Történeti szemle, 1921 (10. évfolyam)

Irodalom - Tóth Szabó Pál: A cseh-huszita mozgalmak és uralom története Magyarországon. Ism. Tóth Zoltán

IRODALOM ség pedig, melylyel a gyermekkirály iránt viseltetett, egyenesen tiszteletreméltó. Természe-*­sen a nemzettel igazán sohasem for­rott össze s ezért épp­­séggel nem állítható Hunyadi János mellé, mit talán az író maga sem akart megtenni, de végered­ményében valahogy mégis ezt cselekszi, mert a kormányzat viszont nagyon is anyagelvűnek állítja be, ki politikai magatartásában mindig saját hatalmát tartotta szem előtt. Kár volna ennek az ellenkezőjét vitatni, de bizonyos, hogy a korkép hiányos marad, ha nem hangsúlyozzuk, hogy az ország erejét s a múlt igaz ha­gyományait akkor nem a király és pártja, hanem a Hunyadi-ház képviselte igazán. Hunyadi valóban a magyar nemzetben gyöke­redzett — Giskra nem. Leghatalmasabb tagja egy nemzetközi katonacsoportnak, melyből éppen politikai éleslátása és tapintata s László király iránti hűsége miatt magaslott ki. De mindvégig hozzájuk tartozott s ennek a tömegnek Magyarország nem volt hazája, csak legfontosabb települő helye. Viselt dolgaiknak leírá­sában szerető odaadással merül el. Hatalmas anyagkészlete néha úrrá is lesz felette. Némely helyit apró bonyodalmak, kisszerű eseményecskék — melyek elemezését inkább a jegyzetekben keres­nék — előadása váltakozik világpolitikai összefüggésekre való utalásokkal. Úgyannyira, hogy a minőségi megkülönböztetéseket olykor az olvasónak kell elvégezni. Végig kíséri Giskra szűkebb híveinek és a kisebb csapatokban önállóan szervezkedett bratrik­nak a sorsát egész Kosztolány elestével bekövetkezett bukásukig. Evvel lett Mátyás király tulajdonképeni ura az országnak. Mara­dandó hatásukról, ismételjük, alig lehetett mondani­valója. Jöt­tek, pusztítottak, véreztek és eltűntek, mikor talán az eddigiek­nél sokkal veszedelmesebbekké lehettek volna, mert Podjebrad György személyében, Mátyás huszitaellenes politikája miatt, úgy látszik, elszánt pártfogóra akadtak. De már késő volt. Az itt maradt csehek az erős Magyarország derék katonáivá "váltak. A munkáról csak elismerés hangján beszélhetünk. Az olvasó mindenképen sokat tanulhat belőle, ha pedig némileg ismeri a XV. század hazai történetét, azonnal látja, sok tekintetben, mily haladást jelent előzőihez képest. Adatgyűjtése oly bőséges, hogy — a­mi pedig önmagában hiba volna — az újabb irodalom meglehetős elhanyagolása alig ront a könyv értékén. Okleveles melléklete száz nagyérdekű darabot tartalmaz, előadása világos, nyugodt, véleményeit alaposan megokolja. A néhány említett kifogással szemben az érdemek egész sora áll, melyekre éppen

Next