövik. A tiszthelyettes jóval előttünk járt, a főhadnagy gyakorta nézte az óráját s engem szomjúság gyötört, kábultan bandukoltam, azt hittem, a puska, a bornya lehúz a földre s mikor lerasztoltunk, forgott körülöttem az erdő, a messzi hegycsúcs, a szemem előtt köd lebegett s ebben a ködben láttalak téged, mosolyogtál a meszibe s fogtad Gyuszikánk kezét. Főhadnagy úr Szabados most jött odébbről, a tiszthelyettesnél volt, két könyv a kezében, a szeme véres, a homloka borult, zihált, zakatolt a melle, talán, — ó istenem, — történt valami? Intett. Fölálltam, mentem utána az erdő-Vagy pedig: — A ház lakója bevonult katonának. Kíméljék meg az otthonát! És ezekre az emberekre, erre a nemzetre merte ráfogni az egyik belga diplomata, hogy katonái úgy garázdálkodtak a „békés" belga falvakban, mint egykor a hunok, s hogy a németek a modern hunok. Ha Vilmos császár katonáinak csodával határos vitézségét akarta volna ezzel jellemezni a belga diplomata, mindenki elismerné, hogy igaza van, de a semleges külföld s még az ellenség közül is azok, akik ismerik a németeket s akiket nem vakított el a gyűlölködés, nem fogna hitelt adni sem a belga diplomatának, sem a folyton hazudozó francia, angol és orosz lapoknak, amint hogy nem egykönnyen fognak hívőre találni azok a hazugságok sem, amelyekkel ellenségeink a mi vitéz és derék katonáinkat akarják befeketíteni. Hogy megérkezett a levél, az asszony a kertben ült. A gyerek az ölében. A diófán fecskék gyülekeztek. Az öreg cseléd az ajtóküszöbről szólott: — A kasznárók szentek, hogy okvetlen várják. Vacsora után cigány is lesz. Az asszony: — Nem megyünk sehová. Ma felássuk a begóniát, cserépbe tesszük: jaj magának, ha egy levele is lehull. A kapu nyitva volt, a túloldalon vidám párok nevetgéltek, túlnan, a víz felől nóta hangja úszott. Az asszony: s — A kaput, ajtókat csukja be ... Soha nem jöhet be senki, csak a levélhordó. A gyereket magához piglte, s a levelet odaszorította a szive felé. Damó Oszkár: Legújabb (Táviratok és telefonjelentések) Leleplezés a háború előzményeiről A szentpétervári belga ügyvivő levele Berlin, szeptember 11. A Nordd. Alig. Ztg. közli, hogy Berlinben július 31-én a szentpétervári belga ügyvivő július 30-iki keletű a belga külügyminiszterhez intézett jelentését adta postára zárt borítékban. Az időközben beállott hadiállapot következtében nem továbbította a posta a levelet, amelyet utóbb a feladó megállapítása céljából felbontottak. A levelet azután politikai jelentősége miatt átadták a külügyi hivatalnak. A jelentés leírja a szentpétervári politikai helyzetet július 30-án és többek között így szól: Kétségen kívül áll, hogy Németország itt épp úgy mint Bécsben arra törekedett, hogy valami módot találjon az általános konfliktus elkerülésre és hogy eközben a bécsi kabinet szilárd elhatározására talált, amely egy tapodtat sem enged és másrészről a szentpétervári kabinet bizalmatlanságát látta Ausztria-Magyarország ama kijelentésével szemben, hogy a monarkia Szerbiának megbüntetésére, de nem területfoglalásra gondol. Szaszonov kijelentette, hogy Oroszországnak nem áll módjában a készenléttől és a mozgósítástól eltekinteni, de hogy ezek az előkészületek nem irányulnak Németország ellen. Ma reggel — írja tovább a belga ügyvivő — hivatalos kommüniké jelent meg, amely szerint néhány kormányzóságban a tartalékot behívták. Aki az orosz hivatalos kommünikék tartózkodását ismeri, nyugodtan állíthatja, hogy a mozgósítás általános. Pétervárott ma az a szilárd meggyőződés szélig. A két könyvet felmutatta. Malva és a Csendes férj. Szöggel hozzáverte egy faderékhoz s én bólintottam. Egymás mellé léptünk, elővette a brainingot, én a Manlichert s lőttünk. Lőttünk a két könyvre dühvel, keserűn, szinte őrjöngve s nem maradt belőle egy foszlány, egy citek, a szél vitte és szórta, a golyó perzselte, emésztette, fölfalta még a két szöget is ... ... Egymás mellett feküdtünk az éjjel a főhadnaggyal. Nem aludtunk. Sóhajtásunk nehéz volt s oly messzire sötét lett a csillagos ég. ... Szivem, pici asszonykám, ha puha vánkosodra hajtod fejed, vájjon, ne bocsáss meg és szánj meg, — kire gondolsz? Vigyázz Gyuszikánkra és öntözd a bepróniát. Csókol: Apuci. (sőt ez iránt biztositások is vannak), hogy Anglia, Franciaországot támogatni fogja. Ez a támogatás igen nagy jelentőségű és nem kis mértékben járult hozzá ahoz, hogy a háborús párt jutott túlsúlyra. [ Az orosz kormány az utolsó napokban szabadjára engedett minden osztrákellenes és szerbbarát tüntetést és semmiképen sem törekedett az ilyennek gátat vetni. Ma hajnali négy órakor adták tudtul a mozgósítást. Az orosz haditengerészet még oly mész-sztre áll megújítási és reorganizációs terveinek befejezésétől, hogy alig lehet a haditengerészetet számba venni. Éppen ebben rejlik annak az oka, miért volt oly nagyfontosságú az angol támogatási biztosítása. A békés megoldás minden reményes megszűntnek látszik. A diplomáciai köröknek ez az általános meggyőződése. A „Nordd. Alig. Ztg" megjegyzi : Ellenségeink rágalmazó kijelentéseivel szemben, hogy Németor szág rideg, minden megegyezést kizáró magatartása kényszerítette őket a háborúra, ez az okmány értékes bizonysága annak, hogy pétervári diplomáciai körökben még július 30-án, tehát két nappal a német mozgósítás előtt, az volt a meggyőződés, hogy Németország úgy Bécsben, mint Pétervárott, minden igyekezettel azon volt, hogy az osztrák- magyar-szerb konfliktust lokalizálja és az egész világot lángra gyújtó világháborút megakadályozza. A lap figyelmeztet arra is, hogy Anglia azzal a kijelentésével, hogyesetleges háborúban nem maradt semleges, hanem támogatni fogja Franciaországot. Németországgal szemben, támasztékot nyújtott az orosz harci pártnak és ezzel lényegesen hozzájárult, a háború provokálásához. Végül még azért is nagyon érdekes ez az okmány, mert brója csalásnak tekinti Oroszországnak azt az erősítgetését, hogy a csapatokat csak az egyes kormányzóságokban hívják be, általános mozgósításról azonban nincsen A HÁBORÚ MARGÓJA . Orosz ágyuk trófeumával akarják föl- ékesíteni azt a szép és tágas teret, amelyet a parlament gótikus homlokzata koronáz. A régi, álmatag, nyárspolgári süiktetépű Pest, aligha álmodta meg, hogy valaha mint Buda-pest fog újjászületni és egyik legszebb terén zsákmányolt orosz ágyuk fognak pompázni, mint a magyar hadi dicsőség szimbólumai. Mi eddig más hadi zsákmánynyal, mint negy-vennyolcban ejtett zászlókkal és fegyverekkel nem dicsekedhettünk el és ezek a trófeumok, bár nagy nemzeti összetartásunk és lelkesedésünk megható jelei voltak, egyszersmind eszünkbe juttatták leveretésünk szomorú napjait is. De a rossz napok, rossz évek Isten segedelmével leperegtek rólunk és egy félszázados békés, vállvetett munkásság után a tündériesen ékes és modern Budapest jellemzi és méri le a magyar géniusz merész előrehaladását. Ehez a világvárosi Budapesthez valóban illenék is az orosz ágyuk pompája azon a téren, ahol politikai perpatvaraink szimbólumaiként nemrég gépfegyverek álltak, de ahol később a válságos pillanatokban mégis egymásra talált minden hazájáért aggódó magyar. Ne töltsenek el bennünket hit elbizakodással azok az orosz ágyuk, hanem inkább kérjük az Istent, hogy ezek az elnémított bronz és acélcsövek még sok, sok évszázadon át maradó jelei legyenek a magyar együttérzésnek és hozzák meg végre a békés együtt munkálkodás éráját. Egy boldogabb, nagyobb, erősebb Budapest napja tükröződjék nemsokára az orosz ágyuk csövéről. II. Löwen város (franciául Louvain) pusztulását nagyon a szemére vetik a német hadseregnek. Francia, angol és más hasonló forrásokban még sokáig fogjuk olvashatni, hogy ennek a műkincsekben gazdag belga városnak a romlását a porosz vandalizmus terhére kell ínni. Német szövetségesünknek legalább is azzal tartozunk, hogy meghallgassuk védekezését ezzel a súlyos váddal szemben, annál is inkább, mert a németek által produkált részletek minden kultúrembert érdekelhetnek. Louvain házaiból a németek előadása szerint a föllázadt polgárok lövöldöztek a német katonákra, úgy, hogy erre a franctizeur-harcra kénytelenek voltak a németek a legridegebb