Színházi Élet, 1929. szeptember 29–október 5. (19. évfolyam, 40. szám)

1929-09-29 / 40. szám

— Egyébként én itt Pesten is még nyaralok a fiaimmal. Az uram Lilla­füreden vadászik, nem viszek háztar­­tást, részben vendéglőben étkezünk, részben barátainknál vacsorázgatunk. — Napjaimat, amíg a szép idő tart, sporttal ütöm el. Három év előtt kezdtem tanulni a tenniszezés mányát. Férjem, fiaim és egész tudo­tár­saságunk pompásan játszik és sokat bosszantottak azzal, hogy én rontom a partit, így aztán délelőtt mesternél trenírozok, délután a klubban játszom és értékesítem azt, amit délelőtt pro­fitáltam. * A grófnő a tenniszház öltözőjébe siet, pillanatok alatt cipőt cserél és máris ott ülünk a hatalmas zárt autóban. Irány a strandfürdő. Csak néhány elszánt strandoló sütké­rezik még a búcsúzó őszi napon. Bethlen Margit grófnő szinte szaladva tart a női kabinokhoz, perc sem telik bele, már ott áll fürdő­köpenyben a medence partján. Vége a riportnak. A grófnő bucsut int. Ledobja a köpenyt, egy ugrással a me­dencében terem és a gyakorlott úszók nyugodt és erélyes karcsapásaival szeli a vizet. HEUMANNN KÁROLY dr. Bethlen Margit grófnő és tennisztanára. Göncz Lajos (Ifj. Vajda Pál felv.) Bethlen Margit grófnő interjút ad (</). Vajda Pál felti.

Next