8 Órai Ujság, 1920. augusztus (6. évfolyam, 182-206. szám)

1920-08-01 / 182. szám

Vasárnap, 1920 augusztus 1. v­­árosa ai bojkott ellen. tik: 41 községtanács teg- Vátlóévi keresztényszocia­­l­m bojkott ellen, beszélt­­ütközésekre került a sor a szocialisták és keresz­­tényszocialsták között. A községtanács elhatározta, hogy felír a kormányhoz, hogy lépjen közbe a magyarországi bojkott megszüntetése érdekében, mert a bojkott fentartása az osztrák ipar munkájának megszüntetésére fog .ve­zetek / — As OMGJi a termésrendelet ellen. f­z Orszás Magyar Gazdasági Egyesület igazító választmányának mai ülésén, a term­ésrendelettel kapcsolat­ban, jjgenj)Bénk eszmecsere fejlődött ki,­ aitálidren báró Prónay György, ör­ gróf Ifallavicini György, Ipolyi-Kel­­ler Gyula, Marta Árpád és Hajdú Ist­­ván jószágigazgatók vettek, részt. Az elfogadott javaslat szerint az OMGE követeli a nem szakértők által készített­ termésbecslések revideálását- Tiltako­zik a rendeletben megállapított beszol­­gáltatási kulcs ellen s ezen a téren igazságos és egyenlő elbánást követel, amely a gazdák korábbi állásfoglalá­sának megfelel, mert csak ennek re­ményében járultak hozzá annak idején a gabonaforgalom bizonyos mértékű korlátozásához. A beszolgáltatási kulcs ellen a rendelet szerint használható felebbezésnek halasztó hatályt kívánnak adni, további az átvét­elnél a készpénz­fizetési kötelezettség kimondását kérik. Végül tiltakozását fejezte ki az ellen, hogy bizonyos szabadforgalomban levő cikkeket, mint zabot, árpát, tengerit, bizonyos körök részéről megnyilvánuló presszióra esetleg lefoglaljanak. Az igazgató választmány ezen az ülésen sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az új tarifaemelés az érdekeltségek egyhangú állásfoglalása ellenére a köz­­gazdasági érdekeknek meg nem felelő módon történt. J ■— Favinejfelet Magyaroraságon. Nem­sokára, mindenki tudatfogja Magyaror­szágon, mi fiz a amelynek életéről csodákat olvasunk^nerikai és ausztráliai híradásokból rendszer kétségtele­nül Magyarságon is gyorsan népsze­rűvé válik majd, mert bebizonyosodik, hogy ez a legjövedelmezőbb gazdasági módszer. Nagyobb arányban rendez be ilyen gazdaságokat az­­Első Magyar Farm­­gazdasági és Ipari Rész­vény­tár­saság, amely augusztus második felében tartja meg alakuló közgyűlését. A vállalat első­sorban menekült családokat vesz föl a farmokra, amelyeken gyümölcstermelésre, olajmagtermelésre, méhészetre,­­halgazda­­ságra, baromfi- és házinyúltenyésztésre s népipari munkára rendezkednek be. Je­lentkezni lehet, a szervező irodában: VI., Andrássy­ út 66., II. 15. —. A siófoki uszótorseny. A Magyar Us­zó Baycsü'.o-- siófoki úszóversenyére auguszUTs 1-én.j Vasárnap indítandó kü­­lönvonat a DJR vasút igazgatóságának értesítése siffint reggeli 6 óra 40. perc helyett -Iram­. 10 perckor indul a Déli vasút budai állomásának érkezési olda­láról.­­' — A főváros költségvetésének elő­készítésre. Azok évhetok óta tartó érte­kezlete)­, amelyek’dr. Déri Ferenc alpol­­gárme­ter veztesével egyfelől a pénzügyi ügyosztály részéről, másfelől a költségve­­tési­ hitelálót bejelentő egyes ügyosztályo­­ko­ főágak és amelyek egyrészt a kiadá­­­­soknak a józan takarékoskodás legvégső határig való leszállításával, másrészt a bevételek lehető emelésével foglalkoztak — befejeződtek. A tanácskozások jelentős sikerrel jártak. A bejelentett kiadásokat sikerült körülbelül 10 millió koronával mérsékelni, a bevételeket körülbelül 80 millió koronával emelni, úgy, hogy a 2020 . évi költségvetésnek a­ deficitje nem sokkal fogja túlhaladni az 50 millió koronát. A költségvetési előirányzat végleges össze­állítása folyamatban van. — A frankok szocializálója. Ma állí­tották Biróság f elé Bán Henriket, a Ma­gyar Interérdedelmi Hitelbank pénzügyi megbízottját Bán Henriket többrendbeli zsarolás, ugatás és lázadás elkövetésével vádola a királyi ügyészség. A proletár­­diktam­ia alatt Bán, mint a Magyar Ke­reskedelmi Hitelbank pénzügyi megbí­zottja, az ottani igazgatóságot és tisztvi­selői kart halálos fenyegetésekkel arra kényszerítette, hogy adják át a bank kész­pénzvagyonát. Bán kétszáznegyvenezer korona jó fehérpénzt és hatvanezer ko­rona értékű aranypénzt az Osztrák­ Ma­í­­f* Bécs, júl. 31. é- a / Órgifiensaa tudósítójától. ■— Itteri­ául értesült körökben híre jár, hogy Kraszin visszatérése után Londonban a Lloyd George részéről javasolt következő alapon folytatják majd a tárgyalást: Anglia és Oroszország kölcsönösen biztosít­ják egymásnak a tökéletes mozgási szabadságot az árucserében a londoni tárgyalás során részletesen megállapítandó feltételek mellett. Anglia kötelezi magát, arra, hogy Oroszország belső ügyeire semmiféle befolyást sem gyakorol. Oroszország viszont kötelezettséget vállal arra, hogy a bolsevista propagandát nem­csak Ázsia mohamedán területeit­, hanem Európában is megszünteti és az Európába küldött orosz agitátoro­kat visszarendeli. F. B. Varsó, jul.’31.­­A lengyel hadsereg főparancsnok­sága az orosz szovjet fővezérség egy parancsát fogta föl, amelyben megpa­rancsolják a vezetőknek, hogy a Bug­­yár Bankhoz, különféle részvényeket és értékeket pedig a Pénzintézetek­ központ­­jához azzal szolgáltatott be, hogy ezt kül­földre vigyék a kommunistái. Diószeghy táblabiró tanácsa ma tára^uta az ügyet. A biróság az ítéletet ^jjjoszinüleg hétfőn hirdeti ki. ^ —fCsökkent as búzatermés vár­ható eredmény­e. A földmivelésügyi minisztérium­^legújabb jelentése szerint a breatarmés várható eredménye az utolsó netek rossz időjárása folytán holdanként 5,8 métermázsára csök­kent. A kapásnövények kilátásai ezzel szemben javultak s az árpa is jobb termést ígér. — jEljegyzés. Lichtblau Henrik elje­gyező díj Béla magánhandicapper leányát, /rérfcéjf [.Minden külön értesítés helyett.) —­ Dr. Itália, ü­gyvéd^r szabadlábra helyezése, J Megirtuk, h l^Tsevis'ca bmcselekmények gya­núja alapján dr. BoSa Andor fővárosi ügyvédet letartozásba, majd beszállították az ü­gyészség­ J Kir­kó­ u­tcai fogházába. A budapesti TSZfT ügyészség az­­ügyvéd­­ellen felhozott vádakat átvizsgálta, majd­­úgy döntött, hogy a további fogvatartásnak helye nincs és ezért dr. Rózsa Andort nyomban is szabadlábra helyezte. _ Sifey főhadnagy szökése és el­fogassa. Öllös Károly főhadnagyot a difztatúra bukása után ,felségárulás és kezösen mádorítás büntette miatt 8 évi/ulyonb­örtönre ítélte el a h­adosz­­tálybirádag. E hó. 20-án, Ökrös főhad­nagy engedélyt kapott arra, hogy ma­gánügyeinek rendezése céljából egy börtönőr kíséretében a fogház épüle­tet elhagyja és lakására távozzék. A főhadnagy, Otthyán elintézte ügyeit és az őr felszólítására a lakást elhagyni készült, azonban mikor az előszobába értek, hirtelen kiugrott az előszoba aj­taján, az ajtót becsapta és az őt kisérő csendőrre rázárta. A viceházmesterné látta, hogy egy civil úr kíséretében gyorsan elhagyta a házat. 22-én a honfi határcsendőr-külön­ítmény Ök­röst a­ demarkációs vonal közelében, az erdőben elfogta. A kihallgatást végző csendőröknek előadta, hogy pozsonyi illetőségű mérnök, Pozsonyba akar visszamenni, mert iratait pénzével együtt ellopták. A csendőrség szavai­­nak nem adott hitelt és Pestre kisérte, ahol kihallgatása alkalmával beis­merte, hogy a Margit-körúti fogház ál­lományából szökött meg. A hadosz­­tálybiróság rögtönítélő bírósága elé ál­lították és ma tárgyalta az ügyét Liszkay százados hadbíró. Ökrös fő­hadnagy beismerte, hogy a büntetés elől akart menekülni és az volt a célja, hogy átmegy Cseh-Szlovákiába. A ha­táron meggondolta a dolgot és vissza akart jönni, aznban a­ csendőrség­, le­­tartóztatja, és a San vonaláig nyomuljanak előre és szállják azt meg. Képénk ága, júl. 31. Az Aftenbladed egy helsingforsi tév­ir­ata szerint az oroszok augusztus 1-én megszüntetik a hadműveleteket, de azt követelik, hogy Wrangel operációit szintén szüntesse be. Azt hiszik, hogy igen rövid idő alatt sikerülni fog Oroszország és Lengyelország között a fegyverszünetet megteremteni. A bol­­sevikiek követelései azonban igen me­részek. Zürich, július 31. A Temps amellett foglal állást, hogy a szövetségesek a fegyverszüneti tár­gyalások ellenére, megszakítás nélkül segítsék Lengyelországot, annál in­kább, mert az ellenségeskedések egy napig sem pihennek. Kötelességük a Wrangel-hadsereg támogatása is, hogy az esetleges lengyel fegyverszünet után a vörös hadsereg teljes erővel Wran­­gelre ne vesse magát, megsemmisítse és azután zavartalanul folytathassa előnyomulását nyugat felé. — A fővárosi fogalmazói kar és tisztujítás. A főváros fogalmazói kar tudomást szerzettjéül, hogy a küszöbön levő tisztujitáspal kapcsolatban több ta­­nácsfoki ajtav betöltésére nézve jogtalan törelítéstek merültek fel. A mérnöki szak­emberei egy alpolgármesteri álláson kívül a tanácsi III. (városépítés), V. (közleke­dés), XII. (vízvezeték és világítási) ügy­osztályok élére műszaki képesítésű egyént követelnek. A tiszti főorvos a X. (köz­egészségügyi) osztály élére óhajt jutni, a tanácsi VII. (tanügyi bizottság) élére ta­nár ember aspirál. A tanácsi VIII. (köz­­élelmezési) és XVI. (közgazdasági) ügy­osztályt gazdasági képesítésű egyének. Mindezek a törekvések konkrét formát öltöttek. Ilyen irányú memorandumot már át is nyújtottak dr. Sipőcz Jenő kormány­­biztosnak és a keresztény községi párt vezetőinek. A keresztény községi párt végrehajtóbizottsága már a jövő keddi ülésen fog ezzel a kérdéssel foglalkozni. A fővárosi fogalmazói kar ma értekezle­tet tartott, amelyen megállapította, legy­enek a törekvések károsak, de nem csak a fogalmazói kar jogos érdekeit féltik, hanem ezek a közigazgatás érdekeivel is ellentétben­­ állanak és alkalmasak arra, hogy a közigazgatás menetét­­ megbénít­sák. Ilyen értelemben a fogalmazói kar memorandumo­t intéz a kormánybiztoshoz és az összes illetékes tényezőkhöz. —­ Iidtj^toztatott bolsevisták. A­­rendőrség bolsevista bűncselekmények.. miatt lij^rtóz K­iss József, negyven­­kilenc. üres a^mlost, Baltene­ cker Fe­­rencné negyven éves háztartásbeli nőt, Ilnsner Gyuláná ötvenegy éves háztar­tásbeli nőt, Slessner Jirk­a huszonnégy éves­­szobaleányt, Sítek Gyuláné huszon­kilenc éves szakácsnőt, Tóth Andrásné harminckilenc éves szakácsnőt, Varga Antal­­ harmincnégy éves református lel­készt, Ocshai Sándor lakatost, Harinka Csák József huszonnégy éves villanysze­relőt, Fliegler Ignác harmincnyolc éves napszámost, Német Kálmán huszonhét éves festőt, Kriván Károlyné negyven­négy éves házmesternőt, Nagy Imre har­minchét éves munkást és Kiss Ferenc huszonnégy éves asztalossegédet, a Kitiltott sajtótermet­. A keres­kedelemügyi miniszter Gábor­­ Andornak Let­­zenem című Bécsben Vernay Johann Rt. könyvnyomdájában megjelent munká­jától a postai szállítás jogát megvontál. * Jkiaza Kajfolo, mint vendég játssza hetimül­tejeivé a Luna asszony cimsze- Fővárosi Orfeumban. — Újabb halált^Itélet. Több heti tárgyalás ubilSS^a hirdet­te ki a buda­­pestyniú^törvényszék dr. Diószeghy Gáror^táblabiró elnöklete alatt Ítél­kező tanácsa a hatvani ellenforrada­lom leverői bűnügyében hozott ítéle­tet. A bíróság dr. Kövy József kir. ügyész vádja alapján Bartok Józsefét 14 évi fegyházra, Krucher Lajost kötél általi halálra. Hais Károlyt nyolcévi fegyházra ítélte, a többi vád­lottat pedig négyévi és ennél kisebb fogházbüntetéssel sujtotta­— Magyarország 1914-től... nagy, látvájjyos ünnep^gnek, — melyet a m.[ kir.]|posta árain és menekültjei javára renifeznekrf^^az Angol Park Nemzeti­ Sport^stadionjában a Nemzeti Színház tagjai vendégfellépt­ével augusztus 7-én, szombaton este 7 órakor lesz a bemuta­tója. Budapesten ily nagyarányú törté­nelmi színjátékot most először mutatnak be a szabad ég alatt a gigászi méretű­ színpadon 600 szereplővel. Jegyek vált­hatók a levélhordóknál és az összes jegy­irodákban. — A Magyarországi Újságírók Egyesülete augusztus 1-én vasárnap dél­után fél négy­ órakor az Otthon-Kör nagy*.­termében rendkívüli gífgyűlést tart, amelyre aaz egyesület tkjait ez után meg­hívja azs elnökség. jj* — Ünnep a ^Margitszigeten. A Védő Ligák A sczövetsé gének/ ünnepe lesz vasár-| ■nap/h'Síf!J Margitszigeten szárazon, vizen és#a levegőbelyek városligeti műcsarnok-1 btín pedig sereg nyitja délelőtt 1412 órakor' Vérmezőn!' című történelmű képkiállitását Horthy Miklós kormányzó,­ József kir. herceg és a kormány jelenlété­ben­.­­’ •H­íre@a szoaeg Vidra János pilóta, a­ Magyarjv Aeroforgalmi Rt. alkalmazottja,­ annal/1 a keresére kér fel bennünket,­ hogy/neny/azonos azzal a Vidra János nevű Nitros őrrel, aki a diktatúra alatt, dr. Dénes Artúr ügyvéd és Barabás Ada tanítónő ellen fegyveres merényletet kö­vetett el. * Látványos táncos operett az Au­j gyalka, mely minden este frenetikus si­kerrel kerül színre a Jjcala-Szinházban., — A /^enzinszajpiogletek azonnali­ bejelenztése. A p^ezőgazdasági, ipari éar forgalmi­ szükségletek kielégítését célzó, amerikai ba­zin behozatalára vonatkozó tárgyfe­ásofo­r befejezéshez közelednek. E benzirlisze literes zárt, ólmozott kannák­ban, korlátlan mennyiségben­­lesz kap-, ható. A behozatal és elosztás megkönnyí-­ tése céljából a gazdák és egyéb fogyasz­tók által benzin szükségleteik a Hangya! központjánál, vagy legközelebb­­ eső szö­vetkezeti fiókjánál előzetesen már most azonnal bejelentenjdök. — A tom­ábjil kifogott holttest. A megyeri­ vizme­veknél Bucsek János ha­­­lászmeder ,.Egy 33 évesnek látszó férfi holttestét fogta ki a Dunából, amelyet az újpesti halottasházba vittek. ---jNagyrománia koronáz. A kolozs-­ vári Uj Vh'Moplegutóbbi számában ol­vassuk ezt^É rdekes hirt: A koronázási ünnepély előkészitésére egy tíztagú bi-­ zekts^aeffilakult Coanaa tábornok elnök­­lete "alatt. A koronázás napja még nincs megállapítva. Még az sincs eldöntve, hogy ezt az ünnepélyt a fővárosban tart­ják-e meg. Fölmerült a terv, hogy a ko­ronázás Gyulafehérváron, vagy Tordán menjen végbe. — Bejozásáok is­meretlen tettesek be-, törtek Telegl és^Tusák paplanipari műhe­lyébe, a Gruffi Pál- és Kőfaragó-utca sar­kán és olyan négyszázezer korona értékű paplanokat­ vittek el. A betörést szakértő­ emberek követhették el, mert csakis az értékesebb holmit vitték magukkal. — Betörtek Egyed Györgyné vendéglősné S Krisztina-tér 7. számú lakásába,­­ahonnan százezer korona értékű ékszereket vit­tek el. —­ Éjsz­kai tűznarlás. Tegnap éjje! a Rózsá­j/és Szenfi^utca sarkán egy nyolc tagú[ társaság^megállitotta Peczér Károly Cd'-'ivös b^cocs'is kocsij­át, sindveh Tég­lái ekei.- Weis,z Varga Gyula, Nyágyi Dávid cipészek hazavitették magukat. Mi­után a kocsis azonnal nem akart meg-­­állani, lerántották a bakról és botokkal, a fejét három, helyen beverték. Teples is könnyebb sérüléseket szenvedett. A tám­a-­­dók azután, elfutottak. A­ffeanga ,tanintézet, Budapest, Andrássy uL-Sffr Felelősségei előkészít vi-­­déki magánlarulókat is. Jegyzetek: — Lmifták legjobb kivitelben, olcsón kaphatók—gyárában, Ülői-ut 4S. szánvA 4 v1 6'1 u.iS'*r 'T’/ él ö.a. A főváro­s egyik lédeWR’jobb Üzlete, az országszerte híres City drogéria, (Belváros, Eskü-ut 3.) 20—25 százalékkal , leszállította az árakat. Oroszország s a bolsevistaagitációt is. WEsmmol fiLm e A szinházak jövő heti műsora: Budaif­zinkür: Hétfő: Qnfheus a pokol­­byk Kedd: Cyrano jUr&vrgersc. Szerda :1 jPillangó főhadi^g#rCsütörtük: Orpheus pokolby­k^Wntek: Debrecenbe kéne uTSIMff^Tolőször). Szombat délután: Debrecenbe kéne menni, este: Debre­cenbe kéne menni. Vasárnap délután : Pillangó főhadnagy; este: Debrecenbe kéne menni.­­ Budapesti Színház: Minden este: Morton, te csalsz! Vasárnap délután: Három a vénlány ; este: Jío­rtoo, te csalsz! ..

Next