Pesti Napló, 1914. december (65. évfolyam, 303–332. szám)

1914-12-19 / 321. szám

T4 Budapest, Szombat PESTI NAPLÓ 1914. december 19. (321. szám.) • INNEN-ONNAN Nem ismert lányok Nem ismert lányok más világban, Hajnalban, égő alkonyatban, Akik nevettek, sírtak, éltek idegen szemnek, száz alakban: Hiába éltek messze-messze, Ha akarom, enyémek vagytok: Mikor a szem tüzelve villan, Mikor a szív ijedve kattog. Egyszerre fázva megborzongtok, Igen ismert vágyak kínja lep meg: Benéztek messze a szemembe, És sírva, fájva megöleltek. György Oszkár. 4~ Romantikus menekülés a fogságból. Egy német katonatiszt, aki francia fogságba esett és on­nan szerencsésen megszökött, meneküléséről a kö­vetkezőket mondotta el: A helyzet olyan súlyos volt, amilyen csak lehe­tett, de azért mégis folyton a szökésre gondoltam. Egy parasztházban jelöltek ki számomra szobát, amelynek ablaka az utcára nézett, így rögtön tájé­kozódtam, amikor a lépcsőn fölmentem, pontosan megnéztem, hogy hogy visznek. Különben a szo­bám ablakából láttam a hold fényében fehéren csil­logó utat is. Alul, a szemközti háznál őr állott és ablakomra figyelt. Egy másik őr zárt ajtóm előtt járt föl és alá. A fal mellett hívogatóan állott az ágy, — már hetek óta nem volt részem ebben a látványban — de nyugodalmat még sem találtam.­­Az órák múltak. A földszinten, úgy látszik, fran­cia tisztek lakhattak, hallani véltem rövid parancs­szavaikat és az ajtók becsapkodását. Végre csönd lett. Az utcáról az őrszem is eltűnt. A túlsó oldalon álló őrt úgy látszik nem érdekelték sötét ablakaim. Fölöltözve, az ágyra vetettem magamat — és alud­tam . . . legalább is azt a látszatot keltettem az őr előtt, aki szobám ajtaját fölnyitva, mint egy élő lándzsa állott a küszöbön. Erősen lehunyt szeme­men át is éreztem a világosság rám eső sugarait, mélyen és egyenletesen lélegzettem ,­­ percek múltak ... A zár fordult. Az őr lépéseit nem hallottam. Órák teltek el . . . meg se moccantam. Ekkor távoli kocsizaj hallik . . . mindig közelebb­ről ... a ház előtt áll meg. Minden elővigyázatról megfeledkezem és felugrom. Egy autó . . . francia autó volt. Csendesen fölnyitva ablakomat, kitekin­tek. Az utasnak már a házban kell lenni, most már értem a túloldali őrszemet is. Az autót várták. Nem mozdultam meg, dobogó szívvel az ablakra hajoltam és vártam. Lenn minden csendes volt. Sajátságos. Alusznak? Határoztam. Jobb a halál, mint a fogság. Mi történik, ha észrevesznek . . . egy golyó, és mindennek vége. Gyorsan kötelet csa­vartam az ágyhuzatból és az ablakvasra erősítet­tem, egy szempillantás,­­lebocsátkoztam és már­is az autóban ültem. Előre a legnagyobb gyorsasággal. Csak előre, egyenesen, ahonnan jöttünk. A hold világított. Baloldalról franciák jöttek, elrobogunk mellettük. Lövések dördülnek el mögöttem ... to­vább robogunk. Jobban lehanyatlok — itt úgy lát­szott, valami nincs rendben — tehát a bal kezem­mel kormányozok, csak előre. Már ötven kilomé­ternyire voltam, amikor ismét új előőrsök ugrottak elő . . . Ulánusok. Tíz perc után csapatomhoz ér­tem. Három ujjamba került ... de szabad voltam. WVVWVZVW­AVWWWVWWWVWVVW Hála istennek... # ? — Sergej Vladimirovics — szólt­őkegyelmes­sége — hallgass ide. Egy feladattal bízlak meg. Épp most jelentették, hogy lőszereink teljesen ki­fogytak, egyetlen töltényünk sincs már. Sergej Vla­dimirovics, ma este át lovagolsz és ötven láda lő­szert fogsz rekvirálni! Az adjutáns csodálkozva nézett feljebbvaló­jára, összeütötte Sarkantyúját és egy tekintettel az ajtó felé, szólt: — Excellenciás Uram ... már volt szerencsém jelenteni... ma reggel Odesszából száz láda lőszer érkezett. Egészemn új töltények. Tserkessov tábornok lassan adjutánsához for­dult; háromszor végigsimította szürkülő szakálát, majd így felelt: — Sergej Vladimirovics! Igazi orosz férfi vagy te, vagy német? — Parancsára kegyelmes uram, nagyorosz va­gyok. A tábornok fejét rázta. — De a­kkor mit fecsegsz, fiatal ember. Ki szál­lította a ládákat? Nemde egy orosz hadiszállító? — Parancsára kegyelmes uram. Vasilievszky kereskedő Odesszából. — Ugy, — nagyon szép. De ne is beszélj to­vább ... Én már öreg katona vagyok és ismerem az orosz háborúkat. Kedves Sergej Vladimirovics, életemnek ez már a harmadik háborúja! ... Az orosz-török háborúban, valahol Plevna táján tá­boroztunk és éheztünk. Ekkor ürü­szállítmány ér­kezett, ezer u­rat hoztak. Egész délelőtt csodálkoz­tunk, hogy az ürük egyáltalában nem bégetnek. Természetes .. . Amikor a teherkocsikat felnyitot­tuk, ak­kor megértettük: ócska kalapok nem béget­nek ... Igen, igen ... A tisztelt hadiszállító úr té­vedett. Hisz ez előfordulhat, mondta a tábornok úr, akinek jelentettük az esetet. Ezek a tisztelt hadi­szállítók tévedései. Port-Arturban hasonló eset volt a konzervekkel. Étel helyett homok volt bennük, de legalább szép sárgás, hazai homok. Jenissei­bffl... Üdvözlet a hazai földről. — A tábornok harsogó kacajra fakadt. — Tehát — folytatta a generális — akarsz most már lovagolni. Vagy akarsz még többet is hallani Sergej Vladimirovics? Talán a vladivosztoki hurkákról, vagy talán a fadarabokkal töltött pat­ronokról. Vagy ... végre ... akarsz már lovagolni? Az adjutáns fölállott és az ajtóhoz ment . Parancsol még valamit Excellenciád? Uta­sítást adok, hogy estére nyergeljék föl lovamat. Ezzel meghajolt, sarkantyúi pengettek, mikor elhagyta a szobát. Félig gúnyosan, félig mérgesen nézett utána bozontos szemöldöke alatt a tábornok. — Ifjúság, ifjúság, — mormogta. Majd egy gombot nyomott meg és parancsot adott, hogy hozzák be az ebédjét. Talán egy óra telt el. A kegyelmes úr tábori ágyán szundikált, amikor fölrántották az ajtót és Sergej Vladimirovits, az adjutáns lihegve lépett a szigorú generális elé. — Kegyelmes uram, — szólt az izgatottságtól akadozva. —­­kegyelmes uram, hihetetlen dolog történt. — Micsoda? — kiáltott álmosan a tábornok. — Mit zavarsz engem? Nem látod, hogy sürgős dolgom van. — Kegyelmes ... uram ... én nem bátorkod­tam volna excellenciádat zavarni... ha nem ... valami hihetetlen... — Az ördögbe is, — szólt dühösen a tábor­nok — hát mi történt? Beszélj. — A ládák kegyelmes uram ... a lőszerek ... künn az ajtó előtt... — Hogy Odesszából? — Parancsára. Azok, amelyeket Vasziljevszki szállított. — De hisz ezt rögtön mondtam neked te hülye — ordított a tábornok. — Nem megmond­tam ezt neked? Nem mondtam, hogy mind üresek lesznek. De minek is pocsékolod el azzal az időt, hogy a ládákat felnyitogatod. Nincsen jobb dolgod. — Kegyelmes uram, a dolog még ennél is sok­kal hihetetlenebb. Fölfordul a világ. — Ezer ördög, Sergej Vladimirovits! Már vége a türelmemnek. Beszélj, de tüstént! Mi történt hát? 1 ^ •• Kegyelmes uram, a ládáiban igazi lőszer­ van! Igazi lőszer, excellenciás uram. Már lőttünk is vele. Erre mér a tábornok is fölugrott. — Elpusztul a világ? — mondta elképedve. — Úgy látszik, tévedsz.­­ — Nem, excellenciás uram, valamennyi ládát fölnyitottam és átvizsgáltam.­­ A tábornok kirohant. Utána az adjutáns. Mind­ketten végigszaladtak a hosszú sorban felállított ládák előtt, majd a tábornok megállott az egyik­nél és belenyúlt. — Isten segítségével kipróbálok egyet, — szólt mosolyogva, — de már előre megmondom ne­ked, hogy már ismerem ezt a fogást. Csak a felső sorban levő patronok igaziak. Alattuk döglött patkányok vannak. — Kegyelmes uram, jelenteni bátorkodom, hogy az összes ládákat felforgattam, de vala­mennyi érintetlen. » A tábornok az előtte álló ládába nyúlt és az­ alján kapargált. Majd elsápadva szólt: — Igaza van Sergej Vladimirovits... tudja isten, ilyen az én ifjúságomban nem történhetett volna meg. Szinte fájdalmasan hozzá fűzte: — A régi Oroszországnak már vége. A tábornok lassan lépkedve, a következő lá­dához ment. — Vasziljevszkinek hívják ezt az embert Odesszában? Tudod, Sergej Vladimirovits, ez az odesszai bizonyára épp oly fiatalember, mint te. Ezzel kihúzta karját a ládából. — Tudja isten, — szólt félve és keresztet ve­tett, — valamennyi igazi patron!... Ez megint valami átkozott nyitás! Nem értem én már a mai világot! Fejét csóválva és reménykedve ment a har­madik lábához. Belenyúlt, ide-oda kapar és boldo­­­gan mosolyogva húzott elő jobbjával egy pár ron­gyos csizmát, baljával pedig egy régi matrac m­­­­­radványát. Győzelemittasan, mosolyogva fordult adju­tánsához és mondta: — Hála istennek, még nem veszett el a régi Oroszország. A TESTEDZŐ SPORT Jótékonycélú labdarúgó-mérkőzés. A Ferencvárosi Torna Club üllői­ úti sporttelepén a katonai szolgálatot teljesítő játékosokból kombinált „hadi csapat" mérkő­zik vasárnap délután egy „nem hadi" szolgálatban lévő csapattal. A mérkőzés jövedelmét a harcban lévő katonák karácsonyi ajándékainak alapja kapja, ugy hogy a match a jótékonyságot is szolgálja és szabad­jegyek nem adatnak ki. Belépésre rendkívül mérsékelt 40 és 80 filléres jegyek érvényesek. Előzőleg a BAK csapata játszik a BEAC csapatával s ez a mérkőzés dönti el a „Máriaremetei pajzs" második helyét. Karácsonyi labdarúgó-mérkőzések. Az osztrák labdarúgó-szövetség karácsonykor az elsőosztályú egye­sületek csapataiból két válogatott tizenegyet állított össze, amelyek karácsony vasárnapján fognak mér­kőzni egymással. A jövedelem a szövetség­ pénztárába jut, amely a háborús idők alatt kimerült. A német-osztrák válogatott mérkőzés 1915 május 30-ikán kerül Berlinben eldöntésre. ÜZENETEK — Kéziratokat nem adunk vissza. — Névtelen levelekre nem válaszolunk. — Többeknek. Mély megihatottósággal vettük tudo­másul, hogy milyen nagy érdeklődést keltett olvasóink körében a kis Bittner Feri története. Igen sok korcso­lyát ajánlottak föl már neki. Ő már megkapta a maga karácsonyi ajándékát, korcsolyát is, ruhát is, mást is. Kérjük tehát olvasóinkat, hogy a neki szánt ajándé­kokat most már másoknak adják. Hiszen olyan sok szegény gyermek van-Fekete haj. Leghelyesebb, ha kozmetikushoz for­dul, mert csak ez tud tanácsot adni. — B. V. G. Felsőcsertés. Hadifoglyokat gyámolító és tudósító iroda, Budapest, IX., Üllői­ ut 5. — F.J.Rákospalota. Hadnagy, 111/69. Inf.-Baon, 12. Feldk. Tábori posta 55. Katona. Sajnos, nem ütik meg a mi mértékün­ket. — Csatasikon. V. M. Kissé kezdetleges , verselő­készsége azonban ügyes. — F. E. Dobróc. Jobbaikat kérünk. — H. Gy. Mokcsa. írjon a család az ezred­irodának, talán az tud választ adni. Esetleg a Vörös­keresztnek is írhatnak, hátha azóta érkezett az ille­tőről értesítés. — Bizó. S. M. Reményekre jogosít, de még nem üti meg a mi mérté­künket. — V. L. Héderváry­ utca. Sajnos, nem helyezhettük­ el. Novel­lákkal bőven, ellátnak bennünket szerződéses tárca­íróink. — T. B. Szombathely. 1. Leghelyesebb, ha egyenesen az igazgatósághoz fordul felvilágosítás végett. 2. és 3. Nem lehet tudni. 4. Olyan volt, mint a közösöké, csak zsinóros. 5. Igen. 6. Nem tudjuk. — Népfelkelő. Lehet, ön­ként kell jelentkezni. — Özv. H. F.-né. 5670. Méltóztassék az Auguszta Gyorssegélyalaphoz (Budapest, Károly-körii 3) for­dulni. — C. S. Budapest. Gondunk lesz rá, hogy kívánsága teljesüljön. Kiwmar a hivatalos lapból — December 18. —­­ Kinevezések. A kereskedelemügyi miniszter a zálogházak személyzeti létszámába illetményeiknek vál­tozatlan hagyása mellett Kaletsky Alajos és Csép József főtiszteket felügyelőkké; az igazságügyminiszter dr. Weigl Károly beregszászi törvényszéki joggyakornokot a beregszászi törvényszékhez jegyzővé nevezte ki. FŐSZERKESZTŐ: SURÁNYI JÓZSEF FELELŐS SZERKESZTŐ: LIPTAI IMRE KIADÓTULAJDONOS, A «PESTI NAPLÓ» RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

Next