8 Órai Ujság, 1920. május (6. évfolyam, 105-129. szám)

1920-05-23 / 123. szám

* ­ A kereskedők az árak leszál­­lítésa érdekében. iV Magyar Keres­kedők Egyesülete tegnap tartotta ren­des évi közgyűlését, amelyen iBosnyák­­Izsie elnökölt, véki megnyitó beszédé­ben­ rendkivüll érdekes nyilatkozatot is pairrcikkek árainak leszállítá­sa iránti^felemlítette, hogy a kereske­­dőknek a legfontosabb kötelességük fez áraknak a leszállítása. Kimutatta inután, hogy az eddigi emelkedő ár­tendenciák mellett nemcsak a fo­­gyasztóközönség károsodik, hanem a kereskedők is, mert­ a vagyonuk las­­s­ankint felemésztődik. Az árukészle­tük napról-napra kevesebb lesz. Az árak olcsóbbá tételével fokozhatnánk — úgymond — a közönség vásárló­­képességét, másrészt pedig az árukész­letek az árak olcsóbbá tételével las­­san kint gyarapodnának. Ez irányban az első kezdő lépést a kormánynak kell megtennie, vissza kell állítani a­ szabad kereskedelmet, úgy a belföldi, mint a külföldi vonatkozásban. A blex*v tetszéssel­ fogadott beszéd után a közgyűlés a tisztikart választotta meg ,és pedig elnökké, Bosnyák Izsót, társ­elnökökké: Vajda Mórt, Lusztig Bélát, Herzog Zoltánt és Török Gézát. " — Felmentett és kinevezett főispá­nok. A kormány Lippich István, Gedeon ■Aladár, dr. Jihtilay Dezső, Szomjas Gusz­táv, báró Itt Pillett Nándor, dr. Vasek Ernő, dr. Zsitlitty Tibor, Klanicz Gusztáv főispá­­ni kam­át­ybiztosokat felmentette állásuk­ból, dr. Egon Imrét, Lichtenstein Lászlót, dr. Pu­ky Endrét, Sárközy Györgyöt, dr. Róbert Ottót, dr. Aigner Károlyt, Thurác­­S£ky Lászlót, Fáy Istvánt, Horthy Gyulát feedig törvényhatósági kormánybiztos-főis.­fánná nevezte ki.­­ — Zászlót a budapesti vadászok. osek. A MOVE ú­js­ág mai száma rend­kívül érdekes ffeirást­ hoz a budapesti .vanfesh zászl­ósdiról. Megállapítja, hogy :# Budapestotes közvetlen környékéről kiegészített­ nagyszerű vadászzászlóalj­­nak zászlója. Fölhívja Budapest népéte,nagyi adjon zászlót a vitéz Zászlóél­jnak. Hisszük, hogy e fölhívás nemn marad eredmény nélkül, s Buda­pest T­agyar asszonyai hamarosan m­egismezik ise’ nemzeti szent lobogót. I — Tárlatvezetés. Pünkösd hétfőjén az Srnspmuzerim­ban dr. Lázár Béla, az ErnstenHidCum igazgatója tárlatvezetést trendelt. A­ gyilkos bognármester, ’Dmndó Sándor bognármester tavaly ősszel 520 korma kölcsönt kért Polli Károly Lovasm­estertől. A kölcsön­összeg biztosítására átadott Pollinak zálogul e egy kis kézikocsit. Nemsokára szüksége volt a kocsira és visszakérte azt. Pohl azonban nem adta ki a ko­csit mindaddig, amíg Csadó le nem fizeti az 520 koronát. Ezen aztán ösz­­szevesztek, dulakodás támadt köztük. Gladó előrántotta revolverét és lelőtte Pohl Károlyt. Szándékos emberölés büntette miatt vonta felelősségre a törvényszék és dr. Reinichovszky táblabíró, a­ nyitrai törvényszék elnö­kének elnöklésével dr. Medvigy kir. ügyész­­vádja alapján Gladó Sándort ‘10­éti ]egyházra ítélték el. — Az Erdélyi Otthon Segélyző Egyl­et május 23-án délután 4 órakor az Íjidrá Mjf­ut vé­gén lévő Árpád-szobor előtt tágítószentelási ünnepélyt rendez, faelyatra menekült székely testvéreket és minden igaz, érző magyart ezúton hív m­eg a rendezőség. — D­urand Félix — a Papíripar K.T. ig­azg­atója.. Értesülésünk sze­rint Durand Félix műszaki tanácsost, a Papírközpont miniszteri biztosát a kereskedelmi kormány felmentette eb­beli megbízatása alól. Evvel kapcso­latban megemlítjük, hogy Durand-t az Első magyar papiriipar r.-t. igaz­gatóul szerződtet^r —/Elitért ápírá&itók. A V.. kerületi renaő rkapitány ágon dr. Svastits Jenő rendőrkapiUny a következő árdrágitási ligf­ekben/tezo­tt ítéletet: Du­kk­er* Ferencet, a Konfldn-szSv.ő tulajdonosát 200 korona pénzleufizetésre tette, mert vendég f­stében a­ hús mellé nem adott köretet és egy kö­­ret sósburgonyáért külön árat számított fel.Uraim Samu Nagymező­ utca 32. szájjj alatti mészárost 400 korona pénzbün­tetésre, mert egy vevőt nem szolgált ki. — Vörös János Baross-utca 128. sz. alatt lakó faü­gynököt, mert lánckereskedést űzött és 1, fa árát drágította, 15 napi elzárásra és ,1000 korona pénzbüntetésre. — Dorner feu vinné Teréz-köru­t 3. alatti fakereske­. dét 5 napi elzárásra és 200 korona pénz­­büntetésre, mert utalványra kiadott fát jogosulatlanul felhasználta és a fa árát drágította. — Ballh Gábor Munkácsi­ utca 24. szám alatti kereskedőt 3 napi elzárásra és 200 korona pénzbüntetésre, mert aprí­tott puha tűzifát a megengedett árnál jó­val magasabb áron hozott forgalomba. — Trttz Ilászló.A Nemzeti Szalon m­áskref­olytafísusolt termei, ma szinte tűtelégvelően konganak egy­ mű­­vétekeff­ek­tí­v - ki­áll­ít­ása keretében. Az öt remin falain alig hetvenöt kép lóg, de e csekély szám miatt nem szabad bosszankodni, mert a művek művészi értéke teljes kárpótlást nyújt ezért. Tath László, ez a szerény és komoly fiatal piktor most összeszedte utóbbi évei termésének javát és egyszerre mutatja be a közönségnek. Igen szim­patikus és előkelő a festésmodora, az eszközei becsületesek, az iskolája szo­lid, a tudása alapos. Általában: vér­beli festő, akit — minden témáján ke­resztül — elsősorban a festőiség érde­kel és mindig el is fogja, de meg is tudja csinálni a feladatát, ahol lehet, érzéssel, ahol kell, bravúrral. A színei kellemesek, a rajza korrekt, a tárgyait pedig mindég ízléssel és okosan vá­lasztja meg. Olajban pedig éppoly biz­tonsággal, sőt mesterien dolgozik, ami­lyen jól érti az agruarell technikáját és a „Törli" kezelését is. (K. Gy.) —­Házasság. Tulpik Annuska­ és Frey Jaszes május 24-én délután fél 5-kor a Ba­­kács-téri templomban házasságot kötnek. (Minden külön értesítés helyett.) — Barát László, Budapest, Spitzer Anna Mezőtúr febru hó 19-én házasságot kötöttek. — Flarschall Nándor és Héberling Mariska f. hó 25-én tartják esküvőjüket Székes­­fehérvárott. — Dr. Setényi István bel­klinikai orvos és Wolfinger Lily, Wol­­finger Miksa leánya, e hó 31-én házassá­got kötnek.­­ — Meg­­választották a pannon­hadi­ főapátok, Győrből jelentik: A Hajdú Tibor h­alálával megüresedett főapátsz­éket szerdán töltötték be szavái Sz útjén a rend tagjai. A főapát­­választásra 105 gyűlt össze az ősi monostorba. A szavazatok száma a távollevők megbizottaival együtt 160 volt. Két ízben szavaztak, a második szavazás eredményéül a rend egyik tagja megkapta az abszolút többséget. A választás eredeményét a rend tudo­másulvétel végett fölterjesztette a mi­­niszerelnökséghez s ha a jóváhagyó miniszteri leirat megérkezik, közölni fogják a megválasztott nevét. — Öngyilkos építész. Ma hajnalban a József-körut 44. számú ház III. emeletéről a h­ázban lakó Krug Pál h­etvenhárom éves építész leugrott és meghalt. Az öreg ember érem­veiesedésben szenvedett, baja állan­dóan rosszabbodott és valószínű, hogy ezért lett öngyilkossá. E­ősöknek a tót katonák. Győr­ből féltetik: Vteseh megszállás alatt levő Ájedve­ finn&pesti községben egy cseh­­­főhadnagy szerdán igazságtalanul megbüntetett és bántalmazott két tót katonát. A katonák erre matámadták a cseh tisztet, megverték, aztán fegy­veresen csónakba szálltak és a magyar part felé kezdtek evezni. A csehek puskatűz alá vették a menekülőket s összesen 17 lövést adtak le rájuk,,de eredménytelenül. — Az­óráig. Szórakoztató, tréfás röp­ít a­­ jelen­t meg Az Újság címen, amely öt­­letes formában karrikirozza a sajtóban fel­­felbukkanó felekezeti szempontokat. A röp­­iratot Nagy Imre szerkesztette, kiváló új­ságírók és írók írták és mindenkinek mu­latságára szolgálhat. Ára 5 K. _ Kinevezések a Magyar-Olasz Banknál. Értesülésünk szerint a Ma­gyar-Olasz Bank ‘Vezetőig­a­zgatótajká" nevezte ki Lányi Mórt, Révész Alfre­­dot, Rózsa Lajost, Stein Ármint és Tibor Róbertet. Igazgató-főtitkár Sala­mon Andor, az Agrárbank igazgatója m / — Ifjúsági sportversenyek. A buda­pesti Unker. kir. főigazgatósága a vallás és közokt. minisztérium felhatalmazásával a budapesti középiskolák számára nagysza­bású spanyversenyeket rendez. A verseny fővédnöke a kormányzó ő főméltósága, aki a versenyeken személyesen is megjelenik. A versenyek három részből állanak. E hó 28-án lesz a Fővárosi Vigadó nagytermé­ben a vívóverseny döntője, június 6-án a Rudas-fürdőben az úszóverseny döntője, június 20-án az FTC-pályán az atlétikai és futball döntő mérkőzés. A verseny tiszta jövedelme a hadifogságban sínylődő taná­rok hazahozatalára fog fordíttatni. A ver­senyekre tiszteletdíjat tűzött ki a honvé­delmi és kultuszminisztérium, továbbá a nagyobb pénzintézetek és sportmecénások. Jegyek 50, 31­, 20 R-ért kaphatók. — A Magyar Külpolitika mai száma is a szokott persdkivül érdekes tartalpimmat jelent., (hegy Franciaország és a béke cs,mff közlemény Francia­­ország nehéz helyzetét ismerteti meg­­leníteátjelkozód­ottsággal. Másik cikke Németország kereskedelmi föllendülé­sét tárgyalja. Közli továbbá, hogy" a szerbek Szabadkán jogakadémiát állí­tottak­ fel, amelynek egy dékánija és egy tanárja van s valami 14 hallgatója.­­ A Magyar Agrár- és Járadék­­bank Részvénytársaság ma délután tar­­totta JTCXIII. évi rendes közgyűlését báró Irottavazsy-Redli­ Gyula dr. elnök elnöklete alatt. A péözgyülés az igazgatóság 1918— 1919. Üzletévekre vonatkozó jelentését tu­domásuk véve, elhatározta, hogy a 11.246.287 K 90 f. tiszta nyereségből a két üzletévre 7.200.000 K, tehát részvényen­ként 48 korona osztalék fizettessék ki. A szelvények folyó évi június hó 1-től kezdve az intézet pénztáránál, a Magyar Jelzálog­­hitelbanknál, a Magyar Leszámítoló és Pénzváltóbanknál Budapesten, vagy az Union­ Banknál, Wien, váltatnak be. A közgyűlés ** igazgatóságba beválasztott® az eddigi igazgatósági tagokon kívül Barta Ödön és Lányi Mór urakat, a felügyelő­­bizottságot pedig dr. Spett Ferenc és Pall József urakkal egészítette ki. *— A pestvidéki törvényszék fő­­bizalmija. Pozdor László 31 éves já­­­rásbirósági irodasegédliszt tavaly má­jus elején a c festvidéki kir. törvényszék, ügyész^fel járásbirósá« alkalmazott. Sait^fivülésre hívta össze és mint ,,fő­bizalmi", arra ösztökélte a bírósági al­kalmazottakat, hogy jelentkezzenek szolgálattételre a vörös hadseregbe, mert ha azt elmulasztják, elvonatja élelmiszerjegyeiket és elbocsát­tatja a közszolgálatból. Izgatás büntette címén indult meg Puzdor ellen az eljárás és­ a buda­pesti büntetőtörrvényszék dr. Bianer József táblabiró elnöklésével dr. Moldoványi Géza kir. ügyész vádja alapján öt évi börtönre ítélte el. — A közúti közgyűlése. A közúti vaspálya társaság 1918/1919 évi köz­­gyűlését június 7-én déli 12 és­­fél óra­kor tartja" m­eg a Pesti Lloyd-társulat Mária Valéria­ utca 12. szám alatti­ helyiségében. — A Magyar Fakereskedők Hitel­intézete és a Magyar­ Országos Bank Rt. részvényeit a M­ayar-Olasz Bank Rt. folyó 25-től kezdődőleg nem a Magyar Agrár- és Járadékban I­ Rt. pénztáránál, hanem­ csak Andrássy­ út 5. és Széchenyi­ u. 1. sz. alatti pénztár­aiban cseréli ki.­­ — Hellemesen nyaraikat mindenki/ aki mielőbb biztosít magának egy Szete­­féle Szabadalmazott „Fix" nyugszéket. —1 Kapható minden szakmabeli üzletben. — Kami* fogakat, brilliáns, arany/ ezüstöt, bármely hirdetett árnál drágábban, vesz Mendelsohn ékszerész, II., Ferenc-: körúti. ‘i*: J Qst JLfG Asquith a képtelent módon meg­­állapított magyar határokról. Középeurópában be­éeti vezetni a szabad kereskedelmet. I a,. VScor, máj. 22. At Neue$ Wiener 'Journal-nak jelen­­tik Londonból. Asquith tegnap a Central Hallban beszédet mondott egy gyűlésen, amelyet abból a célból hív­tak össze, hogy propagandát csináljon a békeszerződéseknek Európa újjá­építése érdekében való revíziója mel­­lett. Beszédében rámutatott azokra a hajmeresztő gazdasági és egészségügyi állapotokra, amelyek Kelet- és Közép­­európában, különösen Ausztriában és Bécsben uralkodnak és amelyek okát Asquith meggyőződése szerint Ausz­triának és Magyarországnak képtelen módon megállapított új határaiban kell keresni. Kifejtette azután, hogy a békeszerződésnek első feladata az kel­lett volna h­ogy legyen, hogy a volt monarchia gazdasági egységét a béke­­szerződésben fentartsa. Ausztria a szó­szoros értelmében éhenhal, mert szom­szédjaitól egy szem szenet­ sem tud kapni. Ezért a végső következtetés csak ez lehet: — Középeurópában be kell vezetni a teljes szabad kereskedelmet és a forgalom teljes szabadságát és ragasz­kodnunk kell ahhoz, hogy mindezek az államok vámhatáraikat eltöröljék és a jövőben a kereskedelmi forgalom mindenféle korlátozásától tartózkod­janak. Csak így lesz lehetséges félig­­meddig visszaállítani azt az állapotot, amelyben ezek a népek a háború előtt és a békeszerződések megkötése előtt ók "I' 11 használjon amerikai I n?lll P ^ P11PI1 ^Dfl Ha'rrest°rer't ISUftSIlmUU UllUllxem ljajfestésxor, ha­nem­ a haj eredeti sxinót adja­ vissza. Ára 30 K és a postaköltség. Kapható CITT-drogféria, IV* Eihu*ut 5..és KpBT­O-drogérliitT.jAttya-h^rut 2 ^Oituk ..*•. # mvmm­ uiimm i'i’rv m ■«' u mv­ n ,Va­jjmp, 1920 május 23. I rKMxTidorr I i | (TárMlUttí-faiar ¡» Aréna-út sarkán.) ] [ LC.niss AMERICAN i , A l*gbr»varo»»hb »merikai filmregény ‘ \ | 6*na*ílk Té,,,, Az égő város. i , Előadások */»• ás 10 órai kezdettel. ] [ saOellÉiU parkji KEKÍSz" megnyílt r­eymphonikus zene. Franzelis István A maniliai cyklop A burlingtoni jaguár II. része az Omnióban! Az előadásoki 4# 6 és 8 órakor kezdődnek* Nagy diákok A furlingtoni február a RDVAb­AFObbÚBAIi Az előadások kezdet*: 4, 5 és 8 órakor. Fürdőzők találkozóhelye!! Szent Lukács-fürdő mellett levő nyári park ven­déglőt a Duna oldalán megnyitottam. Naponta kitűnő cigányzene. Nyári mulatságokat és társas összejöveteleket elfogadok. — Kitűnő szegedi konyha. Ceglédi bérok. Figyelmes kiszolgálás. Nana likőrt vendéglős, UX, Ujlaki-rakpart L ny flj IHUbis szám és Zsigmond-utca 98. szám. Poloskairtásnál legmegbízhatóbb ’ Dittrichstein *■****“■* □Rillll Károly-kirut 13.1. cm. mfegQgyyBgfel UllHUN, Telefon József 115-20. Antiktárgyak N | 5 g Brilliánsok ,jlAl ♦» Cameák •­ | M| Dísztárgyak | Ezüst régiségek j| ■? | « Fafaragványok Gobelin­ok MITZGER SiSI­dapest, József-kon­t 1.1

Next