Ars Hungarica, 1999 (27. évfolyam, 1-2. szám)
2. szám - Tanulmányok - Gosztonyi Ferenc: A „helyes" művészettörténeti álláspont kérdése Pasteiner Gyula írásaiban
Gosztonyi Ferenc A "HELYES" MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÁLLÁSPONT KÉRDÉSE PASTEINER GYULA ÍRÁSAIBAN 1. Bevezetés Pasteiner Gyula (1846-1924) nem utolsó sorban rendkívül hosszú egyetemi oktatói pályafutása (1875-1918) és számos, nagynevű tanítványa miatt számított eddig — jórészt ismeretlenül is —, a 19. század végi, 20. század eleji magyar művészettörténet-tudomány kulcsfigurájának írásait újraolvasva, a művészettörténeti praxis szemléleti alapjaira vonatkozó, visszavisszatérő megjegyzéseiből, határozott, elméleti koncepció körvonalai rajzolódtak ki; dolgozatomban ezt próbáltam rekonstruálni.1 2. Polemikus jelentkezése és 1875 előtti írásai Pasteiner első, ismert művészeti írásaival egy hírlapi vitában vett részt. A rövid vita 1871-ben a Pesti Napló tárcarovatában zajlott és Pasteiner részéről egy hozzászólás és „még néhány szó" közzétételére szorítkozott.2 A vitaindító A magyar műtörténelem ügyében címmel, egy aláírás nélkül megjelent írás volt, amelyben szerzője arra hívta fel a figyelmet, hogy az érdeklődő „külföld" nem talál „adatokat", ha a magyar művészet története érdekli. A néhány elszórt közlemény és Ormós Zsigmond munkája ellenére a „magyar műtörténelemről szó sem lehet"; szerinte többek között Henszlmann Imre és Pulszky Ferenc azok, „akik legméltóbban kezdeményezhetnének ily művet", hiszen „gyűjthet ugyan a dilettáns is adatokat, de kellő műismeret nélkül az ily dolgozatoknál sem méltánylásról, sem bírálati összeállításról szó sem lehet, miután műízlés és a szakirodalom kellő ismerete a legelső és mellőzhetetlen feltétel egy műtörténésznél."" Művészeti előhaladásunkról címmel jelent meg a huszonöt éves Pasteiner válasza, amelyben alkalma nyílt a bemutatkozásra és arra, hogy a társadalmi nyilvánosság előtt sugallja igényét a művészettörténet intézményes művelésére. Pasteiner - ekkor még középiskolai görög-latin tanár - szerint nem kell még megírni a magyar művészet történetét, mert nincsenek olyan magyar művészek, akiket „teljes öntudattal mutathatunk be a külföldnek is", hiszen művészet csak ott jöhet létre, ahol közönsége is van. A cikkek programja és művészetszemlélete Winckelmann elveinek ismeretét és elfogadását tanúsítja. Pasteiner két formában képzelte el a szép iránti „helyes" érzékre nevelést: „az első az, hogy szépművészeti, ki-