Történelmi szemle, 1965 (8. évfolyam)
TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Trócsányi Zsolt: Az erdélyi jakobinusság kérdéséhez
TRÓCSÁNYI ZSOLT Az erdélyi jakobinusság kérdéséhez A magyar jakobinus-mozgalom történetéről, évtizedek sokszor változó szempontú, de a tények egyre újabb csoportjait feltáró kutatásai, utoljára Benda Kálmán mintaszerű forráskiadványai s az eléje írt alapos összegező bevezetője után, ma már megnyugtatóan képet alkothatunk. A kutatás feltárta az 1790-es évek első felének reformmozgalma s a jakobinusság közli összefüggést, s a magyar jakobinusokat a hasonló osztrák mozgalomhoz fűző szálakat is. Mostohább a helyzet az erdélyi jakobinusság kutatásában. Erdélyben nem volt jakobinus-per, nem volt hát olyan feltűnő külső történés, amely a kutatás figyelmét a kérdésre irányította volna. Ráadásul még az 1790—95-ös évek erdélyi politikai harcainak története is kevéssé ismeretes (a Supplex Libellus Valachorum körüli harcok irodalmán kívül alig foglalkozott vele érdemben a történetírás); érthető, hogy még Benda Kálmán sem Erdély felől közelítette meg az erdélyi jakobinusság kérdését, hanem a magyar jakobinus-mozgalom emanációját kereste, a magyar jakobinus-szervezkedés Erdélybe vezető szálait. Erdély felől csak Jancsó Elemér kísérelte meg a kérdés vizsgálatát, két szempontból kritizálhatóan. Jancsó egyrészt érthető, de azért helytelenítendő szándékkal egy kissé túlméretezte az erdélyi jakobinusságot, radikális demokrata értelmiséget látott ott, ahol valójában csak modernizálódni vágyó nemesek voltak találhatók, kifejezett szervezetet ott, ahol a formális szervezkedés nem bizonyítható megnyugtatóan — másrészt (s ezt nem az ő terhére kell rónunk, de munkája eredményeit mégis befolyásolta) nem ismerhette a kérdés döntő forrásanyagát, a Magyar Országos Levéltár anyaga könyve megjelenésekor nem lévén megközelíthető számára. Tanulmányunk így kettős korrekció kíván lenni: egyrészt a Magyarországközpontiságból eredő alacsonyra értékelésé, másrészt a túlértékelésé. Az utóbbira ti., látni fogjuk, nincs szükség: az erdélyi jakobinusság reális önértékéhez nem kell hozzátennünk semmit ahhoz, hogy tiszteletünkre méltó legyen. Figyelmünket két főkérdés tisztázására koncentráljuk: a Diana-vadásztársaság elnevezésű szervezkedésre és az erdélyi jakobinusság-gyanú nyomán megindult vizsgálatra.3 1 Benda Kálmán: A magyar jakobinusok iratai (a továbbiakban: BK , MJ). 2 Jancsó Elemér e vonatkozású fontosabb dolgozatai: Erdélyi jakobinusok (Kolozsvár, 1947); Az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság iratai (Bukarest, 1955; a továbbiakban: JE : EMNyT); Kazinczy Ferenc útja a jakobinus mozgalom felé (A Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Emlékkönyve. Kolozsvár, 1956); e tanulmányainak eredményeit összegezi a Kelemen-Emlékkönyvben (Kolozsvár,Bukarest, 1957) megjelent cikkében (A jakobinus mozgalom hazai hagyományai). Jancsó kutatásaival kapcsolatban Silági Denis is foglalkozott az erdélyi jakobinusokkal (Jakobiner in der Habsburger Monarchie. Wien, 1962). A tanulmányt az ifjabb Wesselényi Miklósról írt monográfiánk egyes olyan részeiből állítottuk össze, amelyek (a terjedelmokokból előírt rövidítések következtében) a kötet szövegében törtrészükre zsugorodtak (s amelyekkel kapcsolatban a monográfiában kritikai apparátust sincs módunkban közölni). Ez a magyarázata annak, ha az idősb Wesselényire több reflektorfényt irányzunk, mint az események többi résztvevőire; reméljük, hogy ez azért nem fog az ő jelentőségének eltúlzására vezetni. 1 Történelmi Szemle 1965/1