Pesti Napló, 1919. április (70. évfolyam, 77–102. szám)

1919-04-02 / 78. szám

Budapest* 1919 70-ik évfolyam. 78. szám. Szerda, április 2 ELŐFIZETÉSI ÁRAK» Egész évre 88 kor. — fill. Fél évre _ 44 « — « Negyedévre 22 « — * Egy hóra._ 7 « 80 « Egyes szám ára: Budapes­ten, vidéken és a pálya­udvarokon 30 fillér. PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL. Budapest, Rákóczi-út 18. TELEFON: József 62—30, 02—81, 62—32, 62—33, 62—34. Nyomda: 54—39. Felelős szerkesztő: József 62—36. Igazgatóság: József 63—35. Haldoklik a drágaság A Magyar Tanácsköztársaság alkotmánya A dolgozók uralmának biztosítása a kizsákmányolók felett A törvényeket a dolgozó nép hozza és hajtja végre A választásokat április első felében tartják meg Tizennyolc év a korhatár — Titkos választás lesz A Forradalmi Kormányzótanács rendeletei XXVI. számú rendelet: Munkás-, katona- és földmives­tanácsok választása A Tanácsköztársaság célja 1. §. A Magyarországi Tanácsköztársaság célja: a kapitalista termelési és társadalmi rend megszüntetése és a szocialista termelési és társadalmi rendszer megteremtése. E cél megvalósításának eszköze: a dolgozók uralmá­nak biztosítása a kizsákmányolók felett. A munkás- katona- és földművestanácsokban a dolgozó nép hozza, a törvényeket, hajtja azokat végre és bíráskodik azok megszegői felett. A tanácsok országos gyűlése 2. g. A legfőbb hatalmat a munkások, ka­tonák és földművesek tanácsainak országos­­ gyűlése gyakorolja. A magyarországi tanács­köztársaságban minden nemzet, ha összefüggő nagyobb területen él, külön nemzeti tanácsot és intéző bizottságot alkot A különböző nem­zeti tanácsok alakítását, egymáshoz való viszo­nyát a föderalisztikus alapon álló Magyaror­szági Tanácsköztársaság végleges alkotmányát a tanácsok országos gyűlése fogja megállapí­tani. 3. §. Az állami élet összes döntő fontos­ságú kérdéseinek szabályozása és irányítása a munkás-, katona- és földművestanácsok or­szágos gyűlésének hatáskörébe tartozik. A ma­gyarországi proletariátus diktatúráját a taná­csok országos gyűlése a helyi munkás-, katona-és földművesi tanácsokkal együtt gyakorolja. 4. §. A tanácsokat első ízben a Forradalmi Kormányzótanács hívja össze. 5. §. A munkás-, katona- és földmivesta­nácsok országos gyűlésének tagjait a megyei és városi tanácsok választják. A megyei és városi tanácsok minden ötvenezer lakos után egy ta­nácstagot küldenek a tanácsok országos gyűlé­sébe. A helyi tanácsok 6. A falvak és városok ügyeit a munkások, katonák és földművesek helyi tanácsai intézik Ál­talában abban a kérdésben, hogy" valamely község falu-e vagy város, a régi közigazgatási beosztás irányadó. Minden hatezer lakosnál kevesebbet szám­láló község azonban falunak, minden huszonötezer lakosnál több lelket számláló község városnak szá­mít még akkor is, ha a régi közigazgatási beosztás másképp rendelkezik­­. A falu tanácsába a falu dolgozó népe min­den száz lakos után egy tanácstagot küld. A tanács azonban nem állhat háromnál kevesebb és ötven­nél több tagból. 8. §: A városi tanácsba a város dolgozó népe, a város minden ötszáz lakosa után egy tanácstagot küld. A városok háromszáznál nagyobb taglétszámú tanácsot nem választhatnak. Budapesten a kerületek­­ kerületi tanácsot alakítanak, amelybe a kerület, minden ötszáz lakosa után, egy tanácstagot küld. A kerületi tanács azonban legfeljebb háromszáz tag­ból állhat. A kerületi tanácsok lakosságuk számá­nak arányában küldenek tagokat Budapest ötszáz tagból álló központi tanácsába. 9. §: A falusi és a városi tanács az ügyek köz­vetlen intézésére intéző bizottságot alakít Az in­­téző bizottság a falvakban legfeljebb öt, a városok­ban és Budapest kerületeiben legfeljebb húsz tagból állhat. A budapesti központi tanács nyolcvan tagú intéző bizottságot alakít A központi tanács intéző bizottságának tagjai egyúttal tagjai a munkás-, ka­tona- és földművestanácsok országos gyűlésének is. 10. §. A falusi és városi tanácsok alakítják meg a járási munkás-, katona- és földművestanácsokat. A járási tanácsba úgy a falvak, mint a határos vá­rosok tanácsai minden ezer lakos után egy-egy tagot küldenek A városok küldöttei azonban a já­rási tanács tagjainak legfeljebb felét tehetik ki Azok a városok, amelyek ugyanazon vármegye több járásának területével határosak, minden járási tanácsba küldenek ki tagokat, de a városok által a járási tanácsnak küldött tagok száma együttvéve nem lehet több a tanács felénél. A járási tanács tagjainak száma hatvannál nagyobb nem lehet 11. 8­ A járási tanácsok tagjait a városi tanács tagjai és a falusi tanácsok választási megbízottai választják. Minden falusi tanács egy választási meg­bízottat választ A választást olyan járásban, amely várossal nem határos, a járás székhelyénél, olyan járásban pedig, amely egy vagy több várossal hat­­táros, a szomszédos legnagyobb városban kell meg­ejteni. 12. §. A járási tanács ügyeinek közvetlen in­tézésére legfeljebb tizenöttagú intéző bizottságot választ. 13. §. A megyei munkás-, katona- és földműves­tanácsokat a megye területén lévő városi és járási tanácsok választják. A megye területén lévő tör­vényhatósági jogú városok is küldenek tanács­tagokat a megyei tanácsba. Minden ötezer lakos után egy megyei tanácstag választandó. A megyei választási bizottság határozza meg, hogy egy-egy város, illetőleg járás hány tanácstagot küld a me­gyei, illetőleg a városi tanácsba. A megyei tanács tagjainak száma nem lehet háromszáznál több. 14. A megyei tanács ez ügyek közvetlen in­tézésére legfeljebb negyven tagból álló intéző­bizottságot választ. 15. A falusi, városi, járási és megyei taná­csok kötelesek a felettes tanácsok rendeleteit végre­hajtani, a területükön élő dolgozó népesség gazda­sági és kulturális jólétét mindenkép előmozdítani és a területükön felmerülő összes helyi jelentőségű ügyekben intézkedni. 16. Az intéző­bizottságok azoknak a taná­csoknak felelősek, amely tanácsok a bizottságokat kiküldötték. A falusi tanácsot és a falu intéző­bizottságát ellenőrzi a járási tanács és intéző­bizottsága, ez utóbbiakat a megyei tanács és intéző­bizottsága. A városi tanácsokat és intéző­bizottsá­gaikat közvetlenül a tanácsok országos gyűlése ellenőrzi. 17. Budapesten a kerületi tanácsok és bizott­ságok felett az ellenőrzést a központi tanács és annak intéző­bizottsága gyakorolja. Mondd meg proletárelvtársam­, hány cik­ket olvastál a letűnt kapitalista korszakban a drágaságról? Amely mind azt bizonyította be éhségtől kopogó szemeid előtt, hogy a drágasá­got nem emberek okozzák, gazdasági szükség­szerűség, a kereslet és kínálat gépies eredmé­nye, a nyersanyag hiánya, a bankjegyforgalom földuzzadása, s ezenkívül még egy regiment okot meg okozatot állítottak egymásnak tete­jébe, amelyből azt a matematikai tételt vezet­ték le, hogy drágaságnak kell lenni, a drágaság ki nem küszöbölhető. Ugyanakkor, amikor a jó isten azt mondotta, legyen világosság és lőn világosság, ugyanakkor azt is mondotta, le­gyen drágaság és lőn drágaság. Ez ellen sem­mit tenni nem lehet Ebbe csak keresztyéni tü­relemmel lehet belenyugodni. Lehet? Kell! így parancsolja ezt a hazafiúi kötelesség, s aki duzzogás nélkül még ezt az áldozatot sem haj­landó a haza oltárára tenni, nem érdemli meg, hogy a hazai föld majdan karjai közé fogadja. Ezt millió változatban olvashattad még néhány héttel ezelőtt is, proletártestvérem, s talán el is hitted, s talán bele is nyugodtál. Néhány nap óta nincs kapitalizmus és néhány nap óta a kommunista társadalom kezdi a maga alapjaihoz a földet hányni. Nem néhány hónap vagy év, hanem néhány nap óta. S mi ennek a hatása? Többek között az, hogy a folytonos növésre kárhoztatott bálvány, a drá­gaság megtorpant s minden jel szerint össze­zsugorodni készül. Értsük meg jól egymást. A kommunista programmban nincsen benne az olcsóság. Ha a kommunista gazdasági rendet a maga teljes­ségében kiépíthetjük, akkor ott a tőkés rend­­szerben dívó adósok-vételek, keresletek-kíná­latok, pénzügyi műveletek és másfajta gazda­sági mahinációk nem lesznek. Minden dolgozó ember munkája árán megszerezheti magának mindazt, amit a termelő társadalom nyújtani képes. Sem olcsón, sem drágán. Dolgozott, en­nélfogva megkapja az élete fentartásához szükséges javakat. De az, hogy a drágaságot igenis meg lehet fékezni s ehhez a proletárdiktatúra egyetlen intézkedése elégséges volt, világosan igazolja, hogy a drágaság egyáltalán nem volt valami­lyen természeti tünet, amely ellen földi hatal­mak a harcot föl nem vehetik. A kapitalista gondolkodás tünete volt. A tőkések nem eléged­tek meg egy millióval, egy palotával egy auto­mobillal, egy szeretővel — nekik mindegyikből száz kellett. Ezért rongyolódott le a munkás, ezért betegedett meg a proletárasszony, ezért halt el a proletárgyermek — ezért volt drága­ság. A nagytőkés, kistőkés, nagykereskedő, kis­kereskedő egyformán meghízott a drágaságból. S bizonyára még kövérebbre hiztak volna, ha rájuk nem suhint a proletárököl, ha rájuk nem parancsolnak, mutassák meg, mi van az üzletükben, mi van a raktárukban, mi van az eldugott helyeken, összeírni mindent s egyelőre maximált árakon eladni — nem az áraknak! — hanem a munkásoknak, akiket eddig kiszipo­lyoztak. Le is fogja szorítani a legnagyobb árakat úgy, hogy lassan kint az árak nem a volt kapitalisták, de a dolgozó proletárok asz­talára fognak kerülni. Ez a beköszöntő olcsóság kicsinység ahoz képest, ami a kommunista társadalomban a proletárnak jutni fog. De ennyiből is nyilván­való, mit jelent az, ha a hatalom a proletárok kezében van. A kapitalista rendtől a proletár semmi mást nem várhat, mint igát és ostort, vagy ha jobban tetszik, drágaságot. Neki magának kell a bakon ülnie, ha meg akar ettől az átoktól szabadulni.

Next