Uj Idők, 1912 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1912-07-07 / 28. szám - Zilahy Lajos: Málvinka esküvője / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Málvinka esküvője Elbeszélés írta ZILAHY LUOS ^ Tegnap még „komámasszony hol az olló"-t játszottak a promenádban, ahová nyári alkonyatkor összegyűlt a fiatalság. Tizennégy éves leánykák magasszárú fűzőscipőben, koszorúba font hajjal, szeles temperamentummal, viharos, bolondos jó kedvvel: fiúsak, virgoncok, csak olyan svihákok, mint a piarista gimnázium diákjai, üdék, ruganyosak és az arcuk olyan, mint egy-egy Lord Naphier őszibarack. A fiúkkal, a piaristadiákokkal együtt, akik sötétkék angol matrózblúzt, arasznyi nadrágot és a strimflijükön az összekarmolt térdük kalácsa fölött tenyérnyi lyukat viseltek, — alkották ezt a bájos, csirkefogó jeunesse doréet. A korhadt lócákon a nagy fák alatt állandóan ült hol egy szemüveges, hol egy szemüveg nélküli benne, olykor fräulein, esetleg csak szimplán kisasszony, akik vagy egész délután regényeket olvastak, vagy a korzózó fiatalemberekkel flirteltek. Tegnap? Tegnap Málvinka még hazajövet az iskolából, — ugrálva és hopsz-lépésekben róva végig a délelőtti korzót, — viaszkos vászontáskájával, amelyben szörnyen tintás tankönyvek, irkák és kiflimorzsák voltak, úgy hátba vágta a gyanútlanul sétáló Kiviczky albírót, aki Lenke nénjének udvarolt, hogy csak úgy nyekkent. Nem a táska, hanem az albíró. Tegnap, vagy tegnapelőtt. De semmiesetre sincs több két heténél, — úgy tűnik föl az egész, — pedig esztendők futottak el, de ki veszi azt észre, hogy elmúlt a tél, mikor itt a tavasz, aztán a nyár, majd az ősz, mikor olyan fenséges volt valamennyi és ha az ember lehunyja a szemét és visszagondol a téli korcsolyázásokra, a tavaszi kirándulásokra, a nyári balatonfüredi felejthetetlen séjpárra, az őszi tánciskolákra, úgy érzi, hogy színes, illatos fátyolokat húzgálnak el a szeme előtt. Közben mindössze annyi történt, hogy a Málvinkáék verandájára délutánonként egy időben nagyon gyakran szaladt föl előre egy sárga, lihegő vizsla és kis idő múlva megjelent nevetve Palai, a csendőrhadnagy. És ma egyszerre váratlanul, — ugyan hinné-e valaki, — elérkezett a Málvinka esküvője napja. A levegőben is érezhető ez a boldog izgatottság. Május vége van, a kert buja, verőfényes és jószagú, a fák alatt egy öreg napszámos sepri az udvart és a lombok zöldarany árnyékot hullajtanak a kerti utak sárga homokjára. A pimuszok magukra öltötték már a fehér virágkosztümöt és olyanok benne, mint fiatal asszonyok a korzón a csipkekabátban. A fák is a beparfümözték magukat és így indulnak a nyári farsangok elébe. Az iroda előtt a zöld lócán két ködmönös paraszt pipál és várja az ügyvédet. Maró napfényes kék füst kóvályog fölöttük, kampós sárga botjukra támasztják az öklüket, csendesen beszélgetnek és magyaráznak. Reggeli nyolc óra van, nyílik a verandán a lakás ajtaja, jön is már Koválcsik, az ügyvéd. Az arca még piros az üde mosdóvíztől s a szájában ott van a kávé utáni trabukkó. — A szerződés végett jöttek, atyafiak? Rossz időt választottak, mert ma nem érek rá. Ma van a lányom A budapesti folyami regatta küzdelem a „Pannónia" és a Műegyetem evezősei között. József királyi herceg díját a győztes Műegyetemi evezősök nyerték el II. Rákóczi Ferenc szobra Zomborban. Jankovits Gyula műve. A szobor előtt a szoborbizottság ül 45 /