A Hét, 1996 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1996-01-12 / 1-2. szám
«mWOHMtHH SftSisftfSifttfSiSttSiSiSftS&SMSiSS&ftS&SSStSSiSSSfitW MSSWSiSiiSÄWiSSSÄii: 168 ÓRA (50.) Ormos Mária történész, akadémikus, 1992-ig a pécsi Janus Pannonius egyetem rektora, számos nagy jelentőségű monográfia szerzője interjút adott a Kossuth Rádiónak. Ungár Tamás első kérdése: ment-e a történészek munkája által a világ elébb? - A választ egy kicsit messzebbről kell indítanom. Onnan, hogy miként látom én az értelmiség szerepét a társadalomban. A sokunk által nagyra becsült Kosáry Domokos, ha felbosszantja valamilyen kivagyi értelmiségi magatartás, gyakran azt mondja: az értelmiség gyakorta úgy viselkedik, mint az a legyecske, amelyik rászáll a kocsirúdra, ott üldögél, és közben úgy érzi, hogy ő vezeti a kocsit. De megrajzolhatom az értelmiséget akképpen is, hogy van egy embertípus, amelyik rájön: a követ nemcsak pattintani lehet, hanem csiszolni is, és ha ez a fajta ember nincs, akkor most nem rögzíthetné szavainkat a magnó, s nem fűthetnénk a lakást. A két értelmiség-meghatározás közötti látszólag óriási távolság azonban áthidalható. Mert az a legyecske, vagyis az értelmiség állandóan megrendelést kap azoktól, akik a kocsit valóban vezetik. S ha ennek a megrendelésnek, ennek a várakozásnak az író, szobrász, fizikus, feltaláló, filozófus vagy éppen történész nem tenne eleget, akkor még mindig a fán ücsörögnénk. S a történészek nélkül is még fáról fára ugrálnánk? - Az értelmiség nélkül. A történészeknek talán nem jut akkora szerep az értelmiségben, mint a feltalálóknak, de azért nekik is marad bőven feladat. Mert ők egy ország, egy nemzet közösségi tudata érdekében kutatják és feltárják annak az országnak, nemzetnek a múltját. Mert a közösségi tudatnak és a nemzeti egységnek csak egyik pillére a közös nyelv és kultúra, a másik a közös múlt. 22. (a Társadalmi Dialógus Csoport hetilapja, 51. és 52.) A szerkesztőség kerekasztal-értekezletet hívott össze az oktatási törvény megvitatására, egyetemi tanárok, közírók, diákok részvételével. Andrei Cornea többek között a következőket mondotta: az oktatási törvény sajnos úgy született, hogy a kormánypárti többség egyoldalú döntések sorozatát szentesítette. Bizonyára nem véletlen tehát, hogy a procedúra már néhány hónappal a törvény életbe lépése után különböző nehézségekbe ütközött és az egyetemi hallgatók hevesen támadták. Már az egyszerű tény, hogy a tőlünk javasolt módosításokat elfogadták, bizonyítja, hogy a megelőző nyilvános viták sok kívánni valót hagytak maguk után. Talán okosabb lett volna egy rövidebb törvényt hozni. Jelen formájában ugyanis 185 szakasza van, ebből néhány nagyon terjedelmes. Rendelkezni akar, hogyan tanuljanak a gyermekek, sőt, hogy mit tanuljanak, milyen céllal stb. Első vitatható pontja a nyilvánvaló szándék, hogy kijelölje, mit kell tennie a tanügynek, mi a rendeltetése stb., ami azonban kényes dolog, mert az ipari fejlettség jelen szintjén a változások olyan gyorsak és mélyrehatóak, hogy egy ilyen törvény hosszú élete nehezen képzelhető el. Mikor szövegét olvassuk, az az érzésünk, lényeges változtatások nélkül leírja a felnőtt lakosság mai felfogását, amelyet át akar hagyományozni jövő nemzedékeknek. Ez leginkább a közoktatásnak szentelt fejezetekből, valamint a területi megszervezés előírásaiból tűnik ki. A 7. szakasz 1. paragrafusa kimondja: az állami oktatás ingyenes, de némely tevékenységeknek árat lehet szabni a jelen törvény feltételei között. Itt a törvényalkotók voltaképpen demagóg, populista megfogalmazásra törekedtek, mondván, hogy az állami oktatás ingyenes, de utána rögtön korrigálták, mert rájöttek, hogy a jelen körülmények között az előírást nem lehet betartani. A 8. szakaszban az oktatás nyelvéről azt olvassuk, hogy minden fokon románul történik, majd kimondja azt is, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek jogukban áll anyanyelvükön tanulni a jelen törvény feltételei között. A lehetőséget tehát, hogy valaki az anyanyelvén tanuljon, a hátsó ajtón, mint kivételt vezették be. A 9. szakasz 1. paragrafusa szerint az elemi tagozaton a vallás kötelező tantárgy. Ez bonyolult kérdés: a román társadalomnak kötelessége világosan meghatározni a választás lehetőségét, mert itt az állam és az Egyház szétválasztásáról van szó és arról, hogy a lelkiismereti szabadságot elismerjük-e vagy sem. A 10. szakasz 3. paragrafusa kimondja, hogy A románok történelme és Románia földrajza tanítási és vizsgáztatási nyelve a román. A románok történelméről van szó. Néhány évvel ezelőtt a tankönyvek még a Románia történelme címet viselték. A kérdés nem elhanyagolható, mert a Románia történelme tágabb fogalom, beleférnek a kisebbségek is, a románok történetébe már nem. Az ötlet pedig, hogy külön fejezetek foglalkozzanak a kisebbségek történetével, már egy felülről jövő engedmény benyomását kelti. A törvény legsúlyosabb hiányossága az, hogy az oktatás fentről lefelé, hierarchikus úton szervezi: a minisztérium irányítja a tanfelügyelőségeket, ezek az iskolákat, az igazgatókat is fentről nevezik ki, sőt a líceumi igazgatókat személyesen az oktatásügyi miniszter nevezi ki, a legsúlyosabb pedig az, hogy a főleg szülőkből álló helyi közösségek e törvény számára nem is léteznek. (Több résztvevő itt közbevetette: a szülők csak ott vannak megemlítve, ahol fizetni kell.) • Gheorghe Ştefan egyetemi tanár, volt oktatásügyi miniszter: Sajnos, szomorú tapasztalatom, hogy minden ötlet, amely megpróbálta kiemelni a tanügyet a kátyúból, elsősorban a tanügyi káderek ellenállásán bukott meg. Tudjuk, hogy a történelem valamennyi reformja nem a tömegek egyetértésének eredménye volt. A román tanügyben mindenki óhajtja a reformot, ha megkérdezik, hogy szükségét látja-e, de amikor sorra kerül, mindenki azt mondja: mást kell megreformálni, mert nálam minden rendben. Egy reform végrehajtásához jelenleg nagy mozgékonyság szükséges. Rövid törvényre lett volna szükség! Én magam írtam egy hat lapnyi terjedelmű törvényt, amelynek nincs egyetlen mondata sem, amely meghaladná a két sort, és nincsenek benne jelszavak sem. • Az egyetemi hallgatók mozgalma nincs megszervezve. Október elsején kezdték követelni a nagyobb ösztöndíjat. Ha létezett volna egy jól szervezett diákegyesület, akkor tudnia kellett volna, hogy az ösztöndíjak kérdése a költségvetéssel együtt kerül napirendre, mozgalmukra tehát tavasszal lett volna szükség, mikor a Parlament a költségvetést tárgyalta. A minisztérium nem hoz határozatokat, csak végrehajtja a költségvetést. Hasonlóképpen a tavasszal kellett volna napirendre tűzni a diákotthonok kérdését is, nem pedig október elsején, amikor kezdődik az egyetemi tanév. A tanulóifjúság részévé kell hogy váljék a civil társadalomnak, amely együttműködik az iskolával. Nem a szülőközösséget kell előtérbe nyomni, wmmmmmsmmmmmm hanem a helyi közösséget, amely hasznát látja az oktató-nevelő munkának. Az egyetemi ifjúság, mint a civil társadalom része nem lépett fel egységesen, ezért nem hiszem, hogy nagy értelme lett volna a sztrájkjának. • A jelen törvény ostoba. Egy koherens törvénynek azt kellene mondania: a kötelező oktatás ingyenes. Ez esetben világos lenne: ami kötelező, az ingyenes. Míg a líceum felső tagozata is lehet nem ingyenes. Nem a demokrácia hiányának a jele, ha bevezeted a díjszabást, az mondana ellent a demokrácia elvének, ha nem volna meg mindenki számára az esélyegyenlőség a tanulásra. Itt a szubvencióra gondolok: nem a termelőt kell szubvencionálni, hanem a fogyasztót. Ha azt mondjuk, a felsőoktatás ingyenes, akkor a termelőt szubvencionáljuk. Az államnak a diákot kellene támogatnia ösztöndíjjal, ez a pénz pedig jusson el az egyetemhez. Ily módon a diák megkapja az ösztöndíját, ezzel jelentkezik az egyetemen, amely szolgáltatásokat ajánl fel számára. Ez mozgósító hatással van az egyetemre nem csak a hallgatóra, hogy tanuljon, így az egyetem is pénzhez jut, mégpedig ösztöndíjból, melyet szintén az államtól kap, de a diákok közvetítésével. 1 őriző MAGYAR HÍRLAP (295.) Bukarest messze van cím alatt Koltai Tamás köztt’ benyomásait a román fővárosban lezajlott nemzetközi színházi seregszemléről,s ezekből idézünk néhány gondolatot: „A hathetes előadássorozatot nem tudtam végigkövetni, annál kevésbé, mivel az egyes bemutatók között sok volt a holt idő. Ez egyrészt egyeztetési nehézségekből fakadt, részint abból, hogy számos együttes nem jött el. • Noha a fesztiválközönségnek minden fesztivál új, és ő maga »helyben van«, kétséges, hogy egy hathetes program, a közbeiktatott, olykor három-négynapos szünetekkel, képes-e a találkozónak eseményjelleget adni, s főleg valódi találkozásokat, eszmecseréket létrehozni. Bukarestben voltak kiegészítő programok, videovetítések, Strehler, Doggin, Donellan köré szerveződő szakmai beszélgetések - csekély érdeklődés mellett. Ha az unió föl akarja hívni a figyelmet arra a jótékony hatására, amelyet a színházkultúrák találkozása gyakorolhat az európai szellemre - Európa mai állapotát tekintve erre nagy szükség lenne -, akkor a jövőben koncentráltabb, rövidebb és gazdagabb kiegészítő prog-ramokat kell nyújtania. • Utoljára , huszonöt évvel ezelőtt láttam Bukarest- ben az akkori Bulandra éppen számű fezetés előtt álló rendező-nagyságait, Pintilie, Ciulei, Esrig híres előadásait. Azóta csak egy-egy produkciójukkal találkoztam szórványosan. Rendezőik időközben folyamatosan cserélődtek, de az elsőrangú román rendezőiskolának köszönhetően számukra ez nem jelentett megrázkódtatást. Ez idő szerint két állandó rendezőjük van, a harminchat éves Alexandru Darie és a hatvanon túli Cătălina Buzoianu. Mindkettőjük neve túlszáll a határokon, előadásaikat nemzetközi díjak övezik. Ha szükséges, vendégeket hívnak, a Woyzeckre például Tompa Gábort. A kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-főrendezője ma Európában, sőt Európán kívül is ismertebb, mint Magyarországon. Hírneves Ionescoja, A kopasz énekesnő - természetesen magyarul - sorozatban ment Londonban és Párizsban. Budapesten egyszer »titokban«. Bulgakovja, a képmutatók cselszövése egyszer sem. Sokfelé tanít a világban, kivéve nálunk. Legújabb, strasbourgi Godot-rendezéséről felsőfokon írt a jelentős nemzetközi forgalomhoz szokott német központi sajtó. A Bulandra nemrég fölkérte, legyen a színház igazgatója. Nem vállalta, nem hagyja ott Kolozsvárt. Tompa Gábor jelenleg a Tháliában rendezi Moliére Tartuffe-jét, s én ettől az örvendetes eseménytől csak azért szorongok, mert Budapesten próbálni - úgy érzem, megtartani a próbákat -, megküzdeni a különleges szívóhatással, a | színészek elszivárgásával, a pénzkereseti források centrifugális erejével, virulens | vírusokkal, amelyek a magyar fővárosban rezisztensebbek, mint külföldön és vidéken - nos, ez valami olyasmi, amire évtizedes tapasztalatom szerint csak magukban a társulatokban edződött, erős antibiotikumokkal kondícióban tartott rendezők képesek.” Röviden Heti Világgazdaság 51-52. 1995 - az év krónikája cím alatt a nagyvilág és Magyarország legfontosabb eseményeinek összefoglalóját olvashatjuk. • Erdélyi Református Naptár 1996 - kiadja az Erdélyi Református Egyházkerület Kolozsvárott, szerkesztette Molnár János. A tartalomból: D. Dr. Csiha Kálmán püspök beköszöntője. A Magyar Reformátusok III. Világtalálkozójának eseménynaptára: 1996. augusztus 3-11.; Tőkés Elek: A romániai magyar tannyelvű oktatás vázlatos áttekintése; Tónk Sándor: A honfoglalás és a magyarság megtelepedése Erdélyben; Hermann Gusztáv Mihály: A székely székek kialakulása; Dávid László: Református várteplomok; Murádin László: Szépen magyarul. Jelentős évfordulók. • December 28-án ünnepelte a világ a mozi 100. évfordulóját. A Magyar Narancs 51-52-es összevont száma külön mellékletet szentel az eseménynek; a Magyar Nemzet beszámol a budapesti Ludwig múzeumban megnyílt, a magyar filmművészetet kezdetektől máig bemutató nagyszabású kiállításról. • Közoktatás 12: Szász János: Csillagok és emberek; Cs. Gyímesi Éva: A korlátokon innen és túl (az oktatási törvényről); Oláh Judit: Kezdő tanítók konfliktusai; Bakó Mária: A vallásos nevelésről diákszemmel; Dancsuly András: Hogyan tanított Apáczai?; Kulcsár Irén: A humanisztikus iskoláról. • A temesvári Új Szóban Oláh Margit köszönti a hatvanéves dr. Kozma Dezső irodalomtörténész egyetemi docenst. • Hargita Népe A Csíkszeredai Pallas-Akadémia kiadó emlékirat-sorozatot indított be Lapok a Székelyföld múltjából címmel. Az első kötetben Városkép és ami a hozzátartozik cím alatt Nagy András önéletírását olvashatjuk Csíkszeredai, párizsi, bukaresti színhelyekkel. • A székelyudvarhelyi Pulzus mellett sikerrel zárta első évfolyamát legújabb gazdasági szaklapunk, a sepsiszentgyörgyi Piac & Pénz is. • A marosvásárhelyi Népújság új, korszerű, igen tetszetős grafikával, nyomdai kivitelezésben (ez utóbbi a kolozsvári Palatino nyomda érdeme) kezdte el a téli ünnepeket, az új esztendőt is már az új köntösben, gazdag szilveszteri számmal köszöntötte. Barabás István 1 slrUf ircP ki a.k. rr 1995. január 12. A HÉT2