Tolnai Világlapja, 1914. október-december (14. évfolyam, 40–52. szám)

1914-11-01 / 44. szám

XIV. évfolyam. AZ EGYSZEREGY. Tudod-e az egyszeregyet Legelőször hol szerezted ? Megmondom most egyszeribe Én zenélted ezt, Petike : Petit fürge csikó­ lába Még nem hordta iskolába, Csak mesének pillangója Volt eszének kis lakója. Mama fogta szép mesékre, Hogyha volt rá érkezése, Tündérekről szólt egy sereg így kezdődtek: „Volt egyszer egy..." Dünci bácsi. A vitéz fiúk. A magyar fiúk mind egytől-egyig vitézeknek szü­letnek. Alig cseperedik fel a Jóska, már ökölre, birokra megy a Sanyi gyerekkel. S igy nemcsak mostanában, de mindég, mióta magyar gyerek van a világon, a legkedvesebb játékok közé tartozott a háborúsdi. Egyszer török-magyar, másszor bár-angol csapatok képződnek az utca gyerekeiből és csihi-puhi, van ütle­gelés mindkét oldalon, de természetesen mindig az a sereg győz, amely a gyerekek rokonszenvét bírja. Mostanában határtalan nagy a lelkesedés a magyar fiúk között, mert ugyancsak erősen szervezkednek a szerbek és oroszok ellen. Ez nem tréfa ám! Komolyan megy a harc a városliget fái alatt. Az oroszok és szerbek személyesítőive nehezen akadnak ugyan vál­lalkozók a magyar gyerekek között (mert mindegyik magyar akar maradni), de egy szép alma, körte, egy édes szőlőfürt nagynehezen rábírja őket, hogy ha egy rövid délutánra is, oroszok vagy szerbek legyenek. A magyar gyerekek azután elrendezik a csata szín­terét és a csata hangos: rajta! huj, huj! meg i­sd­vágd, nem apád ! kiáltásokkal kezdetét veszi és bizony addig nem nyugszanak a magyar csemeték, amig az oroszt, meg a szerbet jól el nem páholják. (Sokszor kicsi hija, hogy agyon nem verik). Az ostromra rohanó legifjabb vitéz katonák. 22. szám.* November 1. Igy játszanak most a magyar, de a német gye­rekek is, akik, amint kedves képünkön láthatók, zászló­val, sapkával, csákóval fejükön és a fegyverek külön­féle nemével kezükben rohannak csatára, természete­sen a németek ellenségei, a franciák és angolok ellen, akiket szintén alma, körte, dió és egyéb gyümölcs és cukorneművel tesznek azokká. Szép is, jó is. Örül nagyon a mama, 110 meg nemkülönben a papa, ha nekik szép arcú kis leányuk van, ámde mi és minden okos papa bol­mama és kétszeresen dog, ha a szép gyerek ráadásul még jó és szó­fogadó is. Ilyen szép és jó gyerek Bajor Irénke, akit a szülei nemrégi­ben felhoztak lá­togatóba Nagy­váradról. Itt Bu­dapesten többek közt elmentek vele a Nemzeti Parkba és hogy hogy nem, de biz Isten megtörtént, az ott megtartott gyermekszépség­versenyen Bajor Irénke lett az első nyertes. A képen láthatjátok, hogy a szépségnyertes leányka csecse baba, de arcáról az is leolvasható, hogy okos kis médi. És amint a rokonok és ismerősök állítják: jó, mint a falat kenyér. Szépségnyertes kis leány. ADOMÁK. Mama: Ejnye, te rossz fiú, miért dugdosol itatópapírt a szá­jába a testvérkédnek? Fiu: Muszájj mama, mert az Irénke sok tintát nyalt a feladvá­nyáról.­­ Vihar készült. Az ötéves Gabi az ablakból nézte a kavargó fel­hőket. Egyszerre csak felkiált: — Mama, mama, nini, elsza­lad az ég! A kis Emma eltévedt a vásár­ban. Keresi az atyját, akit elha­gyott. A szembejövőktől kérdi: — Kérem nem láttak egy bácsit egy kis leány nélkül erre járni?

Next