A Magyar Történelmi Társulat, majd a História Alapítvány folyóirata 1979 óta előbb évente négyszer, majd nyolcszor megjelenve szolgálja a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség igényeit. Az első számhoz írott szerkesztőségi beköszöntőben így fogalmazzák meg a folyóirat hivatását:„Régen készültek már a hazai történészek, hogy széles közönséghez szóló folyóiratot bocsássanak útjára, melynek hasábjain közérthető módon adják elő felfogásukat az egyetemes és a nemzeti múlt történéseiről, összefüggéséről. … Mindannyiunkban, történészekben él a belső meggyőződés, hogy tudományágunk soha nem zárkózhat el a társadalomhoz-szólástól. A kutató, míg témájának sokfelé futó szálait felfejti, levéltárakban, könyvtárakban tölti ideje nagy részét. Ez alakította ki azt a magát hosszú ideig tartó elképzelést, hogy a történész világtól visszavonult, magát csak a poros levéltári polcokon, aktákban, könyvekben kiismerő tudós. A valóságban sohasem volt ez így. Az ókori auctorok munkái, méginkább a középkori krónikások feljegyzései nem mérhetően szűkebb körben váltak a maguk korában ismertekké, mint a tömegkultúra a könyvnyomtatás, a többezer példányos kiadványok korában élő modern történetíró könyvei. Mégis: amazok munkásságát ugyanúgy a jelenükhöz szólás igénye hajtotta, mint a maiakét. Az embert történelmében szükségszerűen mindig önmaga, cselekedetei, építése, rombolása, sikerei, bukásai érdekelték. Ez az igény élteti a történetírást, egyidejűleg az irodalmi műfajok többikével. S ennek az igénynek felismerése mozdítja a történetírót, hogy a búvárlásaiból leszűrt következtetéseit, mintegy tanulságként a társadalomnak továbbadja. Századunkban, amikor a tudományok soha nem látott szakosodása, szakágazatokra bomlása végbemegy, amikor kutatóintézetek, akadémiák, egyetemek nemzetenként sok-sok ezer tudományos szakértőt foglalkoztatnak, fokozatosan jelentkezik a veszély: az így specializálódott résztudományok elszakadnak a szélesebb közönségtől. Szakfolyóirataik kis példányszámban jelennek meg, előadásaikat csak a többi specialistának tartják, nyelvezetük lassan csak egymás között érthető.A társadalomtudományok számára ez az éltető közeg elvesztését jelentheti. Amennyiben a jelen helyzetet történetileg feltáró tudomány, a történettudomány és a társadalom szerves kapcsolata megszakad, tudományunk létjogosultsága lesz megkérdőjelezhető. … Ahogy a történettudomány nem élhet a társadalmi közgondolkodástól elzártan, úgy a társadalom sem létezhet saját történetének beható ismerete nélkül. E kölcsönös igény felismerése szülte a széles közönséghez forduló történeti folyóirat eszméjét, s ennek szem előtt tartása vezeti a szerkesztőket, a munkatársakat is.”1997-től rendszeres melléklete az Ezredforduló – Stratégiai kutatások a Magyar Tudományos Akadémián c. periodika is.
