8 Órai Ujság, 1920. augusztus (6. évfolyam, 182-206. szám)

1920-08-01 / 182. szám

k­iugrászt as elseje ... A magyar történ­elem legszebb péntekje: 1919 augus­­tus forró nyári délutánon villásmiscrean szakadt végig a városon a shir: a bolsevikiek lemondtak, szök­nek, Peidl „elvtárs“ a miniszterelnök. A kezdetben félénk suttogás órák alatt­­örömrivalgássá erősödött, és az abla­kokban, erkélyeken megjelentek a nemzetiszínű lobogók és örvendező cso­portok olvasták Romanelli alezredes plakátjait, amelyeken ő is bejelentette a nagy változást. A következő napok egymásra torlódó eseményei még sok újabb szenvedést hoztak ránk, de még a román megszál­ás kínos napjainak mindegyike is csak bizonyosabbá tette, hogy a vörös uralom többé vissza nem térhet. Augusztus elseje a végleges győ­zelem nagy napja volt. — Fordulat az elfeocsajtott fel­­sőmag­yarországoi tisztviselők sor­sában. Pozsoniból jelentik: A Wie­ner Kant possonyi munkatársa egy, a kormánykörökhöz közelálló előkelő állású fovas­nokkal folytatott beszél­getés folyamán arról értesült, hogy az új miniszter, Dérer a maga szocializ­­mus­át nem úgy értelmezi, hogy párt­­uralom létesítése a feladata, meg párt­érdekek istápolása, hanem igenis, cé­lul tűzte ki a szociális feladatok meg­valósítását és az igazságtalanságok szanálását. Teljesen szakít a Szobor­­rezsim gyűlölet és üldözés vezérelte taktikájával és míg egyrészről résen van, hogy túlzó reménykedők és fan­taszták az állam életét károsan ne be­folyásolják, másrészt minden erejével az ellentétek áthidalására törekszik s a politikájuk vagy nemzetiségük miatt eddig üldözöttek pártjára kél, — így első feladatának tartja, hogy­ a Szobor által kemierü­ktől megf­osztottakat visz­­szajut­tassa megélhetésükhöz. Dérer miniszternek —­ mondotta a nyilat­kozó — kifejezetten az az elve, hogy minden egyes elbocsátott tisztviselő minél hamarább visszavetessék és megszabaduljon a nyomorúságtól. Az informáló nem nyilatkozott a részle­tekről, csak annyit jegyzett meg, hogy Dérer elvének megvalósítása tekinte­tében a dolog természeténél fogva elsőnek valószínűleg a postások vissza­vétele fog megtörténni. , — Mondja meg, — fejezte be in­formációját — az elbocsátottaknak, hogy már csak egy kicsit legyenek türelemmel és kitartással, a belátás politikája van uralmon és sorsuk rö­videsett jobbra fordul. —­ X.01210701 Hiena-remdszer. Mint a Magyar Orszá­gos Tudósító értesül, az Ar­­\’szigr\a\)szok­ság azzal­ a tervvel foglal­kozik, hogy ebben az évben épúgy, mint az elnugyesztendőben is a kötelező menl­­­.­rendszert léptesse életbe, különösen azért, mert az élelmicikkek árai lessújlottak a legutóbbi ármegállapítás óta. Szó­ van arról is, hogy a főzelék­ feltét árát, amire eddig ráfizettek a vendéglősök, most ha­szonnal adják el. Ennek az árát is le fogják számítani. ?., Megítélt pályadíjak. A Magyar Köz­bizdatsági Társaság többtermelési issaki o­ztálya meghatja a mezőgazdasági többttemelés okfejtő történetét. E célból pályázat útján tervezeteket készíttetett, melyeket tegnap bíráltak el Czeitler Jenő nemzetgyűlési képviselő, Vadnay Tibor­­ miniszteri tanácsos és Bogyó István jó­szágigazgató. A bizottság két tervezetnek ítélte az 1000—1000 koronás dijakat. A jeligés levélkék felbontásánál kitűnt, hogy az egyiknek dr. Sigm­ond Elek műegye­temi ny. r. tanár, a másiknak Zigány Zoltán jö­y gazdasági iskolai igazgató a szerzője. / jf — Az A­utomojonok árait az Árvizs­­g£.lói­idottsá­g f­ogja megállapítani. Az új­­rdrágulói törvénnyel kapcsolatisan a Magyar Jifftomobilkereskedők Országos Egyesülte beadványt intézett az Árvizs­­gálóbizottsághoz, amelyben az automobil­­kereskedők 30—50 százalék bruttó haszon engedélyezését kérték. Az Árvizsgálóbi­zottság az automobilkereskedők kérelme felett az automobilügyek vezetőjének elő­terjesztése után fog dönteni. — Argentínai hitel Ausztriának. Buenos-Ayroesból jelentik. A kongresz­­szus Német I Ausztria rész­ére 5 millió pezó hitelt szavazott meg. aaBaaBi5isaBE3E2aBaiSE0SBMaa!s®E; — Ajderihá a magyar gyermek­ek­ és affiízív A fiatalkorúak bíróságának gyermkapéti szövetsége annak idején Bandlfffí tábornoknak memorandumot nyújtott át, amelyben az amerikai kul­túrintézmények valamelyikét fölkérte, hogy a fiatalkorúak bíróságát, amely tudvalevőleg közvetlenül a háború előtt kezdte meg működését, a gyermekek vizs­gálatához szükséges lélektani műszerek­kel és irodalmi eszközökkel lássa el. A­ beadvány következtében a Stockefeller­­alapítványt Budapesten idéző titkára, Rogers Embree fölkereste az egyesület elnökét, Vámbéry Rusztem professzort és megígérte, hogy az alapítvány mindent el fog követni, hogy a Magyarországon megvalósult amerikai gondolat anyagi eszközök hiányában el ne senyvedjen. Embr­ee kiküldetésének elsősorban az­­a célja, hogy a magyar orvostudományt a v­álságos időkben, támogatásával átsegítse. A kiküldött a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott a magyar orvosi kar kép­zettségéről és a kórházak tudományos színvonaláról. Krém, szappan,­­ Eau de cologne e legjobb toilette-szerek.­­ Kaphatók m­indenütt. Készin­ Hunnia- i gyógytár, Budapest, Erzsébet-körút 56. sz. Vasárnap, augusztus 1. Adatok pr Tisza-perhöz.­­ A főtárgya­lás meglepetéseket ígér. / ts—■ Saját tudósitónktól.­­Most, hogy­ a TIA4P István gróf gyil­kosainak háttügyében a katonai főtár­­gyalást augusztus 2-ára kitűzték, a 8 Órai Újság munkatársát, e sorok íróját többé sem nyomozati érdek, sem egyéb paragrafus, de még csak a köteles diszkréció sem akadályozza abban, hogy a bűnügy katonai vizsgá­latának egy-egy részletét és a maga kalandos tanúzásának történetét a nyilvánosság elé­­ne vigye. A 8 Órai Újság munkatársát, mint a Tisza-gyil­­kosság kékkönyvének szerzőjét, nem­régiben Paksy János detektív szóbeli­leg idézte meg tanúkihallgatásra a had­bíróságra, ahol is a Margit-körúti épü­let földszint 10-es számú szobájában kellett Szlupka őrnagy-hadbíró előtt megjelennie. Reggel kilenc órára szól az idézés, amit — katonákról lévén szó — pontosan be kellett tartani. A Margit-körúti fogházépület labirintu­sában egy kakastollas csendőr ka­lauzolta el munkatársunkat a tizes számú szoba elé . .. • Gyanútlanul nyitottunk be, a nap­fényes nyári reggelen is homályos, majdnem teljesen sötét szobába. A kö­vetkező pillanatban igen kényelmetlen helyzetbe jutottunk. A folyosó és a szoba nyitott ablakai­ között támadt légvonat teljes erővel csapta be mögöttünk az ajtót, melyről belül­ről hiányzott a kilincs, önmagunkat fogtuk el az egy cseppet sem kellemes benyomást keltő szobában és az önel­­fogatás első pillanataiban Rostand ,,Sasfiókjának“ következő szavai jutot­tak eszünkbe: — Én vagyok a nem fogoly, de ... Egyedül voltunk a sütét helyiség­ben, amelyben csak egy íróasztal, meg egy háromlábú széket tudtunk kitapo­gatni és kívülről, a folyosóról már a kakastollas kalauz léptei is rég elhang­zottak. Pár percig tartott ez a kelle­metlen helyzet. Végre elkezdtük belül­ről feszegetni az ajtót, hogy feltörjük. De Grandics föhadna­gy-hadbáró benyi­tott és a következő percben a bemu­tatkozás és a kölcsönös fölv­ágosítás után a következő fölvilágosítással szolgált: — Sztupka őrnagy urnak ez csak ideiglenes irodája, a szoba hónapokon keresztül elhagyatva állott. Ezalatt megérkezett Sztupka őrnagy és azután lefolyt a tanúkihallgatás, mely konvención ált.."m, a jegyzőkönyv aláirásával "végzesjett... Vágó-Vitrálin szereplése. Az egykori Iwollaskamra most már nyitvaflagyott sárlaján keresztül már a tanulth­allgatások alatt láttuk, hogy a folyosón ígymásután sereglettek össze a­ Tiszapörnek még a­ rendőr­ségről ismert tanúi és vádlottait. A folyosón Váró-Wilheim Jenő vitte a szót, minduntalan Sztupka őrnagyhoz akart bejutni, mert a polgári recept alapján a katonai nyomozás vezetőjé­nek is tanácsokkal akart szolgálni. A katonai ügyészségen azonban nem úgy, mint Nagy Károly detektivfőnök elő- ■ szobájában, nem ültek fel Vágó nép­felkelő tipjeinek és útbaigazításának, sőt Sztupka őrnagy figyelmeztette is Vágót, hogy minden félrevezetéstől ■tartózkodjék, csak azt monda el, ami komoly és való, mert ha a ka­tonai nyomozókat csak egyszer is félrevezeti, cselekedetének súlyos kö­vetkezményei lesznek. Vágót ez a figyelmeztetés annyira lehűtette, hogy a katonai nyomozásban többé nem akart szerephez jutni. Gertner elmebeteg. A Ti­sza-pör alszatos ismerői előtt­ a hétfői főtitkrgyalásról szóló kommnikét olvasva, bizonyára feltűnt, hogy a ka­tonai vádlottak névsorából Gertner Marcell Mór főhadnagy neve hiányzik. A név nem tévedésből maradt ki a ko­­münikéből, hanem azon egyszerű ok­ból, hogy a Tisza-gyilkosság e fősze­replője a gyilkosok előre küldött kémje, aki 1918. október 31-én délelőtt a Roheim-villát kikémlelte és sajnála­tos körülmény folytán a földi igazság­szolgáltatás sújtó kezét elkerülte. Alig szállították át Gertner Marcell Mórt a királyi ügyészség fogházából a Mar­git-körúti katonai fogházba, az előző­leg házassági szédelgésben is utazó forradalmár katonatiszten az elmebaj tünetei kezdtek mutatkozni. Gertner egy hónapig volt megfigyelés alatt és az orvosok megállapították, hogy ön­­is közveszélyes őrült, mire azután az élő­halottat a katonai tébolydába el­szállították. A­ hétfői tárgyalásról tehát Gertner alakja hiányozni fog, ez a körülmény azonban teljesen el fog tűnni azoknak szenzációknak viharzásában, ame­lyeket a közel két hónapig elhúzódó katonai főtárgyalás kavar majd föl. Ankyit már­is elmondhatunk, hogy a Tisza bűnper katonai nyomozása min­den részletet földerített és a főtárgyalá­­son a bizonyítási eljárás során nemcsak a vádlottak bűnösségét támasztják alá súlyos bizonyítékokk­al, de a tanúkihall­gatásokból és a tárgyi bizonyítékokból még szabadlábon és szökésben levő gyilkosok és felbujtók ellen kovácso­­lódnak össze majd súlyos vádak. Stettzier Tamás: * A budapesti kir. ügyészség ma nyátrá n­­tolta be vádiratát Tisza István gróf meggyilkolása, ügyében. « Tüntetők a vag­yondézsma el­len. á bécs&c0'jelantek: Hétfőn délután, a bécsb-4»#teskedök és iparosok nagy tüntetést rendeznek a tervezett köz-­­ségi adó miatt. Valamennyi üzletet­ délután fél 4 óra után bezárják. — Ünnepély a kommanizmoi lnkA s&nak emlékérte. Egy lelkes magyar leánynak, Kézdiszentléleki Jákó Margit zongora művésznőnek jutott eszébe, hogy, a komm­ucizátus bukásának évfordulóját­­meg kellene ünnepelni. A művésznő ezen tervét közölte Borthy Miklós kormány­zóval, József főherceggel, gróf Teleki Pál miniszterelnökkel és Apponyi Albert, gróffal. Augusztus 7-én ,.hangverseny lesz, melyen az ünnepi beszédet gróf Apponyi Albert tartja. Augusztus 16-án a József Ferenc főherceg Szeretet Otthon Egyesü­let, melynek alelnöke Jákó Margit zon­goraművésznő és írónő, nagyszabású ün­­nepélyt rendez gróf Teleki Pál minisz­terelnök elnöklésével az egyesület és az­ ellenforradalom vértanúinak hozzátarto­­­­zói javára. Az ünnepély részletes pro­,­grammját legközelebb köztik. A nemes célra való tekintettel az ünnepély iránt­ rendkívül nagy az érdeklődés. — Szünetelő forgalom. A magyar ki­rályi államvasutak igazgatóságától vett­ értesülés szerint az építés alatt álló meg-­ rongált cs­égrádi tiszai híd javítási mun­­­kálatai céljából a Kunfélegyháza, Szentes, Orosháza-i­ vonal Csongrád—Szentes vo­nalrészén az­ augusztus hó 4-én 4423.­ számú, vonat áthaladása utáni időtől augusztus hó 9-én a 4427. számú vonatig, az összforgalom szünetel. Személyszállító vonatok, augusztus 5. 11. 7-én csak Kiskun­félegyháza—­Csongrá­d és Szentes—Orozs­­háza között fognak közlekedni. Áruszáll­­í­tás az egész útirányon át történik. — A MOVE fölkéri tagjait, hogy az Ébredő Magyarok Egyesülete által a Vérmezőn rendezendő ünnepségen minél számosabban jelenjenek meg. Gyülekezés a Vérmezőn az Attila­ utcai középső lejá­ratnál a MOVE zászlaja alatt. Tagsági igazolvány elhozandó. — Elfogatóparancs. A budapesti kir. ügyészség elfogatóparancsot adott ki ■­ Skumla Árulás Zsudapesti születésű, har­minchárom feves tengerész, valamint Kon­­esek Tamásd huszonhét éves mészáros ellen, akik mint a Cserny vezetése alatt álló terrorcsapat tagjai,, különböző bűn­cselekményeket követtek el. Elfogató­parancsot adott ki továbbá Csiip József huszonhárom éves kisszántói születésű géplakatos ellen, aki a diktatúra érdeké­ben izgató beszédeket tartott. Páriában elítélik Henger Kancellárt.­ ­ Kopen­hág­a, júl. 31. A National ’afflende a nemzetközi helyzet m­egbívélé­sével kapcsolatban kifejti, hogy R­enner politikája Ausz­triát lejtörre viszi. Renner nagyon jól tud­ja, hogy Ausztria a világ alamizs­­náiból él és mégis kellemetlenségeket­­okoz az antantnak. Renner politikáját megvilágítja Kun Béla megszöktetésé­­n.ek ügye. Amit Renner Magyarország bojkottálásával elkövet, egyenesen hal­latlan. Parisban­, Rennerrel szemben idén éles a hangulat. mm? H­­­uszvezetéket jauit I, Budapest Vill., Böjtit Suilári­­* utca 30 Telefon Jóssef 1—16. rátán—— mmsazsmmbbééb mmaBammaaiaimtimmsacaaaKmam Hamis fogakért, 1’3 briliánsért legtöbbet fizet GoteSnaz* XX­ y*ofv Vll.­ Mottenbiller­ utca 04*Telefon 105 —83. ara­ny, ezüst, LfiSSPL, VAVO3 CS és SCHWuiRCS fűczér-, gyar­m­at- és tor­mény áru nagykeree­­kedése tisztelettel értesiti nb.­ ü­zletbarátait, hogy Lampl úr volt cégtársának, Widder Ármin urnak bevonásával részvénytársasággá alakult át, mely Budapesten, V., Aunch­ utca 5 ez. a. (Szabadság-tér mellett) COLORUS KERESKEDEM:531 R.T. cég­ alatt, elődjének összes üzletágait kibőví­­­tett keretekben folytatja. Telefonszám: 106-92. Távirati­ cím: Coff­ea. Apróhirdetések: 32 HP Mercedes nyitott autó, gumival feláron , eladó. IX. Rádai­ utca 24. Telefon Józs­f 42—45.­­ Szerkesztik: dr. Derő Géza és dr. M­adányi Emil. A szerkesztésért felelős: dr.Nalányi Emil Kiadja: Nyolc Óra! Újság lapkiadó r.­ Igazgató: Báron,. Erunó.. Budapest, 1920. Nyomatott a Budapesti Hírlap nyomdájában .(Rökk Szilárd­ utca 4. **■) .

Next