Pesti Napló, 1914. december (65. évfolyam, 303–332. szám)

1914-12-11 / 313. szám

'S Budapest, pénlek 1914. december 11. PESTI NAPLÓ (313. szám.) Ellentétben vannak nemcsak az ellenséggel, hanem a saját népük lelkű idével is. És éppen ez is bizonyítja a mi ügyünk nagy igazságát. Nemcsak függetlenségi harcot vívunk, nem csupán a saját területünk épségét kell megóv­nunk, hanem a cárizmus megtörésével fel kell szabadítanunk az Oroszországban elnyomott népeket és tömegeket is. Erre­­emlékeztet a megtagadott karácsonyi fegyverszünet, ame­lyet a római pápa kért és nagyon természete­sen nem mi, akik győzelmes utunkon haladva az orosztól eddig semmiféle fegyverszünetet, vagy kíméletet nem kértünk, hisszük, hogy nem is kerülhet sor arra, hogy valamikor is kérjünk. rA/VVvVVVVWVVVVWV­,Vt vwzvwwvwn Hogyan törtük át az orosz gyűrűt Levél a harctérről fjodznál teljesen körülzártuk Nikolajevics Nikoláj nagyherceg seregét; ha elég időnk lett volna, teljesen megsemmisítettük volna a ke­lepcébe került csapatokat. A gyűrűnk vékony volt, de­ércerős. A körülzárt oroszok hamaro­san felismerték a helyzetük fenyegető vesze­delmeit és aviatikusokat küldtek Varsóba se­gítséget kérő üzenettel. Az egyik repülőgépet, amikor már jött vissza Lodz felé, Rzondové­nál német katonák lelőtték. Megtudtuk a halott pilóta zsebében ta­lált levélből, hogy nagy orosz csapattömegek közelednek a lodzi sereg segítségére. Ez a hír csak még az eddiginél, is gyor­sabb munkára sarkall minket. Már a követ­kező napon elértük Viskitno­t, amely már Lodz városának közvetlen közelében van. Ágyúink szakadatlanul dörögtek, a városban egész utcák dőltek romba, ezer és ezer orosz katona és­ bé­kés polgár pusztult el a rettenetes golyózá­porban. " Külső segítség­­nélkül’ a;?1 egész "'dVbá2* Se­reg elpusztult volna a jól előkészített csapdá­ban, de ehez már nem volt elég időnk. Egy­másután jöttek a nyugtalanító­ jelentések. Szi­bériából érkezett, pihent orosz csapatok­­,sors menetben vonultak Rava felé és megszállották azokat a községeket, amelyeken át mi Lodzig jutottunk. Vasárnap este az a hír érkezett, hogy Bre­­siná­t, ahol sok sebesültünk feküdt, az oro­szok elfoglalták és ezzel elvágták a visszavonu­lásunk útját. Több mellettünk állott csapat je­lentései elmaradtak. Egy lovastiszt, aki negy­ven kilométert lovagolt az ellenséges vonalon keresztül, nagyon nyugtalanító híreket hozott. Órázról-órára vártuk a parancsot a vissza­vonulásra. Egész nap magas hóban álltunk, míg este megjött a parancs, hogy induljunk V. felé. Két órai menetelés után elértük a falut, de jó darabig kellett várnunk az országúton, míg a már korábban odaérkezett csapatok so­rakoztak és megint útnak indultak. A házakon túl kemény csata folyt. Néhány srapner a fa­lura is lecsapott. Három bajtársammal egy ház előtt álltam, mikor a házat hirtelen egy gránát találta el. Valamennyien a földre zuhantunk, a szétrob­banó lövedék szilánkjai több könnyű sebet ej­tettek rajtam. Alvásról természetesen szó sem lehetett, egész éjjel álmatlanul hallgattuk az ágyuk dör­gését. Reggel egy sok száz kocsiból álló kilo­méter hosszú trén­oszlophoz csatlakoztam. Már feladtuk a lodzi orosz sereg körülzá­­rolását és most már mi akartunk áttörni a minket körülfogó orosz gyűrűn. A legszebb rendben nyomultak előre a csapatok. Lodzból az ellenség nem követett minket, de előttünk állt havánál egy erős orosz sereg. A csapatok folyton harcolva nyomultak előre. Saját tré­nünkön, ágyúinkon kívül még mintegy hatezer orosz foglyot is vittünk magunkkal. A legtöbb gondot a sebesültek okozták, akik a szegényes parasztszekerekre rakva, a sáros után sokat szenvedtek. Dél felé a csatatér közelébe jutottunk. A sok szűz kocsi egy erdei tisztáson állapodott meg. Hirtelen fegyverek dördültek a fák kö­zött, egész golyó­felhő repült el a fejünk fe­lett. A hosszú kocsisor hirtelen megfordult és zajos orditozással, ostorpattogtatással, rettene­tes zsivajjal vágtatva menekült visszafelé. Hirtelen új vezényszó hallatszott: állj! Mindenki álljon elő, akinek fegyvere van! A kocsikon fekvő könnyebb sebesültek ki bicegve, ki felkötött karral sorakoztak. Én is felkap­tam a puskámat és beálltam a sorba. Egy se­besült hadnagy vette át a kommandót. Az oroszok közeledtek, mi hatalmas golyó­záporral fogadtuk őket. Rögtön megfutottak. Széles rajvonalban nyomultunk utánuk és át­kutattuk az egész erdőt. A fák között egy óra alatt hatvan oroszt fogtunk el, egy puskalövés nélkül. Az ütközet lármája mind halkabb lett, az oroszok visszavonultak. A Izén-oszlop tovább indult. Este­felé elértük a . . . ik gyalogezred néhány századát, én jelentkeztem szolgálatté­­telre. Az első századhoz osztottak be. Hangta­lanul mentünk a sí­rben, később feljött a hold és halavány fénynyel hintette be előttünk az utat. Az eddigi csatákban az ellenség néhány előretolt századát vertük meg és most közeled­■­r­tünk csak az oroszok főerejéhez. Éjfél felé megállapodtunk és vártunk. Hirtelen puskagolyók csaptak közénk. A tapasztalt német gyalogosok szó nélkül lefeküd­tek a földre. Tíz percig ropogtak a fegyverek, akkor hirtelen csönd lett. Még öt perccel ké­sőbb hatalmas, percekig zúgó hurrá­­kiáltás törte meg az éjszaka csendjét. A német csapa­tok valahol a közelünkben rohamot intéztek egy orosz pozíció ellen. Amikor megint csend lett, feltűzött szuronynyal tovább indul­tunk. Másnap reggeltől estig tűzben álltunk, ke­mény küzdelem után elfoglaltuk a vasúti töl­tést, amely mögött az oroszok védekeztek. Egyik divíziónk rohammal elfoglalta B. váro­sát és ezzel eldőlt a küzdelem: megint össze­köttetést találtunk az északi német hadtestek­kel, visszavonulásunk biztosítva volt. Az ellen­séget megvertük és visszavonulás közben sok ezer foglyot ejtettünk. B. JA A. A téli háború A Pesti Napló haditudósítójától Hadisajtószállás, december 8. Azok a remények, amelyeket eleinte a há­ború gyors befejezéséhez fűztek, nem teljesül­tek. Amint ez a háború egyébként is gazdag volt meglepetésekben és lehetetlenné tett min­den összehasonlítást régebbi hadjáratokkal és viszont új alapelveket állapított meg a jövő háborúja számára, úgy megdöntötte azt a föl­tevést is, hogy a gyors csapatmozdulatok és a hamarosan beálló pénzügyi kimerültség miatt a hadiállapot nem tarthat soká. A napóleoni hadjáratra való történelmi visszaemlékezés szülte valószínűen azt a hitet, hogy ez a háború nem nyúlhat bele a télbe. Minden szakmunkában megírták, hogy Napó­leont nem az orosz fegyverek, hanem a hideg győzte le. Most azonban a hideg idő beálltának elle­nére is javában benne vagyunk a háborúban és egyelőre nincsen semmi jel, amely azt mu­tatná, hogy a katonai műveletek a hivatalos tél 'm­egy'él,késsé élőtt 'séget' érnének. "'5-öt ellenke­­zően: Németország és a m­onarkia, valamint az entense óriási pénzügyi készülődése hosszú há­ború mellett szól. Csak szerencsés véletlen, amely az ellen­ség tökéletes megsemmisülését idézné elő. Vagy pedig váratlan politikai bonyodalom okozhatna gyökeres változást; más tényező azonban aligha — legkevésbbé pedig a tél. A hadműveletekre minden fajta időjárás befolyással van: a­ hőség éppen úgy, mint a hideg, a víz, mint a szárazság, vagy a fagy. Különbözőképpen befolyásolja ugyanaz az idő­járás az egyes fegyvernemek működését és ugyancsak különféleképpen különböző tere­pen: a tűzvonalban, vagy pedig a hadtápvona­­lon. Egyelőre elegendő a hidegnek a különböző hadműveleti terepen való hatását ismertetni. A tűzvonalban a legfontosabb tényező a lövés, még­pedig a jól célzott lövés. Ha a ka­tonán van elég meleg ruha, akkor tud ugyan lőni, de nem tud olyan jól, olyan biztosan cé­lozni, mint nyáron. A hidegtől­ merev és nehéz­kes keze reszket, amikor tartja a puskát és így a golyó nem találhat olyan jól. Ennek az a következménye, hogy több muníció kell. A lö­vések minőségét a mennyiséggel kell megjaví­tani, hogy elnyerhessék azt a tű­zbeli fölényt, amely az ellenséges állást a rohamra megérleli. Sokkal könnyebb a tüzérség dolga. A tü­zér a legvastagabb keztyűben is éppen olyan jól dolgozhat, mint nyáron. Ebből az követke­zik, hogy a téli ütközetekben a tüzérségnek még sokkal nagyobb lesz a szerepe, mint a nyáron volt. Ha nyáron is úgyszólván a tüzérség dön­tötte el a csatákat, még inkább fogja ezt tenni télen. Ama sok meglepetés egyike, amelyekben bennünket ez a háború részesített: a hadműve­letek lassúsága, ami télen még növekedni fog. A keményre fagyott talajon, a mostani öldöklő szerszámok idején, ha a gyalogság nem áshatja be magát kellően, nehéz lesz rohamokat intézni az ellenséges állások ellen. Az emberanyag napról-napra drágább lesz, kímélni kell, nem szabad könnyelműen az ellenség tüzének oda­dobni. A csapatok tehát az eddiginél is lovább fognak megmaradni fedezékeikben és a harcok még hosszabb ideig fognak húzódni. Ez a kö­rülmény talán kellemetlen lesz a pénzügymi­nisztereknek és a meleg kávéházban türelmet­lenkedő újságolvasóknak, a csapatoknak azon­ban közömbös. A katonaság a hosszabb harc idején kényelmes sátrakat építhet, amelyekben tűrhető a hideg és ezekben a lövészárkok le­váltott legénysége kipihenheti fáradalmait. A csapatoknak több élelemre is van szük­ségük, mint nyáron. Mindenki többet eszik, ha hideg van. Ennek folytán több élelmiszert kell hozni a front mögé, vagy pedig a meglevővel jobban kell takarékoskodni. Az élelmiszerek utánaszállításának lehetősége az utaktól függ, így meg­r­­vekedik a hadtápvonalak fontossága. Az ellátás egyébként egészen a hadtápvo­nal legkülső pontjáig télen-nyáron egyforma jó, mert raktáraink vasúti vonalak mentén van­nak, amelyeken az időjárásra való tekintet nél­kül szállíthatják az élelmet. Kisebb forgalmi zavarokat, mint például hófúvást figyelmen ki­vül lehet hagyni. Fontos szerepük van azon­­ban mégis­­az utaknak és­ egész elől a nyílt terepnek. Az utak és a nyílt terepek vagy keményre fagytak, vagy magas hó borítja őket. Ha meg­fagynak, éppen olyan jók sőt talán még jobban megfelelnek a kívánalmaknak, mint nyáron. Legföljebb az automobiloknak kell majd ne­hézséggel küzdeniük, de hát a trénünk legna­gyobb része nem géperejű. Ha azonban hó bo­rítja az utakat, késni fognak a szállítmányok és ezáltal is meg fognak lassulni a hadműve­letek. Ugyanígy van ez a tereppel. A keményre fagyott terepen megrövidíthetjük utunkat, a mély hóban pedig késik, vagy pedig teljesen meghiúsul minden­ mozdulatunk. Mindez vonatkozik a kocsikra, amelyek Izénünk nagy részét képezik. Természetesen egészen másként áll a dolog a szánokkal és málhahordó állatokkal, amelyek különösen Szerbiában fognak csapatainknak jó szolgála­tot tenni. A be nem fogott állat minden tere­pen keresztül jut és a hordható tábori kony­hák b­elül-hátul egy ló, közöttük rúdon a konyha — rendesen fogják élelmezhetni ezen­túl is katonáinkat. Ahol még ilyen tábori konyhánk nincs, ottan furfangos, jó eszű legényeink majd csak rájönnek, hogyan lehet ilyeneket készíteni. Annak a hadseregnek, amely ruhával, cipővel és megfelelő srénnel van fölszerelve, nem kell félnie a téli háborútól. A télnek legfőbb hatása: a hadműveletek meglassítása, semmi egyéb. A katonák nem fognak többet szenvedni, mint nyáron. Az igaz, hogy háborúban a katonaélet nem csupa gyönyörűség, de hát legényeink a harcmezőn vannak és nem valamelyik, pazar kényelemmel berendezett előkelő szállóban. A dolog azon­ban nem olyan veszedelmes, mint ahogy el­­puhu­lt, elkényeztetett emberek azt képzelik. A téli hadjárat különösen gondos szerve­zést kivált minden téren. Ahol ez meg van, ott sikerülni fog a tél, még a lengyelországi tél borzalmainak is elejét venni. De csak akkor. Tudva azt, hogy a hadvezetőségünk minden tekintetben kitűnően gondoskodott csapa­tainkról, remélhetjük, hogy derék katonáink­nak sikerülni fog vállalkozásukat még e télen győzelmesen befejezni.

Next