Pesti Napló, 1914. október (65. évfolyam, 242–272. szám)

1914-10-20 / 261. szám

( Budapest, kedd PESTI NAPLÓ 1914- október 20. * 1201. szám.) lesz, nem messzire tőle kigyulad a szalma­kazal, elárulva a szerbeknek hadállásunkat. Ha valamely magasabb katonai parancs­nokság állomásozik egy faluban, csakhamar odatalálnak a szerbek gránátjai és srapneljei, mert, mint később rájöttünk, a község lako­sai megjelölték annak a háznak a tetejét, ahol a katonai hatóság székel. És milyen borzalmas dolgokat műveltek a szerbek a török falvakban. A házakat fel­gyújtották, a férfinépet leölték és az asszo­nyokat megbecstelenítették. A törökök a szer­bek közeledtére csapatostul menekültek el a falvakból, maguk előtt hajtva jószágukat és lovukra felpakkolták családjaikat. A szerbek kemény harcosok, akik utolsó lehelletükig küzdenek. Még a sebesült kato­nák is lövöldöznek szanitéceinkre, akik be akarják kötözni sebeiket. Elkeseredetten har­colnak és igényeik a lehető legminimálisab­bak. Megelégszenek egy darab kétszersülttel és négy naponkint egy-egy kenyérrel. Tartalék nélkül harcolnak és minden lö­vészárkot külön kell kiverekedni tőlük. Fede­zékeik mélyek és meredekek, egész a nyakukig érnek, a fejüket is földhányások és kukorica­szárak védik. Tüzérségük a gránáttal jól tud bánni, a srapnellel már kevésbé. Minthogy katonáik nem merik kidugni a fejüket a fedezék mögül, golyóik többnyire magasak. De bármilyen ha­lálmegvetéssel és állhatatossággal védik is lö­vészárkaikat, amíg a puskatüzelés tart, azon­nal elhányják egész fölszerelésüket és mene­külnek, mihelyt a mieink szuronyrohamra indulnak. A szerb hadifoglyok beszélik, hogy Péter király katonái nagyon félnek az osztrák­magyar hadsereg szuronyától. De mindig csak a legközelebbi fedezékig futnak, amelyet az éjszaka leple alatt már előre elkészítettek. Ha esős az idő, aviatiku­saink nem képesek megállapítani, hogy hol tartózkodik az ellenség, mert a szerbek lehe­tőleg fák alá és a házakba bújnak. Az esős idő erősen hátráltatja a szerb se­reg hadműveleteit. Csak az új szerbeknek van rendes egyenruhájuk, míg a többi rendes csa­pat kabátot és katonai sipkát visel. A szerb katonák eldobják a nekik ajándékozott orosz köpenyegeket még összesodort állapotban, vagy pedig ezek már eredetileg oly hitványak, hogy nem védik meg őket eső és a hideg ellen. Ebből az okból erősen csökken az esős napokon a szerbek támadó kedve. Az új­szerbekre jellemző, hogy a tisztek revolverlö­vésekkel kergetik őket a harcba. Ez okból úgy helyezik el őket, — mivel új egyenruhá­jukról könnyen felismerhetők — hogy az el­lenséges tűz és a saját katonáik fegyverei közé kerülnek. Az ó-szerb katonák abban a pilla­natban, amikor észreveszik, hogy menekülni akarnak, rögtön agyonlövik őket. Sok macedón-bolgár mondotta nekem, hogy négy-ötezres csapatokban szívesen meg­adnák magukat, csakhogy mellettük az el­lenség, mögöttük a legrosszabb ellenség, a szerb tiszt és előttük a mi hadseregünk gyil­kos golyózápora. Hacsak alkalom nyílik rá, földön csúszva, bokrokban elrejtőzve átkúsz­nak a mi csapatainkhoz és megadják ma­gukat Arra még nem volt eset, hogy a foglyok igyekeztek volna megszökni. Mint a kiéhezett fenevadak, úgy vetik magukat az ételre, tisz­tek, legénység egyaránt. Külön fejezet: a szerbek harci taktikája. Eltekintve teljesen láthatatlan rajvonalaiktól, gyakran különféle fogásokhoz folyamodnak. Így például sokszor németül vezényelnek. Vagy például egész zászlóaljak közelednek fe­lénk fehér lobogóval és amikor közelünkbe érnek, hirtelen sortüzet adnak. Gyakrabban megtörtént az is, hogy a szerb katonák bor­jaikat hosszú sorban a földre tették, ők ma­guk pedig a fák ágaira másztak és onnan lőt­tek reánk. Ezt a harcmodort azonban csak­hamar abbahagyták, mert a túlságos éles szög­ben kilőtt golyók közül csak nagyon kevés talált A komitácsik, ami kegyetlenségüket illeti, vadállatokhoz hasonlíthatók. Színes nemzeti öltözetben járnak és véres mesterségüket ki­sebb-nagyobb bandákban folytatják. Bátorsá­guk rendszerint akkor éri el tetőpontját, hogy ha fegyvertelen sebesültre találnak, aki nagy-WWWVWWW A/W­AVVVWWWWWWW A trónörökös-pár merénylői a bíróság előtt A szerajevói merénylők bűnperének tárgyalása során ismét öt vádlottat hallgattak ki, s ezzel vala­mennyi vádlottal végeztek és megkezdték a bizo­nyítási eljárását. Ezt Princip Gavrillo életkorának megállapításával kezdték s az iratok között lévő anyakönyv bizonysága szerint a gyilkos 1894 július 13-ikán született. Ha a meglehetősen zavaros kö­rülmények között vezetett anyakönyv adatait való­nak lehet elfogadni, akkor Princip a merénylet idején még nem volt húsz éves. Az életkor tudva­levőleg a halálbüntetés kiszabása körül döntő, ameln­yiben a húsz évinél fiatalabb vádlottat nem lehet halálra ítélni. A tárgyalás részletei a következők: , Az utolsó v­ádlottak Kerovic Modo vádlott, földműves rá- tűiszi, hogy némiképpen talán bűnös. A vádlott előadja, hogy a háza előtt állott, amikor hozzájött Cubrilovic Veliko és felszólította őt, hogy két diákot vigyen a házába oly módon, hogy senki se lássa. A vádlott engedett ennek a kérésnek. Az apja, Kerovic Nita, otthon volt, akit megbíztak azzal, hogy a diákokat kocsin vigye Tuzlába. Minthogy azonban a vád­lottnak a keze meg volt sérülve, azt parancsolta neki Cubrilovic, hogy hozza el neki Stjepanovic Cirót. Mikor ez megérkezett, Cubrilovic azt mon­dotta, hogy Kerovic Nitával és Blagojeval megbe­szélte, hogy a diákokat Tuzlába kell vinni.­­Cubri­lovic a nyeregkápából bombákat vett elő és azt mondotta, hogy ezek felrobbanhatnak. Cubrilovic a revolvert is megmutatta és azt mondotta neki és Stjepanovicnak, hogy vigyék magukkal a fegyvere­ket és adják Tuzlában Jovanovic Miskolnak. Leve­let is adott át nekik, amely Jovanovicnak szólt. A diákokról azt mondta Cubrilovic, hogy derék em­berek és azt mondotta a vádlottnak, hogy Szeraje­vóba igyekeznek, hogy amikor a trónörökös meg­érkezik, bombákat dobjanak rá. Hogy Cubrilovic mondotta azt is, hogy a diákok a trónörököst meg is fogják ölni, arra a vádlott nem akar emlékezni, holott ezt a vizsgálat során mondotta, ő és fivérei bíztak Cubrilovicban, mert azt mondotta, hogy a fegyverek Jovanovic Miskóéi, ennélfogva semmi rosszat nem sejtettek. Stjepanovic Svijan vádlott, földmives tudni sem akar a merényletről. Kerovics Nedo egy na­pon magához hívta, ahol Cubrilovicot és két diákot talált. Cubrilovic megkérdezte őt, várjon Tuzlába vinné-e a diákokat és mutatott neki bombákat és revolvereket is. Ezeket a fegyvereket Cubrilovic megbízásából Tuzlába kellett volna vinnie Jovano­vic Miskóhoz. A vádlott és Kerovic Nado a diáko­kat és a fegyvereket Tuzlába vitték és az utóbbia­kat át is adták Jovanovicnak. Momcsinovics Iván vádlott, cipész, azt vallja, hogy kisleánya mondotta neki, Kranicsevics vád­lott hozott valamit- De hogy ez mi volt, azt nem látta, mert az egy rongyba volt becsavarva. Később Ivranjcsevics anyja elvitte tőle. Feljelentést azért nem tett, mert nem tudta, miről van szó. Sadilo Ferenc vádlott, asztalos, Kranicsevics barátja azt vallja, hogy mintegy két órára a me­rénylet után feleségének gyöngeesznéjű nővére me­sélte, hogy Karnjcsevics hozott valamit és Momcsi­novics azt talán a fiókjába tette. Később megkér­dezte Kranicsevicsot, hogy mit hozott haza. Erre az azt felelte, hogy két pisztolyt hozott, mire a vád­lott kérte Kranicsevicsot, hogy vigye azt el. Sadilo Angela vádlott, Sadilo Ferenc vádlott felesége a merénylet napján ott­non találta Krani­csevics vádlottat, aki arra a kérdésére, hogy mit akar, azt felelte, hogy atyjának, Momcsinovicsnak hozott valamit. A vádlott azt hiszi, hogy egy revol­verről vagy pisztolyról volt szó, amit úgy atyjával, mint férjével közölt. Princip életkora A vádlottak kihallgatása után megkezdődött a bizonyítási eljárás felvétele. Princip Gavrilla vád­lott életkorat illetőleg a következőket állapították meg: Az anyakönyv szerint Princip 1891 július 13-án született. Ennek az adatnak helyességét bizo­nyítja anyja is, jóllehet többi gyermekeinek szüle­tésnapját illetőleg nem tud nyilatkozni. Az ugyan­ezen lelkészi hivatalban vezetett másik, úgynevezett Domovnik-könyv alapján az állapítható meg, hogy Princip 1894 június 13-án született. Eb­ben a könyv­ben minden család egy külön-külön lapon foglal helyet. A két dátum az ó-naptár szerint számíttatik. Bilbia Miles lelkész, azt vallja, hogy abban az időben az ak­kori öreg lelkész mellett segédkezett-Az öreg lelkész már nem volt képes írni, miért is Bilbia különböző kis, ceruzával firtkált jegyzeteik alapján egyszerre volt kénytelen az így összegyü­lemlett születési adatokat a könyvbe bevezetni. Így történt a Principre vonatkozó adatok bejegyzése is. Akkor is egyszerre több hónapra visszamenőleg kellett a születéseket bevezetnie. Ezért nincsenek koronológikus sorrendben a feljegyzések. A Do­­movnikba történt bejegyzéseket is Bilbin sajátkező­leg végezte, de arra nem emlékszik, hogy milyen alapon. Princip Mária, a vádlott anyja azt vallta meg, hogy fia, Gavrilo, három nappal születése után ke­reszteltetett meg. Ez azonban nem egyezik az anya­könyvvel, mert e szerint Princip Gavrilo csak ti­zennégy nappal születése után keresztetett meg. WVW vWWWjVWVWWVWWWW­VWWW nehezen a kötöző­hely felé vonszolja magát, vagy hogy ha vöröskeresztes katonáinkat tá­madják meg sebesült-keresés közben. Ekkor követik el „hőstetteiket." De mindezek a harci eszközök, mindezek a nehézségek és fáradalmak nem rontják el katonáink jó hangulatát és harci kedvét. Ha­lálmegvetéssel rohannak az ellenségre és ha felhangzik gyalogságunk hurrája, — túlzás nélkül mondhatjuk ezt, — a különben bátor szerbek eszeveszetten menekülnek lövész­árkaikból. Egy meggyilkolt leány A Pesti Napló kiküldött tudósítójától Szerajevó, október 18. A bürokratásan elrontott keletiségű vá­ros egyik fölfelé kanyargó szűk utcájában, a Lanskiján, ahol a meredek utat helyenkint lépcsők váltják föl, van egy régi kis hotel. Valamikor hárem volt benne és kiugrón ros­télyos baloldala hasonlít is az utolsó szera­jevói hárem tulajdonos: Kapetanovics bég há­zához. Később levantei, görög és dalmata, szerényebb kereskedők szállot­tak meg benne, aztán sok esztendő múlásával vidámabb, szi­nesebb közönsége lett. A bosnyák fővárosban rövid ideig tartózkodó dámák, főképp artista­nők béreltek ott lakást s gyakran megtörtént, hogy az utca regényes sötétjébe addig világí­tottak bele a hotel ablakai, amig a Romanja Planina mögül fölkelő nap a lámpát fölösle­gessé nem tette.­­Zajos mulatozások, pezsgős éjszakák színhelye volt az öreg ház, míg az­tán Szerajevó szomorú nagy eseménye óta megszűnt a mohosfedelű vén falak másod­virágzása, egyszerre megrokkant, elöregedett a kis hotel. Mintha minden élet kihalt volna belőle: se a jámbor furfangú kalmárok, se a vidám hölgyek nem mutatkoztak többé. Most aztán, amikor a Philippovich­lagerben a merénylet részleteinek utolsó ki­bogozásán dolgozik a bíróság, ismét mozgal­mas éjszakája lett az elhagyott kis hotelnek. Kocsik álltak meg a kapuja előtt, egyen­ruhás és vastagbotu polgári férfiak botorkál­tak föl a szűk falépcsőn az emeletre s az ablakok megint sokáig világítottak ki a sötét utcára. Ezúttal teljesen rendkívüli eseménye volt a szállónak. A kapu körül összeverődött — hamar szétrebbentett — emberek súgva mondták egymásnak: — Holtan találtak az ágyában egy ven­déget ... egy fiatal nőt... Többen ismerték az utcáról Szép, nyú­lánk, barna lány volt. Elegánsan öltözködött, fehérbetétes lakkcipő volt rajta, amikor leg­utóbb a korzón sétált­ Leginkább az Appel­quaitól a lecsukott szerb milliomos, Jestano­vics Európa-hoteljéig, amely teli van tisztek­kel. Annyit" tudtak róla, hogy Argelának hív­ják s nagyon szeretett abba a cukrászdába járni, ahol a tisztek megfordultak. — Kedvelte a tiszteket, ez volt a gyön­géje. Valaki többet is tudott. — Nem a tiszteket, hanem v. c .ik egyet. .. Talán miatta is halt meg. Bizonyosan öngyil­kossá lett a szegény. Fönt az emeleten ezalatt a hivatalos sze­mélyek levetkőztették a bana leányt Néz­ték, vizsgálták, mi lehet az oka a hirtelen ha­lálnak. Nem találtak rajta semmiféle sebet, amit revolver, vagy más gyilkoló­ szerszám ej­tett volna. Csak a mellén volt egy jelentéktelen kar­colás, vagy tán szúrás, csupán akkora, ami­lyet egy gombostű ejtett ajta. Úgy látszott, termész­­es halállal ivult ki, mégis csakhamar az a űér terjedt el, hogy a leányt meggyilkolták. Szobájában egy pár le­velet találtak, néhány rást, amelyeknek kü­lön-külön nem sok értémük volt, de ha vé­gigböngészték az egész vis iratcsomót, megölen

Next