Vasárnapi Ujság – 1873
1873-10-12 / 41. szám - Khinai tanulók vizsgája (képpel) S. L. 492. oldal / Általános nép- és országisme
zsa dohány. Egy hold átlagos termése 875 font, s jövedelme 7 frt 7 kr. levén. Kereskedelemmel 58,519 személy foglalkozik, s a segédek és szolgák havi bére és tartása 2—35 frt közt ingadozik. Az 1870-dik évben a kivitel 342.877,000, a bevitel 344.077,000 forint érték volt. Első sorban az osztrák örökös és német tartományok képezik a piaczot a fel-Dunán és trieszti vonalakon szállítva. A vízi utak hossza 422 geográfiai mértföld, melyeken 1870-ben 1039 fa-, és 149 gőzhajó közlekedett 412 hozzájuk tartozó uszályhajóval, és számtalan tutajok. A gőzhajók összes lóereje 12,571 volt, és ezzel 2.141,459 utazót, s 26.457,000 mázsa terhet szállítottak, míg az evezős és vontatott hajók szállítmánya 2.500,000 mázsa. A vízi utak fentartási költsége az 1872-ki költségvetés szerint 394,133 frt. 492 a tizedik próbálkozás után mégis belső titkos tanácsos lesz a khinai császár udvarában, adja isten, hogy sikerüljön szándéka. A pekingi legfelsőbb vizsgáló bizottságon kívül, mint már említettük, még sok alsóbb rendű szigorló bizottság működik országszerte. A cantoni bizottság épületében 7500 kamara van, melyeknek mindenike 4 láb hosszú és 3 láb széles. Ha valaki a vizsgát szerencsésen kiállotta, nevét atyja házának homlokzatára irják föl s az illető falu vagy város szerfölött büszke az ily nagy kitüntetésre. A szerencsés halandó előtt nyitva állnak az ország legfőbb hivatalai. Ha mint tudós, nagy hirnévre tud szert tenni, vannak templomok, melyekben diszes emléktáblákat állítanak az ilyen hires férfiak számára s nevök fenmarad a késő nemzedékek számára is. S. L. Klimai tanulók vizsgája. Mint majd mindenben, ugy az állam hivatalok betöltésénél is furcsa szokást követnek Khinában. Ott ugyanis a khinai klasszikus írók ismeretéből kell igen szigorú vizsgát kiállani annak, aki valamely magasabb állami hivatalra pályázik. Pekingben a Ven Miao vagyis, az erkölcstudományok temploma szokott az ilyen vizsgálatok színhelye lenni; e templomot a khinai nemzetnek Confuczius vagy Kung-fu-cse, a híres khinai bölcs hagyományozó, ki öt évszázaddal élt Krisztus előtt. Ilyen vizsgáló helyek és bizottságok minden tartomány fővárosában vannak, de a két legmagasabb fok csakis Pekingben érhető el. Nem olyan könnyű ám az ilyen vizsgát letenni, mint egyelőre gondolnók! Gyakran megtörténik, hogy egy-egy fiatal ember addig pályázik a vizsgákra és addig bukik meg egymás után, míg utoljára azon veszi észre, hogy egészen vén, őszfarta ember lett belőle s a vizsgát még sem tette le. Aki pedig a szigorlaton szerencsésen átesett, az ugyan csak örülhet, mert a császár bizonyosan ki fogja nevezni valamely főméltóságra. említettük, a szigorlat vizsgáló bizottság előtt legpogányabb, kilencz napig tart s három „szakaszra" van osztva. A pályázó három nap és három éjjel az írásbeli dolgozatok elkészítésére van utalva; ez idő alatt bezárják egy kis czellába és a külvilággal közlekednie teljességgel nem szabad. Itt kell értekezést írnia oly tárgyról, melyet csakis azután mondanak meg neki, mikor már be van zárva. Hivatalos bélyeggel ellátott papirt adnak át neki s arra köteles irni értekezését egész szerencsére jó emlékező tehetségétől függ, s melylyel a klasszikus irók bölcs mondatait bemagolta. Megkisérlették a klasszikus irók munkáit miniatűr-kiadásokban a vizsgázóknak becsempészni, de az ilyen csalást a kormány igen nagy bűnnek tartja és szigorúan bünteti. A kis kamara, melybe a vizsgázókat zárni szokták, két fülkét foglal magában; egyikbe az ülőhelynek, a másikba pedig az íróasztalnak szánt deszka van a falon keresztül bebocsátva. Az alacsonyabb, mely a székhelyét pótolja, egyszersmind ágyul is szolgál. Minden vizsgázónak meg van engedve, hogy magával egy-két ruhadarabot vihessen be, amivel takarózhassák, ha lefekszik, azaz, hogy ha aludni akar, mi rendesen ülő helyzetben vagy az asztalon összekuczorodva történik. Bélyeges papirral minden pályázó el van látva, hogy — miként már mondottuk, — minden csalásnak eleje vétethessék; vannak ezenkivül íróeszközei, teafőző kannája és theás csészéje: az eszén kivül ilyen szerszámokkal készül a khinai tanuló a retteget vizsgára. Mellékelt rajzunk, abban komolyan elmélyedt khinai tanulóban, egy oly férfi arczát tünteti föl, a ki már több izben pályázott a vizsgára, de még eddig nem nagy szerencsével; nem is épen mai legény már, de a sikertelen kisérletek még mindig nem tudták visszariasztani őt s erősen hiszi, hogy Egyveleg. ** (Az olasz király kényelem szeretete.) Viktor Emánuel a bécsi és berlini udvari ünnepélyek feszessége után már nagyon visszakívánkozott azon fesztelenségbe, mely rá nézve az élet legfőbb báját képezi. Fél mértföldnyire Berlintől leveté a terhen egyenruhát, hogy az egész utat, melyen jött volt, „egy ingujjban" tegye meg hazafelé. Mindenki, akit megilletett, táviratilag értesíttetett, hogy a király legjobban szeretné, ha sehol sem prefektet, sem polgármestert, sem más unalmas arczot nem látna, mert úgyis már elég egyhangú föliratot vett át és kényszerülve már nagyon sok egyformán hangzó válasszal felelt. Épen ezért tartja az olasz nép nagyra királyát, hogy személyes hajlamai mellőzésével utána járt azon czéloknak, melyek minden nemzeti gondolkodású olasz előtt lebegtek. ** (Puskin sirja.) Egy orosz hetilapban panaszos közlemény jelent meg, hogy Puskin sírja a Sviatogoné-kolostorban Pikow mellett el van hanyagolva. A szerzetesek is alig találják föl, s egészen be van nőve fűvel, dudvával, keserű irónia gyanánt Puskin büszke szavaira: „Emléket emeltem magamnak, mely nem emberi kezekből származott. A felé vezető utat gyom és dudva nem fogja belepni sohasem." A sír elhanyagolása annál feltünőbb, mivel az orosz nép valóságos kegyelettel viseltetik költője iránt s csak most is nagyszerű szobrot emelt át számára Moszkvában. A „Journal de St. Petersburg" azonban a sír elhanyagolásáért Puskin rokonait teszi felelőssé, kik mindnyájan tehetős emberek s Pskow közelében laknak. ** (Tenger alatti vasút Francziaország és Anglia közt.) Rég tervezik e vakmerő vállalatot már, s most újra emlegetik. A párisi 1867-i világkiállítás ideje alatt történt, hogy egy angolok és francziákból álló társaság engedélyért fordult a franczia kormányhoz, hogy ez bizonyos összeget engedélyezzen egy kisérletképen építendő tenger alatti vasút bejáratára. A kormány ekkor megtagadta a segélyezést s a további mozgalom a bekövetkezett háború miatt elmaradt. A béke helyreálltával a társaság is előállt, és már ekkor lemondva az állami segélyezésről, egyedül azt kívánta, hogy a társaság örökös és kizárólagos szabadalmat kapjon a saját költségén építendő vasútra. Ekkor a franczia kormány az angollal együttesen akarván eljárni, ehhez fordult. Az angol kormánynak nem volt elvben kifogása a tengeralatti vasút ellen, azonban határozottan kijelenté, miszerint a társaság örökös és kizárólagos szabadalmába nem fog beleegyezni, aminek folytán a franczia kormány is azon határozatra jött, miszerint a jelen tervre nézve ő sem tehet kivételt s ennek is a törvényes menetet kell követnie. Ez elhatározáshoz képest a közmunkák minisztere egy köriratában fölhívja a kereskedelmi kamrákat, hogy ezek nyilatkozataikat adják a tervezett tengeralatti vasútra nézve. Ha majd a kamarák nyilatkozatai beérkeztek, a miniszter a további alkalmas lépéseket szándékozik megtenni a merész terv valósítására. (A szabók védszentje.) A szabók az összes iparosok közül azzal váltak ki, hogy nem volt védszentjük. Ünnepül azért kisasszonyok napját, szept. 8-át ülték meg. Most azonban egy belga levéltárban, egy régi egyházkönyvben rábukkantak egy képre, mely a „három királyt" egy olajlámpa körül ülve ábrázolja, keresztbevetett lábakkal, amint nadrágukat foldozzák és a kabátot tatarozzák. A hosszú útban nagyon megviselődött öltözetjük és a mint a krónika megjegyzi, hármuk közül a legfiatalabb, Gáspár tette azt a megjegyzést, hogy a monarchikus elv megsértése nélkül alattvalóik előtt ily állapotban meg nem jelenhetnek. Menyhért osztotta e nézetet és Boldizsár nem mondott ellent. Elhatározták tehát, hogy senkitől nem látva, éjnek idején, ezt a dolgot elvégezik, nehogy fejedelmi méltóságuknak valahogy ártsanak. Midőn országaikba visszatértek,népeik kiváló elegancziájukért megbámulták őket és azt sugdosták egymás közt: „E szép ruhákat bizonyára a világ új királya ajándékozta királyainknak". A krónika e szavaira támaszkodva, indítványozza tehát egy brüsszeli lap, hogy a szabótestületek a „három királyt" válasszák méltó védszentjüknek. ** (Macskák versenye.) A luxemburgiak a versenyek sajátságos nemét űzik a macskákkal, melyekkel futó versenyeket rendeznek. Minden macskatulajdonos futtathat. A verseny napján mindegyik nevezett macska bezáratik egy elkülönített osztályokkal ellátott ládába, a láda pedig a versenyfutókkal együtt elvitetik mintegy két angol mérföldnyire a városon kívül. Itt a starter feladására egyszerre szabadon bocsáttatnak foglyok, melyek a sötétben tett hosszas utazása által a nélkül is el lévén rémülve, hanyathomlok rohannak hazafelé. Természetes, hogy minden versenymacska-tulajdonos házánál részrehajlatlan bíró várja a futtatás eredményét, azután az egyes bírók összegyűlnek, a macskák másodperczre kiszámított megérkezési idejét összevetik ; győztes az, mely legelőször érkezett haza. Természetes, hogy a macskák a versenyekhez kellőleg idomíttatnak és ujabban egy idomitó intézet fölállítása terveztetik. ** (Hol laknak a gazdag emberek ?) Blammarion arra az átalános szokásra figyelmeztet bennünket, hogy a gazdag osztály minden nagy városban a nyugoti oldalon telepszik le, a keleti részt a munkás osztálynak, azaz:a szegényebbnek hagyja. Ez az észrevétel nemcsak Párisra találó, hanem a többi nagy városokra is, u. m.: London, Bécs, Berlin, Szt.Pétervár, Turin, Budapest városokra, sőt még Pompejire is. Mint a pekingi a lőhető Vizsgára készülő khinai tanuló.