Pesti Napló, 1914. november (65. évfolyam, 273–302. szám)
1914-11-19 / 291. szám
Tfillspíl, esflfSrn PESTI NAPLÓ 1914. november 19. (291. szám. ) Wells az orosz veszedelemről Az Időgép, a Világok Harca és egyéb fantasztikus-utópisztikus regények írója, H. G. Wells nemcsak a képzelet világába szokott elszáguldani jules-vernei fantáziájával, hanem politikai és társadalmi kérdésekben is. Liberális írónak ismerjük, aki a fabianizmus hatása alól sem vonta ki magát és gyakran szembehelyezkedett az angol imperializmus és tradicionálizmus zászlóvivőjével, Rudyard Kiplinggel. Wells az amerikai „Harpers Weekly" folyóirat egyik újabb számába cikket írt ezzel, a jellemző címmel: „A liberálisok félelme Oroszországtól". A cikk nemcsak a szerzőjénél, hanem a témájánál fogva is rendkívül érdekes. Mit gondol most Oroszországról egy angol liberális, akinek titokban bizonyára vérzik a szíve, hogy a szabadelvű Anglia a zsarnoki Oroszországgal van szövetségben? A háború hozzászoktatott bennünket sok mindenféle furcsasághoz és így már nem is feltűnő, hogy a liberális Wells a cárizmus, sőt a pobjedonoszcevizmus mellett is. El kell viszont ismerni, hogy nagy nyugodtsággal, angol hidegvérrel néz farkasszemet az orosz veszedelemmel és a kritikától sem tartózkodik az orosz szövetségessel szemben. Sőt, ha alaposabban megnézzük az írását, azt látjuk, hogy az amerikai közönség előtt voltaképp Németországnak és a monarkiának tesz szolgálatot, amikor meglepő őszinteséggel ismeri föl és leplezi le az orosz viszonyokat. Ha egy szövetséges így ír Oroszországról, mit mondjanak róla ellenségei? Wels bevallja, hogy az angol liberálisok fáznak attól a gondolattól, hogy Németország helyett Oroszországot tegyék meg Közép-Európa urává, a pángermánizmus helyett a pánszlávizmust, a barbár orosz ideált ültessék a trónra. Wells csak azzal tudja megnyugtatni Albion liberálisait, hogy Oroszország nemcsak a világ legnagyobb, hanem a leglazább birodalma is. Nem egységes nép, mint a német, hanem csak keret, amelybe különböző nyelvű és gondolkozású barbár népfajok vannak összezsúfolva, amely tehát sokkal kevésbé veszedelmes Angliára nézve, mint a németség. Egyébként Wells beismeri, hogy az orosz nép lényegében barbár és „lakosságának nyolcvan-kilencven százaléka alig van magasabb kultúrfokon, mint voltak azok az anyafajok, amelyek Európát még a történetírás előtti időkben özönlötték el." Analfabéta nép, mondja tovább, primitíven babonás, primitíven konzervatív és vallásos és a modern üzleti élettel szemben csak a paraszt furfangjára képes. Gyámoltalan, fölvilágosulatlan óriási tömeg, amely fölött aránylag csekély, egy-két millió jól nevelt és valóban intelligens elem uralkodik egy rendszer szerint, amelyet nagyjából már Nagy Péter cár konstruált meg. És a rendszer élén áll az autokrata cár, „ez a tragikus és szerencsétlen ember." Érdekesen jellemzi Wells az orosz eszmét, a pánszlávizmust, illetve moszkovitizmust. „Legtökéletesebb kifejezését a nemrég meghalt Pobjedonoszcev munkásságában találta meg és egészen áthatja az orosz bürokráciát. Obskuraltista, mert ellene van a népnevelésnek, ortodox, mert ellensége a szabad gondolatnak, bürokrata, autokrata, pánszláv, eleposzosító és aggresszív." Wells nem is csodálkozik, hogy az angol liberálisok félnek tőle, de megnyugtatni igyekszik őket egy egészen furcsa okoskodással, amelyet körülbelül így fejteget: Amíg Oroszország a mai barbár fokon van, addig konzervativizmusa ha veszedelmes is, korántsem olyan rettentő, mint a „porosz eszme." Mai állapotában Oroszország sohasem lehet veszedelmes sem a műveit európai Nyugatra, sem Indiára, sem Kínára nézve. Ha pedig művelődni fog és igazán veszedelmessé fog válni, akkor többé nem lesz agresszív, mert műveltsége békésebb, európaiabb, vagyis nem veszedelmes országgá fogja fejleszteni. Így még rendben volna Wells okoskodása, de mikor közelebbről magyarázni kezdi, hogy miért nem veszedelmes ma Oroszország, akkor logikája feltűnő nagyot botlik. A nem intelligens közkatona korszaka elmúlt, mondja Wells, a mai hadviselés és a mai fegyverek komplikáltsága több-kevesebb intelligenciát követel, ami azonban mind hiányzik a nagy orosz tömegből. Wells tehát azt mondja, hogy az orosz azért sem veszedelmes ma, mert nem intelligens. De hogy egyezteti meg ezzel azt a másik állítását, hogy az orosz nem lesz veszedelmes, amikor majd intelligens lesz? Az angol észjárás azonban elfogadja Wellsnek ezt a hibás okoskodását is, mert jól tudja, hogy mi van mögötte. Oroszország nem veszedelmes ma Angliára nézve, mert nem intelligens és mert Németország, amely valóban intelligens, sokkalta nagyobb veszedelmet jelent Angliára nézve. Amikor majd Oroszország is intelligens lesz, arról... még ráérnek gondolkodni az angolok. Wells tehát azt ajánlja az angoloknak, hogy most támogassák a moszkovitizmust, de bizonyos liberális megszorításokkal. Ha az entente győzni fog, akkor a volt lengyel királyságot egyesíteni kell az orosz korona fennhatósága alatt és a finnek liberális törekvéseit is erősítenie kell Angliának. Wellsnek ebből a tanácsából az oroszok már láthatnák, hogy, miféle szövetségesük nekik Anglia, amely titokban nagyon is fél a cárizmustól és ha győzne, Oroszország ellen az elnyomott lengyelek, finnek megerősítésére mint a cárizmus ellensúlyára törekednék. Hogy Wells eme gyanús nagylelkűségében rólunk, magyarokról megfeledkezik, nem is olyan kár ránk nézve. Wells érinti az orosz zsidók kérdését is és a liberális író ilyen szavakat talál az orosz pogromok védelmére: — Szerencsétlenség Oroszországra nézve, hogy a zsidókkal éles konfliktusba keveredett. De bizonyos, hogy nem bánt velük rosszabbul, mint a saját népével, nem bánt velük kegyetlenebbül, mint Anglia bánt velük a középkorban. A zsidók partikularizmusa a műveletlen népekből mindig ellenségeskedést vált ki." A balkáni kérdésben is elég különös a „liberális" Wells álláspontja. A Dardanellákat oda kell adni Oroszországnak, ha a törökök a németek pártjára állnak. A Balkán egyensúlyát, amelyet Oroszország és a monarkia kölcsönös intrikái folyton megzavartak, csak úgy lehet helyreállítani és a világot az örökös háborús veszedelemtől megóvni, ha Oroszországot erősítik, mert egy erős Oroszországgal szemben „nem volna nagy veszedelem egy uj, Nagy Szerbia, egy uj Nagy Románia, egy uj Nagy Bulgária . , Ezt az angol leckét pedig a balkáni népek jegyezhetik meg maguknak. Nagyon aggódik Wells Svédország magatartása miatt, mert ott szerinte németbarát katonai párt van, amely Svédországot és Norvégiát is Németország mellé állíthatja. Azt ajánlja tehát, hogy arra az esetre, ha az entente győz, már most biztosítsák Svédország területi épségét. Cikkét végül igy fejezi be Wells: — Ugyan hol az ördögben van hát az az orosz veszedelem? Ellenben a másik oldalon a Krup-cum-Kaiser világuralom fenyeget. Az entente szövetségeseinek veresége, vagy csak részleges győzelme ezt vonná maga után. Sz. Kérjük azokat a t. c. előfizetőinket, akiknek előfizetése november 10-én lejárt, hogy a lap megrendelését minél előbb megújítani szíveskedjenek. A PESTI NAPLÓ előfizetési ára a magyar korona országaiba, Ausztriába és Bosznia Herczegovinába . Egy hóra . 1.SO korona negyedévre ... 8.— „ Fél évre „ 16.— Egész fort _ 52.— „ a „Divatszalon"mal együtt negyedévre 10 korona SO fillér Hazafias dolgot cselekszik, de a maga érdekeit is szolgálja, aki a nemzeti kölcsönre jegyez Az északi háború A császár Hindenburg tábornagyhoz Berlin, november 18. A Berliner Tageblatt Hindenburg tábornagynak következő hadseregparancsát jelenti Thornból. Vilmos császár őfelsége tegnap távirati jelentésemre a következőképen válaszolt: Hindenburg tábornagy! Az ön által vezetett hadműveleteknek már tegnap és ma elért sokat ígérő eredményeiért nagy örömmel küldöm önnek a császári köszönetemet. Az ön vezérkarának főnökéről és többi segítő társairól is a legnagyobb elismeréssel emlékezem meg. Derék csapatainak, amelyek önt sohasem hagyják cserben, adja át szintén üdvözletemet és köszönetemet a menetelésben és harcban egyaránt felülmúlhatatlan teljesítményükért. Legjobb kívánataim kísérik önöket az elkövetkező napokban is. Vilmos a legfelsőbb elismerés buzdítson bennünket a jövőben is kötelességünk teljesítésére. Hindenburg a keleti hadsereg főparancsnoka. Ötvenezer orosz fogoly Berlin, november 18. A keleti hadszíntérről állandóan kedvező hírek érkeznek. A foglyok száma már meghaladja az ötvenezret. Német repülőgépek az orosz harcvonal fölött Pétervár, november 18. (Rómán át.) Német Albatrosz repülőgépek az orosz Konon—Kutno—Polák vonala felett bombákat dobtak le. Rütten felett Zeppelinek jelentek meg, melyekre orosz dragonyosok lövöldöztek. Frankfurt, november 18. A „Frankfurter Zeitung" pétervári jelentése szerint Kronstadt fölött megjelent egy német aviatikus. A vár parancsnoka tízezer rubelnyi díjat tűzött ki a pilóta lelövésére. A déli harctér A szerbek menekülése A valjevói hadizsákmány Szerbia, november 18. Most már kétségtelen, hogy a szerbek vesztesége sokkal nagyobb volt a valjevói csatában, mint azt eleinte hitték. A szerb hadsereg Valjevó előtt már nem volt az az utolsó lehelletéig védekező hadsereg, mint amelyet a három hónap óta tartó, igaz, csak részleges harcokban megismertünk. Egy katonatiszt, akinek a valjevói harcok intézésében fontos szerep jutott, azt mondotta, hogy a szerb hadsereg harckészsége megtörött és Valjevó és az azt környékező nagyfontosságú pozíciók sokkal és hamarabb jutottak a birtokunkba, mint azt remélni lehetett volna. A valjevói, évek óta előkészített, megerősített hadállások áttörhetetlennek látszó védelmi vonalat nyújtottak volna egy olyan hadseregnek, amelyben élénken élt volna a harci kedv. De így azt kellett tapasztalnunk, hogy a szerb haderő, úgy látszik, csakugyan elfáradt, a hosszú háború és főképpen a valjevói döntést megelőző kilenc napos csata a szerb hadsereg ruganyosságát megtörte, amit még fokozott az a körülmény is, hogy a részekre szakított és kisebb csapatokban elszórtan menekülő szerb sereget sehol sem engedtük egyesülni. Csapataink Valjevón tól hét kilométerre üldözték a menekülő szerbeket. Ekkor azonban lefúvatták a további előnyomulást, mert a balkáni hadsereg főparancsnoka, Potyorek táborszernagy két napi pihenőt rendelt el katonáink számára. Az elrendelt pihenő ellenére sem maradtak azonban csapataink tétlenül és újabb elhelyezkedésre, új hadállások elfoglalására és új harcvonal alakítására használták fel ezt az időt is. A szerb haderő zöme a Kolubarán át kelet felé, Arangyelovsk felé menekült.