Ars Hungarica, 1999 (27. évfolyam, 1-2. szám)
2. szám - Tanulmányok - Gosztonyi Ferenc: A „helyes" művészettörténeti álláspont kérdése Pasteiner Gyula írásaiban
vált antik productumokat gyakran és ismételve szemléljünk; a második, hogy e szemléletben útmutatást nyerjünk." Az elsőre az antik szobrászati remekművek másolatainak beszerzését és kiállítását javasolta, míg a másik feladat megoldására — európai gyakorlatra hivatkozva -, az egyetemen művészettörténeti tanszék alapítását indítványozta, „melynek tanára kizárólag az antik és modern képzőművészeteket adná elő aesthetikai és műtörténelmi szempontból, elméletileg és gyakorlati útmutatással." Az ezután következőket ma már nehéz mosoly nélkül olvasni. Ugyanis a két vitacikk hatására (a bibliográfiára tekintve más nem igen jöhet szóba), az alábbiaknak minden tekintetben megfelelő Pasteiner 1872 szeptemberében — a kormány képzőművészeti ösztöndíjasaként 10, már Rómából keltezhette tárcacikkeit: „Classicus műveltség, természetes jó ízlés és kivált a szépművészetek iránti odaadással és lelkesültséggel bíró egyént küldjünk Olasz, Német és a többi országokba, hogy ott minden idők és korszakok termékeit tanulmányozza, és fejlessze aesthetikai érzékét; másodszor kísérje figyelemmel a műtermek benső életét. És harmadszor sajátítsa el, hogy miként kezelik e tárgyat a tanszéken, kivált Franczia- és Németországon."11 A viszontválaszként megjelent Még egy pár szó műtörténelmünk ügyében című írás szerzője megismételte: szükséges a rendszeres kutatás, mert: „sem egyik, sem másik folyóirat egyes elszórt adatai még nem képeznek műtörténelmet. Az általuk közölt adatok használhatók, de csakis adatok."12 Példaként a magyar rézmetszés történetét hozta, mivel - mint írta -, azzal behatóbban foglalkozott, „tényeit" jól ismeri.13 A magát meg nem nevező szerzőt e megjegyzése alapján sikerült azonosítanom; nagy valószínűséggel Májer István (1813-1893), egyházi és tanügyi író, képzett rézmetsző és A rézmetszészetnek matana írója volt a névtelen indítványozó.14 Pasteiner az érdektelenségbe fulladt vitát lezáró tárcájában a nemzeti művészeti fejlődés „benső föltételéről", a nemzeti tematikáról írt. A nemzeti művészet ideális megvalósulását, amely ugyanakkor „abszolút, klasszikus, minden időre szól" - Winckelmann nyomán -, az antik görög szobrászat alkotásaiban látta megtestesülni, melyekben a nemzeti elem „emberi alakba öntött és szemlélhető tárggyá" lett.15 Pasteiner tehát nemzeti ideális típusban gondolkodott. A görög szobrászatban megnyilatkozó eszményi mozzanatot a „költői erő" működése teremti: „Olyan volt tárgya művészetének, mely a teremtő genet nem korlátozá, a művészben, a költő szabadon érvényesítheté saját ideális felfogásait."16 Pasteinernek nagy szüksége volt, művészetelméleti levezetése sikeréhez, a költészet szóba hozására. Már első vitacikke bevezetőjében, a nemzeti eposzra, a Zalán futására utalva így írt: „van Homér és Pindárunk, van Danténk, a nemzet geniusa meg fogja teremteni Phidias és Praxitelesünket, lesz a magyarnak Michel Angeloja és Raphaelje is!"17 A fantasztikus elképzelést Winckelmannra alapozta: ,,»ahol a költő abbahagyja, ott kezdi a művész«, mondja Winkelmann."18 Nincs kivétel, mivel: „Az egyes népek és az egész emberiség