Vasárnapi Ujság – 1914
1914-06-28 / 26. szám - Varságh János: A szemedről 511. oldal / Költemények - Arany János és családjának képe (képekkel). Gyöngyösy László 511. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyúak
ARANY JÁNOS ÉS CSALÁDJÁNAK KÉPE. Nemcsak egyik legjellemzőbb képe a nagy költőnek, de a meleg, benső családiasság csak úgy sugárzik belőle. Eredetije Széll Kálmán nyugalmazott esperes és szalontai volt református pap birtokában van. Sikerült másolata a nagyszalontai Csonka-toronyban, az Arany-múzeumban látható Széll Kálmán gondoskodása folytán. Arany János leánya akkor már Széll Kálmán jegyese volt, egy-két nap hiányzott az esküvő idejéig, amely Budapesten volt megtartandó az előre elhatározott terv szerint Juliska születése napján 1863-ik esztendőben, augusztus 9-én. Ez időben Arany a «Koszorú» szerkesztője volt, de a kenyéririgység, szerkesztői temérdek munkája, a közönség lanyha pártolása sehogyse kedveltették meg vele ezt az állapotot. Már a házasság tervének felmerülésekor komolyan foglalkozott azzal a tervvel, hogy Szalontára költözik, ahol forrón szeretett leánya lakni fog és fia László is ott fog megtelepedni, mint ügyvéd vagy városi hivatalnok, a körülmények szerint. Ősi szokás szerint Aranyné és Juliska váltig iparkodtak rábeszélni az apjukat, hogy a házasság emlékére az egész család vétesse le magát, természetesen a vőlegénnyel együtt. A nehézkes Aranynak azonban nem igen tetszett a terv, különben se örömest ült a fényképezőgép elé, így aztán, hogy a családi tanács terve sikerüljön, külső segítséget is kellett keresni. Gyulai Pál a maga kedves disputáló módján magyarázta Aranynak, mily szükséges ez, mily kedves emléke lesz a kép a családnak. Mikor ez se sokat lendített a terven, Gyulai felesége, a vidám kedélyű Szendrey Mária, Arany Juliska barátnője czirógatta körül Arany Jánost. Ennyi nógatásnak már nem tudott ellentállani, szelíd zsörtölődéssel ünneplőruhába öltözött, felhúzta a csizmát is. Ez egyetlen csizmás képe a nagy költőnek, s a fénykép egy jómódú szalontai nemzetes úr családját mutatja be a közönségnek, amilyennek indult, amíg költői sikerei el nem vadították a szülőföldtől. És épen ebben a benső, szalontaiasan családi melegségben nyilatkozik meg a kép igazi értéke. Rajta vannak Aranyék, a fia László, Juliska és a vőlegénye. Az élet változandóságai azonban keresztül húzták Arany tervezgetését. Leánya, aki apját bálványozta s a kinek vidámsága valóságos napfény volt az ő életében, 1865 deczember 28-ikán meghalt. Már ki volt szemelve a ház is a református parókia szomszédságában, a honnan a kerten át, a kis ajtón bármikor átröppenhetett volna szüleihez, de mint maga irja Arany: «évek óta sóvárgó ábrándjainak» Juliska halálával vége lett. A Gerendaytól vásárolt sírkő, piramidal, gránit darab, «azon vidék felé elzárja előle a kilátást.» Arany e csapást sohasem heverte ki, korán megöregedett, kínos fájdalom tükröződött le arczán, még legjobb barátai is alig tudták felvidítani. Az ő fájdalmát nem enyhítette az idő, csak növekedett vele. Juliska halálától kezdve szinte elzárkózott a világtól, még ha legjobb barátai is felkeresték, valósággal kínos zavarba jött. Főtitkári hivatalának nyűglődésével élte az időt, évek hosszú sora alatt alig irt valami eredeti munkát, s hogy magát elfoglalja, ekkor olvasta és fordítgatta Aristophanes vígjátékait. Csak késő öregségében csendült meg még egyszer régi ereje teljében lantja, mint az öreg Toldi Miklósé, a hősé, aki még egyszer bámulatra ragadja hőstettével, mint Arany dalával a magyar világot, mielőtt a sír elfödné hamvait. Ez emlékek szövődnek e kép körül, amit itten most bemutatunk a közönségnek. Gyöngyösy László: ARANY JÁNOS CSALÁDJÁVAL. — Kiadatlan kép 1863-ból, Arany Juliska esküvője alkalmából, Arany mellett ül neje, Juliska leánya, mögöttük állanak Arany László és Széll Kálmán esperes, Arany Juliska vőlegénye. 4 44% % 4'4444%%444 44 9 '4 4W4 4%MWÍ%W%W%WÍ4W%Í 4444 4444444444444444 444444444% 444 4 44% 4444444% %4444444444444 A szemedről még írnom kell egyszer — Mielőtt elhagynám az álmok tiszta földjét, Hogy meginduljak az élet sorában, Mely ráfröccsen hószin ruhámra És újra bemocskolja lábam . .. Oh milyen szép, mily isteni gyönyör volt Bolyongani az álmok kertjében, Melynek ajtaját kis kezed nyitotta, Es üde zöldjét, százezer virágját A szemed napja sugározta be ! E barna tűz, mely mélylő viz is egyben: A SZEMEDRŐL. . . Az álmok messze mennyboltjának napja, S földjének tiszta, bűvös tengere. 1 Nap, — ki a lelkem hervadó mezőjén Újra fakasztott friss virágokat. S ha megérintett csókoló sugára A bánat mindjárt úgy olvadt le rólam, Mint régi hó a hegyek tetejéről, Ha forró nyárnak déli napja rá süt. Tenger, — a melynek mérhetetlen mélyén Az érzés pompás drágagyöngye fénylik. Kristályos tiszta, átlátszó tükör, A honnan lelkem képmása sugárzik . .. Tenger, a melynek habja mindég egybeomlott Tekintetemnek hullámos vizével, S találkozásuk mindegyik perczében, Mint jó testvérek, úgy borultak össze. Tenger, a melybe búvárként merült le Sóvárgó vágygyal kincsre szomjú lelken . S a melynek rejtett, mérhetetlen mélyét Mégsem bírhatta soha átkutatni . . . — Napfény, ki most már nem ragyogsz rám többé. Tenger, ki többé nem fürösztöd lelkem: E tördelt dallal hódolok fenéked ! Varságh János.