A Hét, 1995 (26. évfolyam, 1-48. szám)

1995-01-06 / 1. szám

VALÓSÁG (10.) Segesváry Victor, New Yorkban élő szociológus írja A nyugati civilizáció ezredvégi válsága című tanulmányában: Mit értek nemzeti öntudaton? Egy nemzethez mint etnikai és kulturális közösséghez való tartozást, tehát a nemzettel való identitást és annak megvallását. A nemzeti öntudatnak a közös eredet mitológiája és a vele járó szimbólumok az alapjai - ezt az elemet a nemzeti öntudatból kiiktatni nem lehet. De mivel a közös etnikai eredet minden nemzetnél mitologikus, a történelem során kialakult kultúrájuk - nyelvük, szimbolizmusuk, művészetük, közösen átélt történelmi sorsuk - jelenti nemzeti öntudatuk és identitásuk valóságos tartalmát. Ezért a nemzeti öntudat és identitás nem ismer határokat, nincs egy területhez kötve, s azt sem zárja ki, hogy az idők folyamán más etnikai csoportokhoz tartozó egyének a nemzethez csatlakozzanak... A nemzet fogalma abban különbözik az állampolgárság fogalmától, hogy a nemzet organikus közösség, nem egyszerűen az egyének szabad akaratából való csoportosulása individuális döntésük eredményeképpen, míg az állampolgárság egy államhoz való tartozást jelent, s bár az egyének ebbe a státusba is beleszületnek, ebből önkéntesen kiléphetnek, s egy másik állam polgárságát vehetik fel döntésüktől függően. A nemzetnek logikusan más értelmezés nem adható, mint az, hogy etnikai alapon kialakult, közös történelemmel és kultúrával rendelkező, organikus közösség. Nagyon fontos azonban a nemzet, a nemzeti öntudat és az identitás fogalmakat elhatárolni a nemzetállam fogalmától. Végeredményben a modern kori történelem nagy háborúit és összecsapásait, politikai és emberi tragédiáit az egyes uralkodók személyes hatalomvágya mellett a nemzetállamok kialakulása, hatalmuk és befolyásuk megnövekedésére irányuló expanziójuk okozta. Ezt mutatja a modernitásban a francia forradalom óta uralkodó tendencia is, amely a nemzethez és a nemzetállamhoz való tartozást tudatosan vagy öntudatlanul „összemossa”. • Ma már teljesen megalapozott és elfogadott tétel, hogy a nemzetállam megszületése óta mindig és mindenkor a területi, az etnikai és kulturális autonómiák eltüntetésére törekedett, nem válogatva az eszközökben, éppen azért, mert az állam csak nagyon ritkán azonos egy nemzettel vagy nemzeti közösséggel. A nemzetállamnak ez a politikája eredményezte azt a XIX. század közepétől kezdve, hogy a kisebbségek problémája az egész nyugati kultúrkörben fontos nemzetközi politikai tényezővé vált. Nekünk, magyaroknak, el kell ismernünk azt, hogy ebben a folyamatban a rendi és a polgári Magyarországnak egyaránt nagy szerepe volt. • A nemzetállam mindazokért a bűnökért és tragédiákért felelős, amelyekkel általában a nemzetet mint kulturális és társadalmilag jelentős közösséget, a nemzeti identitást elismerő és megvalló magatartást vádolják. Ehhez kapcsolódik a nacionalizmus kérdése, amelyet a legtöbben a nemzeti közösség, a nemzeti öntudat és identitás fogalmával azonosítanak. A fentiek értelmében a nacionalizmus lényegét úgy fogalmazhatjuk meg, hogy olyan törekvés, amely a nemzet és az állam létét összekapcsolja, vagyis a nemzetállam létrehozására törekszik. Ebből mindjárt érthető, hogy miért van a nacionalizmusnak olyan rossz híre manapság (lásd a balkáni válságot és az etnikai tisztogatásra vonatkozó tényeket). A nacionalizmust ugyanis, a közösségi és kulturális nemzetfogalommal szemben, a többi nemzet vagy népcsoport támadása és valódi létüknek és kulturális értékeinek a megtagadása jellemzi a nemzetállam megteremtésének érdekében. Ez a másellenesség, amely a legtöbb esetben bűnbakok keresésében nyilvánul meg, hogy azokon a tömegek ........... felkorbácsolt (hamisan nemzetinek nevezett) érzéseiket levezethessék, mutatja a nacionalizmus legmegdöbbentőbb, legvisszataszítóbb arcát - ez a vonása a közép-európai nacionalizmusoknak, amelyek kitermelték az antiszemitizmust és a nácizmus egyéb emberiségellenes bűneit. • A nemzeti kérdéssel összefüggően a kisebbségek problémájának rendezése - elsősorban a kisebbségek védelme a nemzetállamok asszimiláló és sokszor őket fizikai létükben fenyegető nemzetpolitikájával szemben - a mai nemzetközi politika egyik legnehezebb kérdése, amelyet az 1992 óta folyó balkáni háború kapcsán az ENSZ Biztonsági Tanácsának, s annak elsősorban európai tagjainak a határozatlansága és a valódi problémákat meg nem értő magatartása tragikusan illusztrál. A kisebbségi kérdés mai fő vitapontja az (nemcsak jogi szempontból, hanem a közvélemény általános felfogásának szempontjából is), hogy az emberi jogok védelmének a második világháború óta kifejlesztett nemzetközi rendszere csak egyéni jogokat ismer el azon az alapon, hogy a közösségi jogokat nem lehet objektív ismérvekre alapozni. Márpedig a kisebbségek, elsősorban az etnikai, a nemzeti és a vallási kisebbségek, adminisztratív és kulturális autonómiára való jogait nem lehet individuális alapon korrekt módon megfogalmazni és megvédeni. • Egyes jelek arra mutatnak: néhány nemzetközi grémiumban már tudatossá kezd válni annak az elkerülhetetlen szükségessége, hogy az emberi jogok megfogalmazásában nemcsak az egyéneket, hanem az egyének által alkotott, etnikailag, kultúrájukban és történelmi tapasztalataikban azonos közösségeket is alanynak ismerjék el. Belátták azt, hogy a közösségek hathatósan csak így valósíthatják meg identitásuk megőrzésére és önrendelkezésükre irányuló törekvéseiket. Ugyanakkor, mint azt az utóbbi évek eseményei bizonyítják, nem elégséges abban bízni, hogy a dokumentumok, a deklarációk és a szerződések aláírása szavatolja az egyének vagy közösségek bennük foglalt jogait, hanem effektív gazdasági és szükség esetén katonai-hatalmi eszközöket is kilátásba kell helyezni a jogi garanciák be nem tartása esetén. MAGYAR HÍRLAP (290.) Konrád György Kőóra című regényét - az Agenda című, nagyszabású trilógia második kötete - december 9-én mutatták be Budapesten, az írók könyvesboltjában. A szerző ebből az alkalomból válaszol V. Bálint Éva kérdéseire. • A Kerti mulatsághoz (a trilógia első kötete - szerk.) képest a Kőóra című regényben más a hős, a látószög, a téma, és mivel eltelt közben néhány év, a szerző is, tehát a szemlélet és a nyelv is, de a magában is megálló regény az előzőnek a testvére. Mindennek részletes elemzése nem az író dolga. • A kerti mulatságban két főbb időszint van: a nyolcvanas és a negyvenes évek, a Kőórában a korakilencvenes és az ötvenes évek, a készülő harmadik kötetben a két szint között a távolság csökken, napjaink és a hetvenes évek között jövök-megyek. Ami a történelmi súlyt illeti - jut is, marad is. De ettől az irodalmi jelentőség független. • Nem azt írom, ami már megvan, hanem azt, ami még nincs meg, amit keresek, ami csak a papíron mutatja meg magát és irányítja a folytatást, az átírások és a szerkesztés hosszú folyamatát. • Mintegy húsz éve írok a regényeimben - A cinkostól kezdve - zsidó sorsokról. Furcsa volna nem emlékeznem rájuk. Érdekes tárgy, és talán nemcsak azért tartom annak, mert én is zsidó vagyok. Egy bibliai ciklus terve is foglalkoztat. • Nyilván tudja, hogy a vadkender ügyében írt publicisztikája meglehetős vihart váltott ki. Gondolta volna? És érzékeli-e, hogy az emberek szerint bizony szükség lehet olykor a charta esernyőjére? - Tudomásul veszem, hogy sokan vannak, akik jobban szeretnek felháborodni, mint gondolkozni. Kiinduló tételem: bűnös az, aki másnak árt. Tehát aki másnak nem árt, az nem bűnös, következésképpen nem is büntethető. A törvénykezésben a többségi elv érvényes, a gondolkozásban nem. • Mit gondol a magyar irodalom mai helyzetéről? - A bajok közismertek. Az állami mecenatúráról érett kapitalista demokráciák sem mondanak le, a költségvetési támogatásnak azonban országonként mások a módszerei. Az olvasóként elsősorban számbajövő művelt középosztály kevesebbet tud a megdrágult könyvekre költeni, nem bírja eltartani az irodalmat. Televízióra a magyar költségvetésből mintegy ötszázszor annyi jut, mint a könyvkiadásra. Ez az aránytalanság indokolhatatlan. Számos nyugati szubvenciós formát tartanék itthon is kívánatosnak. A feleakkora népességű Norvégia minden értékesebb könyvből ezer példányt ajándékoz a közkönyvtáraknak, ami a kiadókat megóvja a nagyobb veszteségektől. Hollandiában az állami lottó jövedelmét fordítják kulturális támogatásra, és ebből szépen telik mindenre. Örülnék, ha a Magyar Hírlap kezdeményezné a téma sokoldalú megvitatását. 22 (a Társadalmi Dialógus Csoport hetilapja, 50.) Alina Mungiu Románia, mod de folosire (Románia, használati utasítás) című esszégyűjteményét recenzálja Dan C. Mihăilescu. Alina Mungiu 1990 előtt ideggyógyász orvos, utána az Opinia studenţească, majd a Contrapunct munkatársa volt, jelenleg az Expres főszerkesztője és a Le Monde bukaresti tudósítója. Evangheliştii című drámája 1993-ban elnyerte az UNITER díját. Most megjelent kötete jórészt az Expresben hetente közölt vezércikkeiből állt össze. Dan C. Mihăilescu abból indul ki, hogy 1989 után Romániában a politikai publicisztika európai szintre emelkedett, ezt bizonyítják Ion Cristoiu, Nicolae Manolescu, Gabriel Liiceanu, Ileana Mălăncioiu, Stelian Tănase, Vladimir Tismaneanu megjelent kötetei vagy Laurenţiu Ulici, Gabriel Andreescu, Ilie Şerbănescu és mások állandó rovatai. De igen nehéz dolga lesz, mert páratlanul gazdag és magas színvonalú publicisztikai termésből kell válogatnia annak a kutatónak, aki majd az elmúlt öt év román újságírásának történetét akarja megírni, hiszen egész sor olyan rangos szerzővel kell számolnia, aki akár külön fejezetet érdemel, mint Andrei Pleşu, Alexandru George, Octavian Paler, Mircea Iorgulescu, Gabriela Adameşteanu, Mircea Mihăieş, Elena Ştefoi, Neculai Constantin Munteanu, Andrei Cornea, Ioan Buduca, Radu G. Ţeposu, Cornel Nistorescu, Mircea Dinescu, Alex. Ştefănescu, Tia Şerbănescu, Liviu Antonesei, Tudor Octavian stb. Velük szemben áll a konzervatív tábor, amely mind ez idáig csak Paul Everac antológiájával lépett színre, egyébként a többi szerző nem vitatkozik, hanem kinyilvánít, nem gondolkozik, hanem üt, nem gazdagít, hanem rombol. Alina Mungiu az előző vonulat kiemelkedő egyénisége, akinek véleményére oda kell figyelni. Ízelítőül néhány gondolat a most megjelent kötetből: „A román elitértelmiség még mindig azt várja, hogy a román nép járuljon az ő rögeszméi elébe, holott annak, aki elkötelezi magát a közéletben, neki magának kell a román nép rögeszméivel számolnia”; „A tényszerű információt a román nép nem kedveli”; „A közérdekkel leghatékonyabban azok tudnak foglalkozni, akik saját érdekeiket tartják szem előtt”; „Mikor változik a világ, vele kell változnunk magunknak is. Másképpen végünk”; „A román nép jórésze azért akar felsőbbrendűnek tűnni, hogy palástolja vele alsóbbrendűségi komplexusait”. „Egyetlen román sem veszi komolyan a terveit, ha pedig egy idegen ezeket komolyan veszi, azt baleknek nézik.” BRASSÓI LAPOK (49.) E lapszámtól kezdve a Brassói megyei RMDSZ egész oldalt „bérel” a szerkesztőségtől szervezeti élete tükrözésére: határozatok, tisztújítási gyűlések, művelődési rendezvények, iskolai hírek stb. Török Ernő mérnök jegyzetéből: „Mit jelent az, hogy magyar vagyok? Miért és meddig, illetve milyen minőségi szinten vagyunk magyarok úgy egyénenként? A válasz nem lehet egyszerű, hisz azt kell megfogalmazni, ami annyira bonyolult, és ugyanakkor annyira személyhez kötött is... Én mégis megpróbálok válaszolni. A magyarságtudat az anyatejjel, az anyanyelvvel egyszerre épül belénk, majd kiteljesül a kultúránk, történelmünk megismerésével, de biztos vagyok, hogy ezek a latens »magyarságtudat« hordozói, hiszen a szürke hétköznapok magyarságtudatának szintjét bizony a »mennyit élek én naponta magyarul?« kérdésre adott felelet számszerűsége adja meg. Ha ez igaz, akkor érthető, hogy mi, brassói magyarok miért is vagyunk a hétköznapjainkban oly kis mértékben magyarok. Hisz ha körülnézünk, azt vesszük észre, hogy az átlagmagyar reggel felkelve a helyi vagy központi rádió román nyelvű híreit hallgatja, románul beszélve tülekszik fel a közszállítási járműre, román kollégákkal románul tárgyalja meg a sport, a munkahely gondjait, velük issza meg a sötét munka után, és miután kinyitja lakása ajtaját, aznap talán először szólal meg magyarul. És magyarul beszél a családtagokkal addig, amíg tévét nézni nem kezd. És lám, itt tűnik elő, milyen nagy jelentősége van annak, hogy egyre több brassói lakásban ott a Duna TV. Mert ha nincs, akkor románul olvassa az amerikai filmek feliratozását, és lefeküdvén, talán még magyarul álmodik. Ez a helyzet szórványszervezetünk számára elsőrendű feladatként teszi szükségessé egy magyar művelődési központ megteremtését, hogy minél több brassói magyar élhessen »magyarul« a hazán kívül is.” A NAP (Szabadka, 6.) 45 éves az Újvidéki Rádió magyar adása. Fél év előkészületei után 1949. november 29-én egyórás műsort szolgáltatott a vajdasági magyarság számára, azóta megszakítás nélkül, naponta jelentkezik. Szalai István, a magyar nyelvű műsorok első főszerkesztője emlékezik: - Első szerkesztői feladatunk az volt, hogy a kátyi réten fölállított 0,5 kW erősségű adóhoz vezető kábelnek árkot ástunk. Magunk sem hittük, hogy magyar nyelven is megszólal az Újvidéki Rádió. 1949. november 29-én délben a műszakiaknak sikerült összeszerelniük a bőröndnyi alkatrészből összeállított keverőasztalt. A szerbhorvát nyelvű köszöntő után Bogdánfi Sándor neves publicistánk átültetésében Kovács József bemondó tolmácsolta a szöveget. Utána egy magyar dalt is illett közvetíteni, Reiter Rudolf, az első hangtechnikusunk a Lehullott a rezgőnyárfa levele kezdetű nótát választotta. Az első adót Greiner László szabadkai műszerész készítette, de nem vált be - Belgrádból kaptunk másikat. Aztán kiderült, hogy nem az adóban volt a hiba, hanem a keverőasztalban. 1950-ben tömeggyűlést közvetítettünk, a Tájékoztatási Iroda koholmányai ellen tiltakozott a székváros. A fő szónok Sinkó Ervin volt. Erre a tiltakozó gyűlésre délután három órakor már reagált a Budapesti Rádió, talán mondanom sem kell, nem kímélve bennünket. Az indulástól napjainkig a tárgyilagos tájékoztatást tekintettük legfőbb feladatunknak, talán ezért is álltak ki mindig mellettünk a hallgatók. De nem csak a tájékoztatás volt az egyedüli feladatunk. Neveltünk, népszerűsítettünk. Nyelvművelő rovatunk előbb volt, mint a Kossuth Rádiónak, rádiószínházat teremtettünk, irodalmárokat neveltünk. 1952-ben a Bécsi Arumintavásárról három Siemens mikrofont hoztam rádiónk részére, ezek még ma is működnek. CAPITAL (49.) A karácsonyi és újévi üdvözletek szezonja egyre kisebb profitot hoz a magánvállalkozóknak — állítja egészoldalas felmérésében Maria Vaschi. Elsőnek a képzőművészek jöttek rá, hogy az aprólékos munka, az egyre drágább anyagok miatt az üzlet már nem kifizetődő. Hogy a munka és a költségek megtérüljenek, az kellene, hogy egy üdvözlet árát 3000 lejre emeljék. Rodica Alexandrescu, a Képzőművészeti Szövetség tagja harminc éve készít üdvözleteket a téli ünnepekre. 1990-ig évi 10 000 darabot készített, most 300 a felső határ. 1993-ban 1800 lejért adta darabját és egy része a nyakán maradt, 1994-ben 3500 lejre emelte az árat, nem is volt semmi nyeresége belőle. Egybehangzó vélemények szerint az utolsó lökést a csőd felé az UNICEF adta, ugyanis magas művészi színvonalú, kifogástalan nyomdai kivitelezésű, mégis olcsó üdvözleteivel senki sem tudja felvenni a versenyt. Míg 1993-ban az UNICEF Román Bizottságának címére 242 millió lej értékben érkezett képes levelezőlap, addig 1994-ben már 800 millió lejre nőtt a szállítmány értéke. A téli üdvözlőlapokat már októberben kezdték árusítani, karácsony előtt egy hónappal egyetlen napon 12 millió lejre vásároltak belőlük. A bevételek egy részét humanitárius célokra, főként árvaházak és gyermekkórházak megsegítésére fordítják. Egy ilyen üdvözlet ára mindössze 350-420 lej, ehhez forgalmi adó fejében számítanak 20 százalékot. Az alacsony ár miatt szabad préda lenne az üzérkedők számára, ezért a Pro UNICEF szervezet romániai kirendeltségének 4360 önkéntese árusítja. Ion Chirescu, az effajta levelezőlapok gyártására szakosodott Art Design Rt. vezérigazgatója azt nyilatkozta a lapnak, hogy ilyen konkurenciával csak úgy veheti fel a versenyt, hogy együttműködik az American Greetings nemzetközi konszernnel, ennek köszönhetően 1994-ben tízmillió üdvözletet tudott piacra dobni. A jobb terjesztés érdekében 300 millió lejes szerződést kötöttek a Román Postával és a könyvterjesztővel, így a karácsonyra készített 150 modell árát le tudták szorítani 140-250 lejre, de újabban így is veszélyben érzik magukat, mert Kínából és Hongkongból áradni kezdett a még olcsóbb áru. 1995. január 6. A HÉT 2