8 Órai Ujság, 1919. december (5. évfolyam, 126-147. szám)

1919-12-03 / 127. szám

Szerda, 1919 december 3.5 _ Nem fizetik még­ ki a zálog­le­vlek kamatait.­­Megírtuk, hogy a tnzintézetek részéről az a kívánság iö­­vánul­t meg, hogy a záloglevelek és élesen kötvények kamatszelvényének­­fizetését megkezdhessék. Evvel kap­­solatban az a hír terjedt el, hogy a­ormánnyal már megállapodás is jött étre e tekintetben és a kamatkifizetés meg is kezdődik. Ez a kombináció egye­lőre elsietettnek bizonyult, miután ebben az ügyben semmiféle döntés mért sem történt, hanem — amint a 8 Órai Viság írta — még csak tárgyalások vannak folyamatban a kormány és a bankok között, amelyek során fog meg­­á­llapodás létre­jönni a kamatkifizetés felvétele, vagy elhalasztása felől.­­ Visszakapcsolják a telefonál­­lomásokat. A budapesti távbeszélő hálózat előfizetőit a mai naptól kezdve minden korlátozás nélkü­l visszakap­csolják. Ma azonban­ a helyzet az, hogy csak kevés készülék van és a hosszabb időn át kikapcsolt előfizetők vezetékei­­nagyrészt megrongálódtak. A gyártási nehézségek miatt a hiányzó­­készüléke­ket nem lehet egy-kettőre pótolni, és a­­vezetékeknél mut­atkozó zavarokon is az anyaghiány, továbbá a munkás­­hiány miatt csak fokozatosan segít­hetnek. Az igazgatóság teljes erővel rajta van, hogy a hiányokat mielőbb megszüntesse. Ezt a törekvését csak­­hátráltatja az, ha a felek az igazgató­ságot sürgetik, m mert e sürgetések elin­tézése a személyzet, eg­y részét elvonja rendes munkájától. Ezért az igazgató­­ság kéri az előfizetőket, hogy saját ér­dekükben várják be nyugodtan állo­másaik ü­zembehelyezését. A készülék­es vezetékhiány miatt új telefonállo­másokat egyelőre nem kapcsolnak be. Az ilyen kéréseket csak fokozatosan teljesíthetik, az előjegyzések sorrend­jében és abban a mértékben, amint a készülék- és vezeték anyaghiány meg­szűnik. — A keramniták tanácsának új al­­­­elnöke. A minisztertanács Szert­­pát­i An­tal mérnököt, a Vízépítési r­­t. vezérigaz­gatóját, a fővárosi közmunkák tanácsához alelnökké nevezte ki. •— Meghosszabbították a no­vem­b­eri kenyér- és lisztjegyek érvé­nyét. A főváros közélelmezési ügy­osztálya elrendelte, hogy a beváltatla­nul maradt novemberi liszt- és főd­­­nyér­jegyeik érvényesek maradnak és azokat, a kereskedőknek be kell válta­­tniuk. Az intézkedés feltétlenül helyes, azonban legyen gondja a közélelmezési ügyosztálynak arra is, hogy a novem­beri jegyekre csakugyan­ tehessen kapni kenyeret és lisztet Emlékezetes, hogy annak idején az októberi jegyek érvényét is megghosszabbították, ezennek ellenére a legtöbb péküzletben és liszt­­kereskedésben csak a novemberi jegyre­­adták ki a kenyér- és lisztadagot. Igen sokan va­nnak ma Budapesten, akik­nek a nyakukon marad­­ az októberi kenyér- és liszjegy. A kövédelmezési­­ügyosztály hátálhhatna módot arra, hogy az októberi beváltatlan jegyeik sorsa közmegelégedésre elintézést nyerjen. • __ Talált emberi csontok. A Ste­­fánia-úti víztorony irányában a lóver­seny téTOD, ott játszó gyermekek a ho­mokban elásva egy emberi koponyát és csontokat találtak. A közeli őrszobába vitték, honnan a főkapitányságra ke­rültek. A csontok már évek óta lehet­tek a földben. __ Elfogott betörők, Razzia alkal­mával a detektívek elfogták Vándor Béla 20 éves lakatossegédet, aki rovolt­­imista betörő, azonnal hét betörést beismert és besúgta a detektíveknek egy másik betörőtársaság tartózkodási helyét. A detektívek a Zsigmond utca 42. számú házának egyik lakásában ebédnél találták a bandát, nagy tál csirkepaprikás állt előttük, de amikor a detektíveket meglátták, a falat torku­kon akadt. A társaság tagjai Kohn Jenő 23 éves cipész, Kirler Pál 26 éves mázoló, Stern Lajos 32 éves fa­­esztergályos a főkapitányságra kerül­tek, ahol beismerték, hogy negyvenöt lakás- és padlásbetörést követtek el Budán a du­na par­ti házakban és a Szi­­smót körúton, rengeteg mennyiségű fe­hér- és ruhaneműt loptak el. Az ol’ó­­pott holmi nagy része meg is került és a károsultak által a főkapitányságon, II. emelet 169. számú szobában a Bergendi-Csiszár detektív-csoportnál megtekinthető. A rendőrség a tetteseket letartóztatta és velük az orgaz­­­ikat is. Kan P. Adolf 25 éves kereskedő, Steinitz Imre 25 éves kereskedősegéd. ,— A kék pénz alkonya. Szombton. — amint jeleztük — ifjabb pénzkülde­­mény érkezett Bécsből, körülbelül 225 millió korona összegben és ennek foly­tán a tízezres váltási díja jelentékenyen esett és a postapénz iránt való kereslet eerre növekedett. Ez az örvendetes je­lenség tartósnak kiérkezik, miután a bécsi főintézet kilátásba helyezte, hogy a pénz­küldemények ezentúl hetenkint pontosan érkeznek és kizárólag ezre­sekből, százasokból és kisebb pénzne­mekből fógnak állani. Tegnap délután a tízezres váltása 350—380 K közt moz­gott és ha­ be is következhet még némi emelkedés, valószínű, hogy a legköze­lebbi bécsi banki banküzlem­ény után a váltási díj egészen minimálisra esik. A postapénz, diszáz,siója már csak­­5 szá­zalék körül mozog és vannak jelek, amelyek arra mutatnak, hogy a közel­jövőben a Jugoszláviával és Csehor­szággal való magánforgalomba a posta­­pé­nz el lesz helyezhető, ami kétségkí­vül elő fogja segíteni a kékpénz és a postapénz paritását. — Miniszteri elismerés egy bá­tor hajósnak. Még a múlt év októb­e­­rében történt, hogy a Római-fürdő du­nai állomása közelében egy ladik ösz­­szeütközött egy személyszállító hajó­val, felborult és a benne ülők vala­mennyien a Dunába estek. Matyóka László hajóel­lenőr halálmegveréssel ugrott a vízbe és a ladik­ összes utasait megmentette. Matyóka Lászlónak bá­tor és példás magatartásáról tudomást szerzett a kereskedelemügyi miniszter, aki, mint a hivatalos lap mai száma közli, ezért elismerését fejezte ki. — Tilos a házbéremelés. A Jó­­zsef-körút 37—39. számú ház tulajdo­nosa, Venczel Árpád ügyvéd, a novem­beri negyedkor esedékes házbér fize­tése alkalmával egy évet körözött a lakóknál- Az ívben azt a­­kérdést in­tézte a ház lakóihoz, hogy elfogadják-e a jövő negyedtől kezdődőleg a 25 szá­zalékos házbéremelést. A házbéreme­lést a ház­­javítási költségeivel indo­kolta meg. A körözést követő , napon személyesen járt a ház egynéhány la­kójánál, de nem tudott a lakókkal megegyezni a házbér emelésére vonat­kozólag. A ház egy lakója feljelentést adott be a lakásügyi biztossághoz és dr­ Borsos Endre lakásügyi miniszteri biztos áttette az ügyet a lakáskihágási bíróság vezetőjéhez, dr. Pirkner Imre rendőrtanácsoshoz, hogy indítsa meg az eljárást az ügyvéd ellen, mert az új lakásrendelet értelmében Semmiféle címen a hátbért emelni nem szabad. — A Magyar Nemzeti Szövetség­ Horthy Miklós fővezér védnökségével december 9-én az Operaházban ,opera­estet rendez a megszállott területekről elbocsájtott köztisztviselők és katona­tisztek javára. Jegyek­ elő­jegyezhetők: Magyar Nemzeti Szövetség főtitkársá­­gánál IV., Gerlóczy­ u. 11. I. em. — Küldjék haza a hadifoglyokat. Bernből jelentik: A svájci szövetségta­nács felhívást intézett a háborúban résztvett összes nemzetekhez, amely­ben az összes hadifoglyok azonnali hazabocsátását kéri. A felhívás külö­nösen a Szibériában, Franciaországban és a Németországban levő hadifoglyok­ra vonatkozik. A svájci szövetségi ta­­nács rámutat arra, hogy Svájc a há­ború alatt az összes nemzetek hadifog­lyainak helyzetén igyekezett könnyí­teni és h­ozzáteszi, hogy nagy társa­dalmi veszélyt rejt magában az, ha sok százezer katonát még tovább is fogságban tartanak. A hadifoglyok olyan állapotban fognak visszatérni otthonukba, hogy a társadalom ál­landó veszedelme lesznek. — A sörgyárak és a sörárak. Foglalkoztunk azzal a döntéssel, mely­­lyel az árvizsgáló bizottság véget vetett a sörárak maximálásának és lehetővé te­tte, hogy a sörgyárak szabadon ural­ják a piacot. A sörkartel kilátásaira az első perspektívát a Haggenmacher sörgyárak r.­t. ma megjelent mérlege adja meg, amely 1019 augusztus 31-én 230.000 K veszteséggel zárult, szemben az 1918. évről áthozott 320.000 K nye­reséggel. Természetes, hogy ez az ered­mény egyáltalán nem felel meg a vál­lalat valódi helyzetének, miután a Az osztrák szociáldemokraták a munkástanácsok ellen. Nem vesznek részt a választásban. — Bécsi munkatársunk Bécs, dec. 2. Egyes politikai körökben erősen tartja magát a hír, hogy az ántans azért késik a Német-Ausztria számára szánt segélynyújtással, mert a bécsi kormány a munkástanácsok működé­sét tűri és e miatt nem tudja meg­nyerni az antánt bizalmát. Ez a felfo­gás azonban már fedi a valóságot. A párisi legfőbb tanács jóvátételi bizott­sága már régebben garanciát kapott arra nézve, hogy a munkástanácsokat meg fogják szüntetni. Az antánt-felfo­­gás szerint nem elegendő az, ha pilla­natnyi segélyben részesítik Német, Ausztriát, szükséges, hogy ezt az or­szágot a jövőre nézve is életképessé tegyék. Ez a­­felfogás uralkodik az antant bécsi érdekeltségének köré­ben is. Ennek ellenére más oldalról halaszthatatlannak tartják a leggyor­sabb­­ szegélyt, mert a bécsi éhínség olyan veszedelmet rejt magában, amely káros kihatással lenne, egész N­yugat- Európára. Illetékes körökben azt a meggyőződést vallják, hogy a kor­mányban egyesült pártok egyike sem­ hajlandó egyedül vállalni a kormány­­­zást és a felelősséget abban az esetben, ha a bécsi nép türelmét vesztené és­­anarchia felé sodorná az országot. A szociáldemokrata párt kilépése a kor­mányból, — aminthogy ennek már többször híre kelt —­ csak a bolse­visták ügyét vinné­­előre. A Bécsben távirati jelentése: — tartózkodó antivit-megbizottsik egyike már el is utazott Párisba, hogy ott igaz kén­ét tárja fel a Bécsben ural­kodó viszonyoknak. A szociáldemokratáknak a keresz­­tényszocialistákkal való koalícióba lé­pésének fő célja: a munkástanácsok le­szerelése. Ezt a célt, a szocialisták a munkástanácsok teljes lejáratásával akarják elérni. Ebből magyarázható az is, hogy a szociáldemokraták azt az utasítást adták párthit­eiknek, hogy a munkástanács tagjainak választásánál tartózkodjanak a szavazástól, hogy így tiszta kommunista munkástanácsok jöjjenek létre. Ez sokkal biztosabb módja a munkástanácsok lejáratásá­nak, mint az erőszakos eszközök alkal­mazása. A szociáldemokraták hivatkoz­nak arra, hogy a régi monarkia is a türelmi politikára helyezkedett és nem törekedett arra, hogy a munkástaná­csokat máról-holnapra feloszlassa. A munkástanácsok Ausztrálián tudvalé­vően már 1918 január óta működnek, amikor azokat a bresziki­ovszki békét követő kommunista propaganda terem­tette meg. Az akkori osztrák kormány célszerűbbnek találi, hogy nem állja útját erőszakkal a forradalmi­­törekvé­seknek, hanem hallgatólag elnézi a munkástanácsok megalakulását és mű­ködését. A kormány képviselői már több alkalommal vázolták ezt a politi­kát az ántant elött, amely azt a­­maga részéről is helyeselte. M. R. részvénytársaság az ingalanokat, gépe­ket és berendezéseket alig ötödfél mil­lióra érték­eli, a nyersanyagok és ter­mények számláját pedig csak 600.1­00 koronával tünteti fel. Ezzel szemben a vállalat tartalékai, amennyire a mér­legben megállapítható, közel járnak a 10 millióhoz, úgy hogy a Haggenma­­cher-sörgyárak, épp úgy, mint­ a töb­biek, a mérlegben kitüntetett művesz­­teség ellenére, egyáltalán nincsenek rá­szorulva arra, hogy a sör­árakat kor­látlanul diktálják és a kereskedelemre és a fogyasztókra újabb terheket rak­janak. * Erdély szen­vedéseiről tart előadást –dr. Ch­oln­oky Jenő kolozsvári egyete­li tanár december 3-án délután­­Aíl­érékor az Urániában. — Öng­yilkos cselédleány. a Tál­tos­ utca 3. számú házban, Szabó Örön banktisztviselő lakásán, amíg Szabó a feleségével távol volt a lakásból, Smera Franciska 17 éves cselédleány a gáz­csapot kinyitotta és az ágyba feküdt. Mire­ Szabóék haza kerültek, a leány meghalt. * A Revü-színtéz előadásai heti órakor kezdődnek a mai naptól kezdve. — A maaryax* Őstermelő rész­vénytársaság­ dr. Horváth Lipót el­nöklésével megtartott első közgyűlése Elek Gyula vezérigazgató indítványára elhatározta, hogy a bőséges tartaléko­lások után kimutatott 638-631 korona 29 fillér tiszta nyereségből az első csonka üzletévre — amely idő alatt csupán a 10 millió korona eredeti alaptőke volt befizetve — december 5-től a Magyar Általános Takarékpénz­tár főpénztára útján 11 korona oszta­lékot fizet. SS TW M-IT SJ.MOZGÓ ** tag, tan vn., Akacia­ u. 4. hé­tf­őtől-szerd­áig ésGyárfissal MARY-ANN. Ezenkívül m detektív kaland FEKETE GOLYÓ Kemény |TBfl7§J'd||’ aprított UJ ^ I * O «l szállít csak teljes fuvarokban, házhoz, pincébe hordva. HEVESI BÉLA fakereskedő T­udapest, Vili. ker., Rákóczi­ utc 73. sz. Irodai órák: d­e.9— 1-ig és d. u. 3—6 óráig. HIE8T1 M Telefon: 130­ Su Hétfő, a bún. szerda r magas diplomácia pro]flék­árta Pakotsi. Rendezte Balogh B. Főszereplő Lotti II« I C Ipn­­ csalódott szegény IsIIgII I B, B te­l teremtés dramato.­f felv. Az előadások kezdete 4, 6 és 8 órakor. Vasár- és ünnepianokon 3 órátóL fii előadás 6 órakor kezdődik! Király Ernő vendégfellépése és az uj decemberi műsor. TmrJT FŐ,'fÁROSI •wrn Az előadás 6 és» fél órakor kezdődik. Szenzációs műsor! Gyárfás, Huszár, Ferenczy az­ Utazás­-ban.*Sarkadi mint csővezető az “Anna­­bál” kacagtató operettben. ROYA­L-O­RFEUM Minden őst© '/,7-kor a Kitűnő decemberi attrakciók és Kalandor kisasszony ROYAL KABARÉ Kezdete fél 7-kor. K ~~ÍS~KÖNÉPJA Révav-utea 18. 8*. ROTT és STEINHARDT felléptével. Samapipőke és Dér Bud­dige. Kezdete 6‘/7 órakor. Vasárnap két előadás. Brilliánst, barát­ját 22.000 koronáig. Aranyat, grammját 20-150 koronáig, mindenkinél maga* « • u. e. , in­sabb áron vesz: Espár, Király-utca 50. .. UöbHm m­inin­­-r®le rendelőintézet üli rUncUs BUDAPEST, VII. Rakoczi-ut 32. I.

Next