A Hét, 1998 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1998-01-09 / 1-2. szám
tmNtNHHWmHMMOWttttKtHmHOCMMWHmMHMI BRASSÓI LAPOK. December folyamán Balázs János riportsorozatot közölt a moldvai magyarokról. Idézzük a lészpedi fejezetből: „A népszámlálás szerint Lészped (Lespezi) 2100 lakosából 40 magyar. Hogy a helyszínen kiderüljön, itt majdnem mindenki ért és beszél magyarul, de a számlálóbiztosok csak azokat jegyezték be magyar nemzetiségűeknek, akik ezt kifejezetten kérték. Zöld János visszaemlékszik, hogy ő ezt kérte. A számláló még ekkor sem volt hajlandó teljesíteni a kérést, mondván, Moldvában magyarok nincsenek. Mire felhívták telefonon a községházán felügyelő számlálóbiztost e különös kívánság ügyében, s ő valóban engedélyt adott arra, hogy Zöld Jánost és családját magyar nemzetiségűként tüntessék fel az íven. • Fehér Katalin nyugdíjas szövőnő abban a szerencsés helyzetben van, hogy gyermekkorában, amíg még volt Lészpeden magyar tagozat, öt évig ott tanulhatott. 1990-ben, hogy megszűnt a diktatúra, néhány szomszéd gyereknek tanítani kezdte a magyar ábécét, egy-egy versikét, népdalt. Rendőr kísérte be ezért az őrsre. Állta a rendőri vallatást, s mert meghurcoltatása ügyével mindenüvé bekopogott, még az RMDSZ parlamenti csoportjához is, egy év alatt még azt is elérte, hogy az ellene kiállított jegyzőkönyvet a bákói bíróság semmisnek nyilvánítsa. De arról, hogy a szomszéd gyerekeket magyarul tanítsa, lemondott. • Fazakas József nyugdíjas ácsmester volt az első, aki kezdte a gyermekeket »magyar írásra« tanítani. Jóska bácsi és gyermekei, voltak Pesten, Győrben, Komáromban, jól fogott számukra ez a fajta biztatás is. - És most miért nem tanítja a gyerekeket, Jóska bácsi? - Ezt kérdezte tőlem a nyáron Gábriel Andreescu úr is Bukarestből, a Helsinki Bizottságtól. Azt mondtam neki is: sok az ellenségem a faluban. - Kik az ellenségei? - A pap, elsősorban, félti tőlem a kenyerét. - Csak nem fogja Jóska bácsi innen a katolikus papot kitúrni? - Azt nem, de ha az emberek idővel kérni kezdik a magyar misét, akkor ennek a papnak innen menni kell. • Ötven évvel ezelőtt állítólag megtörtént, hogy az oltár előtt kivették a kelyhet a pap kezéből, hogy nekik prédikáljon magyarul. Azután küldött a iasi-i püspökség magyarul is tudó lelkészt Lészpedre. Gyergyina Jánost, akit aztán az ötvenes években a szekuritáté elvitt. Azóta lészpedi pap nem tud magyarul.” MAGYAR MÚZEUMOK (A Pulszky Társaság—Magyar Múzeumi Egyesület negyedévi folyóirata, 4) Glück Jenő Ady emlékmúzeumok Erdélyben című cikkéből: „A nagyváradi gyűjtemény alapját a városvezetőség 1942-ben vetette meg egy magángyűjtemény megvásárlása révén. Ehhez járult a zilahi kollégium állaga és az m ., , emlékmúzeum szervezőinek erőfeszítése, közöttük Tabéry Gézáé, akik becses emlékanyagot gyűjtöttek. • Ady Endrére emlékeztet a bukaresti Herăstrău parkban álló emlékműve, valamint Nagyváradon fr. múzeum előtti téren elhelyezett szobra, kiállítóterem középpontjában áll Szerviusz Tibor műve, amelynél gyakran helyeznek el emlékkoszorút. Az adyfalvi emlékkomplexum 1957-ben nyílt meg. Az Ady család mindkét házát és környezetét eredet alakjában restaurálták. A régiben, amely a XIX. században épült — a vidék népi építészeti stílusában — volt a költő szülőhelye. Gazdagabbb anyag tárgyazza iskolai éveit Érdmindszenten, Nagykárolyban és Zilahon. Láthatók a zilahi önképzőkörben induló költői pályájának tanúságai, majd jelentkezése a Szilágyság című lapban. Szintén részletesebben mutatják be párizsi tartózkodását. Nagyobb teret biztosítottak csúcsai tartózkodásának (1915-től), korai halálának és temetésének. A kastélybeli szalont az Ady család bútoraival és fényképeivel rendezték be. A szalonból Lajos testvérének egykori szobája felé vezet az út. Ugyanitt részletezik a román értelmiséggel fenntartott közeli kapcsolatait. Itt látható Odvian Gogával a magyar—romák közeledésről készített interjúja. Teret szenteltek élőműve megbecsülésének is. Ezek között szerepelnek a zilahi, érmindszenti (1924) és nagybányai (1937) emlékünnepségek több jelentős román értelmiségi részvételével. Végül a látogató Ady Endre szobájába jut el, s amely szintén megőrizte korabeli berendezését.” • A lapszámban még olvashatjuk: Németh Györgyi: Az ipari örökség megőrzése Magyarországon; Selmeczi Kovács Attila: Fejezetek a 125 éves Néprajzi Múzeum történetéből; Timárné Balázsy Ágnes: -a Megmentett műkincsek, a magyar tárgyrestaurátorok egyetemi képzésének sikerei. Tari János: A magyar néprajzi filmezés és a Néprajzi Múzeum Filmstúdiója. Liszka János: A szlovákiai magyar múzeumok helyzete. HARGITA KALENDÁRIUM 1998 (Kiadja a Hargita Népe Kiadóvállalat, Csíkszereda) Az előszóból: „Az 1998-as esztendő gazdag évfordulókban: 150 éve tört ki a magyar szabadságharc, 80 éve történt meg az impériumváltás, 50 éve teljesedett kión az államosítás, 30 éve jött létre Hargita megye. Megannyi esemény, amelyről megemlékezünk valamennyien, s elgondolkozhatunk következményein. Töprenghetünk azon, hogy mivé lettek a negyvennyolcas szabadságeszmék, hogyan vészelte át az erdélyi magyarság az impériumváltás traumáját, mit jelentett többségi sorsból kisebbségi sorsba kerülni, elkészíthetjük az 1968-as »területi-közigazgatási átrendezés« mérlegét, felmérhetjük máig tartó hatását. Az idei Hargita Kalendárium - követve az előző évek hagyományát - tág teret szentel a néprajznak is: bemutatjuk a gyimesi muzsikás-dinasztiákat, a varsági jeles napokat, a dúsgazdag históriáját a székelyföldi néphagyományban. S nem hiányzik idén sem évkönyvünkből az irodalom, a vers.” A magyar,forradalom és szabadságharc székelyföldi eseményeiről tanulmányt közöl Egyed Ákos, Komán János, Tófalvi Zoltán, Szabó Gyula, Bereczki Károly, regényrészletei Kozma Mária. További olvasmányok: dr. Garda Dezső: A földközösségtől a közbirtokosságig; Hermann Gusztáv Mihály: A „székely láda”, egy mítosz keletkezése és valós alapja; Sütő András: „Fiaim, csak énekeljetek!” - a Magántörténelem egy fejezete az író szülőfalujának kórusairól és a szervezőkről; Pál-Antal Sándor: Az utcanévadás történetéből (szabályozó rendelkezések Erdélyben a két világháború között); Oláh István: Andori-Aladics Zoltán Csíkszeredai fényképész, aki a román királyt, a bolgár cárt, a görög királynét is fotózta; Vincze Gábor: Az erdélyi magyar iparvállalatok és pénzintézetek sorsa a ’’magyarbarát” Groza-kormány idején (1945—1948); Antónya Péter homoródalmási földműves 1947—1961. évi feljegyzései a kollektivizálásról (Közzéteszi Oláh Sándor); Beke György: Csángók gyóntatója; Benkő Levente: Magyar iskola a keleti végeken; Fazekas János-Gagyi József: „Forradalom” Csíkszeredában - Hargita megye születése 1968-ban; Róth András Lajos: Ugrón Gábor (1847-1911). Zepeczaner Jenő: Mikszáth Kálmán a politikus Orbán Balázsról. | Válogatás az 1997. évi humorpályázatra beküldött anyagból. A ROMÁN HÍRÜGYNÖKSÉGEK jelentései a bevándorlás helyzetéről: 1990-től 1997 végéig 4602 külföldi állampolgár kért bevándorlási engedélyt a román hatóságoktól, de a Belügyminisztérium becslése szerint jelenleg illegálisan 25 000 idegen tartózkodik az országban, legtöbben Irakból, Iránból, Szomáliából, Kongóból, Afganisztánból stb. A bevándorlási kérések száma évről évre nőtt, a jóváhagyónak száma viszont csökkent: 1991-ben 315, míg 1997-ben már 1068 kérvényt iktattak. 1991- ben mind a 315 kérést jóváhagyták, míg 1993-ban a 928-ból egyet sem, 1997-ben pedig az 1068-ból csak 72 személy kapott letelepedési engedélyt. Az említett időszakban 1548 kérvényt utasítottak vissza, a többit visszavonták a kérvényezők, 188 személy önként hazatért, 1058 pedig „eltűnt”-ként van nyilvántartva (feltehetőleg átszöktek a határon, hogy Nyugatra jussanak). Sergio Vieira de Mello, az ENSZ menekültügyi megbízottja november folyamán Romániában járt, ez alkalommal jó osztályzatot adott az országnak, de elismerő szavait azzal zárta, hogy „a menekültek mégsem élhetnek jobban, mint amilyen a befogadó ország életszínvonala.” • Mi a helyzet Bukarestben? A Belügyminisztérium illetékes szervei szerint 1997-ben az előző évekhez viszonyítva nőtt az illegálisan itt-tartózkodó külföldi állampolgárok száma. Elfogtak és kitoloncoltak 164 török, 38 libanoni, 37 iráni, 30 kínai, 30 egyiptomi, 28 szíriai, 22 iraki és 6 bangladeshi bevándorlót. Szakértők véleménye szerint a valóságban több ezer személyről lehet szó, de a lakosság nehezen vehető rá, hogy együttműködjék a hatóságokkal, aminek fő oka az lehet, hogy az idegenektől inkasszált lakbér sokaknak jó bevételi forrás. MAGYAR NYELV (A Magyar Nyelvtudományi Társaság folyóirata, 2.) A szerkesztőség két tanulmányt szentel A romániai magyar nyelvjárások atlasza I. kötetének. (Az anyagot gyűjtötte és a kéziratot összeállította: Murádin László Szerkesztette és a kiadást előkészítő munkacsoportot irányította: Juhász Dezső. A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadása). Juhász Dezső az atlasz előzményeiről és megszületésének körülményeiről számol be. Idézzük a bevezetőből: ”Ha kulcsszavakat keresnénk az elmúlt félszázad erdélyi nyelvföldrajzi kutatásainak jellemzésére, leginkább talán a grandiózus munkák - halvány remények ellentétpárral ragadhatnánk meg a lényeget. Mert azt az ideális - akár így is fogalmazhatnánk: idealista - elképzelést, hogy egy nyelvterületet egyszerre kell dialektológiailag feltárni sűrű kutatópont-hálózatú kisatlaszokkal és szintetikus szemléletű, szélesebb léptékű nagyatlaszokkal, a kolozsvári nyelvészek kisebb hiányoktól eltekintve már meg is valósították. De az is tény, hogy ebből a félelmetesen nagy és gyönyörű nyelvi gyűjteményből - Romániában - mindeddig csak egy kis példányszámú egyetemi jegyzet, Vöő István Hétfalu nyelvjárási atlasza (Kolozsvár, 1971.) látott napvilágot. Ahhoz, hogy a kiadás halvány reményei ne zuhanjanak teljes reménytelenségbe, a magyarországi nyelvtudomány pártfogására volt szükség. így jelenhetett meg először 1987-ben »szótárosítva«, kényszerű kompromisszumként a székely nyelvatlasz lexikai anyaga, a Székely nyelvföldrajzi szótár (Bp., Gálffy Mózes és Márton Gyula gyűjtéséből), majd 1991-ben A moldvai csángó nyelvjárás atlasza, a kéziratos térképlapok egyszerű sokszorosításával. A regionális atlaszok publikálásának megindításával még csupán felsejlett a Kolozsváron felhalmozott népnyelvi kincsek tömege, valódi arányai azonban csak most kezdenek megmutatkozni, mikor kezünkbe vehetjük annak az új sorozatnak az első két kötetét, amely a romániai magyar nyelvjárások átfogó képét tárja elénk. • A romániai magyar nyelvjárások atlaszára szeretném a tudományos közvélemény figyelmét még inkább felhívni. S bár tehetném ezt önös érdekből, hiszen az utóbbi években jelentős energiát fektettem ebbe a munkába, remélem, ki fog derülni, hogy e mű főhőse Murádin László, aki életének javát, négy évtizedet áldozott a gyűjtésre, anyagrendezésre és előszerkesztésre. De meg kell emlékeznem azokról az emberekről is, akik a kiadás ügyét - történelmi szerepet vállalva - felkarolták, a kézirat első felét Budapestre hozatták és a kiadás anyagi hátterét biztosították. • Jellemző tényként könyvelhetjük el, hogy a kolozsvári nyelvtudományi intézet egyetlen magyar nyelvész munkatársa ma is a nyugdíjazás előtt álló Murádin László. Egy átlagos ...................... »elszántsági« kutató ilyen körülmények között talán már feladta volna a harcot, joggal hárítva a felelősséget a külső körülményekre. Murádin László azonban végigcsinálta a gyűjtés és anyagrendezés heroikus munkáját.” • Juhász Dezső a továbbiakban fölidézi a romániai magyar nyelvatlasz történetének jelentősebb mozzanatait 1955-től napjainkig, egyben elismeréssel adózik az úttörő munkatársak, Emil Petrovici, Szabó T. Attila, Gazda Ferenc, Nagy Jenő, Gálffy Mózes, Márton Gyula emlékének. • Deme László professzor tanulmánya az atlasz alapos tudományos elemzését adja, hogy befejezésül így summázza véleményét: „Murádin Lászlónak hosszú, gondos, áldozatos és eredményes gyűjtői és előkészítői, nem kevésbé a Juhász Dezső vezette szerkesztői közösség figyelmes, odaadó és igényes befejező munkája révén olyan sorozat első darabja került most a kezünkbe, amely maradandó emléke lesz a sajnálatosan mulandónak, s immár rögzített és rögzítő őrizője az elröppenőnek. Pontos és esztétikus alkotás, amelynek izgalommal várjuk az ígér további tíz kötetét.” NYELVÜNK ÉS KULTÚRÁNK (99.) Sidó Zoltán Magyar nyelvű oktatás Szlovákiában című tanulmányából: „A Meciar-koalíció kormányprogramja és intézkedései ellenére Szlovákia magyar tanítási nyelvű 306 állami és 4 egyházi általános iskolájában, 16 állami, 2 egyházi és 1 magángimnáziumában teljes anyanyelvű oktatással szolgáljuk nemzetrészünket (18 szakközépiskolánkban és 31 szaktanintézetünkben egyes szaktantárgyakat szlovák nyelven oktatnak). Anyanyelvünk a huszadik századi európai átrendeződést, a nemzet egyharmadának leválasztását követően a megváltozott új politikai, gazdasági, társadalmi berendezkedés közepette az addiginál hatványozottabb, létfontosságú szerepet kapott. S azóta majdnem kizárólag mentőszolgálatot teljesít. Nemzetrészként, nemzeti kisebbségként, szórványban megtartó nyelvünk, s egyben nemzeti önazonosságtudatunk megőrzésének létfeltétele a teljes anyanyelvű képzés, a színvonalas magyar nyelvű oktatás. A csehszlovákiai magyarok 1945 utáni helyzetében, a hontalanság éveiben az anyanyelv suttogó nyelvvé, a hatalom értelmezésében bűnjelhordozónak minősült. Nemzeti kisebbséget iskolavesztésnél alig érhet nagyobb veszteség. A második világégést követően, kollektív bűnösségünk okán, állampolgárságunkkal együtt elvették iskoláinkat is. Csak a megtorló intézkedések után, 1949-ben tették lehetővé a magyar nyelvű oktatást azzal a megszorítással, hogy ez az alapvető emberi jog a szülőföldön maradás reményében reszlovakizált magyarokra nem vonatkozik. A szlovák belügyminisztériumnak megfelelő végrehajtó szerv 1946. június 17-i utasítása alapján a magyar családfők kérhették családjuk »visszaszlovákosítását«. Ez az állampolgárság visszaszerezhetőségével, általa pedig a vagyon megmentésével, a megélhetési létminimum biztosítását jelentő élelmiszerjegyek beszerzésével, de főleg a deportáláskitelepítés elkerülésével függött össze. A szülőföldön maradás reményében reszlovakizált magyarok száma elérte a 326 679 főt. 1947 áprilisa és 1948 júniusa között 68 000 személyt deportáltak Magyarországra és 41 600 személyt - munkatoborzás fedőnéven — a Csehországból kitoloncolt 2,8 millió német helyére. A megtorló intézkedések elől hatezren önként áttelepültek Magyarországra, Csehországba pedig 2500-an. A Csehszlovák Köztársaság kormánya csak ezután, 1948. szeptember 30-án kelt határozatával tette lehetővé a magyar nyelvű oktatást. Ez a lehetőség viszont a kényszerből reszlovakizált magyarokra nem vonatkozott. S amikor a hatvanas évek derekán mindezek ellenére a magyar nyelven tanulók országos részaránya megközelítette a szlovákiai magyar lakosság részarányát — úgymond gazdasági megfontolásból, s csakis »a mi javunkat« szem előtt tartva - a helyi szlovák iskolákkal közös igazgatás alá parancsolták, illetve megszüntették iskoláink számottevő hányadát, adminisztratív eszközökkel szinte teljesen visszafogták a magyar pedagógusképzést. A nyolcvanas évek közepére kidolgozott nyelvcsorbító oktatási törvénytervezet a romániai, jugoszláviai, magyarországi gyakorlat szlovákiai alkalmazását, bizonyos tantárgyak nem anyanyelven való tanítását tűzte ki célul. Végül is minden hatalmi intézkedés ellenére - mert határozott ellenállásunkat siker koronázta - általános iskoláinkban és gimnáziumainkban minden tantárgyat, a történelmet is, máig magyar nyelven oktatunk. • Tudjuk, hasznosabb tenni valamiért, mint valami ellen. Megtartó anyanyelvünket minden tiltakozó nagygyűlésnél, polgári engedetlenségnél, csak azért isösszefogásnál hűbben szolgálja a magyar iskolák eredményessége, ha nagyobb tárgyi tudással vértezzük fel tanulóinkat. A többségi nyelv alaposabb ismerete mint az iskoláink hatékonyságával szembeni egyetlen ellenérv ugyan mit ér, ha a jobb érvényesülés reményében vétő nyelvfeladó mit sem tud szerzett nyelvén közölni s közben pallérozatlan anyanyelve szintjére süllyed önazonosság-tudata (is). Iskolánk megtartása az egyik legfontosabb feladatunk. Képesnek érezzük magunkat e szolgálatra? S ha összefogunk, ha tovább erősítjük a kárpát-medencei magyarság együvétartozás-tudatát, megtartó anyanyelvünk - bizonyságként, hogy ezerszáz évvel ezelőtt életképes gazdasággal, szervezett társadalomban, korszerű műveltséggel, fejlett magyar nyelvvel jöttünk Európába, európai másságunkat megőrizve gazdaságilag életképes, fejlett műveltségű magyarokként vezet a második évezredbe.” • A lapszámban továbbá dr. Gálfy Zoltán, a kolozsvári Protestáns Teológiai Akadémia tanára, a didaktikai kar dékánja nyilatkozik anyanyelvű oktatásról, magyarságról, megmaradásról; Stanik István a romániai magyar újságíróképzésről; Glatz Ferenc az anyanyelv ápolásáról, kutatásáról, korszerűsítéséről; Bura László népek csúfneveiről; Nagy Ferenc az erdélyi magyar kórusmozgalomról; Lászlóffy Csaba Petrőczy Kata Szidónia zsoltárának időszerűségéről stb. Barabás István |L mWm& ■e, l„Z 1998. január 8. A HÉT 2 ■ ■