Pesti Napló, 1914. november (65. évfolyam, 273–302. szám)

1914-11-18 / 290. szám

Budapest, 1914. 05-11c évfolyam­­szám Szerda, november 18. 12 m­ár PESTI NAPLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. ker., Vilmos császár ut 55. ELŐFIZETÉSI ÁRA* Egész én« 82 kor. — BÜ. Fél évre 16 „ — „ Noeyadévre _ _ 8 „ — ,, Egy hó»» 2 80 „ 1{7n Hin ir»: Badap<wtan, Tidókea él piUyandTarohon APRÓ HIRDETÉSEK ÁRAI Egyes sió 6 fillér, vastagabb betűvel 12 fillér Hirdetések milliméter szimitás­tal, díjszabás szerint Megjelenik h­étfő kivételével naponkint Krakó körül sikerrel harcolunk Hivatalos jelentés (Kiadatott novem­ber 17-én délben,­érkezett este 7 órakor.) Krakó körletéből előretörő csapataink tegnap a galíciai határtól északra elfoglalták az ellenség első védelmi vonalait. A Volbrom és Pilica körüli terüle­ten az oroszok többnyire csak ágyutüzünk körletébe jutottak; ahol gyalogságuk támadást intézett ellenünk, azt visszavertük. Ezredeink egyike 500 oroszt fog­lyul ejtett és két géppuskás-osztagot zsákmányolt. A németeknek Kub­ánál kivívott győzelme máris érezteti hatását az egész helyzetre. /fó/er, vezérőrnagy a vezérkar főnökének helyettese Tovább üldözzük a szerbeket Hivatalos jelentés. (Érkezett november 17-én délben.) Hivatalos jelentés szerint csapataink tegnap a déli hadszintéren a Ko­lubaróig nyomultak előre és azon részben már át is keltek, bár az ellenség az összes hidakat lerombolta. Valjevóban, ahová már egy magasabb parancs­nokság is megérkezett, a nyugalmat és a rendet gyorsan helyreállították. A város a szerb csapatoktól sokat szenvedett. Egy kisebb lovassági különít­mény tegnap háromszáz szerbet ejtett foglyul. Visszavert francia támadások A nagy főhadiszállás jelenti novemb­er 17-én délelőtt. Berlin, novemb­er 17. A nyugati hadszíntéren a tegnapi napon is általában nyugalom volt. Ver­duntől délre és Cireytől északkeletre a franciáit sikertelenül támadták. A A legfőbb hadvezetőség Kedvezően folynak a német hadműveletek Berlin, november 17. A nagy főhadiszállás jelenti november 17-én délelőtt. A keleti hadszíntéren a hadműveletek továbbra is kedvezően folynak. Részletesebb értesüléseink még nincsenek. A1 legfőbb hadvezetőség Varsó kormányzója német fogoly Elfogták vezérkarával együtt Berlin, november 17.: A Katnó melletti csatában ejtett foglyok közt van Korff, a varsói kato­nai kerület kormányzója is, vezérkará­val együtt. Berlin, november 17. A Berliner Tageblatt a varsói kormányzó el­fogatásáról a következőket mondja: Báró Korff kormányzó szárnysegédje kí­séretében Varsóból reggel utazott el egy ma­gánautón, még­pedig Kutno irányában, nem tudván, hogy Kutnot elkeseredett utcai harcok után a németek elfoglalták. Tornow táján a kormányzó váratlanul találkozott a német lo­vasság előcsapatával és gépkocsijával megfor­dulván, el akart menekülni, a dragonyosok azonban utólérték és a kormányzót, aki nem fejtett ki ellentállást, elfogták. Berlin, november 17. Báró Korff báró varsói kormányzó elfogatá­sbról még ezt jelentik: A kormányzó ellenállás nélkül engedte, hogy gépkocsiján Németországba szállítsák. Este megérkezett Gnesenbe, ahol a város leg­jobb szállójában szállásolták el. Magas alak, ősz körszakálla van, tábornoki egyenruhát és tábori köpenyt visel, folyékonyan beszél né­metül. Soffőrje lengyel. A so­ff­őr elmondta, hogy Varsóban nagyon félnek a németektől, különösen a levegőből dobott bombáktól, ame­lyek állítólag nagy károkat okoztak. A város­ból az orosz katonaság már eltávozott volt. A­­soffőr, aki polgárember, egyelőre szabadlá­bon marad, ellenben a kormányzót és szárny­segédét kettős őrség őrzi feltűzött szuronynyal. Lapunk mai száma 16 oldal Gondoljunk rájuk Miközben gyertyát gyújtunk az örömtől, amit Valjevó megvétele miatt érzünk, gondol­junk ő rájuk is, akik már nem láthatják a gyertyaláng szép sárga fényét, ami a vörös zű­zmag körül táncol. Az elesett hősökre gon­doljunk, akiknek hideg mellén az egyetlen hadi érdemkereszt, ha hálával gondolunk rá­juk, noha személy szerint nem ismertük ől iet és a nevüket sem tudjuk. Azokra gondolunk, akik július hónap má­sodik harmadjában még itt voltak köztünk és nem érezték a végzetet, amely a küszöbön gug­golt. Dolgoztak, fáradoztak, apró dolgaikért nagy gondokat szenvedtek és keresmény után jártak, hogy elláthassák magukat és családju­kat. Szeretteiket tekintették legfőbb isteneik­nek és számukra a világon a legtöbb az a száz forint volt, ami a családnak kellett és nem volt meg, amit meg kellett keresni au­gusztus elsejéig, amelyről azt hitték, hogy olyan házbérnegyed lesz, mint volt azelőtt, minden fertály. «Itt voltak ezek az emberek közöttünk és a dolgaikat végezték — a gazda most aratott éppen, forgalmas őszt remélt a városi ember — amikor estéről reggelre nagy fehér, vörös és zöld falragaszok fegyverre szólították őket. És az újságokból megtudták, hogy kitört a há­ború. Örömmel indultak el ők, akik egy olyan korszakba születtek bele, amelyről mindenki azt hitte, hogy az örök békének kezdete. Egyet­len nap alatt felejtettek el mindent és ők let­tek a legjobb katonák. Száztíz napig küzdöttek és a száztizedik napon a mienk lett a szerb föld szive. De ad­digra sok derék harcosunk szivébe vágott ár­kot az ellenséges golyó. A katona" legnagyobb tragikuma, ha nem értheti meg küzdelmének végső eredményét. Mindannyian megsiratjuk a művészt, akinek kezéből akkor hull ki a be­tűt, vagy hangjegyet jegyző toll, a teremtő ecset, vagy alkotó véső, amikor műve még be­fejezetlen. A katona is alkotó művész, ő for­málja a világ történelmét és keserves lehet kérdő szemmel elmenni abból a viadalból, amely a legnagyobb, mióta ez a föld föld. Azokra gondoljunk, akik az út közepén estek el hősi elszántsággal, akikért százezer­szer kár és akiknek mégis el kellett hullaniok, mert hiszen nélkü­lök nem juthattunk volna Valjevóba. Oda kellett pedig jutni, ezt a nem­zet életérdeke kívánta így, a nemzeté, amely­nek halhatatlanságában dicsőségesen veszik el az egyes ember halála. Közülök a legkisebbet is úgy kellene ün­nepelni, mint a legzseniálisabb hadvezért. Mindegyikük itt hagyott valakit, családot, kedvest, barátot. És a haza boldogsága színül­tig tölti be ugyan az itthonmaradottak szívét, de az egyes ember pusztulása azért végtelenül fáj. És nem volna nemes az a szív, amelynek ez nem fájna. Akinek torka az elesett hős miatti fájdalomtól nem lesz forró, az a hazát sem tudja ünnepelni és a legnagyobb esemé­nyek közepette is kell az egyes ember sorsára gondolni, hiszen annak tömegéből alakul a

Next