Pesti Napló, 1914. november (65. évfolyam, 273–302. szám)
1914-11-14 / 286. szám
ISSaijest grunflirt PESTI NAPLÓ 1914. november 14. (286. szám.Ja tartóztatni, akkor a Komba folyó vonalára való előnyomulásunkat aligha tudják majd feltartóztatni. A csalódott Szerbia Reichenberg, november 13. Egy nagyállású boszniai tisztviselő, aki most tért vissza a déli harctérről, a következőket mondotta el A szerb hadseregről most csak azt mondhatni, hogy jó vezetés alatt áll és nagyon jól van fölfegyverezve, hogy vitézül és kitartóan küzd. Azok a fairek, amelyek éhínségről, lázongásról és lőszerhiányról beszélnek, valótlanok, vagy legalább is tartottak. A szerb hadsereg azonban az elmúlt három hónap harcaiban mindenütt súlyos veszteségeket szenvedett halottakban, sebesültekben és foglyokban, elvesztette ágyúinak és gépfegyvereinek jelentékeny részét és ragályos veszteség is pusztított soraiban. Hadműveletei arra az álomra voltak fölépítve, hogy az orosz győr északon és a szerbek Délmagyarországon és Boszniában fellázadnak. A szerbek bizonyosra is vették, hogy az oroszok 50-60.000 emberrel segítségükre is jönnek Mindebből semmi sem következett be. A szerbek francia szövetségesüktől nagyobbrészt Görögországon, némelyrészt pedig Montenegrón át ágyú- és lőszerpótlást és fegyvereket, élelmiszereket és felszerelési tárgyakat is kaptak ugyan, de ez a pótlás nem fedezte a szükségleteket. A szerbek már most is csalódottaknak érzik magukat, mert az oroszok még mindig nincsenek Bécsben és Sí Dunánál Orsován még mindig nem látni kozákot Pasicsban való bizalmuk megrendült, csak a tisztek pártja reménykedik még a győzelemben és az orosz segítségben. Péter királynak sem a hadseregre, sem a politikára nincs befolyása. A sebéből elég csak most üdülő György herceg hóbortjai miatt teljesen skartban van, Sándor trónörökös pedig egyes csapatvezérek pretoriánus hajlamaival nem bír. Nagyszerbiáról már alig van komolyan szó. A szerb parasztság már megelégelte a háborút, azonfölül Bulgáriával való konfliktus fenyeget, amely a török háború megindulta után közvetlen veszedelemmé vált Mindez együttvéve a katonai és a politikai, valamint a gazdasági helyzet Szerbiában feljogosítanak arra a feltevésre, hogy csapatainknak a déli harctéren való feladatai igenis bevégződnek tél kezdetén, azaz hogy új esztendő táján, habár természetesen pontos terminust senki sem mondhat vagy éppen garantálhat. Elődök . Egy iskolatársammal hozott össze a sors. Annyit tudtam róla, hogy a mérnöki pályára ment. Azóta sem láttam, amióta együtt maturáltunk. Mi sem természetesebb, minthogy a tizedik szónál már a háború témájába akadtunk bele — mi egyébről is beszélhetne most két ember, aki régóta nem látta egymást — és valahogy a várakra került a vita sora. — Emlékszik, — mondtam neki — hogy a háború elején milyen kicsinylően nyilatkoztak a sajtóban és az életben a várak jelentőségéről? Azt mondták, hogy a modern háborúban a várnak már nincs semmi különösebb szerepe, mert nem tudja feltartóztatni az ellenség előrehaladását. A támadó fél egyszerűen kellő számú csapatokkal körülveszi a várat és folytatja az útját, mintha semmi sem történt volna. Emlékszik, hogy ezt írták?— Emlékszem, — felelte a mérnök és különös mosoly jelent meg az ajka körül. — De ez a háboru most másra tanított meg bennünket, — folytattam — mert Verdun, Toul, Epinal, Belfort várak még állnak, Verdunnak csak egy déli záróerődje Champs des Romains, Saint-Mihiel közelében került a németek kezébe. A híres „Troité de Belfort", a belforti rés, amely valamikor régen a népek vándorlásának útja volt, még nincs áttörve ... — Ne folytassa, kérem, — szólt közbe a mérnök elég szerényen — tudom, hogy mit akar mondani. Hogy ezek a várak bevehetetlenek, nemde? — Belfort ezernyolcszázhetvenegyben sem adta meg magát és elkerülte a kapitilációt Hires oroszlánja még ma is büszkén olt di**» leg a vár lejtörésa. — Mindezt én is tudom, — felelte a mérnök — de engedje meg, hogy most én szólhassak a várak kérdéséhez, mert elég szaktudásom van ehhez, azt hiszem. Ne csodálkozzék azon, hogy Verdun, Toul, Epinal és Belfort még állnak. A franciák negyven esztedő óta, amióta a revandira készülődnek, talán a legtöbb pénzüket az elzász-lotharingiai határ várainak kiépítésére és régi váraik modernizálására fordították. Hiszen épp ezért vált elkerülhetetlen katonai szükséggé, hogy a németek Belgiumon és Luxemburgon át hatoljanak Franciaország felé. — Közbe kell vetnem, — szóltam — hogy Max Haiden a „Zukunft" egyik újabb számában éles bírálat alá veszi Bethmann-Hollweg politikáján, mert annak idején nem tiltakozott előre a belgiumi megszállás ellen, amely csak komplikálta a háborút és maga után vonta Anglia beavatkozását. Bethmann-Hollwegot gyöngeséggel vádolja és egyenesen fel is szólítja, hogy menjen a megérdemelt nyárspolgári nyugalomba. — Ez világpolitika, amelyhez nem értek, — felelte a mérnök és talán Harden sem ért hozzá. Én most csak a várakról beszélek. Ehhez talán némi jogom is van, mert felesleg hadmérnök vagyok, nem árulhatom el önnek, hol, csak annyit mondhatok, hogy nem Magyarországon ahol most csak néhány heti szabadságidőmet töltöm. De még inkább feljogosít a hozzászólásra az a körülmény, hogy véletlen szerencse következtében ismertem Brialmont-t, a mai korszak talán legnagyobb várépítőjét és konstruktorát. Bialmont a belgiumi várakat építette, ha jól emlékszem? — Belgium modern erődjeit építette, azonkívül egy csomó francia erődöt emelt és régebbi váraiét modernizált.Aun haladás újabban az erődítés tudományában — talán művészetében — történt, leginkább Brialmont nevéhez fűződik. Sem a németek, sem a monarkia valami túlságos súlyt a várakra nem fektetett, mert igazi katonai offenzív szellem hatja át őket és úgy gondolkodtak, hogy nem a várak döntik el a háborút, hanem a nagy- nyílt ütközetek. Mikor Lüttich, Namur, Maubeuge elestekor a hozzá nem értők gúnyosan kezdték emlegetni Brialmont nevét, közbe szerettem volna szólni, hogy ehhez nincs joguk, mert csak a későbbi idő fogja megmutatni, hogy ki volt Brialmont. — Talán a bevehetetlen várak föltalálója? — Nem, — felelte a mérnök. — Csak a laikusok hiszik, hogy bevehetetlen várak is vannak a világon. Egyet jegyezzen meg, uram, amennyiben a várakról nem úgy akar beszélni, ahogy a kávéházi tudósok szoktak, hogy a modern várépítésnek talán a leglényegesebb gondolata az, hogy ma már nincsen bevehetetlen vár. — őszinteségre kérem, uram, — vetettem közbe. — Ezt a nagy igazságot nem azóta fedezték fel önök, amióta az esseni negyvenkét centiméteres és a pilseni harminc és feles mozsarak működnek? — Nem, uram, — felelte a mérnök, — a modern erődök vasbeton fala és egyéb konstrukcióinak szilárdsága nem túlzott. Ellentálló ereje nem végtelen, mert minden épp abból a gondolatból fakadt, hogy a modern várnak nem kell a végtelenségig ellentállni. A modern várnak, helyesebben erődnek nincs más jelentősége, nincs más célja, minthogy ideig-óráig feltartóztassa az ellenség előrehaladását. Ha az erőd elesik, ez még nem jelenti azt, hogy hiába állt fönn. Mert az erőd igazi értékét az adja a K& P minden napra — egy falu Zimony, november 13. Említettük, hogy a szerbek kiürítették Valjevót. A polgári lakosság eltávolításának oka az volt, hogy csapataink Krupanj elfoglalása után alig néhány kilométernyire jutottak Valjevó felé. K. tábornok seregei elfoglalták Lazarevácot, Krusevicet és Orasacot s most Arangyelovác felé nyomultak előre, amelynek elfoglalása után Belgrád és Kragujevác között el lesz vágva a szerb csapatok utja. Mialatt K. tábornok csapatai gyors és diadalmas előnyomulásukkal Valjevó közvetlen közelébe jutottak, a Drina és a Száva szögében operáló seregkülönítmény 6. ezredes vezetése alatt kitartással haladt nap-nap után előre, úgy, hogy most már ők is befejezték feladatukat. Ott vannak a Sokolsko Planina tövében, amelyet már a Drinán túl operáló csapataink tartanak megszállva. Ennek a seregkülönítménynek az volt a feladata, hogy a Macsvának a Drina és Száva szögében levő részét tisztítsák meg az ellenséges csapatoktól és így egyesüljenek a Drinán tul sereggel. Föladatának ez a seregkülönítmény, mely javarészt bácskai magyar honvédcsapatokból állott, fényesen felelt meg. Visszaérkező tisztek azt mondják, hogy a honvédeknek az volt a szavuk járása : — Egy nap — egy szerb falu ! Így is történt. Minden este másik községben pihentek meg derék katonáink. Egy nap alatt meneteltek, szurmoltak és meg is szállták a községet, amelyik átokba esett. Így foglalták el egymásután Belotic, Bogatic, Klenje, Radovinci, Bihari, Priyavor és Novoszel községeket. Az elfoglalt községek alig ezer lépésnyire vannak egymástól, ezért kellett az előnyomulásnak gyorsan megtörténnie. A községek lakossága nagyrészt már katonáink bevonulása előtt elmenekült. Katonáink a nőket és gyermekeket őrizet alatt a községekben hagyták, a férfiakat pedig internálták. Hétfőn hajnalban Novoszelo elfoglalása által fejezték el be missziójukat Beloticon megtalálták a szerb skupstina irattárának egy részét, amelyet valószínűleg a háború kezdetén Belgrádból szállítottak oda. Egyik tiszt tudósítónknak adott egyet a szkupstina szavazó golyócskáiból. A mogyoró nagyságú fehér fagolyón a szerb címer van kifaragva. Ugyanezen községben, mely négy egymást keresztező széles utcából áll, már el is keresztelték katonáink az utcákat és tereket : Ferenc József-útnak, Vilmos császár-térnek stb. Egyik vendéglőre pedig ráfestették: Vendéglő a szaladó Petárhoz . Az osztrák katonák Bihari községben postautalványokat találtak, amelyeket tréfásan ötmillió koronára kitöltve: Král Petárnak, Nisbe címeztek. Szemtanuk mondják, hogy a Sokolska Planina hegyre B. főhadnagy vezetésével egy színtiszta bácskai magyar honvédekből álló csapat ment föl elsőnek. Szerb-Kacsán az ellenség fedezékeiben egy szerb ezredes holttestét találták katonáink, zsebében parancs volt, amely szerint aznap délután a szerbeknek kellett volna katonáink ellen rohamot intézniök. A mieink azonban kora reggel megelőzték őket és meglepetésszerű támadásukká nagy pusztítást vittek véghez közöttük. A hazugságok vége Szófia, november 13. Nisből ideérkezett hírek szerint a szerb főhadiszállást nagy sietve Valjevóból Mladenovácba helyezték át. A szerb főhadiszállás már nem érzi biztonságban magát Valjevóban s visszafelé, mélyebbre, az ország belsejébe húzódik vissza. A hazugságokkal teli szerb jelentések, amelyek eddig folytonos szerb győzelmekkel ámították a szerb népet, most egyszerre elnémulnak. Még néhány nappal ezelőtt a szerb kormány nagy győzelemről adott hírt. Ez a Gucsevón történt volna, azon a hegyen, amelyet már hetek óta a mi csapataink tartanak megszállva. A szerb sajtóirodának hazugságát méltán jellemzi ez az eset is. A szerb sajtóiroda a szerb főhadiszállásról 7-iki kelettel a következő jelentést közli: Az ellenség 5-ikén éjjel Szabácstól délre és délkeletre borzasztó erővel támadja meg állásainkat. A tüzérségi tüzelés megszakítás nélkül folyton tart, a gyalogság állandóan beleszól a harcba. Az ellenség Boranje-nál és Gucsevo-nál is megtámadott bennünket Hatodikán az ellenség megújította a tüzelést Boranje, Gucsevo és Jagoda melletti állásaink ellen és azonkívül heves támadást intézett Szabácstól délkeletre álló frontunk ellen, ahol súlyos veszteséget szenvedtünk. Ha a szerb hivatalos jelentések ilyen hangon írnak, akkor a szerbek helyzete igen súlyos és komoly lehet. A szerb főhadiszállás közleményei úgy hangzanak, mintha előkészi-