A Hét, 1975 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1975-01-03 / 1. szám
Majdnem krimi Rutinfeladat: cikk kell, fegyelmezetlen fiatalokról, az ifjúsági szervezet ez irányú nevelő munkájáról. Gyárból! Szemben az üzemi KISZ-titkár: általában jól mennek a dolgok, egy-két rendetlenkedő akad, de... Elmúlik. Egyiket ki is tettük... No lám, ki az? És kerekedik a történet, egy nyakas fiúról, aki annyi gondot adott a gyár vezetőségének, hogy a termelés ügye mellette kismiska ... Mestere jön, valósággal tüzet okád: a szemtelen géprongáló! A szülőket is behívtuk, de nem jöttek... Képzelje, voltak a megyétől, feleselt velük, ki kellett hogy tegyük ... Két volt munkatárs, vállvonogatva: nem volt az komoly fiú... Cikk lesz, riport lesz? Gyorsan az apához: fodrász. Az álmos kliensen száradni hagyja a szappanhabot, úgy mentegetődzik, kicsúszott a fia a keze közül, nem hallgat rá, az anyja egyre csak védi. Nem törődik ő már velük. Csak bosszúság az egész élet... A szipogó anya ebédet főz: jaj, ne tessék kiírni az újságba, rossz ám a fiú, nem tudom minde, olyan jó gyerek volt, csak palija a pénzt, a férjemet is behívatták a gyárba, de nem ment, azt mondta — én ajnározom, én menjek... Kitették... Másik gyárban dolgozik. Nem tudom, merre van, de ne tessék megírni, anynyira szégyellem... Éjszakás a lelkem, ott ráakadhat... A portás két röpke álom között int: szabad az út. A műhelyirodában fiatal szolgálatos mérnök: hogy hívják az illetőt? Nézzük csak, Balogh, Buruiana, Binder... na, ott nincs! Mi ügyben keresi? Nem, nem dolgozik nálunk__Micsoda átverés! De ha már idefáradt, menjünk a mesterhez, ő jobban... A mester fáradtan hunyorog, sokan vagyunk ... Vannak újoncok, nem ismerhetem mind... Krimit szimatolok. A fiút kitették túlnan, s tán nem is dolgozik, csak a szüleit hintáztatja? S közben valahol? De hol? És honnan veszi a pénzt félhavonta? Az anyjának becsülettel elszámol... Bandába keveredett? Jó volna elkapni a „tettest“. Indulnék, ám egy hallgatózó srác, a Lasi? Itt van nő, a harmadik gépnél. Gyors szemrevételezés: olajfoltos, riadt kamaszarc villan az esztergán veszettül forgó darab mögül... Baj van? ... Ugyan, cikket írok, s azt mondják magáról a másik üzemben ... A nyomozás véget ért. Nehezen nyugszom bele, hogy a kriminek lőttek. Lali szerényen kuncog a történteken: igen, hát nagy a pofám, nem szeretek hallgatni, de azért kitenni az embert... Nem baj, itt jó fiúk vannak, befogadtak... A mester bólogat, csodálkozik, nem is hiszem a Lajiról... Ez mese ... Bólogatunk, forog a gép, Laji a műszaki rajzba temetkezik ... írhatna rólunk valami jót... Hiszékenységem, csóró fantáziám átkozva, szégyenkezve lógok meg az utolsó éjszakai járattal. Reggel le kell adnom a cikket CSEKE GÁBOR FÓRUM „Az egykor fényes Várad itt puszta rom“ Nem replikázni kívánok váradi bírálóimmal, akik a nagyváradi képtárról írt cikkem egyik-másik kitételével nem értenek egyet, vagy elírásra, pontatlan adatra hivatkoznak (A Hét 1974. 49-es számában). (Határozottan rokonszenves, ahogy városuk műemlékeit, művelődési hagyományaikat számon tartják.) Nem annyira érveket sorakoztatok fel tehát, mint inkább a magam szempontjait. Mikó István és Király Mária azt kéri számon tőlem, hogy a szecesszió előtti korszakból miért csak barokk emlékekre hivatkozom. Miért állítom azt, hogy a török időkben (főleg a visszavétel ostroma alatt) a város minden korábbi építészeti emléke megsemmisült. Holott a váradi vár barokknál korábbi építmény, s melyet Balogh Jolán „Közép-Európa legimpozánsabb reneszánsz várának“ tartott. Miért tehát .. .? A cikk inkriminált kezdő mondata így hangzik: a Kanonok-sort, a katedrálist, aholdas templomot- nézte meg a látogató, ha Váradra érkezett, s ha történetesen érdekelték a műemlékek." A hangsúly itt azon van, mit néz meg a látogató, vagy az éppen Váradra érkező idegen, a turista. Hogy az egykori várat nem említettem, az nem annyira „kihagyás ” nem emlékezetzavar. De turista szemmel (akár idegenvezetői szemmel) én mégis az előbbiek megtekintését választanám. (Mint ahogy nem vinném el idegenvezetői minőségben a látogatót a Rhédey-kriptához sem, melynek gazdátlanságára egy pár év előtti Utunk-cikkben magam is figyelmeztettem.) A „kihagyás“ okát akaratlanul Király Mária fogalmazza meg, mikor ezt írja: „Tény és való, hogy a váradi vár maradványainak megfelelő gondozása az eddiginél több törődést kíván." Hogy nem maradt jóformán semmi a városból a török idők elmúltával, azt továbbra is fenntartom! — Kaiserfeld Mátyás, a Véradót ostromló hadsereg táborkari főmérnöke 1692. május 20-án vetette papírra a pusztítás elszomorító képét. „Az egykor fényes Várad itt puszta rom" — írja e rajz nyomán Bíró József, a kiváló váradi művészettörténész (Nagyvárad barokk és neoklasszikus művészeti emlékei c. könyvében). „Templomainak, palotáinak nyoma sincsen már, a királyszobrok a török foglalását sem élték túl. 1720-ban 216 polgára volt Váradnak, s a XVIII. század első évtizedeiben is még csak mintegy tíz kőből épült háza“ (Bíró József i.m.71.). Az ostromlott reneszánsz vár romjai megmaradtak ugyan — csakhogy város és vár akkoriban nem voltak természeti-földrajzi egységben. Gazdái is mások voltak —, a vár fejedelmi birtok a török foglalásáig. A várparancsnokság még 1711- ben is gondoskodott arról, (védelmi, óvatossági szempontokat figyelembe véve), hogy a vár védelmi vonalától 500 lépésre — miként Bíró József is leírja — minden házat lebontsanak! Ipolyi Arnold halálának éve valóban 1886 és nem 1835 (ahogyan a cikkben szerepel), Gyalokay Lajos neve pedig ynal és nem i-vel helyes Igaza van Indig Ottónak: elírásomért az sem mentség, ha a használt forrásmunkapontos megnevezését hiányolja, itt adom hál. Coriolan Petranu: Muzeele din Transilvania, Banat, Crişana şi Maramureş — Bucureşti, 1922. 116.) közli azokat tévesen. A Bihar megyei és Nagyváradi Régészeti és Történelmi Egylet alakulásának éve 1872 és nem 1871 (még ha a nagyváradi múzeum ’71-ben ünnepelte is az alapítás centenáriumát) — az én elírásom. Elnézést érte. MURADIN JENO Tisztelt szerkesztő elvtárs, olyan gyermekjátékdal- és népdal-példatár összegyűjtésével, foglalkozom, melyben a zenei ábécé minden hangjához legalább egy megfelelő minta lenne. Ehhez a munkához a helyi fölöttes tanügyi és művelődési szervek támogatását is megkaptam Minthogy a munka előzeteseként Szatmár megye Szocialista és Nevelési Bizottsága és a Népi Alkotások és Művészeti Tömegmozgalom Megyei Irányító Központja megjelentette a Zolcsák Miklóssal együtt végzett munkánk eredményeként összeállított Darai népdalok című kiadványunkat. „A tematika szerint rendezett népdalokból álló gyűjtemény a szamosdarai nép életkörülményeinek, hangulatának, lelkivilágának tükörképe__“ — idézem a bevezetőből. A 62 dallamot Jagamas János ellenőrizte. Úgy érzem, a kötet nemcsak a megyei iskolák, tanárok, énekkarok érdeklődésére számíthat. Ezért szeretném a levelemmel is felhívni rá a szélesebb közönség, kiadóink figyelmét. FEJ£R KÁLMÁN zenetanár: Szatmár Egy tanító nyugdíjba vonulására Bakos Géza 1939 szeptember elsejétől volt Holtmaros tanítója. Nem kinevezéssel került oda, még csak nem is úgy, hogy ő választott. A falu kérte őt tanítójául. És most, 1974 őszén nyugdíjba vonult. — Annyira szerettem a pedagógusi pályát — mondja Géza bácsi —, hogy mind a négy lányomat erre a pályára irányítottam. Márta és Olga óvónő, Ágota tanítónő, Erzsébet pedig képzőművészetit végzett és most Csíkszeredában tanít. 1947-ben nyolcvantagú férfikórust szervez, járja vele a vidéket. Élete legszebb időszakának ezeket az éveket tekinti. Tanít, igazgatóskodik az iskolában is, a művelődési otthonban is. Soha egy tanulóját sem kellett megbuktatnia. — Többször volt alkalmam itthagyni Holtmarost, de nem tudtam megválni az emberektől. Éreztem, hogy ők is szeretnek. Sokszor mondtam munkatársaimnak, akikkel jó ideje megosztom gondjaim, hogy ne csak a gyermekeket, ne csak az iskolát, hanem a fiatalokat is, a felnőtteket is, az egész falut szeressék. Géza bácsi szép házat épített Holtmaroson. Az építkezésnél naponta negyvenen is segítettek. De „házat“ épített a falu lakóinak szivében is. Nyugdíjba ment hát egy tanító. — Szép kerted van, virágok, gyümölcsfák, méhes. Nem fogsz unatkozni — szólok vesztemre. — Nem.. Nem fogok unatkozni ... De nagyot tévedsz, ha azt hiszed, hogy most visszavonulok a kert fái, virágai közé. Ha nem váltam meg Holtmarostól akkor, amikor az élet nagyon nehéz volt, akkor éppen most tenném?! Nyugdíjasként is a falu tanítója kívánok maradni. Társadalmi munkában ... JEtly ISTVÁN NAPIRENDEN Gondolatébresztő előadások A népi egyetemek létjogosultságát bizonyítják azok az előadások, amelyeknek az utóbbi időben tanúja voltam. Bretter György előadása Korszerű eszmék — korszerű emberek címen az aradi népi egyetem magyar nyelvű kurzusán az izgalmas témafelvetés mellett érdekfeszítőnek és a gyakorlat szemszögéből értékesnek bizonyult. Kézzelfogható példa továbbá a Kisiratoson rendezett szimpózium a XI. pártkongresszus határozatairól. Matekovits Mihály tanár a tudomány és technika fejlődéséről beszélt, illetve annak a termelést elősegítő hatásáról az elkövetkezendő időszakban. Baász Imre képzőművész vázolta a festészet útkeresési szándékát is annak életközelítő törekvéseit a realitás és a műalkotás szubjektív benyomása függvényébe. Bretter György a nagy gondolatok megszületéséről, azok kibontakozásáról és társadalmat formáló erejéről vrtekezve ragadta magával a népi egyetem helyi értelmiségből és főleg termelőszövetkezeti tagokból álló hallgatóit. Nemcsak felvillantotta minden rétegű és kategóriájú hallgató előtt a jövő keresztmetszetét, hanem olyan gondolati újdonságot is nyújtott, amiről eddig keveset vagy semmit sem hallottak. KOCSIK JÓZSEF Nemo propheta... Utóbbi években Szathmári Pap Károly festőművész emléke a sok évtizedes feledésből új életre kelt. Sorozatosan jelentek meg róla cikkek a román és magyar nyelvű sajtóban és szintén mind a két a nyelven könyvek, amelyek művészi jelentőségét újraértékelve, nemcsak a múlt századbeli román festőművészet első sorában jelöltek ki helyet számára, hanem kellő tudományos alátámasztással életrajzában és pályafutásában több olyan tévedést igazítottak helyre, amelyek a múltban felületesen folytatott kutatások alapján születtek meg és rögződtek be a köztudatba. Így például az RSZK Akadémiája által kiadott Studii şi Cercetări de Istoria Artei (Seria Arta plastică, 19/ 1972. 141—146 o.) tanulmányt között Szathmári Pap Károlyról s ebben hiteles életrajzi adatokkal szolgált. Mindezek után várható lett volna, hogy a szakintézmények felfigyelnek ezekre a tudományos megnyilatkozásokra és igyekeznek kiigazítani saját házuk táján legalább az olyan hibákat, amelyek a közönséget tévútra vezethetik. Nemrég Kolozsvár-Napocán jártamban meglátogattam az ottani Szépművészeti Múzeumot. A történelmi levegőtől áthatott, nagyszerű barokk épületben felkerestem a XIX. századbeli romániai úttörő képzőművészek tárlatát is. őszintén megvallva azt hittem, hogy egész külön Szathmári Pap Károly-termet találok, amit teljesen indokolttá tett volna az a körülmény, hogy a művész ebben a városban született és 1843-ig, azaz harmincegy éves koráig — leszámítva a külföldi tanulmányutakon töltött éveket — ennek a városnak a lakója volt. Sajnos várakozásomban csalatkoznom kellett: a korabeli festők, Chladek, Rosenthal, Minu Popp, Lecca művei mellett Szathmári P. Károlynak csupán egyetlen olajfestményét fedezhettem fel. És ez az egy szál kép sem a legsikerültebbek közül való, idillisztikus valószínűtlenséggel pihenő, keleti nőket ábrázol. Mellette kis réztábla tünteti fel, hogy a festő 1818—1888 (!) között élt (meghalt: 1887-ben). Ismeretes, hogy Szathmári P. Károlynak nem az olajfestés volt az erősebbik oldala, maradandót akvarellben és ceruza-, tus-, toll-, krétarajzokban alkotott. George Oprescu megállapítása szerint egyik nagy érdeme, hogy a realista román festészet hajnalán a dunai fejedelemségekben is megismertette az akvarellfestészetet, amelyet addig előtte itt nem gyakoroltak. Akvarelljeinek egy része ma is valóban meghökkentően „modern", vérbeli művészre valló alkotás. Illene tehát, hogy a múzeumot látogató közönség a művészete javát képviselő ilyenfajta festményeivel is megismerkedjék. De ha már itt tartunk, önkéntelenül eszünkbe jut a régi, latin mondás: „Saját hazájában senki se próféta“. Ugyanis úgy tűnik, Szathmári P. Károlyról ebben a pillanatban talán többet tudnak az ország többi részén, sőt külföldön is, mint saját szülővárosában.Az angol fővárosban nemrég tanulmánykötet jelent meg a fényképezés történetéről és ebben külön helyet szentelnek Szathmári méltatásának. Bukarestben a szocializmus éveiben a Vörös Grivica-kerületben utcát neveztek el róla.) ÁRVÁT ÁRPÁD Kiegészítés a tapló-cikkhez Seres András: A Hét 43-es számában a taplófeldolgozás történetéről ír. Előre szeretném bocsátani: hozzászólásomnak nem az a célja, hogy eldöntse a Brassó melletti Krizba vagy Korond ilyen vonatkozású elsőbbségét, hanem kiegészíteni, helyesbíteni szeretném a tapló köröndi térhódítására vonatkozó adatait, s a kört kitágítani azokra a falvakra is, ahol ma már nem foglalkoznak taplófeldolgozással. Seres András Domokos Józsif postamesternek tulajdonítja a tapló köröndi meghonosítását (pedig a korabeli dokumentumok Filep János postamesterről, mint folytatóról beszélnek), a kortársak pedig másról emlékeznek meg. Hadd idézzük Barabás Endre székelyudvarhelyi „képezdei" tanárt, aki „Udvarhely vármegye közigazgatási leírása" című, 1904- ben megjelent művében a következőket írja a taplóról: Taplóipar főleg Korondon és Farkaslakán elterjedt. Ezt a háziipart néhai Borszéky Lina székelyudvarhelyi tanítónő honosította meg a XIX század hetvenes éveinek elején. A finomabb munkákból sokat visznek Németországba, Ausztriába, sőt egy kereskedő révén Brazíliába is. A többit a hazai fürdőkön és városokban értékesítik. A marosvásárhelyi kereskedelmi és iparkamara 1894. évi jelentésében olvassuk a taplófeldolgozásról: „Az időjárás kedvezett a nyersanyagnak, s 1893- ban Filep János köröndi postamester kilenc embert foglalkoztatott taplógyűjtéssel. (...) A finomabb taplóanyagot a nevezett taplókészítő Németországba szállította, ahonnan újabb megrendeléseket kapott. A taplót Sók kórházban sebészeti célokra használják. (...) A Felméri nővérek 1893-ban Farkaslakán négy munkásnő segítségével 5000 darab taplóipari cikket készítettek, melyeket a fürdőkön, Brassóban, Szebenben, Kolozsváron adtak elő. Borszéky Lina neve többször is szerepel a kamara jelentéseiben. A későbbi jelentések pedig arról számolnak be, hogy a taplófeldolgozás a múlt század végén nagyon elterjedt volt a Hargita megyei Oroszhegyen is. Farkaslakán pedig évekig a falu jelentős része foglalkozott taplógyűjtéssel. A század végére a taplóipar is — mint annyi háziipar — csődbe jutott, s Farkaslakán már nem tudták fizetni azt a 20—22 lányt, aki taplófeldolgozással foglalkozott. Az első világháborútól kezdve már csak Korondot tartják számon ... TÓFALVI ZOLTÁN Zsílvölgyi válasz Sok még a Zsílvölgye értelmiségére váró feladat. Érthető hogy erre a következtetésre jutott Salamon Árpád köröndi tanár és eszmefuttatásának (Zsilvölgyi értelmiségiek dolga, A Hét 1974. 50. sz.) minden olvasója. A cikk szerzője ismeri az itteni helyzetet, a petrozsényi középiskola diákjaként aktív népnevelői szerepet vállalt. Azóta (1959) sok minden megvalósul az általa felsorolt feladatokból. 1968-ban ünnepeltük Zsílvölgye ipari szénkitermelésének századik évfordulóját. Ez alkalommal készült el és jelent meg a Petrozsényi Bányászati Múzeum kiadásában a szénkitermelés monográfiája Valea Jiului — file de istorie címen. Ugyancsak az évfordulóra készítették el a petrozsényi középiskola szaktanárai Zsílvölgye gazdasági földrajzának monográfiáját. A művelődési élet múltjának egyes kérdéseit a zsílvölgyi színház monográfiavázlata öleli fel. Az évforduló tiszteletére készült el N. G. Munteanu és Gh. I. Ioniţă monográfiája a völgy munkásmozgalmáról. Zsílvölgye művelődési ás társadalmi múltját magam mértem fel A petrozsényi középiskola monografikus adataiban, ebből részletek a líceum Mărturisiri című folyóiratában jelentek meg. A helyi pártszervek irányításával széles körű felmérés folyt és folyik a zsílvölgyi ifjúság problémáiról (szabadidő-gazdálkodás, a munkásifjúság művelődési igényei, pályaválasztási kérdések stb.), a környezetszennyeződésről és -védelemről, az alkoholizmusról, a családvédelemről, a családi költségvetésről és több más időszerű kérdésről. Nem kevés tehát, amit megoldottunk, és még több a megoldásra váró feladat. Van hozzá szükséges erő is, hiszen csupán a pedagógusok száma meghaladja az 1300-at. Amit sürgetnünk kellene, í’ az erők összefogása. paal jt ! *