A Hét, 1993 (24. évfolyam, 1-47. szám)

1993-01-08 / 1. szám

Szász János A kihantolt harang Amikor annyi hét hallgatás után A Hét újra megszólalt, az volt az érzésem, hogy hangja még valahonnan a föld alól szól, onnan, ahová a célértelmét vesztett művelődési politika, a sokoldalúan fejlett bürokrácia, a pénzügyi zűrzavar és a meredek rosszindulat sok más társával együtt elásta. Külön krónikát érdemelne, hogy a szerkesztő és a szerkesztők mennyit futkostak, kilincseltek, előszobáztak, tárgyaltak és vitatkoztak, míg előteremtették az új feltételeket (pénzt, nyomdát, papírt stb.), amíg végül az elsüllyesztett harangot kihantolhatták. Most, hogy újra megkondult a harang, érzem csak igazán, ha lényegét tekintve nem is, sok részletére nézvést A Hétnek meg kell újulnia. Szélesebb átfogás és nagyobb elemző mélység szükséges. A lap mindig is vállalta, hogy az erdélyi-romániai magyarság nemzet­tudatának tartalmát,­ minőségét gazdagítsa. Alighanem többekhez kell szólnia a lapnak, arcéle szerint több és különböző vezetésű értelmiségihez. Szívesen olvasnék a lapban, mondjuk, kéthetenként egy oldalt a magán­­vállalkozókról (Aki mer, az nyer feleimmel). Azt hiszem, a lap még mindig nem találta meg a módját annak, hogy bevonja olvasó-munkatársai közé a tanítók és tanárok népes táborát. Egy ankét gondjaikról igazán elkelne. A TETT meghalt, vagy csak tetszhalott, de a lap tudományos információ tekintetében lemarad az amúgy szédületes fejlődés mögött. Bár_ _profilja szerint a környezetvédelem első számú gondjai közé kellene hogy tartozzék, alighanem ez a lap leggyengébb pontja. Gazdát kellene keríteni a kérdéskörnek, s oly módon megszólaltatni a lapban, hogy megmozdítsa a közvéleményt. Egyáltalán a lap és az olvasó közötti viszonyt élénkebbé kellene tenni. Nagyobb, külföldre nyitó ablakok nyitására is szükség lenne. Rendszeres levelek a világ művelődési gócaiból bizonyára elnyernék az olvasó tetszését. El kell jutnunk ismét odáig, hogy A Hetet viszonylag sokan olvassák, mert az olvasóknak is szükségük van a lapra, a lapnak is az olvasókra. Néhány hónapra egy Le Monde -előfizetés boldog tulajdonosa vagyok. Előfizetésem december végén lejár, de már november közepe óta kapom a leveleket, amelyekben felszólítanak, rábeszélnek, győzködnek, előnyös feltételeket ajánlanak, hogy újból előfizessek. Eddig hat levelet kaptam, az iroda, mely levelez velem, tudja, ki vagyok, mármint szakmám szerint, és külön hangsúlyozza, hogy értelmiségi ember nem élhet a Le Monde nélkül. Az is kiderült, hogy egyetlen romániai civil előfizetőjük vagyok, ezért külön ragaszkodnak ahhoz, hogy olvasójuk maradjak. A Le Monde mintegy félmillió példányban jelenik meg, és mégis - vagy talán éppen ezért - így küzd minden egyes olvasójáért. Valamit, dehogyis valamit, nagyon sokat kellene nekünk is tennünk azért, hogy a kihantolt harangnak mind szélesebb körben visszhangozzék bongása. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ A szilveszteri szám szerzői között szerepel Bajor Andor, Czegő Zoltán, Kudelász Ildikó, Jancsó Miklós, Szőcs Géza stb. Szilveszter egyben legnagyobb költőnk születésnapja is, ehhez az eseményhez kapcsolódik Győrfi Dénes jegyzete egy könyvritkaságról.­­A nagyenyedi Bethlen Könyvtárban különleges kiadvány kötötte le figyelmemet: Petőfiana. Évkönyv. Kizárólag a költő és művei szolgálatában. Szerkeszti Famos Dezső. I. kötet, 1888/9. Petőfi, illetve Júlia kiadatlan kézirata. Kolozsvár, 1889. Megjegyzem, hogy e Petőfi-Évkönyv a kolozsvári Acta Comparandis c. folyóirat költségén látott napvilágot mindössze 50 számozott példányban, amelyből 33 darab irányított eladásra. Nyilvánvaló tehát, hogy ritkaságszámba menő Petőfi-kiadványról van szó. A tartalomjegyzék szerint a kiadó és szerkesztő által írott előszót a Petőfi eltűnésének szentelt irodalom áttekintése követi. Békániné Vadadi Berta Petőfi és a nő címmel értekezik, majd dr. Laban Ferdinánd és Brassai Sámuel írásai után Váchott Sándorné Első és utolsó találkozásom Petőfi Sándorral című írása olvasható. A kötetet Petőfi, illetve Szendrey Júlia kéziratának faximiléje zárja. A Romániai Magyar Szó szilveszteri száma részletet közöl Vác­hot Sándorné visszaemlékezéséből. AZ ÚJ ÉV első napjaiban több román lap közölte az 1991/92-es évad kimagasló színházi teljesítményeit, amelyek között január 11 .-én a zsűri kiosztja az UNITER díjait. Említünk néhányat a jelöltek közül. A legjobb előadás: Cseresznyés kert (Bukaresti Nemzeti Színház); Titus Andronicus (Craiovai Nemzet Színház); Megbilincselték a virágokat (Odeon, Bukarest); Gyermekkeresztesek (a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata); A kopasz énekesnő (Kolozsvári Állami Magyar Színház). A legjobb rendező díja: Andrei Șerban (Cseresznyéskert); Silviu Purcarete (Titus Andronicus); Tompa Gábor (A kopasz énekesnő); Alexader Husvater (Megbilincselték a virágokat); Victor Ioan Frunza (Marat - Sade és Gyermek­keresztesek.) Színpadkép: Adriana Grand (Gyermekkeresztsek és Marat - Sade); Stefania Cen­an (Titus Andronicus); Constantin Ciubotaru (Megbilincselték a virágokat). A legjobb színész díjának jelöltjei $tefan Iordache (Titus Andronicus); Virgil Og$$anu (Ludz, Az asztal formája, Bulandna Színház); Victor Rebengiuc (Jeset Kaplan, Az asztal formája, valamint kettős szerepéért az Odeon Végjátékok... végjátékok előadásában). A legjobb színésznő: Mariana Mihuj (Popova, Vígjátékok...); Diana Lupescu (A fogadósnő, Jaques és ura, Kissz ínház); Spolarics Andrea (A kopasz énekesnő, Kolozsvári Állami Magyar Színház) A Zenekritikusok és Előadóművészek Szövetségének 1992. évi díjazottjai sorában szerepel többek között Viorica Cortez, Marina Krilovici, Ionel Pantea, Felicia Filip, Pompei Hora­teanu, a karmesterek közül pedig Bács Lajos. ORA (XII. 24.) Huszonöt román író, művész, újságíró szavazata alapján a szerkesztőség összeállította Románia kulturális életének népszerűségi rangsorát az 1992. évre. Az év művészeti életének legnagyobb eseményei: A Bálán­ya című film (rendező: Lucian Pintilie), a Cseresznyés kert Andrei Șerban rendezésében, a Titus Andronicus bemutatója Craiován, Silviu Purcarete rendezésében. Az év kimagasló személyiségei: Lucian Pintilie, Andrei Șerban, Victor Rebengiuc stb. Az év legnagyobb hiányosságai: a kulturális sajtó anyagi válsága, a könyvkiadás katasztrofális helyzete, a szponzorizálási törvény késlekedése. HOGYAN JÖTT LÉTRE A MAGYAR MŰHOLDAS ADÁS? cím alatt Bartha József, az Antenna Hungária Rt vezérigazgatója nyilatkozta: - Vállalatunk 1990 végén kezdett behatóan foglalkozni a kérdéssel. Az elkészített megvalósíthatósági tanulmányterv egyértelmű következtetése az volt, hogy bérelt csatornán célszerű a magyar adást megvalósítani - ahogy számos ország teszi. Az ASTRA szervezet után az Eutelsat-tal vettük fel a kapcsolatot. Ennek különféle csatornáin folytattunk különféle adásokat ez év március 15.­­től egy hónapon át, majd októbertől karácsonyig még kísérleti jelleggel. Az Eutelsat készsége ellenére a dolog a hazai frekvenciamoratórium miatt lassan haladt előre. Az őszi budapesti Telecom kiállításon az Eutelsat-tal együttműködve bemutattuk a 'mozaik-csatorna' elképzelést, ami azt jelenti, hogy különféle műsorszolgáltatók programjai töltik ki a műsoridőt annak érdekében, hogy a műholdas csatorna kapacitását minél jobban ki lehessen használni, így a Telecom kiállításon lengyel és bolgár programokat is látni lehetett ezen a csatornán. Ekkor jött a Hungária TV ajánlata, amely a DUNA TV programjával megfelelő kitöltöttséget biztosít. Egyébként az utolsó pillanatban sikerült az utolsó szabad csatornát lekötni az Eutelsatnál. Ennek a sugárzási karakterisztikája az ún. Superbeam, ami valamivel előnytelenebb, mint a Widebeam, amely egész Dél-Kelet-Európát jól besugározza. Az adás egyelőre ezzel a szűkebb sugárzással indul, de ha felszabadul egy kedvezőbb karakterisztikájú csatorna, az adás átkerülhet oda. A jelenlegi csatorna egy tévéprogramot tud sugározni, amely mellett maximálisan nyolc hangcsatorna foglalhat helyet. Ebből legalább egyet, sztereóhangú tévéadás esetén kettőt a tévé hangja foglal el. A többin rádióműsorokat lehet sugározni, de arra is lehetőség van, hogy többnyelvű hang kísérje a tévéképet. Sok munkánk és sok pénzünk fekszik ebben a dologban. A Hungária TV-vel megvan erre az évre a szerződésünk a DUNA TV műsorának sugárzására. Mivel az Eutelsat műholdas csatorna bérlete egyelőre napi nyolc órára szól, ez a műholdas csatorna kapacitásának jelentős részét leköti. Várhatóan más, külföldi műsorközlők is jelentkeznek. Románia magyarlakta vidékein sajnos a jel jóval gyengébb, a vételi lehetőségek nagyjából olyanok, mint az ASTRA műhold esetében. Ezt a besugárzási arányt nem közvetlenül a magyar igények szerint alakították ki, de idővel talán majd át lehet térni kedvezőbb sugárzású csatornára. A tapasztalatok szerint Székelyföldön és azon túl is 1,8 méteres vagy annál kisebb átmérőjű paraboloid-antennákkal és 1,2 decibelnél kisebb zajú fejkonverterekkel kifogástalanul lehet venni a műsort. VILÁGSZÖVETSÉG (Budapest, 10.) A DUNA Televízió Műholdas melléklet szerkesztője, Márczi Imre írja: -A magyar kommunikáció történetében minden bizonnyal jeles nap marad 1992. december 24.­­e. Jézus születésnapján az első magyar műholdas csatorna elkezdi rendszeres adásait. A DUNA Televízió programja nyitott. Nem sugall kész válaszokat, nem tud csodaszert és nem ér el mindenkit. Szóljon a program arról a valóságról, amiben élünk, legyen tárgyilagos, toleráns, tisztelje az emberi méltóságot abban is, aki magában nem tiszteli. Mondják, manapság a kommunikáció a nagy üzlet, így van. Ha a most induló programnak lenne valami része abban, hogy a magyarországi társadalom és a szorongatott helyzetben levő szórványmagyarság pusztulása megáll és azonosságtudatát újrafogalmazva megerősödik - nos, ez nem volna rossz befektetés." ÉLET ÉS IRODALOM (51-52.) Elnök úr, milyen múlt lesz ebből a zaklatott jelenből? cím alatt Szále László beszélget Kosáry Domokos történésszel, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével. - A tudomány bűnbeesése szempontjából az Akadémiának pozitív vagy inkább negatív szerepe volt? A rendszert szolgáló főhivatal volt vagy inkább a tudósok mentsvára? - A totalitárius rendszerekre az jellemző, amit Illyés írt: ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van. Az Akadémia is a ren­dszer része volt, de azért például akiket az egyetemről kiraktak, vagy akiket oda be sem engedtek, azok az akadémiai kutatóin­tézetekben meghúz­hatták magukat. Az egyetemek szigo­rúbban ellenőrzött vonatok voltak. Az ötvenes években én például akadémiai intézetbe sem kerülhettem, hatvannyolc után már igen. S ne felejtsük el, hogy nagyon sok tudományágban jelentős eredmények születtek ebben az időszakban is. (...) Nem bűnnek, hanem erénynek tartom azt, hogy a szakmák tovább működtek, hogy a kutatók dolgozni akartak. Ez nem kollaboráció, hanem az élet folyamatosságának jele. És az élet törvénye a legerősebb törvény.­­ Attól tartok, ezzel ma nem mindenki ért egyet, sokszor azt érzi az ember, mintha a tehetség, a szorgalom is bűnös dolog lett volna, ha az elmúlt rendszerben nyilvánult meg. Nem is tudom, e furcsa logika szerint a tehetségeknek mit kellett volna csinálniuk. Hogy tudtak volna úgy tudományuk és a nemzet hasznára lenni, hogy azért közben a rendszer kárára legyenek? Hiszen végül is minden rendszer alatt ott a nemzet, a nép. Ezt mind el kellene felejteni, csak nehogy a kollaboráció vádja felmerülhessen? (...)­­ Sokszor elmondtam már: a lustaság és a tehetségtelenség nem lehet politikai érdem.­­ (...) Hogyan álljon a magyar büszke, bús homlokkal a történelem viharában, ha nincs se fátum, se balsors? Talán turáni átok sincs? - Aki ezt az egetverő ostobaságot kitalálta, megérdemelné, hogy megbélyegezze az utókor, mint az egyik legkártékonyabb kifejezés szülőatyját. A saját lustaságunk, ijedtségünk, defetizmusunk az, ami az ilyesmit kitaláltatja velünk. - Akkor mégiscsak van valami: az átkos lustaságunk, defetizmusunk. Legföljebb nem Turánból való, hanem belőlünk... - Nincs semmilyen átok, csak ideológia van, hogy fölmentsen bennünket a gondolkozás, a cselekvés, a bátor vállalás történelmi parancsa alól. Márpedig ilyen fölmentést senki sem ad nekünk. MAGYAR HÍRLAP (297.) "Húsz esztendő telt el - a Dózsa György emlékét megidéző mű, az ítélet bemutatása óta -, s csak most kínálkozott megint lehetőség arra, hogy magyar-román koprodukcióban, a Budapest Filmstúdió, a Clamatel kft. és a bukaresti Pro-Films összefogásával, nyolcszázmillió dolláros vállalkozásban filmre vigyék Tamási Áron: Ábel a rengetegben című regényét. A gyártási költségek háromnegyed részét a Nemzeti Filmalap, a Szerencsejáték Rt. és a Budapest Bank támogatásával a magyar fél fedezi. A román fél részesedése 25 százalék, és közreműködése révén jóval olcsóbban végezhetők el az utómunkálatok. Ennek dacára a rendező, Mihályfy András és alkotói stábja nem látja igazán felhőtlennek azt a fél évet, ami a produkció befejezéséig még hátra van, mert napról napra növeli a kiadásokat a mindkét országban tapasztalható »vágtató infláció«, s a jövő évtől a filmgyártást is sújtó áfa, ezért a hiányzó 8-10 millió forint előteremtéséhez újabb mecénásokat keresnek. Mégis, a most következő forgatási időszak egyik »irőszpozora« a tél lesz, amelynek hamarosan havat kell varázsolnia a Hargitára, megelevenítve Tamási Áron balladisztikus hangulatú világát. Az eddig elkészült komor szépségű felvételek Szőts István Emberek a havason című filmjét idézik föl emlékezetünkben, és hitelesen jelenítik meg a regény drámai atmoszféráját. Kányádi Sándor forgatókönyve pedig sértetlenül őrzi az írói nyelv veretességét, gyönyörű szimbólumait és csillogó szójátékait­. (S.R.L. Ábel a rengetegben) Barabás István

Next