Pesti Napló, 1914. november (65. évfolyam, 273–302. szám)

1914-11-19 / 291. szám

Tfillspíl, esflfSrn­ PESTI NAPLÓ 1914. november 19. (291. szám. ) Wells­­ az orosz veszedelemről Az Időgép, a Világok Harca és egyéb fan­tasztikus-utópisztikus regények írója, H. G. Wells nemcsak a képzelet világába szokott el­száguldani jules-vernei fantáziájával, hanem politikai és társadalmi kérdésekben is. Liberá­lis írónak ismerjük, aki a fabianizmus hatása alól sem vonta ki magát és gyakran szembe­helyezkedett az angol imperializmus és tradi­cionálizmus zászlóvivőjével, Rudyard Kip­linggel. Wells az amerikai „Harpers Weekly" fo­lyóirat egyik újabb számába cikket írt ezzel, a jellemző címmel: „A liberálisok félelme Orosz­országtól". A cikk nemcsak a szerzőjénél, ha­nem a témájánál fogva is rendkívül érdekes. Mit gondol most Oroszországról egy angol li­berális, akinek titokban bizonyára vérzik a szíve, hogy a szabadelvű Anglia a zsarnoki Oroszországgal van szövetségben? A háború hozzászoktatott bennünket sok mindenféle furcsasághoz és így már nem is feltűnő, hogy a liberális Wells a cárizmus, sőt a pobjedonoszcevizmus mellett is. El kell viszont ismerni, hogy nagy nyugodtsággal, angol hidegvérrel néz farkasszemet az orosz veszedelemmel és a kritikától sem tartózkodik az orosz szövetségessel szemben. Sőt, ha ala­posabban megnézzük az írását, azt látjuk, hogy az amerikai közönség előtt voltaképp Német­országnak és a monarkiának tesz szolgálatot, amikor meglepő őszinteséggel ismeri föl és leplezi le az orosz viszonyokat. Ha egy szövet­séges így ír Oroszországról, mit mondjanak róla ellenségei? Wels bevallja, hogy az angol liberálisok fáznak attól a gondolattól, hogy Németország helyett Oroszországot tegyék meg Közép-Európa urává, a pángermánizmus helyett a pánszlávizmust, a barbár orosz ideált ültes­sék a trónra. Wells csak azzal tudja meg­nyugtatni Albion liberálisait, hogy Oroszor­szág nemcsak a világ legnagyobb, hanem a leglazább birodalma is. Nem egységes nép, mint a német, hanem csak keret, amelybe különböző nyelvű és gondolkozású barbár népfajok vannak összezsúfolva, amely tehát sokkal kevésbé veszedelmes Angliára nézve, mint a németség. Egyébként Wells beismeri, hogy az orosz nép lényegében barbár és „lakosságának nyolcvan-kilencven százaléka alig van maga­sabb kultúrfokon, mint voltak azok az anya­fajok, amelyek Európát még a történetírás előtti időkben özönlötték el." Analfabéta nép, mondja tovább, primitíven babonás, primití­ven konzervatív és vallásos és a modern üzleti élettel szemben csak a paraszt furfangjára képes. Gyámoltalan, fölvilágo­sulatlan óriási tömeg, amely fölött arány­lag csekély, egy-két millió jól nevelt és való­ban intelligens elem uralkodik egy rendszer szerint, amelyet nagyjából már Nagy Péter cár konstruált meg. És a rendszer élén áll az autokrata cár, „ez a tragikus és szeren­csétlen ember." Érdekesen jellemzi Wells az orosz eszmét, a pánszlávizmust, illetve moszkovitizmust. „Legtökéletesebb kifejezését a nemrég meghalt Pobjedonoszcev munkásságában találta meg és egészen áthatja az orosz bürokráciát. Obskuraltista, mert ellene van a népnevelés­nek, ortodox, mert ellensége a szabad gondo­latnak, bürokrata, autokrata, pánszláv, el­eposzosító és aggresszív." Wells nem is cso­dálkozik, hogy az angol liberálisok félnek tőle, de megnyugtatni igyekszik őket egy egé­szen furcsa okoskodással, amelyet körülbelül így fejteget: Amíg Oroszország a mai barbár fokon van, addig konzervativizmusa ha veszedelmes is, korántsem olyan rettentő, mint a „porosz eszme." Mai állapotában Oroszország soha­sem lehet veszedelmes sem a műveit európai Nyugatra, sem Indiára, sem Kínára nézve. Ha pedig művelődni fog és igazán veszedel­messé fog válni, akkor többé nem lesz­­ agresszív, mert műveltsége békésebb, euró­paiabb, vagyis nem veszedelmes országgá fogja fejleszteni. Így még rendben volna Wells okoskodása, de mikor közelebbről magyarázni kezdi, hogy­ miért nem veszedelmes ma Oroszország, akkor logikája feltűnő nagyot botlik. A nem intelligens közkatona korszaka elmúlt, mondja Wells, a mai hadviselés és a mai fegyverek komplikáltsága több-kevesebb intelligenciát követel, am­i azonban mind hiányzik a nagy orosz tömegből. Wells tehát azt mondja, hogy az orosz azért sem veszedelmes ma, mert nem intelligens. De hogy egyezteti meg ezzel azt a másik állítását, hogy az orosz nem lesz veszedelmes, amikor majd intelligens lesz? Az angol észjárás azonban elfogadja Wellsnek ezt a hibás okoskodását is, mert jól tudja, hogy mi van mögötte. Oroszország nem veszedelmes ma Angliára nézve, mert nem intelligens és mert Németország, amely valóban intelligens, sokkalta nagyobb vesze­delmet jelent Angliára nézve. Amikor majd Oroszország is intelligens lesz, arról... még ráérnek gondolkodni az angolok. Wells tehát azt ajánlja az angoloknak, hogy most támogassák a moszkovitizmust, de bizonyos liberális megszorításokkal. Ha az entente győzni fog, akkor a volt lengyel ki­rályságot egyesíteni kell az orosz korona fenn­hatósága alatt és a finnek liberális törekvéseit is erősítenie kell Angliának. Wellsnek ebből a tanácsából az oroszok már láthatnák, hogy, miféle szövetségesük nekik Anglia, amely ti­tokban nagyon is fél a cárizmustól és ha győz­ne, Oroszország ellen az elnyomott lengyelek, finnek megerősítésére mint a cárizmus ellen­súlyára törekednék. Hogy Wells eme gyanús nagylelkűségében rólunk, magyarokról megfe­ledkezik, nem is olyan kár ránk nézve. Wells érinti az orosz zsidók kérdését is és a liberális író ilyen szavakat talál az orosz pogromok védelmére: — Szerencsétlenség Oroszországra nézve, hogy a zsidókkal éles konfliktusba keveredett. De bizonyos, hogy nem bánt velük rosszabbul, mint a saját népével, nem bánt velük kegyet­lenebbül, mint Anglia bánt velük a középkor­ban. A zsidók partikularizmusa a műveletlen népekből mindig ellenségeskedést vált ki." A balkáni kérdésben is elég különös a „liberális" Wells álláspontja. A Dardanellákat oda kell adni Oroszországnak, ha a törökök a németek pártjára állnak. A Balkán egyensú­lyát, amelyet Oroszország és a monarkia köl­csönös intrikái folyton megzavartak, csak úgy lehet helyreállítani és a világot az örökös há­borús veszedelemtől megóvni, ha Oroszorszá­got erősítik, mert egy erős Oroszországgal szemben „nem volna nagy veszedelem egy uj, Nagy Szerbia, egy uj Nagy Románia, egy uj Nagy Bulgária . , Ezt az angol leckét pedig a balkáni népek jegyezhetik meg maguknak. Nagyon aggódik Wells Svédország maga­tartása miatt, mert ott szerinte németbarát ka­tonai párt van, amely Svédországot és Norvé­giát is Németország mellé állíthatja. Azt ajánlja tehát, hogy arra az esetre, ha az entente győz, már most biztosítsák Svédország területi épségét. Cikkét végül igy fejezi be Wells: — Ugyan hol az ördögben van hát az az orosz veszedelem? Ellenben a másik oldalon a Krup-cum-Kaiser világuralom fenyeget. Az entente szövetségeseinek veresége, vagy csak részleges győzelme ezt vonná maga után. Sz. Kérjük azokat a t. c. előfizetőin­­­ket, akiknek előfizetése november 10-én lejárt, hogy a lap megrendelését minél előbb megújítani szíveskedjenek. A PESTI NAPLÓ előfizetési ára a magyar korona országaiba, A­usztriába és Bosznia­ Herczegovinába . Egy hóra . 1.SO korona negyedévre ... 8.—­ „ Fél évre „ 16.— Egész fort _ 52.— „ a „Divatszalon"m­al együtt negyed­évre 10 korona SO fillér Hazafias dolgot cselekszik, de a maga érdekeit is szolgálja, aki a nemzeti kölcsönre jegyez Az északi háború A császár Hindenburg tábornagyhoz Berlin, november 18. A Berliner Tageblatt Hindenburg tábornagy­nak következő hadseregparancsát jelenti Thorn­ból. Vilmos császár őfelsége tegnap távirati jelentésemre a következőképen válaszolt: Hindenburg tábornagy! Az ön által ve­zetett hadműveleteknek már tegnap és ma elért sokat ígérő eredményeiért nagy öröm­mel küldöm önnek a császári köszönetemet. Az ön vezérkarának főnökéről és többi se­gítő társairól is a legnagyobb elismeréssel emlékezem meg. Derék csapatainak, ame­lyek önt sohasem hagyják cserben, adja át szintén üdvözletemet és köszönetemet a me­netelésben és harcban egyaránt felülmúlha­tatlan teljesítményükért. Legjobb kívánataim kísérik önöket az elkövetkező napokban is. Vilmos a legfelsőbb elismerés buzdítson bennün­ket a jövőben is kötelességünk teljesítésére. Hindenburg a keleti hadsereg főparancsnoka. Ötvenezer orosz fogoly Berlin, november 18. A keleti hadszíntérről állandóan kedvező hírek érkeznek. A foglyok száma már megha­ladja az ötvenezret. Német repülőgépek az orosz harcvonal fölött Pétervár, november 18. (Rómán át.) Német Albatrosz repülőgépek az orosz Konon—Kutno—Polák vonala felett bombákat dobtak le. Rütten felett Zeppelinek jelentek meg, melyekre orosz dragonyosok lö­völdöztek. Frankfurt, november 18. A „Frankfurter Zeitung" pétervári jelen­tése szerint Kronstadt fölött megjelent egy né­met aviatikus. A vár p­arancsnoka tízezer ru­belnyi díjat tűzött ki a pilóta lelövésére.­ ­ A déli harctér A szerbek menekülése A valjevói hadizsákmány Szerbia, november 18. Most már kétségtelen, hogy a szerbek vesztesége sokkal nagyobb volt a valjevói csa­tában, mint azt eleinte hitték. A szerb hadsereg Valjevó előtt már nem volt az az utolsó lehelletéig védekező hadsereg, mint amelyet a három hónap óta tartó, igaz, csak részleges harcokban megismer­tünk. Egy katonatiszt, akinek a valjevói harcok intézésében fontos szerep jutott, azt mondotta, hogy a szerb hadsereg harckészsége megtörött és Valjevó és az azt környékező nagyfontosságú pozíciók sokkal és hamarabb jutottak a birtokunkba, mint azt re­mélni lehetett volna. A valjevói, évek óta elő­készített, megerősített hadállások áttörhetet­lennek látszó védelmi vonalat nyújtottak volna egy olyan hadseregnek, amelyben élénken élt volna a harci kedv. De így azt kellett tapasz­talnunk, hogy a szerb haderő, úgy látszik, csakugyan elfáradt, a hosszú­ háború és főkép­pen a valjevói döntést megelőző kilenc napos csata a szerb hadsereg ruganyosságát megtörte, amit még fokozott az a körülmény is, hogy a részekre szakított és kisebb csapatokban el­szórtan menekülő szerb sereget sehol sem en­gedtük egyesülni. Csapataink Valjevón tól hét kilométerre üldözték a menekülő szerbeket. Ekkor azon­ban lefúvatták a további előnyomulást, mert a balkáni hadsereg főparancsnoka, Potyorek tá­borszernagy két napi pihenőt rendelt el kato­náink számára. Az elrendelt pihenő ellenére sem maradtak azonban csapataink tétlenül és újabb elhelyezkedésre, új hadállások elfoglalá­sára és új harcvonal alakítására használták fel ezt az időt is. A szerb haderő zöme a Koluba­rán át kelet felé, Arangyelovsk­ felé menekült.

Next