Tarsadalmi Szemle – 1970.

3. szám - Pozsgay Imre: Gondolatok a pártszervek döntési módszereiről

POZSGAY IMRE: Gondolatok a pártszervek döntési módszereiről A párt X. kongresszusára készülve, az elsőrendű feladatok közé tartozik magának a pártnak az önvizsgálata. Ez az önvizsgálat pártunkban természe­tesen folyamatos, szerves része ez munkánknak, és nem kötődik kizárólag történelmi periódusokhoz vagy kongresszusokhoz. Egy-egy hosszabb időszak átfogó értékelése és új feladatok kijelölése idején azonban önismeretből is nagyobb vizsgát teszünk, mint rendesen. Nagyobb szükség van ilyenkor arra, hogy minél több kommunista gondolja át tudatosan a párt szervezeti életét­­ és a maga helyét a párt szervezetében, s ha teheti, fogalmazza is meg tapasz­talatait, hogy közös tapasztalattá tegye. Ez a cikk nem is vállalkozik többre, minthogy a kongresszusi előkészületek jegyében írásba foglaljon néhány gon­dolatot a pártélet egyik fontos problémájáról, a döntések előkészítésének és meghozatalának módszereiről. Nem célom kategóriákba foglalt módszertant vázolni fel a döntésekről; úgy vélem, hogy ilyesmivel foglalkozó tanulmány és kézikönyv (köztük sok használható) bőségesen jelent meg az utóbbi években. Ezek elég technikai vagy „technológiai" ismereteket nyújthatnak ebben a tárgykörben. Talán baj is, hogy ma, amikor annyira divatba jöttek a különböző vezetési elméletek, sokan a politikai szervezetek döntési tevékenységét is kezdik úgy felfogni, mint holmi technikai kérdést. Terjed az a mechanikus szemlélet, amely sze­rint a jó politikai döntés alapvető feltétele: a matematikai precizitással ki­számítható optimális út ismerete. Hiba volna természetesen lebecsülni a szakértelem, sőt a tudományos megismerés szerepét, lemondani ennek követelményeiről a politikai döntések előkészítésében. Az előbb említett nézet azonban megengedhetetlen leegysze­rűsítésekhez folyamodik a „vezérlés" és „szabályozás" jelszavával, s nem jut el annak a törvényszerűségnek a felismeréséig, hogy a társadalmi jelenségek közül az egyik legbonyolultabb a politikai tevékenység. Kétségtelen, hogy a társadalmi folyamatok feletti uralmunk és irányító tevékenységünk e folyamatok törvényszerűségeinek megismerésével kezdődik. Ehhez a megismeréshez és megismerhetőséghez azonban sokszor illúziók is tapadnak. Ismertnek véljük azt, ami csak részben az, irányíthatónak tartjuk azt is, ami ma még nem irányítható, a technikától várjuk azt, amit magunk még nem tudunk megoldani, így aztán vagy a voluntarizmus, vagy a másik véglet, a pragmatista prakticizmus hibájába esünk. A racionalizálás fetisizá­lásának, ennek a „modern" törekvésnek az a hibája, hogy lekicsinyli a lát­szólag „haszon nélküli" eszméket és intézményeket. Az eszerint cselekvő politikusok vagy politikai szervezetek magának a politikának a hitelét ássák alá. Ha a tudományosság egyébként helyes követelményéből kiindulva, csak a szakszerűség szempontjait hangsúlyozzák, ezzel azt a veszélyt idézik fel, hogy a döntésekben mindinkább a folyamatok dologi oldalai lesznek meg­fontolás tárgyává, az emberi viszonyokból eredő megfontolások pedig elvesz­nek. Ilyen nézetek a politika szerepének teljes tagadásáig is elvezethetnek, mert ha a társadalmi mozgás teljes egészében racionalizálható, mintegy auto­matizálható, akkor a politika szempontja zavaró körülménynek, kiküszöbö­lendő irracionális elemnek számít. E nézetek szerint a társadalom irányítását

Next