8 Órai Ujság, 1920. november (6. évfolyam, 259-282. szám)

1920-11-21 / 275. szám

Kiéli? p?­­­ltik­ásbai. — Saját tudósitónktóbb—n Megírtuk, hogy a rendőrség Kmelty­­ Károlyt, a Britanniások­ egyik fővezé­rét átkisérte­ az ügyesség Markó-utcai fogházába.'’ Bünügyésiek iratait dr. Pogány Náindor királyi főügyészhe­lyettes á­tla­nul imá­g­ázt­a, azonban ér­demleges indí­tványt nem­­ tett, mert az iratok között talált egy komoly és nagysulyu bűnvádi följelentést, amely Kmetty Károly ellen rablás bűntettét panaszolja s e följelentésre a rendőrség nem folytatta le a nyomozást. Enélkül pedig az ügyészség érdemleges indít­ványt nem tehet. Éppen ezért dr. Po­gány Nándor sürgősen visszaküldötte a szóbanforgó följelentést a rendőrség­hez azzal a meghagyással, hogy a nyo­mozást sürgősen folytassák le. Ennek beérkezte után hozza meg indítványát a királyi ügyészség. Kmetty, Károlyi fogház­ tartózkodá­sának első napján már csalafintaság­hoz folyamodott. Egy apró cédulát akart egyik barátjának­ kicsempészni, de a fogház őrszemélyzetének ébersége e szándékát megakadályozta. A cé­dulán azt írta Kmetty, hogy mentsék meg a Britannia-szálló egyik szobájá­ig. bár elrejtett értékes vadászfegyvereit, v­á­látcsövét Egyúttal arra is kéri ba­­­rátját, intézkedjék, hogy védője, dr. A Lengy­el Zoltán a fogházban keresse fel. . ./ ír Az ügyészségen egyébként Kmetty Karolának egy régebbi bűnügyét is előveszik, Kmetty ugyanis 1918. de­cember elején megölt egy embert, s emiatt december 8-án a rendőrség le is tartóztatta. Néhány nappal később az ügyészségre vitték, s a vizsgálóbíró szabadlábra helyezte, mert a cselek­ménye erős felindulásban elkövetett szándékos emberölés gyanánt minő­sült. E bűnügyben azóta nem történt semmi, mert Kmettyt nem tudták kézrekerítetni. Az ügyészség előtt levő bűnügyi ira­tok szerint Kmettyt legelőször Egedy Mihály rendőr jelentette­­ fel amiatt, mert az alagút mögött megtámadta és rajta testi sértést követett el. Pongrácz Lajos postatiszt és Tóth István soffőr feljelentésükben elmond­ják, hogy Kmetty egyik rokonával dr. Mihajlovits orvossal rossz viszonyban voltak és ezért Kmetty bevitette őket a Britanniába, ahol mind a kettőjüket félholtra verték. Perlesz Mátyás zsiradék nagykeres­kedő, amiatt tett följelentést, hogy Kmetty elvitte autóját és csak 50.000 korona váltságdíjért adta vissza. Feiler István garagetulajdonos pa­naszolja, hogy Kmetty házkutatást tartott nála, mindent elvitt és még váltságdíjat is sarcolt. Jáger Tinc kereskedőtől 25 hekto­liter benzint vásárolt Kmetty, de a­­vételárat­ nem fizette ki. Amikor a pénzt követelte árdrágítás miatt felje­lentést tett ellene, majd bevitette a Brianniába, ahonnét csak akkor en­gedték el, midőn követelését elengedte. Ugyancsak benzint vásárolt Lad­­icziny Jenő kereskedőtől, akit szintén a Bri­tanniába vitetett és ennek sem fizetett egy fillért sem. Előkelő szabócégi ffl P is keres, lehetőleg­­ Wi ^ §?? |T­efsTrende*SMUflSfil. Ajánlatok: „G- 74902* ez. a. Schwarz József hirdetőiro­dájába, Andrássy-utc­a„ cimzendők. Szövetkezeteknek, beszer­zési csoportoknak, uradal­maknak, intézeteknek erős gazdasági cipőket,valamint legfinomabb női luxus és mindenféle BiaLáriikat minden raennyiségben, legkitűnőbb minőségben szállít az évek óta megbízhatónak elismert cég 84CI­ Sler L. K. és Társa Budapest, IV., Hároly­ Körút 4.1.em. Kérje a 1­00-as számú leg- Tilábbb képes árjegyzékünk­et. Keresünk kettős könyvvitelben is jártas n­őmei irodistenist­ójú bizonyítványokkal. Ajánlatok: Guttmann A. Fia cégben, V., Zrinyi­ utca 1. szám délelőtt. Egreimi a b­izslgyis il­maktt. A Kormánypárt mu­nkaprogrammja elkészült — Bükinek Gyula­­ a nemzetgyűlés munkájáról. — Saját tudósítónktól. -!A kormányzóp­árt különböző­ cso­portjai között folytatott megbeszélések teljes eredménybe vezettek és a kor­­mányzópárt m­unkaprogrammja ez­ ala­pon elkészült s azt a képviselőéi nagy­­része már alá is irta. A­­munkapro­gramul különös súllyal mutat rá a ke­reskedelem szabad forgalmának szük­ségére s az ezzel kapcsolatos gazdasági reformokra. Téves azonban egyes la­poknak az a híre, hogy a programm a szabad király választás elve mellett fog­lalna állást, mert a' király-kérdést ép­pen ellet­kezőleg teljesen látkapcsolják és csak a királyi hatalom korlátozására vonatkozó törvény meghozatalát kí­vánják. ■ ' A nemzetgyűlés munkarendjére vo­natkozólag egyébként Rubinek Gyula kereskedelelmügyi miniszter a követ­kezőket mondotta munkatársunknak: ,— A nemzetgyűlést már csak a közigazgatási és a munkásbiztosítási reformmal kívánná foglalkoztatni, a kormány. Ezeknek elintézése után berkesztik a nemzetgyűlés első ülés­szakát. Ezután többhetes szünet kö­vetkezik, mert vgy a kormánynak, mint a nemzetgyűlés tagjainak szük­­ségük­ van erre a szünetre. A­ kor­­mány igen fontos javaslatokat és re­formokat kell hogy előkészítsen, vi­­szont a nemzetgyűlés tagjai is rá­szolgáltak már egy hosszabb pi­henőre. A zöld internacionale elnöke Budapesten. Holnap este Budapestre­­érkezik Heim dr., a nemzetközi földműves­­szövetség elnöke, a bajor politikai éle­t s a bajor agrármozgalmak egyik fő vezetője. Heim dr. tárgyalásokat fog folytatni a magyar kormánnyal, valamint­ a magyar agrár körökkel a zöld internacionále érdekében. Az il­lusztris vendég tiszteletére, aki több napot fog Budapesten tölteni, Rubi­nek Gyula kereskedelemügyi miniszter ebédet ad. . . Tanácskozás a közélelmezési miniszternél. Nagyatádi Szabó István földmivelés­­ü­gyi miniszter ma délben fölkereste hi­vatalában Vass József közélelmezési miniszter!) és hosszasan tanácskozott vele a termésrendelet ügyében. A közélelmezési miniszter a bur­gonya összegyűjtésére újabb szi­gorított rendeletet készített, amelyet a tegnapi minisztertanács elfogadott* 1.A rendelet holnap már meg is jelenik. Az utolsó termésrendelet megváltozta­tása iránt azonban egyelőre még nem történt intézkedés. Mit jelent a kormány döntése a­s Ébredő Magyarok ügyében. Az egyesület egyelőre sem közgyűlést, sem taggyűlést­­ nem tarthat.­ ­ — Saját tudósítónktól. — A tegnapi­­minisztertanács az Ébre­dő M­­agyarok Egyesülete ügyében ho­zott gyűjtése élénken foglalkoztatja a politikai köröket. j Halában megnyug­vást keltett, hogy az önkormányzat fel­függesztését csak annyiban hatálytala­nította a kormány tegnapi döntése, hogy a miniszteri biztos a központi választmányt az alapszabály változta­tások és átszervezési intézkedések elő­készítésére hívja össze.­­ A miniszteri biztos azonban to­vább is a helyén marad, mint ahogy természetesen tovább folyik a Vizsgálat is. Az Ébredő Magyarok Egyesülete te­hát egyelőre csak a központi választ­mánya útján veheti fel működését, de sem taggyűlést, sem közgyűlést nem tarthat, s a központi választmány is csak a miniszteri biztos elnöklete alatt ülhet össze. A kormány megkísérli, hogy rábírja az egyesületet, arra, hogy tagjait revízió alá vegye, vezetőségének egy részét pedig kicserélje. Ha ez sikerül,­­ut , a kormány téve­sen visszaállítja az egyesület autonó­miáját, ha azonban ez elé akadályok gördülnének, akkor megfelelő más in­tézkedéseket lesz kényszerülve meg­tenni. A minisztertanács határozatát tehát nem lehet — amint azt a kor­mány egyik tagja ki is jelentette — teljes rehabilitációnak venni, mert ez csak arra ad módot, hogy az egyesület legális keretek között folytathassa munkáját. A miniszteri biztos vizsgálata válto­zatlan eréllyel folyik s az egyesület összes személyi és anyagi ügyeire ki­terjed. . S Tisza-ügy is a Kúra. — Saját tudósitójiktól. — Abban a hatásköri jüsszeütközés kér­désben, amely a Tisza-féle bűnügy­ben keletkezett, a jövő héten, tart ülést a magyar­­ir. kugra I. büntetőtanácsa dr. Ráth Zsigm­ond kúriai másodelnök elnöklésével.·Itmeretes,, hogy a Tisza­fálé bű­nper katonai főtárgyalásán a védők hatásköri kifogást tettek és azt vitatták, hogy a vádlottak közül Dobó­­ és Sztanykovszky polgári egyének, fe­lettük a polgári büntetőbíróság ítél­kezik. Ezt a kérdést a honvéd­örvenyszék nem döntötte el. A semmiségi panaszok folytán, a legfelsőbb katonai törvény­szék a katonai bűnvádi, perrendtartás 4. §-a értelmében már zárt ülést tar­tott ebben az ügyben és kimondta, hogy Dobó István mint leszerelt katona , csakugyan a polgári büntetőbíró­ság­­ elé tartozik, de Sztany­­kovszkyra a katonai bíróság az illetékes. Ezt a határozatot megküldték a ko­ronaügyészséghez, ahol dr. Polgár Viktor koronaügyész véleményes je­lentéssel felterjesztette az iratokat a kúria büntetőtanácsához. Dr. Magyar István kúriai bírónak osztották , ki az ügyet előadásra. A kúriának állásfog­­y­­alása után dől el a hatáskör kérdése. Amidőn az bekövetkezik a büntetőtör­­vényszék vádtanácsa nyomban kitűzi a vádlottaknak az ügyészség vádiratá­val szemben beadott kifogásaira a tár­gyalást és csak ennek befejezése után kerül a sor a büntetőtörvényszéki fő­­tárgyalás megtartására. fSiwlia - sdópojitihábúl. A pénzügyi bizottság­ ülése. Saját tudósítónktól­, a Budapest főváros törvényhatóságá­nak pénzügyi b­izottsága szombaton délelőtt folytatja a főváros 1920. évi költségvetésének vitáját. Filkussr­éy Lajos alpolgármester 11 órakor nyitotta meg az ülést. Jaczkó Pál hosszasan fejtegeti a múlt kormányoknak azt a bűnét, hogy a főváros irányában mindenkor szűk­keblűért voltak. Most már azonban két­ségtelen, hogy a főváros támogatása nemzeti érdek s hiszi, hogy ezt a kor­mány is belátja. Éppen­­ ezért nem látj­a olyan sötétnek a helyzetet, ül irta a tegnap felszólalt bizottsági tagok. Versek Ernő kifogásolja, hogy a költségvetésiben nem emelkedik ki a szociális érdekek támogatása. Kozma Jenő dr. szerint a lakáspoli­tika okozta azt, hogy Budapesten tönk­rement az ipar és kereskedelem és ez­­zel tönkretették az adózó polgárságot is.­­A pótadó felemelése nem segít sokat a főváros helyzetén. Az újonnan kelet­kezett vagyonok elrejtőztek és nem akarnak előbújni. Ezért célszerű volna valami amnesztia-javaslatot készíteni, hogy ezek a vagyonok előbújjanak. ,A telekérték-adót igazságtalannak tartja. Bozóky Ádám a külföldi kölcsönök felvételét hibáztatja. A lakáskérdés megoldásául a­ lakáskataszter elkészíté­sét ajánlja. Dr. Miklós Ferenc felszólalása után a költségvetés általános vitáját lezár­óik. Végül Sipőcz Jenő dr. polgármes­ter reflektált a vitában elhangzot­takra. T.Jelon 113-67. W ért belmer, Gróf Zichy Jenő 5-n, 23 E héten. SSBEn, 630 K egy pár női chevreau tánccipő egy Bj pánttal 900 K egy pár női chevreau fűzős regatta divatcipő kézimunka 416 K egy pár női házicipő sarokkal f-J 1140 K egy pár férfi chevreau fűzős varrott® 64 K egy pár férfi finom­ szinescérnas­zokni D 8 K egy pár angol cérna cipőfűző 7 K egy doboz terpentines cipőkrém ■ Külön méretosztály luxus, ortopéd és Hl gyermekcipőkre. Gerő Adolf Fia cég, 12644 Budapest, TV., Kossuth Lajos­ u. 4. H Ortillánseket, gyöngyöket, platinát, ékszereket mindenkinél drágáb­ban Ctel/pio Fmi­ ékszerüzlete VII., Király­ u. 51 vesz cáGRCII Lillii Teréz templommal szemben 3 ra­ny­a­t. Régiségeket, bri­l­liánst, sabli árban veszek. Schm3lczerB5nők£S02!: Központi városháza, főkapu mellett. Telefon 139—43 S Saját készítésű karbid gyertyák 20 és 25 K kis karbid lámpa­nal szabályozható karbid lámpaílQ Ki__) kitűnő csepegős asztali és f^j) föggőlámpák 280 és 340 K ■ "viszonteladóknak nagyban Karbid Láng lés FiaBu^a^i^ raktáron. VIII., József-kurut 41. uránj. I Fagyés ©áiergf | Lessner fagybaSziam 1 Nátha ellen If1 Lessner*nethacrém | Biztos szer, biztos listás! Nyugati­ gyógyszertár, VI., Vi­mos császár-öt 65. sz. ___ . mindun fail-jt, julányosan 3 árusít EUSAB éa HAPP IV., Petőfi-tér Si.szám. IgUllil |8S?108. aristol-s­allóva! szemben • Telefon : 2­ 91. BZám­. uiilifilEBB --------------------------mi IXpM B wí ,ozete férfiak Bpeet, József-körút 3­­ és nők részére leszek viselt férfiruhát.

Next