Történelmi szemle, 1965 (8. évfolyam)

TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Trócsányi Zsolt: Az erdélyi jakobinusság kérdéséhez

TRÓCSÁNYI ZSOLT Az erdélyi jakobinusság kérdéséhez A magyar jakobinus-mozgalom történetéről, évtizedek sokszor változó szempontú, de a tények egyre újabb csoportjait feltáró kutatásai, utoljára Benda Kálmán mintaszerű forráskiadványai s az eléje írt alapos összegező bevezetője után, ma már megnyugtatóan képet alkothatunk. A kutatás feltárta az 1790-es évek első felének reformmozgalma s a jakobinusság közli összefüggést, s a magyar jakobinusokat a hasonló osztrák mozgalomhoz fűző szálakat is. Mostohább a helyzet az erdélyi jakobinusság kutatásában. Erdélyben nem volt jakobinus-per, nem volt hát olyan feltűnő külső történés, amely a kutatás figyelmét a kérdésre irányította volna. Ráadásul még az 1790—95-ös évek erdélyi politikai harcainak története is kevéssé ismeretes (a Supplex Libellus Valachorum körüli harcok irodalmán kívül alig foglalkozott vele érdemben a történetírás); érthető, hogy még Benda Kálmán sem Erdély felől közelítette meg az erdélyi jakobinusság kérdését, hanem a magyar jakobinus-mozgalom emanációját kereste, a magyar jakobinus-szervezkedés Erdélybe vezető szálait. Erdély felől csak Jancsó Elemér kísérelte meg a kérdés vizsgálatát,­ két szempontból kritizál­hatóan. Jancsó egyrészt érthető, de azért helytelenítendő szándékkal egy kissé túl­méretezte az erdélyi jakobinusságot, radikális demokrata értelmiséget látott ott, ahol valójában csak modernizálódni vágyó nemesek voltak találhatók, kifejezett szervezetet ott, ahol a formális szervezkedés nem bizonyítható megnyugtatóan — másrészt (s ezt nem az ő terhére kell rónunk, de munkája eredményeit mégis befolyásolta) nem ismerhette a kérdés döntő forrásanyagát, a Magyar Országos Levéltár anyaga könyve megjelenésekor nem lévén megközelíthető számára. Tanulmányunk így kettős korrekció kíván lenni: egyrészt a Magyarország­központiságból eredő alacsonyra­ értékelésé, másrészt a túlértékelésé. Az utóbbira ti., látni fogjuk, nincs szükség: az erdélyi jakobinusság reális önértékéhez nem kell hozzátennünk semmit ahhoz, hogy tiszteletünkre méltó legyen. Figyelmünket két főkérdés tisztázására koncentráljuk: a Diana-vadásztársaság elnevezésű szer­vezkedésre és az erdélyi jakobinusság-gyanú nyomán megindult vizsgálatra.3 1 Benda Kálmán: A magyar jakobinusok iratai (a továbbiakban: BK , MJ). 2 Jancsó Elemér e vonatkozású fontosabb dolgozatai: Erdélyi jakobinusok (Kolozsvár, 1947); Az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság iratai (Bukarest, 1955; a továbbiakban: JE : EMNyT); Kazinczy Ferenc útja a jakobinus mozgalom felé (A Kolozsvári Bolyai Tudo­mányegyetem Emlékkönyve. Kolozsvár, 1956); e tanulmányainak eredményeit összegezi a Kelemen-Emlékkönyvben (Kolozsvár,Bukarest, 1957) megjelent cikkében (A jakobinus moz­galom hazai hagyományai). Jancsó kutatásaival kapcsolatban Silági Denis is foglalkozott az erdélyi jakobinusokkal (Jakobiner in der Habsburger Monarchie. Wien, 1962).­­ A tanulmányt az ifjabb Wesselényi Miklósról írt monográfiánk egyes olyan részeiből állítottuk össze, amelyek (a terjedelmokokból előírt rövidítések következtében) a kötet szövegé­ben törtrészükre zsugorodtak (s amelyekkel kapcsolatban a monográfiában kritikai apparátust sincs módunkban közölni). Ez a magyarázata annak, ha az idősb Wesselényire több reflektor­fényt irányzunk, mint az események többi résztvevőire; reméljük, hogy ez azért nem fog az ő jelentőségének eltúlzására vezetni. 1 Történelmi Szemle 1965/1

Next