AGRÁRTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK 30. KÖTET (A MTA Agrártudományok Osztályának Közleményei, 1971)

1971 / 1-2. sz. - SZÉKFOGLALÓ ELŐADÁSOK - Láng Géza: Az intenzív műtrágyázás néhány növénytermesztési problémája

AZ INTENZÍV MŰTRÁGYÁZÁS NÉHÁNY NÖVÉNYTERMESZTÉSI PROBLÉMÁJA* LÁNG GÉZA az MTA rendes tagja Agrártudományi Egyetem, Keszthely A növénytermesztés története során egymással kölcsönhatásban fejlődő két tendencia figyelhető meg, amely ma is érvényesül világszerte, és a növény­termesztési kutatásoknak is két irányát képviseli. Ez a két irány egyben a növénytermesztéssel szemben támasztott kettős követelmény is. Nehéz lenne meghatározni, hogy a két tendencia közül melyik az elsődleges, történelmileg a régebbi és jelentősebb az emberi szükségletek kielégítésében. Mégis talán a növénytermesztés őskorában a céltudatos növénytermesztést egyáltalában lehetővé tevő eszközök feltalálása és alkalmazása volt az alapvető. Kezdet­ben az ásóbot, majd a kapa és jóval később az eke feltalálása és elterjedése tette lehetővé, hogy a természetes növénytakaróból néhány fajt kiválasszon az ember, és azt céltudatosan szaporítsa, termessze. A termelőeszközök folya­matos fejlesztése tette lehetővé továbbá, hogy egy ember egyre nagyobb területet művelhetett meg, és így egyre több terméket állíthatott elő. A több évezredes lassú előrehaladás napjainkban gyorsult meg az újabb és újabb, nagyobb teljesítményű eszközök és gépek térhódításával, aminek eredménye­képpen a mezőgazdaságban foglalkoztatott lakosság száma és aránya roha­mosan csökken. Ez a folyamat az iparban másfél évszázaddal korábban vette kezdetét, és annak analógiájára méltán beszélhetünk mezőgazdasági forra­dalomról. A termelőeszközök fejlődése a munka termelékenységének növelésével követlenül járult hozzá a növényi termékek mennyiségének növekedéséhez, mert lehetővé tette, hogy egy ember nagyobb területet művelhessen meg; közvetett hatása révén pedig — főként a talajművelés és a vetéstechnika javulásával a területegységenkénti termést növelte. Itt kapcsolódik a technika tökéletesedése a növénytermesztés fejlődésé­nek másik fő irányához, amely a területegységenkénti termés mennyiségének növelését tűzi ki célul. Ennek jelentősége az emberiség szaporodásával mind­inkább nagyobb lesz, különösen az igen sűrűn lakott országokban, ahol a * Székfoglaló előadás, elhangzott a­ Magyar Tudományos Akadémián 1971. márc. 23-án 2 Agrártudományi Közlemények 30. 1971

Next