Ars Hungarica, 1992 (20. évfolyam, 1-2. szám)
2. szám - Tanulmányok - Lővei Pál: A tömött vörös mészkő - „vörös márvány” - a középkori magyarországi művészetben
4 Ars Hungarica 1992/2 A visegrádi palota Mátyás-kori állapotának leírásában Bonfini márvány kutakat (,,marmorei fontes") említett 13 (ezek között lehetett fehér márványból faragott is 14, de a leletek szerint vörös márvány több is volt), Oláh Miklós pedig vörös márványból csodálatos módon elkészített kútról (,,... fons miro artificio ex rubro fabricatus marmore ...") számolt be.15 A palota területén több Mátyás-kori kút töredékei is előkerültek.16 A márvány kifejezés használatára hozható példákat még lehetne folytatni; álljon itt még néhány, napjainkra nem fennmaradt emlékre vonatkozó forrásadat: V. István királyt (+1272) a Margit-legenda 1510 táján készült, magyar nyelvű másolata szerint „... az magas verevs maruan kev koporsó alat ..." temették el 17, Árpádházi Margit (+1271) sírjára pedig a Lombardiából származó Albert és Péter kőfaragó készített márványból sírkövet (Rapides marmoreos"), amelyet a magyar nyelvű legenda egyenesen „vereus marvanbol" valónak mondott. Sóvágó Vince 1509. évi végrendeletében 15 font dénárt hagyott arra a célra, hogy a soproni Szent Mihály-plébániatemplomban lévő sírjára márvány síremléket (..evn marbelstayn") állítsanak.19 A geológusok szemében mindegyik fentemlített faragvány — és ez az elpusztult emlékekről is bizton állítható — anyaga a földtörténet fura időszakában keletkezett, tömött vörös mészkő, vagyis nem átalakult kőzet — nem márvány.20 A középkori (és lényegében ugyanígy az újkori és a mai) napi szóhasználat szerint azonban ez a jól csiszolható kőanyag márvány.21 Ha pedig a megbízó, a felhasználó, a források tanúsága szerint márványnak tartotta — és ez a névhasználat a jól csiszolhatóságon kívül a reprezentatív, drága anyag iránti magasabb megbízói igény tanúja is —, akkor a művészettörténész, az építészettörténész által is márványnak kell tekinteni, még ha korunk természettudománya számára ez a megnevezés pontatlan is. A magyarországi vörös mészkőhöz igen hasonló, Salzburg környéki kőanyag az osztrák és német forrásokban — a magyarországiaknál jóval számosabb esetben — ugyancsak kizárólag márványként fordul elő. Regina Pfaffinger, a salzburgi Nünnberg bencés apácakolostor apátnője (+1516) halála előtt tíz évvel egy márványkövet vett sírjára („am Märbelstain zw unsern grebnis"), a vörös mészkő lap ma is megvan.22 1497-99 között a kolostortemplom ma is pompázó, késő gótikus déli kapuzatának építészeti és szobrászati dísze készült — anyaguk ugyancsak „marbelstain", jellemző módon megkülönböztetéssel csak akkor éltek az elszámolásokban, ha a vörös márványban úsztatott fehér márványról szóltak: az „zway weisse stuckh marbelstainen" kifejezéssel szerepelt. 1595-ben az ugyancsak salzburgi St. Peter kolostor vörös mészkő padlóburkoló kövei — „256 werchschuch marbelsteinen pflasterstein" — szerepelnek a számadásokban.24 A német nyelvű művészettörténeti munkák is minden esetben vörös márványról írnak („Rotmarmor")25 , és az anyaggal történeti szempontból foglalkozó külföldi geológusok és restaurátorok is ezt a kifejezést használják — már csak a közérthetőség miatt is. A Gerecse-hegység vörös mészkövét már a rómaiak ismerték, ha nagyobb távolságokra való szállításáról, jelentősebb szerepéről ekkor még nem is beszélhetünk. A lelőhely környékén — például Tokodon — már ebből a korból ismert csiszolt formában történt felhasználása is.27 Többfelé, így Süttőn is előkerültek vörös mészkőből faragott, római mérföldkövek.28 A középkorban a vörös mészkő Esztergom vármegyéhez tartozó bányahelyeit kezdetben a király birtokolta. 1204 előtt adományozta Tardos egy részét Imre király az 231 .