Tarsadalmi Szemle – 1991.

2. szám - Dokumentum - A magyarság esélyei. A lakitelki tanácskozás (1987. szeptember 27.) jegyzőkönyvéből. I. - Lezsák Sándor köszöntője - Pozsgay Imre referátuma - Csurka István korreferátuma - Gombár Csaba korreferátuma - Konrád György felszólalása - Czakó Gábor felszólalása

DOKUMENTUM álló hagyományainak megőrzésével, fejlesztésével, legjobb gondolkodóinak elképzelése szerint rendezze be és működtesse az életét. Kívánom, hogy a baráti beszélgetésen, tanácskozáson legyen jelen az utódainkat, gyermekeinket féltő felelősség, a nyugalom, a cselekvésre szigorító egyenes beszéd. Az elmúlt esztendőkben sokszor kényszerültünk olyan hajóra, amelyről nem tudtuk, hogy hol fog kikötni. Olykor még a kiszáradt medret sem vettük vagy vehettük észre, így lett az indulásból megérkezés, a vitorlavászon pedig fehér zászló. E mai találkozó előkészítői nevében megkérem Fekete Gyulát, hogy kormá­nyozza jó vizekről még jobb vizekre, jó kikötőbe a beszélgetést, e tanácskozást, amelynek címe: A magyarság esélyei. (Taps) POZSGAY IMRE referátuma Kedves Barátaim! Köszönöm a meghívást, köszönöm a figyelmet. A bizalom iszonyatos terhét érzem ebben a meghívásban és nagyon kell kapaszkodnom, hogy mondanivalóm végére ne veszítsem el ezt a bizalmat. De mivel úgy hiszem, hogy az a közös nevező megvan, amelyről Fekete Gyula beszélt és az az emelkedett hang, amellyel házigazdánk, Lezsák Sándor beszélt, ideillik, gondolom, hogy nem várnak tőlem mást, mint azt, hogy meggyőződésem szerint elmondjam a véleményemet néhány időszerű politikai kérdésről, néhány időszerű ügyről, éppen az összejövetel gondolatának jegyében esélyeinkről, lehetőségeinkről. Még annyit, hogy én persze éppen mert ezt a szerepet vállaltam, tárgyilagos hangon, itt-ott száraz adatokkal tarkítva mondhatom el, amit gondolok a mai Magyarországról, mondhatom el azt, amit tennivalónak vélek a mai Magyarorszá­gon; még ehhez is annyit megjegyezve, hogy nem eredeti társadalomtudományi fölisme­rések, összefüggések felmutatására törekedtem, inkább a felhalmozott tudásból, ismere­tekből igyekeztem meríteni. Talán fölismerik azt is, hogy a saját gondolataim is benne vannak abban, amit mondok. Elsősorban, legfőképpen a jövőről, a lehetőségekről szólnék. Tárgyilagos és mélyreható elemzések és néha önmarcangoló vizsgálódások folytak az elmúlt másfél évtizedben is, az utóbbi évtizedekben is ebben az országban. Tekintsük ezt közös ismeretünknek, közös tudásunknak. Ezzel korántsem azt akarom sugallani, hogy azok, akik ehhez a diagnózishoz itt ma hozzátenni tudnak, ne szóljanak róla, mert azt hiszem, ez a kép még kiegészítendő, én mégis inkább arra vállalkoztam, hogy néhány, programszerű gondolatot elmondjak itt, a kibontakozás lehetőségéről,­­a mai divatos kifejezést használva. A másik, amit szeretnék még előrebocsátani, hogy a fülemet,­­ és gondolom, egymás fülét semmiféle olyan gondolat és hang nem sérti, amelyik ebből a felelősségtudatból, a magyarságért, az országért érzett felelősségből fakad. Egymás iránti türelemmel fogadják el tőlem is azt, amit ezekről mondandó vagyok. Feladataim úgy hozzák és hozták, hogy az ország politikai életében ilyen-amolyan fórumokon forognom, néha szólnom is kell, csak azt hadd mondjam még el, hogy így természetesen ebbe a hangulatba beleszólnak a közvéleményből érkező információk is, a hatalom oldaláról érkező információk is és még sok minden, ami nyilván jelen lesz nemcsak az én szavaimban, hanem mások fölszólalásában is itt a mai értekezleten. Ebből a szempontból csupán egyetlen információt szeretnék itt fölemlegetni. A héten volt alkalmam Grósz Károly miniszterelnökkel is találkozni és elmondtam neki, hogy jó lenne, ha kellő figyelmet tanúsítanának az iránt a vállalkozás iránt, amelynek egyik megnyilvánulása a magyar értelmiség részéről az, ami itt Lakiteleken történik. Erre az volt a válasza - és én ezt híven igyekszem továbbítani hogy a kibontakozás és a stabilitás jegyében kész minden konstruktív szándékkal párbeszédet folytatni, együttmű-

Next