A Hét, 1980 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1980-01-04 / 1. szám

NICOLAE CEAUȘESCU ELVTÁRS újévi rádió- és televízióüzenete egész népünkhöz (Folytatás az első oldalról) történelmi materializmus szellemében elemezve a nemzetközi küzdőtéren be­következő nagy változásokat és átala­kulásokat, rávilágított arra, hogy egy­felől hovatovább fokozódik a néptöme­gek, a haladó erők, a népek harca a szabad és független életért, a jólétért, másfelől bővül a gazdasági, a kőolaj- és a pénzügyi válság, elmélyülnek bizo­nyos ellentmondások, súlyosbodnak a fennálló konfliktusok és újabbak rob­bannak ki, feszültségi momentumok je­lentkeznek, és fokozódik a nemzetkö­zi élet bizonytalansága. Pártunk, e rea­litásokból kiindulva, a nemzetközi helyzet további súlyosbodásával szem­ben egyetlen alternatívának tartotta és tartja, hogy le kell mondani az erőszak és a diktátum politikájáról, a más ál­lamok bel­ügyeibe való beavatkozásról, a befolyási övezetek és a hegemónia politikájáról, s az összes államok kö­zötti egyenjogú és kölcsönösen előnyös együttműködés új politikáját kell foly­tatni. A kongresszus ebben a szellem­ben világosan leszögezte Románia nem­zetközi álláspontját és külpolitikájának irányvonalait a következő időszakra. Hazánk a most záruló esztendőben is a társadalmi haladásért, az enyhülésért és a békéért folytatott forradalmi küz­delem erős osztagaként jelentkezett nemzetközi téren. A jövőben is a leghatározottabban a barátság és az együttműködés politiká­ját fogjuk folytatni az összes szocialis­ta országok iránt, amelyekhez az új tár­sadalmi rend közös eszményei és céljai fűznek bennünket, a sokoldalú kapcso­latok politikáját a független gazdasági­társadalmi fejlődés útjára lépett népek iránt, s ugyanakkor a békés egymás mellett élés szellemében bővítjük kap­csolatainkat a fejlett tőkés országokkal, a világ összes államaival, tekintet nél­kül társadalmi berendezkedésükre. E­­gész külpolitikánkat a jövőben is a jog­­egyenlőség, a nemzeti függetlenség és szuverenitás tiszteletben tartása, a bel­­ügyekbe való be nem avatkozás és a kölcsönös előnyök, az erőszak és az erő­szakkal való fenyegetőzés mellőzése el­veire építjük, s egyben következetesen küzdünk az említett elvek általános ér­vényesítéséért az egész nemzetközi é­­letben. Akárcsak eddig, továbbra is minden­ben hozzájárulunk az európai biztonság megvalósításának ügyéhez. A többi eu­rópai néppel együtt cselekvően részt vállalunk a madridi összejövetel jó e­­lőkészítéséből, hogy az erőteljesen fel­lendíthesse a helsinki dokumentumok egységes megvalósítását, a kontinens összes államainak együttműködését és különösen azt, hogy konkrét és haté­kony katonai készültségcsökkentési és leszerelési intézkedések történjenek, a­mi nélkül el sem lehet képzelni a bé­két és a biztonságot Európában és szer­te a világon. Véleményünk szerint az összes európai népek létérdeke megaka­dályozni újabb rakéták és nukleáris fegyverek felszerelését a kontinensen, az összes európai népek létérdeke min­dent megtenni a fegyverkezés enyhíté­séért, a világ e térségében összevont ó­­riási fegyvertárak csökkentéséért. A béke ügye szempontjából döntő fontosságú, hogy az összes államok kö­zötti kapcsolatokból kirekesszék az erő­szakot és az erőszakkal való fenyege­tést, kizárólag politikai, békés úton, az érdekelt felek közötti tárgyalások útján oldják meg a vitás problémákat. Ilyen összefüggésben úgy véljük, hogy foko­zott erőfeszítéseket kell tenni az átfogó, tartós és igazságos közép-keleti béké­ért, amely hozza meg Izrael kivonulá­sát a megszállt területekről és a pa­lesztin nép önrendelkezési jogának biz­tosítását, beleértve saját független ál­lamának megalakítását is. Korunk legégetőbb követelménye, az összes népek létfontosságú törekvése a leszerelés, elsősorban a nukleáris lesze­relés. Biztosítva egy olyan egyensúlyt, amely nem veszélyezteti egyik fél biz­tonságát sem, mindent meg kell tenni a katonai kiadások, a katonai állomá­nyok és fegyverzet rendszeres csökken­téséért, az idegen csapatoknak a nemze­ti határok közé való visszarendeléséért, a támaszpontok és a katonai tömbök felszámolásáért, egy fegyverek és há­borúk nélküli világ megteremtéséért. A napjainkban fegyverkezésre költött óri­ási alapokat kizárólag a népek gazda­sági-társadalmi haladásának biztosítá­sára, az élet szüntelen javítására kell fordítani az egész földkerekségen. Határozottabban fel kell lépni ugyan­akkor az emberiségnek még nagy ré­szét sújtó gyengén fejlettség felszámolá­sáért, az egyenlőtlenség és más népek elnyomása bármely formájának meg­szüntetéséért, egy új gazdasági világ­rend megteremtéséért, amely a méltá­nyosság, a teljes egyenlőség viszo­nyaira épül, és biztosítja az összes or­szágok, különösen az elmaradott orszá­gok haladását, megkönnyíti az összes nemzetek akadálytalan hozzájárulását a korszerű civilizáció vívmányaihoz. Az emberiség nagy problémáinak é­­pítő megoldása érdekében inkább, mint bármikor, aktívan részt kell vennie a nemzetközi életben minden államnak, tekintet nélkül nagyságára vagy társa­dalmi berendezkedésére, széleskörűen demokratizálni kell az államközi kap­csolatokat, erősíteni kell az Egyesült Nemzetek Szervezetének szerepét az e­­gyetemes együttműködés, béke és biz­tonság előmozdításában. A tapasztalat azt mutatja, hogy a né­pek, ha együttesen, határozottan és kö­vetkezetesen lépnek fel, megakadályoz­hatják a nemzetközi légkör súlyosbodá­sát, egy újabb háború kirobbanását, ki­kényszeríthetik az enyhülés és az együtt­működés jegyében fogant új irányzatot a világpolitikában, diadalra vihetik a szabadság és a függetlenség, a béke és a biztonság ügyét a földkerekségen. Kedves elvtársak, barátaink! Tegyünk meg mindent az 1980-as és az egész ötéves terv sikeres teljesítésé­ért, s egyben a következő ötéves terv alapos előkészítéséért, biztosítva a XII. pártkongresszus történelmi jelentőségű határozatai és a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megteremtéséről és Románia kommunizmus felé haladá­sáról szóló nagyszerű program valóra váltását! Azt kívánjuk, hogy az új esztendő hozzon egyre jelentősebb győzelmet az összes népeknek a haladással és a jó­léttel, a szabad fejlődéssel, az együtt­működéssel és a békével kapcsolatos törekvéseik megvalósításában! Az új év alkalmából sok sikert, elég­tételt és örömet, összes kívánságaik és jobbra-szebbre törekvéseik megvalósu­lását, jó egészséget és boldogságot kí­vánok mindenkinek, kedves elvtársak, barátaink! Ezekben az ünnepi pillanatokban a hagyományos jókívánsággal fordulok önökhöz, kedves honfi­társak. Boldog új evett Hazánk új esztendeje a munka, a béke, a testvériség jegyében 1979—1980. Esztendők stafétaváltása a legnagyobb teljesítmények és elvárások színvonalán. Hivatalos értékelés és szubjektív számvetés jellemezte egyazon fogalom­mal az évek „idei" egymásváltását: az optimizmus új esztendeje. Hiszen leghőbb vágyunk valóban ez: biztosnak, jobbnak, szebbnek tudni a jövőt. Már az is biztonságot árasztó, ha azt mondhatjuk, megtettük érte, ami tőlünk telik. S az ország illetékes szavával, évi hiteles mérleg summájaként hangzott ez el. Tisztesség, megbecsülés az országot, népet szolgáló, mindannyiunk jólétét alapozó munkának és minden igaz törekvésnek! De már ez az értékelési szempont is egyben a tényleges gondokat, meg­oldandó problémákat vonja alapozódó és vágyott derűlátásunk körébe. Hát még ha az ember világban, világ sorsában gondolkozik! Románia mindenki tudomására hozta sokszor — az elmúlt másfél évtizedben különös nyomatékkal —, hogy az egyetemes em­beriség-gondok megoldásában érvényesíteni kívánja politikai-erkölcsi erejét, saját el­gondolásait és tapasztalatát. Nicolae Ceaușescu elnök koncepciója — ez ma pontos tartalmat fedő gazdag fogalom a világpolitika napi szóhasználatában. Ami lehetne egyszerű diplomáciai gesztus, a külföldi képviseletek vezetőinek újévi fogadása az állam­főnél, ez itt Bukarestben és most megint messze túlnőtt a protokoll-kereteken. Románia elnöke a külföldi diplomatákon keresztül az országokhoz és népekhez intézett baráti üzenetet, melyben leszögezte Románia Szocialista Köztársaság megingathatatlanul következetes kiállását az országok új típusú, egyenjogú, a függetlenségen és kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolata mellett. Végső fokon ebben látja Románia elnöke a mai világ bonyolult és tovább bonyolódó viszonyai megnyugtató rendezésének lényegét. Nicolae Ceausescu elvtársnak a rádióban és a televízióban elhangzott újévi üze­nete az ország bel- és külpolitikájának sarkalatos problémáit tárta mindannyiunk elé — ezek megoldási perspektíváival azt a reményt villantotta fel mindannyiunk számára, amit ugyanazokban a percekben hagyományos jókívánságként egymásnak így fejez­tünk ki, és megismételjük most, e helyen is: boldog új évet! Lapként is társadalomban, közügyi felelősséggel gondolkozva elsőnek azt jelezzük az 1980-as új évből, amivel az nyomot hagy közéletünkben, s nemcsak a szó szigorú értelmében vett közéletben, hanem többé-kevésbé a mindannyiunkéban külön-külön is Egy ismét rendkívül igényes tervév sikeres rajtja. Egy továbbra is rendkívül mozgalmas­nak ígérkező társadalmi élet elkezdődött folyamatainak intenzív folytatása. Hogy csak a következő hetek politikai naptárlapjaira nyissunk rá: 1980 első negyede a Szocialista Egységfront demokráciánk tömegalapjait szélesíteni hivatott második kongresszusának, valamint e demokrácia megnyilatkozásaként a nagy nemzetgyűlési és néptanácsi kép­viselőválasztásoknak az időszaka lesz. Ez események előkészületeinek pillanatnyi állását kitapintandó, hadd hajoljunk vissza egy immár múlt évi, de a múlt évi utolsó számunkat lekésett sajtóhíradáshoz. Nicolae Ceausescu elvtárs elnökletével tartott ülésén az óév utolsó napjaiban elemezte a Szocialista Egységfront Országos Tanácsának Végrehajtó Burája a saját szervezetek létrehozásáért és az Egységfront-kongresszus előkészítéséért országszerte kibontakozott és most már tetőzéséhez közeledő hatalmas politikai-szervező tevékeny­séget. Megállapította, hogy addig az időpontig (december 27) a vállalati, falusi, intéz­ményi, városnegyedi Egységfront-szervezetekbe több mint 2 millió 400 ezer állampolgár lépett be és a tagfelvétel tovább tart. Befejeződnek a helyi szervezetek közgyűlései és konferenciái. Rövidesen a megyei konferenciák munkálatait követhetjük figyelemmel. Elemezni fogják a Szocialista Egységfront első kongresszusa óta végzett munkát, hatá­rozatokat hoznak a területi gazdasági-társadalmi tervek minél sikeresebb teljesítésére, szervezeti munkájuk tökéletesítésére az Egységfront saját szervezeteit életre hívó párt­főtitkári, elnöki kezdeményezés szellemében. A társadalom minden rétegét megmozgató szervező tevékenység nem mindennapi politikai jelentőségét hangsúlyozza az a hazafias érzelmekről hitet tevő országos vissz­hang, amelyet a párt Központi Bizottságához, Nicolae Ceausescu elvtárshoz intézett sok-sok távirat s a dolgozók sajtóban, televízióban közölt számtalan nyilatkozata köz­vetít a párt, annak vezetősége s a közvélemény felé. A haza s a nép javára tevékenykedni, tehát szocialista demokráciánk bővülő szervezeti lehetőségeivel is élni akarás kap hangot napjainkban és lapjainkban abban a számtalan vallomásban, amellyel ez alkalommal is dolgozók szükségesnek tartják az ország bel- és külpolitikája iránti helyeslésüket, gondolataikat és érzelmeiket kö­zölni a párttal és a nyilvánossággal. Ez „ars poeticák" szerzői között érthetően sok az alkotó értelmiségi, s az is természetes, hogy legtöbben — miként az itt közölt vallomás írója is — saját alkotási gondjukat és törekvéseiket kapcsolják be a személyes meggyőződés erejével a szocialista demokráciát fejleszteni hivatott társadalmi moz­gások országos áramába. A HÉT Demokrácia — szabadság — bizalom Úgy tudom, a régi világban, az előkelő kínai hölgyek lábát elnyomo­rították. Nagyon apró cipőbe szorí­tották már kislány korukban a láb­fejüket. Az volt az előkelő, ha felnőtt korukban alig tudtak tipegni apró lábaikon. És tipegtek. Nehezen, de léptek egyet-kettőt, használták a lá­bukat — ha nem is úgy, mint a nép egyszerű leánygyermekei, szabadon, egészségesen, frissen. Elnyomatásban, népellenes dikta­túrában is van, lehet művészet. Olyan, mint az egykori előkelő kínai hölgyek lába. Aki egyebet se látott, aki abban nőtt fel, annak termé­szetesnek tűnhet, pedig mélysége­sen nem az. A természetes állapot nem az elnyomorodottság. Az ember szabadságra született. Szabadság pedig csak demokráciá­ban virágozhat. Demokráciában, a szabadság szellemében tündökölhet­nek teljes szépségükben a művé­szetek, demokráciában nőhet naggyá, egyetemessé a nemzetek irodalma is. Milyen szabadságot igényelhet, igényel magának az író? Tessék megkérdezni tőle. Ne tőlem kérdez­zék, hogy Székely Jánosnak mire van, lehet szüksége ahhoz, hogy a legjobbat nyújthassa olvasóinak. Azt se tudom, hogy Herédi Gusztáv miképpen értelmezi az írói szabad­ságot. (Gondolom azonban, nem le­het véleményeink között alapvető eltérés.) Ha engem kérdeznek, a ma­gam elképzelése felől mindenek­előtt azt mondanám el, mi az, amire nincsen szükségem, mi az, amitől el­határolom magam — holott esetleg beletartozik a teljes szabadság, a de­mokrácia legtágabb fogalomkörébe. Nem kívánok szabadságot a gyűlö­let és az erőszak propagálásának. Nem kívánom táplálni egyetlen faj, nemzet, nemzetiség alacsonyabbren­dűségi érzéseit, de utolérhetetlenségi mániáját se. Nem kívánok eszményí­teni semmiféle fanatizmust. És nem tudok felháborodni azon, hogy ki­adóink nem biztosítanak papírt a pornográf irodalomnak. Segíteni szeretnék. Mindazoknak, akik szükségét érzik. Akiket érdekel az, amit írok. Mindmostanáig nem panaszkodha­tom. Kivált az utóbbi másfél évti­zedben senki se állta útját annak, hogy írásaim nyomdafestéket lássa­nak. Ha mégsem mondtam ki min­dent, amit szerettem volna, ezért csak önmagamat, kényelemszeretete­met vádolhatom. Néhol­y képessé­geimben kell keresnem a hibát. A demokrácia, a szabadság kitel­jesedésében egyetlen igényem van. A bizalom. Azt hiszem mindenfajta alkotómunka — nemcsak művészet­re, irodalomra gondolok, hanem az élet minden területére, hiszen az em­beri lét, az emberi munka minden területén lehet alkotó módon dolgoz­ni — legfőbb kerékkötője a bizal­matlanság. Ha úgy érezzük, bizal­matlan légkörben élünk, szinte meg­alvad a vérünk, ólomsúlyúakká vál­nak a tagjaink, gondolataink pedig nemhogy szárnyalnának, de szinte csoszogásra is képtelenek. Demokráciánk, szabadságunk ki­­teljesedését a bizalom légkörének kiteljesedésében látom. Bizalmat igénylek állampolgári minőségem­ben és ezen belül értelmiségi mivol­tomban. Bizalmat nemzetiségi hova­tartozásom tudomásul vételében. Bi­zalmat szándékaim iránt. Bizalmat őszinteségemben — mindaddig, amíg hazugságon nem fognak. Vélt vagy valós tehetségem iránt nem igénylek bizalmat. Ezen a téren tökéletesen elég a magam bizalmatlansága. Tudom, mindezért bizalommal tar­tozom. Bizalommal mindazokban, akiktől bizalmat igénylek. FODOR SÁNDOR NAPIRENDEN A HÉT 2

Next