Pesti Napló, 1914. november (65. évfolyam, 273–302. szám)

1914-11-14 / 286. szám

ISSaijest grun­flirt PESTI NAPLÓ 1­914. november 14. (286. szám.J­a tartóztatni, akkor a Kom­ba folyó vonalára való előnyomulásunkat aligha tudják majd feltartóztatni. A csalódott Szerbia Reichenberg, november 13. Egy nagyállású boszniai tisztviselő, aki most tért vissza a déli harctérről, a következőket mon­dotta el A szerb hadseregről most csak azt mondhatni, hogy jó vezetés alatt áll és nagyon jól van fölfegy­verezve, hogy vitézül és kitartóan küzd. Azok a fairek, amelyek éhínségről, lázongásról és lőszer­hiányról beszélnek, valótlanok, vagy legalább is tartottak. A szerb hadsereg azonban az elmúlt há­rom hónap harcaiban mindenütt súlyos vesztesége­ket szenvedett halottakban, sebesültekben és fog­lyokban, elvesztette ágyúinak és gépfegyvereinek je­lentékeny részét és ragályos veszteség is pusztított soraiban. Hadműveletei arra az álomra voltak föl­építve, hogy az orosz győr északon és a szerbek Délmagyarországon és Boszniában fellázadnak. A szerbek bizonyosra is vették, hogy az oroszok 50­-60.000 emberrel segítségükre is jönnek Mindebből semmi sem következett be. A szerbek francia szö­vetségesüktől nagyobbrészt Görögországon, némely­részt pedig Montenegrón át ágyú- és lőszerpótlást és fegyvereket, élelmiszereket és felszerelési tárgya­kat is kaptak ugyan, de ez a pótlás nem fedezte a szükségleteket. A szerbek már most is csalódottak­nak érzik magukat, mert az oroszok még mindig nincsenek Bécsben és Sí Dunánál Orsován még min­dig nem látni kozákot Pasicsban való bizalmuk megrendült, csak a tisztek pártja reménykedik még a győzelemben és az orosz segítségben. Péter király­nak sem a hadseregre, sem a politikára nincs be­folyása. A sebéből elég csak most üdülő György herceg hóbortjai miatt teljesen skartban van, Sán­dor trónörökös pedig egyes csapatvezérek pretoriá­nus hajlamaival nem bír. Nagyszerbiáról már alig van komolyan szó. A szerb parasztság már megelé­gelte a háborút, azonfölül Bulgáriával való kon­fliktus fenyeget, amely a török háború megindulta után közvetlen veszedelemmé vált Mindez együtt­véve a katonai és a politikai, valamint a gazdasági helyzet Szerbiában feljogosítanak arra a feltevésre, hogy csapatainknak a déli harctéren való feladatai igenis bevégződnek tél kezdetén, azaz hogy új esz­tendő táján, habár természetesen pontos terminust senki sem mondhat vagy éppen garantálhat. Elődök . Egy iskolatársammal hozott össze a sors. Annyit tudtam róla, hogy a mérnöki pályára ment. Azóta sem láttam, amióta együtt matu­ráltunk. Mi sem természetesebb, minthogy a tizedik szónál már a háború témájába akad­tunk bele — mi egyébről is beszélhetne most két ember, aki régóta nem látta egymást — és valahogy a várakra került a vita sora. — Emlékszik, — mondtam neki — hogy a háború elején milyen kicsinylően nyilatkoz­tak a sajtóban és az életben a várak jelentősé­géről? Azt mondták, hogy a modern háború­ban a várnak már nincs semmi különösebb szerepe, mert nem tudja feltartóztatni az ellen­­­­ség előrehaladását. A támadó fél egyszerűen kellő számú csapatokkal körülveszi a várat és folytatja az útját, mintha semmi sem történt volna. Em­lékszik, hogy ezt írták?­­— Emlékszem, — felelte a mérnök és kü­lönös mosoly jelent meg az ajka körül. — De ez a háboru most másra tanított meg bennünket, — folytattam — mert Ver­dun, Toul, Epinal, Belfort várak még állnak, Verdunnak csak egy déli záróerődje Champs des Romains, Saint-Mihiel közelében került a németek kezébe. A híres „Troité de Belfort", a belforti rés, amely valamikor régen a népek vándorlásának útja volt, még nincs áttörve ... — Ne folytassa, kérem, — szólt közbe a mérnök elég szerényen — tudom, hogy mit akar mondani. Hogy ezek a várak bevehetetle­nek, nemde? — Belfort ezernyolcszázhetvenegyben sem adta meg magát és elkerülte a kapitilációt Hires oroszlánja még ma is büszkén olt di**» leg a vár­ lejtörésa. — Mindezt én is tudom, — felelte a mérnök — de engedje meg, hogy most én szól­hassak a várak kérdéséhez, mert elég szak­tudásom van ehhez, azt hiszem. Ne csodálkoz­zék azon, hogy Verdun, Toul, Epinal és Bel­fort még állnak. A franciák negyven esztedő óta, amióta a revandira készülődnek, talán a legtöbb pénzüket az elzász-lotharingiai határ várainak kiépítésére és régi váraik modernizá­lására fordították. Hiszen épp ezért vált el­kerülhetetlen katonai szükséggé, hogy a néme­tek Belgiumon és Luxemburgon át hatoljanak Franciaország felé. — Közbe kell vetnem, — szóltam — hogy Max Haiden a „Zukunft" egyik újabb számá­ban éles bírálat alá veszi Bethmann-Hollweg politikáján, mert annak idején nem tiltakozott előre a belgiumi megszállás ellen, amely csak komplikálta a háborút és maga után vonta Anglia beavatkozását. Bethmann-Hollwegot gyöngeséggel vádolja és egyenesen fel is szó­lítja, hogy menjen a megérdemelt nyárspolgári nyugalomba. — Ez világpolitika, amelyhez nem értek, — felelte a mérnök és talán Harden sem ért hozzá. Én most csak a várakról beszélek. Ehhez­ talán némi jogom is van, mert felesleg hadmérnök vagyok, nem árulhatom el önnek, hol, csak annyit mondhatok, hogy nem Ma­gyarországon ahol most csak néhány heti sza­badságidőmet töltöm. De még inkább feljogosít a hozzászólásra az a körülmény, hogy véletlen szerencse következtében ismertem Brialmont-t, a mai korszak talán legnagyobb várépítőjét és konstruktorát.­­­ Bialmont a belgiumi várakat építette, ha jól emlékszem? — Belgium modern erődjeit építette, azon­kívül egy csomó francia erődöt emelt és ré­gebbi váraiét modernizált.Aun­ haladás újab­ban az erődítés tudományában — talán művé­szetében — történt, leginkább Brialmont ne­véhez fűződik. Sem a németek, sem a monarkia valami túlságos súlyt a várakra nem fektetett, mert igazi katonai offenzív szellem hatja át őket és úgy gondolkodtak, hogy nem a várak döntik el a háborút, hanem a nagy- nyílt ütközetek. Mikor Lüttich, Namur, Mau­beuge elestekor a hozzá nem értők gúnyosan­ kezdték emlegetni Brialmont nevét, közbe sze­rettem volna szólni, hogy ehhez nincs joguk, mert csak a későbbi idő fogja megmutatni, hogy ki volt Brialmont. — Talán a bevehetetlen várak föl­találója? — Nem, — felelte a mérnök. — Csak a laikusok hiszik, hogy bevehetetlen várak is vannak a világon. Egyet jegyezzen meg, uram, amennyiben a várakról nem úgy akar beszélni, ahogy a kávéházi tudósok szoktak, hogy a modern várépítésnek talán a leglényegesebb gondolata az, hogy ma már nincsen bevehetet­len vár. — őszinteségre kérem, uram, — vetettem közbe. — Ezt a nagy igazságot nem azóta fe­dezték fel önök, amióta az esseni negyvenkét­­ centiméteres és a pilseni harminc és feles mo­zsarak működnek? — Nem, uram, — felelte a mérnök, — a modern erődök vasbeton fala és egyéb kon­strukcióinak szilárdsága nem túlzott. Ellent­álló ereje nem végtelen, mert minden épp abból a gondolatból fakadt, hogy a modern várnak nem kell a végtelenségig ellentállni. A modern várnak, helyesebben erődnek nincs más jelentősége, nincs más célja, minthogy ideig-óráig feltartóztassa az ellenség előrehala­dását. Ha az erőd elesik, ez még nem jelenti azt, hogy hiába állt fönn. Mert az erőd igazi értékét az adja a K& P minden napra — egy falu Zimony, november 13. Említettük, hogy a szerbek kiürítették Valje­vót. A polgári lakosság eltávolításának oka az volt, hogy csapataink Krupan­j elfoglalása után alig né­hány kilométernyire jutottak Valjevó felé. K. tábornok seregei elfoglalták Lazarevácot, Kruse­vicet és Orasacot s most Arangyelovác felé nyo­multak előre, amelynek elfoglalása után Belgrád és Kragujevác között el lesz vágva a szerb csapa­tok utja. Mialatt K. tábornok csapatai gyors és diadal­mas előnyomulásukkal Valjevó közvetlen közelébe jutottak, a Drina és a Száva szögében operáló se­regkülönítmény 6. ezredes vezetése alatt kitartás­sal haladt nap-nap után előre, úgy, hogy most már ők is befejezték feladatukat. Ott vannak a Sokolsko Planina tövében, amelyet már a Drinán túl operáló csapataink tartanak megszállva. Ennek a seregkülönítménynek az volt a fel­adata, hogy a Macsvának a Drina és Száva szögé­ben levő részét tisztítsák meg az ellenséges csapa­toktól és így egyesüljenek a Drinán tul sereggel. Föladatának ez a seregkülönítmény, mely javarészt bácskai magyar honvédcsapatokból állott, fényesen felelt meg. Visszaérkező tisztek azt mondják, hogy a honvédeknek az volt a szavuk járása : — Egy nap — egy szerb falu ! Így is történt. Minden este másik községben pihentek meg derék katonáink. Egy nap alatt me­neteltek, szurmoltak és meg is szállták a községet, amelyik át­okba esett. Így foglalták el egymásután Belotic, Bogatic, Klenje, Radovinci, Bihari, Priya­vor és Novoszel községeket. Az elfoglalt községek alig ezer lépésnyire vannak egymástól, ezért kellett az előnyomulásnak gyorsan megtörténnie. A közsé­gek lakossága nagyrészt már ka­tonáink bevonulása előtt elmenekült. Katonáink a nőket és gyermeke­ket őrizet alatt a községekben hagyták, a férfiakat pedig internálták. Hétfőn hajnalban Novoszelo el­foglalása által fejezték el be missziójukat Beloticon megtalálták a szerb skupstina irat­tárának egy részét, amelyet valószínűleg a háború kezdetén Belgrádból szállítottak oda. Egyik tiszt tudósítónknak adott egyet a szkupstina szavazó golyócskáiból. A mogyoró nagyságú fehér fagolyón a szerb címer van kifaragva. Ugyanezen községben, mely négy egymást keresztező széles utcából áll, már el is keresztelték ka­tonáink az utcákat­ és te­reket : Ferenc József-útnak, Vilmos császár-térnek stb. Egyik vendéglőre pedig ráfestették: Ven­déglő a szaladó Petárhoz . Az osztrák katonák Bi­hari községben postautalványokat találtak, amelye­ket tréfásan ötmillió koronára kitöltve: Král Pe­tárnak, Nisbe címeztek. Szemtanuk mondják, hogy a Sokolska Planina hegyre B. főhadnagy vezetésével egy színtiszta bácskai magyar honvédekből álló csapat ment föl elsőnek. Szerb-Kacsán az ellenség fedezékeiben egy szerb ezredes holttestét találták katonáink, zsebében parancs volt, amely szerint aznap dél­után a szerbeknek kellett volna katonáink ellen rohamot intézniök. A mieink azonban kora reggel megelőzték őket és meglepetésszerű támadásukká nagy pusztítást vittek véghez közöttük. A hazugságok vége Szófia, november 13. Nisből ideérkezett h­írek szerint a szerb főhadiszállást nagy sietve Valjevóból Mladeno­vácba helyezték át. A szerb főhadiszállás már nem érzi biz­tonságban magát Valjevóban s visszafelé, mé­lyebbre, az ország belsejébe húzódik vissza. A hazugságokkal teli szerb jelentések, amelyek eddig folytonos szerb győzelmekkel ámították a szerb népet, most egyszerre elnémulnak. Még néhány nappal ezelőtt a szerb kormány nagy győzelemről adott hírt. Ez a Gucsevón történt volna, azon a hegyen, amelyet már hetek óta a mi csapataink tartanak megszállva. A szerb sajtóirodának hazugságát méltán jellemzi ez az eset is. A szerb sajtóiroda a szerb főhadi­szállásról 7-iki kelettel a következő jelentést közli: Az ellenség 5-ikén éjjel Szabácstól délre és délkeletre borzasztó erővel támadja meg állásainkat. A tüzérségi tüzelés megszakítás nélkül folyton tart, a gyalogság állandóan bele­szól a harcba. Az ellenség Boranje-nál és Gu­csevo-nál is megtámadott bennünket Hatodi­kán az ellenség megújította a tüzelést Boranje, Gucsevo és Jagoda melletti állásaink ellen és azonkívül heves támadást intézett Szabácstól délkeletre álló frontunk ellen, ahol súlyos veszteséget szenvedtünk. Ha a szerb hivatalos jelentések ilyen han­gon írnak, akkor a szerbek helyzete igen sú­lyos és komoly lehet. A szerb főhadiszállás közleményei úgy hangzanak, mintha előkészi-

Next