Tarsadalmi Szemle – 1970.
11. szám - Pozsgay Imre: Gazdaságirányítási rendszerünk és a pártszervezetek erkölcsi-politikai munkája
POZSGAY IMRE: Gazdaságirányítási rendszerünk és a pártszervezetek erkölcsi-politikai munkája „Nem lehet dogmatizmus ott, ahol a tan legfőbb és egyetlen kritériuma az, hogy megfeleljen a közgazdasági fejlődés valóságos folyamatának ..." (Lenin) A gazdaságirányítás reformjának összefüggéseit, gazdasági-társadalmipolitikai hatásait számos cikk, tanulmány, elméleti és politikai munka elemezte. Ezek a munkák közelebb vitték társadalmunkat a reform meggyőződéses vállalásához, annak az alapvető gondolatnak az elfogadásához, hogy fő célunk: a gazdasági hatékonyság és tervszerűség növelésén keresztül is előmozdítani a szocialista viszonyok továbbfejlődését, a kommunizmus felé mutató emberi kapcsolatok előkészítését. Szeretném elkerülni az ismétléseket, ezért nem tartom szükségesnek felidézni azokat a gondolatokat, amelyekkel az előbb említett teoretikus és politikai írások, dokumentumok foglalkoztak. Kiindulva abból a tényből, hogy a reform napjaink és az elkövetkező évek legnagyobb társadalmi vállalkozása, elsősorban azzal kívánok foglalkozni, hogy ennek a vállalkozásnak milyen hatása van az emberi magatartásra a termelő üzemekben, s hogy milyen tennivalóik vannak ezeken a helyeken a pártszervezeteknek. A mi pártunk olyan szervezet, mely vezető szerepénél fogva a társadalom minden alapvető problémájára a politika eszközeivel keresi a megoldást. Cselekvését a valóságból, a gyakorlatból megalkotott marxista-leninista elmélet vezeti. De korántsem ennyire elvont formában. A párt tagjainak ésalapszervezeteinek mindenekelőtt azt a képességet kell megszervezniük, hogy közvetlen környezetük problémáit, céljait bele tudják illeszteni a társadalom fejlődésének fő folyamataiba, céljaiba. Ehhez pedig a nagy összefüggések ismeretén túl mindenekelőtt arra van szükség, hogy a kommunisták kellő jártasságra és áttekintő képességre tegyenek szert saját közvetlen közösségük ügyeiben. Vagyis: tudniuk kell úgy érzékelni és megérteni az emberek gondjait, törekvéseit, hogy közben ne ragadjanak meg a köznapi gondolkodás szintjén, hanem önmagukat is, társaikat is a mindennapi cselekedeteken és érdekeken túlmutató célokra ösztönözzék. Ha ma arra buzdítjuk az üzemek pártszervezeteit, hogy alaposan ismerjék meg környezetük problémáit, akkor ezzel egyáltalán nem akarjuk partikularizmusba taszítani őket. Ellenkezőleg: akkor emelkednek ki igazán a parttikularizmusból, ha az a sok elvont ismeret, amit szocializmusról, kommunizmusról tanultak, gyakorlati tapasztalataikkal gazdagszik, válik eleven eszmévé. Ebben a folyamatban jönnek rá a kommunisták arra, hogy nem lehet a marxizmust úgy értelmezni, mint részletes utasítások rendszerét, amely örök igazságok formájában receptet ad a politikai gyakorlat számára. Ez a probléma korábban sokkal egyszerűbbnek látszott, hiszen az irányt-