Tolnai Világlapja, 1932. július-szeptember (32. évfolyam, 28–40. szám)

1932-07-13 / 29. szám

Teljes erővel hajtotta a biciklijét Gabrovitz a városvégen, a fasoron ke­resztül. Otthon akart lenni, mielőtt egészen kivilágosodik. Vászonruhájá­nak a gallérját félkézzel összefogta a nyakán, mert a Sashegyi felől hűvös hajnali szél fujdogált. Ráfért volna most a felöltő, de hát délután ötkor, az izzó hőségben, mégse hozhatta el magával hazulról. Feltűnő lett volna. Kiszámította most hazatérőben, hogy az éjszakai kártyaveszteségből három biciklit is vehetett volna magának. Három szabadonfutó gépet kettős ke­rékfékkel, villam­világítással. Egyet a szomszédjának adott volna, aki mindig irigykedve nézi az ő gépét, egyet Weisz úrnak, az öreg pénztárosnak, egyet meg a szolgának. Milyen boldoggá tette volna ezt a három embert. Azt is kiszámította, hogy ezen a pénzen hány darab sóskiflit vehetett volna. Gyakorlata volt az ilyen számí­tásokban, mert a kis összeget — akár nyeri, akár veszti —■ mindig át szokta számítani sóskiflire, a nagyot pedig először biciklire, azután sóskiflire. Saj­nos, ezúttal tizennyolcezernél is több sóskifli úszott el a kártyaasztalnál. Napi öt sóskiflit számítva, mennyi időre lett volna ez elég kettőjüknek ? Háromszázhatvanöt szorozva öttel, annyi mint... Megakadt a számításban, mert haza­érkezett. Bevezette biciklijét a csörgő ka­vicson és elhatározta, hogy harmincnégy pengős nyereségről fog beszámolni a fe­leségének holnap. Há­romnegyed négyet mutatott az órája. A verebek már csiri­peltek köröskörül a kertekben, a kaka­sok is megszólaltak. Rohamosan világo­sodott, mint a régi népszínművekben a felvonás elején. Ilyenkor kellene felkelni, gondolta magában Gabrovitz, mialatt felnézett a bizsergő, pironkodó Sashegyre. Fát kel­lene aprítani ilyen­kor, vagy a hegyre felszaladni. Micsoda őt vágya volna utána. És a hétszázhuszon­­két pengője is meg­volna. Tizennyolc­­ezer sóskifli. Helyére vezette a biciklijét, befelé in­dult. A fásszín előtt a kutyája fehérlett, odaszólt neki: — Csuli ! Ez csak olyan futólagos üdvözlés volt, amit a kis fehér kutya farkcsapkodás­sal viszonzott. Gabrovitz megállt, nézte, nézte a kutyáját. — ('.suli 1 Az okos állat elértette a hangsúlyt, lassan odasétált a gazdájához, aki meg­simogatta. — Kis Csuli. Kis kutyuli. Kutyuska. Jó kis kutya. Jó bizony". Csulimuli, kutyulimutyuli. A kutya valósággal elbódult ennyi gyengédségtől. Lehunyta a szemét és a két lelogó füle még jobban lelapult. —• Szegény kis kutya, — mormogta Gabrovitz. Eszébe jutott, hogy már nagyon régen nem simogatta meg a Csu­lit. Min­dig siet, nem ér rá. Délután fél három­kor jön haza a bankból, holt álmosan. Alig várja, hogy bekaphassa az ebédjét és lefeküdjék. Ötig alszik, akkor bicik­lire pattan, rohan a kártyaklubba. Haj­nalban érkezik haza kimerülten, megint alig várja, hogy alhasson. Reggel me­gint biciklire pattan, rohan a hivata­lába. Ez így megy napról-napra, mióta rákapott a kártyára, körülbelül fél­­esztendő óta. Se ideje, se kedve nincs hozzá, hogy a Csulival enyelegjen, mint régen. Szegény kiskutya, már nem is szalad elébe, mikor megérkezik. Leszokott róla egészen. Eleinte, mikor az éjsza­kázást elkezdte, mindig ott várta a Csuli a kapuban. Száz lépésre volt még a biciklijén, a Csuli már sikol­tozott örömében. És mikor belépett a kapun, mi volt akkor.­Majd leszedte róla a ruhát a tíz körmével. Szegény kiskutya, milyen csendes mostanában. Ott fekszik a fásszín előtt, meg se mozdul. Tudja, hogy úgyis hiába. Egyebet se hall a gazdá­jától már hónapok óta, mindig csak ezt: mars, mars. Leszűrte szegény a tanulságot, beletörődött, elfásult. Egyre hátrább vonult vissza a kapu­ból, most már az udvar túlsó végében húzza meg magát. Mennyi csalódáson esett át, mennyit szenvedett, míg lassan, lassan idáig jutott. Miket gondolhat ő itt magában, a nagy magá­nosságban. Szegény kiskutya, ötéves lehet most, a legszebb kutya­­korban van, örülhetne a rövid kutya­életnek, de ő csak bánkódik. Mert ő az egész életét a gazdája iránti nagy, nagy szeretetre alapozta s ez az alap most kisiklott alóla. Elérzékenyülten gondolt rá Gabrovitz, hogy a­­­suli rajongott érte régebben. Hathónapos korában otthagyta érte a tányért, ami tele volt csirkecsonttal. Habozás nélkül a nyomába szegődött, nagy darab csirkecsonttal a szájában. Ezt a csontot se rágcsálta, hanem csak a,, szájában tartotta, mint valami paliját, úgy kísérgette a kertben. Ké­sőbb pedig mindig faképnél hagyta az udvariéit, ha a gazdája feltűnt a látóhatáron. Ugyanis a Csuli kisasz­­szony. " Leü­lt Gabrovitz a lépcsőre, két tenyerét odatartotta a kutyája­­ elé. Úgy mint régen. De a Csuli nem tette bele a két pracliját a tenyerébe, mint régen. Úgy látszik, elfelejtette már ezt a játékot. Hát hogyne, hiszen olyan régen nem gyakorolják már együtt. Szegény kis kutya. Közelhajólt hozzá Gabrovitz, oda­tartotta az orrát a kis kutya orrához. Úgy mint régen. Csakhogy a Csuli most nem nyalta meg a gazdája orra­­hegyét, mint régen, hanem vakarózni kezdett. Előbb jobbról, azután balról vakarózott, sehogyse akarta abba­hagyni. Gabrovitz elszomorodott. Szegény kis kutya, hát már ezt a játékot is elfelejtette. Részvéttel simogatta meg a Csuli fejét. Simogatta, simogatta, mintha meg akarná engesztelni. Sze­gény kis kutya. Sokáig simogatta, egyre lassabban simogatta. Már nem is gondolt a Csulira, már nem is simogatta. Csak ült mellette és maga elé meredt. A fiatal feleségére gondolt, aki bent alszik a házban. Ő is olyan csendes lett mostanában. Szegény asszony ... Sirkerk­ének­ gyártója Stadler­­gyár, Budapest, Teréz körút 43. KIADÓ 3 szobáé összkomfortos lakáa központi fűtéssel, 3 szobán uccai lakás, valamint uccai és udvari Uilathalyiné­z és uccai pince­­raktár. Bővebbet VII. ker., Dohány ucca 12. sz., portásnál izzadás, kipállás, kisebzés ellen használjunk Jvrompech­er-féle kellemes illatú higiénikus gyógyhintaport. 1 prakt­ik­us csava­ros bádogdoboz 80 fillérért mindenhol kapható 16

Next