A Hét, 1993 (24. évfolyam, 1-47. szám)

1993-01-08 / 1. szám

FŐMUNKATÁRSAK: EGYED PÉTER □ HORVÁTH ANDOR □ SÜTŐ ANDRÁS □ SZÁSZ JÁNOS □ TORÓ TIBOR Atm Ä demokrácia alternatív lehetősége A nemzetállam dogmává merevedett politikai rendszerébe menekülő többségi nemzet, az így kialakított, s tabuként kezelt jogi védőbástyák mögé bújva éli meg - talán öntudatlanul is - saját identitásának válságát, vagy éppenséggel egy sajátos naiv miszticizmusra támaszkodva halogatja az önmagával való szembesülést. Ebben a társadalomlélektani helyzetben a politikai gyakorlatot, a többségi nemzet határozottságát, biztonságát pótló fölényeskedés, illetve e bizonytalanságot elkendőző agresszivitás jellemzi. Talán, éppen ennek az ellentételezéseként a térség nemzetiségei egyre nagyobb biztonsággal határozzák meg önmagukat, s fogalmazzák meg autonómiaigényeiket. Túl e paradoxonon, érdemes a kérdést megvizsgálni, mindenekelőtt saját nemzetiségi létünk^ megközelítésében. Az utóbbi idők eseményei nyilvánvalóvá tették, hogy a romániai magyarság, a belső önrendelkezés elve alapján ki szeretné alakítani a kisebbségi önkormányza intézményrendszerét. Amennyiben elfogadjuk, hogy a demokrácia' léte vagy nem léte kérdésköréhez szervesen illeszkedik a kisebbségek, nemzetiségek problémáinak megoldása, úgy a magyarság egy alternatívát kínál a demokrácia hitelesebb gyakorlására. Mielőtt a mikéntekre, a hogyanokra választ keresnénk, szükséges a jelzett fogalmak s holdudvaruk tisztázása. A körültekintő, elemző tisztázás elősegítheti, hogy a román s magyar köztudatban közvéleményben, megszűnjenek a minduntalan kísértő ideológiai, politikab^Tv, rémképek, a jóhiszemű félreértések vagy az éppenséggel rosszindulatú, szándékolt félremagyarázások. Amennyiben'egy nemzeti kisebbség - a nemzetállam adott politikai-jogi keretei között is - eljut saját identitásvállalásának arra a fokára (melyet a belső önrendelkezés elve alapján kialakítandó kisebbségi önkormányzatban jelöl meg), akkor a többségi nemzet is abba a hejyzetbe kerül, hogy foglalkoznia kell saját identitásának kérdéseivel. Ettől a pillanattól kezdve, az megszűnik csupán kisebbségi kérdés lenni s kifejezetten nemzeti kérdéssé válik, úgy, ahogyan az RMDSZ Kobzsvári Nyilatkozata is jelzi. Mi több, ez a megközelítés, ez az értelmezés utal a probléma megoldásánakJehetséges (egyedül lehetséges) kereteire is, hiszen ezt nyilvánvalóan csak a többségi nemzettel együtt lehet megoldani. Tehát lássuk a kérdés általános elméleti vetületeit. A romániai magyarság több mint hetvenéves történetében (még a legnehezebb időkben is) olyan önálló entitásként, közösségként fogalmazta meg önmagát, mely meghatározott identitással rendelkezik. Másrészt nyilvánvaló, hogy az elmúlt közel fél évszázad diktatúrája hozzájárult, s legfőbb kiváltó oka volt az egyéni és kollektív elidegenedésnek, az általános eltömegesedésnek. A hatabm egységesítő, szabványosító törekvéseivel az egyéniség, s benne a társadalmi (csoport)sgyéniség is válságba került, identitászavarokkal küszködött. A diktatúra megszűnésével természetesen felerősödtek a nemzetiségi törekvések, még akkor is, ha az ezek érvényesítéséhez szükséges demokratikus, jogállami feltételek mindmáig nem teremtődtek meg.■. Az alkotmányos rangra emelt, központosított nemzetállam ellenében annak ellentételezéseként két azonosulási, identitásvállalási és identitásmegőrzési keret vélhető alkalmasnak arra, hogy valamely nemzetiség közösség-formálásának objektív alapja legyen: - az (Folytatása a 6. oldalon) Fabian Emo Különböző platformok • azonos alapelvek Ha valaki a hazai magyar sajtó politikai szövegeiben használt kifejezéseket gyakoriságuk szerint rangsorolná, minden bizonnyal a platform és autonómia szavak kerülnének az élre. Most, az RMDSZ kongresszusának előestéjén minket a platform fogalma érdekel. A platformosodást, mint jelen­séget, amennyire lehet, elvonatkoztatom az RMDSZ-en belül folyó csatározásoktól és az elkészült vagy még el nem készült, csak foszlányaiban szállingózó töredékekkel sem foglalkozom. Csak azt érdemes vitatni és alkalmazni, ami az "egyetemes algebra" szabályai szerint is igaz. Ezért nem szólok a mi erdélyi Nagyidánk politikai teátrumának viszályairól. Ha az "egyetemes algebra" szabályait követjük, elkerülhetetlenül foglalkoznunk kell e platformok kialakulásának előfelté­teleivel. A pártok - ide értve a politikai szö­vetségeket is - megközelítően azonos nézetrendszer alapján szervezett érdekképviseleti szervezetek, melyeknek célja részesedni a hatalomból,, az általa képviseltek érdekeinek érvényesítéséért. A pártokat és szövetségeket mindig racionális célok eléréséért szervezik. A hagyományos értelemben vett pártok ideológiai fogalmakkal, világnézeti alapon fogalmazzák meg identitásukat és ehhez igazodva fejtik ki tevékenységüket. A hatalomból való részesedés vagy ennek megszerzése mindenképpen meghatározó motívum. A pártok tevékenységük során olyan politikai stílust és magatartásmintákat alakítanak ki, amelyeknek betartását tagjaiktól szigorúan megkövetelik. A politikai pártok és szövetségek azonos célok megvalósításában törekvő egyének önkéntes társulásai. Az újabb politológiai irodalomban és a publicisztikában gyakori a tömegpárt és a néppárt megkülönböztetés. Ennél azt is figyelembe kell venni, hogy 89 után a pártok és szövetségek a rendszerváltás szándékával jöttek létre, miközben szervezeti felépítésük még hagyományos. A hagyományos tömegpárt tagjait nem autonóm személyeknek, hanem szavazóautomatáknak tekípti, statisztikai alanyoknak, olyan uniformizált, pártkatonáknak, akiket merev határok választanak el a párton kívüliektől. Az ilyen ■ pártnál a politizálás elsődleges színtere a pártgyűlés, a politikai tevékenység megszervezését és irányítását a kiépített (gyakran teljesen bürokratizált) pártapparátus végzi, a párttagság olyan transzmissziós szíj, amellyel az igényelt szavazatok mennyiségét biztosítani tudják. A tömegpártnak csak egyetlen platformja lehet. Ezt kívánja az elvárt egységes nézetrendszer és a centralisztikus irányítás. De ez nem zárja ki a különféle frakciók, szekták rejtett létezését. . A néppártokban a működési szabályok rugalmasabbak, pártoh belüli vélemények, álláspontok különböznek, különböző irányzatok iránt tolerancia érvényesül, a tagok maguk döntenek, hogy melyikhez csatlakoznak, érdemi beleszólásuk van a képviselők jelölésébe, a vezetők inkább menedzserek. E pártokban a platfor- .mosodás a politikai tevékenység egyik formája. Az elmondottakat nem lehet csak teoretikusan, absztrakt térben elemezni. A kelet-európai viszonyokat nem lehet zárójelbe tenni. A kommunista uralom makacs örökséget hagyott hátra. A tegnapi nómenklatúrának nem okozott különösebb gondot, hogy színét váltva (leggyakrabban trikolórba öltözve), a funkciókkal (ide értve nem csak az aktivistákat, az ún. "hivatásos forradalmárokat", hanem a tiszteket, bírákat, ügyészeket, egykori gazdasági irányítókat - a totális diktatúra tartópilléreit) járó privilégiumokat parlamenti képviseletre, folyószámlára, 'tulajdonra cserélje. Romániában a totalitáriánus rendszer struktúrái túlélték a régi rend bukását és a legitimációs ideológia kicserélődését. A parlamentben feszítő honatyák és a pártok vezetőinek jelentős része még ■mindig a paternalista gyakorlatot vallja haszonelvűnek. Emiatt kevéssé érezni, hogy az egypártrendszert a többpárt­rendszer váltotta fel: A pártokon belül jelentkező különböző irányzatokat - liberális, kereszténydemokrata stb. - az említett paternalizmus és nacionalizmus uralja. így a különbözőség nem külön­bözőség. Az irányzatokat bekebelezi a nárcisztikus nacionalista demagógia. (Folytatása a 6. oldalon)

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents