A mai magyar kézikönyv-piacon továbbra is versenytárs nélkül áll az MTA Irodalomtudományi Intézetének vállalkozása, a hat kötetes ún. „Spenót”, azaz A magyar irodalom története (főszerkesztő: Sőtér István, I-VI. kötet, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1964—1966), illetve az úgynevezett „Sóska”, azaz A magyar irodalom története 1945—1975 (szerkesztő bizottság: Béládi Miklós, Bodnár György, Sőtér István, Szabolcsi Miklós, I—IV. kötet — tulajdonképpen hat kötet ez is, mivel a II. és III. kötet két-két alkötetbol áll —, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1981—1990). (A két nemes növény úgy változott ragadványnévvé, hogy színük szolgált ihletül az első, illetve a második sorozat könyvborítójához.) Tárgyilagosan megállapítható, hogy az adott történelmi korszakban, az adott cenzurális feltételek között a szerkesztők és a szerzők a lehető legtöbbet hoztak ki az anyagból, a lehető leginkább ragaszkodtak a tudományos tárgyilagossághoz és a lehető legkevésbé engedtek a politikai nyomásnak. (A Sóska megjelenése ezért is húzódott olyan sokáig.) Diákok és kutatók több nemzedéke használta és használja alapvető kézikönyvként.
