Tarsadalmi Szemle – 1987.

3. szám - Három évtized tanulságaiból – Az MSZMP politikájáról - Pozsgay Imre: A politikai intézmények és a társadalmi fejlődés

HÁROM ÉVTIZED TANULSÁGAIRÓL AZ MSZMP POLITIKÁJÁRÓL POZSGAY IMRE: A politikai intézmények és a társadalmi fejlődés A magyar történelem utóbbi három évtizedének tanulságairól, tapasztalatairól sok szó esett mostanában. Marxista társadalomtudósok elemzései, az eseményekben részt vett kommunisták visszaemlékezései 1956 okainak és jellegének meghatározásán túl - érthe­tően - azt bizonyították, hogy 1945 után autentikus forradalom zajlott le nálunk, amely az ötvenes évek hibái, bűnei és az ötvenhatos tragikus törés, társadalmi meghasonlás és ellenforradalom ellenére tovább él a szocialista fejlődésben. Az 1956. októberi események okainak és jellegének megítélésében forrásnak az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsá­gának 1956. decemberi ülésén elfogadott határozatot tekintjük. Ez a máig érvényes állásfoglalás kimutatta az október 23-i felkelésnek - a részvevők nagy többségének szándékától független - ellenforradalmi jellegét, és rámutatott arra a négy fő okra, amely a nemzeti tragédiához vezetett. A visszaemlékezések és a korszakot átívelő összefoglalók nagy része egy külső és belső évfordulós kihívásra válaszolva azt bizonyította, hogy a magyar nép azonosul a szocializ­mussal, és ennek az identitásnak az alapján hazánk politikai rendszere legitimnek tekint­hető. Cikkünknek az a célja, hogy a politikai intézmények és a társadalmi fejlődés kölcsön­hatását vizsgálva, tanulságként idézze fel az elmúlt harminc év eredményeit, tapasztalata­it a megújulás és a továbbhaladás előmozdítására. Amennyiben az ötvenes évek történe­tére is visszautalni kényszerül, ezt azért teszi, hogy annak a korszaknak az utóbbi három évtizeden túlmutató tanulságaira is kitérjen. A párt politikai vonalával összhangban valljuk és vállaljuk a kétfrontos szemléletet. Ebben is iránymutatóak azonban a pártnak azok a tapasztalatai, miszerint nincs olyan szélsőséges politika, amely ne tudna újabb két szárnyon frontot nyitni. Ezért elvont minden olyan felhívás, amely kétfrontos érzékeny­ségre szólít fel, ha konkrétan nem mondja meg, milyen politika van a centrumban. (Emlékeznünk kell arra, hogy Rákosi is harcolt a szektás dogmatizmus ellen, és Sztálin is elítélte a személyi kultuszt.) A politikai intézmények és a társadalmi fejlődés kapcsolata és kölcsönhatása szem­pontjából egyik legizgalmasabb kérdés, hogy miként viszonyul egymáshoz a politikai hatalom, a politikai rendszer és a szocialista társadalmi fejlődés. E három tényező egymás­hoz való viszonyát a szocialista társadalmi fejlődés elsődlegessége alapján vizsgáljuk. Ha mellőzzük ezt a történelmi és logikai sorrendet, vagy zárójelbe tesszük a szocialista társadalmi fejlődés szempontját, akkor a politikai hatalom és a politikai rendszer ügye öncéllá válik. A hatalmi intézmények, illetve az azokat reprezentáló vezetők apologetikus magatartásra rendezkednek be, önmaguknak és a társadalomnak is azt sugallva, hogy a változatlan személyi kör és intézményrendszer a haladás egyedüli letéteményese és garanciája. Ez volt a szemléleti alapja az ötvenes évek szektás-dogmatikus és voluntarista torzulásainak, törvénysértéseinek. Az MDP vezetőinek szűk köre 1949-től úgy viselkedett, mint egy mindentudó oligar-

Next