Vasárnapi Ujság – 1859
1859-01-23 / 4. szám - Losonczy László: Boka Károly 39. oldal / Költemények
Azelőtt a messze róna mélyén A kunhalmot mosolyogva nézem; Most e halmok égig nyúlnak nékem, Örök fényben, örök dicsőségben, S bár aranyat nem adnak, de bennek Még aranyabb hős szivek pihennek, E szivektől ég a puszta nyáron . . . Kedves alföld! kebeledre vágyom. Azelőtt ha egy-egy lápra léptem A nádasok sürü erdejében, Azt gondoltam : de más a mi földünk, Nem mozdul az, vas az, mint a lelkünk. Most igy szólnék : indulj föld alattam, A tengerre vigy egy pillanatban. Tengeren tul vigy el, édes lápom! . . . Kedves alföld! kebeledre vágyom. Azelőtt, bár hiven ismerélek, Almaimban sohsem jelenél meg, Most előhoz minden, minden éjfél, Mintha szivem közepében élnél, És én látlak, s reszket lelkem lelke, Fehér csonttal van földed bevetve, Fehér csont a fekete lapályon . . . Kedves alföld! kebeledre vágyom. Mindszenti Gedeon, Boka Károly. Előttem állt tul a Tiszának Kedvencze, a hirhedt zenész. Emléke e percznek szivemből Soha soha el nem enyész. Hallom szép nótáit, fülembe Az édes hang mindegyre zeng Ottan vagyok a vigadók közt Lelkem meghatva ott mereng! Oh Istenem! minő vigasság, Mi búskomoly, mi nemzeti! . . . Sir a hur, a hegedű húrja, S a szivet mélyen ihleti, Egy ezredévi kin, keserv szól, Hangjára a szív fáj, szorul; Kevésbe mul, hogy a ki hallja, Egymás nyakába nem borul! De im a hegedű keserve Vidám örömre változik; Szivélesztő szózatja, hangja Csapong az égi boltokig. Pár perczig tart csak e csapongás -A hegedű elkomolyul, S csöndes siralma visszatérvén, A kebel újra fáj, szorul! . . . Az ő játéka nem vihar, melly Zug, tör, magával visz, ragad; Felhő az, csöndesen borongó, Mellynek nyomán eső fakad . . . Mig a kedélyt csak izgatólag Érinti annyi népzenész : A sirva-vigadó magyarnak Boka Károly kedvencze lessz ! Losonczy László. 39 Villám Bandi, a rengeteg fia. Népies beszély, irta ERDÉLYI JÓZSEF. (Folytatás.) VI. Mig a betyárok dobogó szivvel haladtak a falu felé, azalatt Sugár Mihály uram ö kegyelme nagy kőháza pitvarában, Villám Bandi a legszebb boldogságot élvezte. Szive, kedvese szivén dobogott, s kimondhatlan gyönyörrel gondolt a jövő napra, melly minden aggodalmat megszüntet, s minden rágalmat lealáz. — Holnap örökre enyém leszesz; — susogta a boldog vőlegény; — enyém örökre, én jó csillagom; az én szivem királynéja, feleségem, reménységem! — Most pedig az én jó Istenem áldjon meg, mert mint hallom, tizenkettőre kukukkol a kakas. — Feküdj le drága jó angyalom, s álmodozzál a földi jóról, miről eddig álmodnod sem lehetett. — Reggel pedig, az én életem legrózsásabb hajnalán várj reám ártatlan epedéssel, hogy mire a reggeli misére harangoznak, szépen felöltöztessenek, s a szent oltár előtt velem összeadhassanak. — No Isten veled szép csillagom! az én jó Istenem, az árvák nagy Istene legyen veled, drága angyalom! Bandi magához szorította Katát, hosszasan megcsókolta, aztán az éj sötétségében eltűnt. :— Mig Bandi furulyázva hazafelé ballagott, s a méla hangok kiséretében részről-részre elgondolta , hogy minő lehetett a föld paradicsoma. Illőm Peti, a falu közepén álló korcsma melletti keskeny út, akáczfái, s liliombarbájai mellett foglalt helyet, s a betyárokhoz így beszélt : — Tehát kegyelmed ideálljon a bokor mellé, kegyelmed pedig a korcsma hátához. Tolvaj Gyurka az akáczfák alatt foglal helyet, Muhar Jankó oldalamnál marad. Gergely előre megy, s magát részegnek tettetve, beleköt Villám Bandiba. Ha Villám Bandi meglöki, segítségért kiált, Matyi ekkor előugrik, mi is megrohanjuk, s a többit majd elvégezzük mi. — Ha kinyújtóztatjuk, még ötszáz forintot adok. Gazember legyen, aki megszalad ! A betyárok kijelölt helyeikre álltak, Gergely pedig, a félszemű hórihorgas betyár, a nagy úton haladt felfelé, honnan Bandi juhászt várták. Illőm Peti nagyon jól tudta, hogy Bandi kedvesénél van, és hogy szokás szerint, éjfél után fog onnan elballagni. De meg már furulyájának édesbús zenéje is hallatszott, mindig közelebb, s mindig jobban; a támadás tehát okvetlenül meg fog történni. Illőm Peti dobogó szivvel gondolt a sikerre. Amint a hórihorgas vak betyár, Bandi felé dülöngözött, Bandi ki akart térni előle, de a betyár hirtelen eléje botorkázott, s a juhász legényt megtaszította. — Hitvány részeg vagy! — kiáltotta Bandi komolyan; — s kitérek előled. — Mit! én részeg? — nyávogta a betyár öntudatlanságot szinlelve, s jobbra-balra dülöngözve; — te vagy a! te bitang! te zsivány! te hollók eledele! — s nagy fényes baltáját a juhászbojtárra emelte. Bandi, a baltát a betyár kezében megkapta, s abból azt egy pillanat alatt kicsavarta; a betyár ekkor ordítani kezdett , mire a czinkosok előrohantak, s Villám Bandit körülfogták. Bandi lehajította czifra szűrét, eldobta furulyáját, s hatalmas fokosával oliy szerencsésen harczolt, hogy a betyárok néhány percz múlva megszaladtak, s Illőm Petit lábai alatt hagyták. — Agyon akartál veretni, te nyomorult! — beszélte Bandi méltósággal, s lábam alá estél, mint hitvány féreg. — Más ember talán eltaposna, a minthogy ezt voltaképen meg is érdemelnéd, de mivel Villám Bandinak legkisebb öröme sem telik a férgek taposásában, állj fel, szedd össze magad, s takarodjál előlem. De jegyezd meg jól, hogy én is ember vagyok, s ha türelmem elszakad, ugy elcsufilak, hogy a pokolnak sem fogsz tetszeni. — Köszönöm! — sipegte Illőm Peti dühödten; — nagyon köszönöm hires nagyszivüséged; máskor nem foglak háborgatni. Bocsáss meg!! Illőm Peti felkelt, a földről felemelte kalapját, azután a kezéből kiütött fokost, s midőn Bandi egész nyugodtsággal tovább folytatta útját, Illőm Peti utána sompolygott, s hátulról főbe vágta. Bandi a súlyos fájdalomtól, különösen pedig az életben először kapott ütés szégyenétől elragadtatva, magasra emelte fokosát, s úgy megütötte Illőm Petit, hogy az rögtön összeroskadt. Hosszas csend állott be, mialatt a juhászlegény gondolkozni látszott. .... azután hirtelen, mintegy kétségbeejtő eszmétől megrettenve, az összeroskadt Illőm Petihez rohant, görcsösen ragadta meg annak hidegülő kezét, s tompa hangon susogta : — Meghaltál-e, vagy élsz!? — ha élsz, szólj, mert mindjárt elvesztem az eszemet. Illőm Peti nem felelt. — A juhászlegény arczárói verejtékcseppek folytak. A holdvilág kibukkant a sürü felhők közöl, s megvilágosította a tárgyakat. Villám Bandi, Illem Petiről elfordította tekintetét, s kétségbeesetten rebegte : — Meghalt, és nem fog felébredni soha! Gyilkos lettem, óhaj nekem, mindezen, mind pedig a másik világon! A szerencsétlen juhászlegény az árokba húzta a halottat, s tanakodni kezdett. Nem tudta elhatározni, hogy mit tegyen. Egyik perczben azt látta helyesnek, hogy legjobb lesz magát kivégezni; majd megrettent e gondolattól, mellynek végrehajtását az Isten szent törvényei nagy mértékben tilalmazzák. Majd arra gondolt , hogy magát a tisztes birónál feladja, s a többit majd elvégzik a törvényszék tudós tagjai. Ekkor életének egyetlen boldogsága, reménye, szép szerelme szólalt fel szivében, az a tündér vágy, mellynek még földi halandó nem birt ellenállani. Be akarta húzni a hullát a Torna folyamba, hogy, mintha misem történt volna, másnap reggel megesküdhessék, azután, ha tovább nem , legalább néhány napig élhessen olly boldogan, amint azt az ő szerencsétlen szive óhajtotta. De ez véleménye szerint, még nagyobb fájdalomra szolgáltatott volna alkalmat. Ha később fognák el őt, nehezebb lenne a válás keserve; sokkal erősebbé változnának a sziv kapcsai; s a mi legfőbb, megcsalatva érezné maszát általa Sugár Kata, s az a tisz+es