A Hét, 1999 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1999-01-07 / 1. szám
- : I SZÜLŐFÖLDÜNK (A Magyar Rádió azonos című I adásának műsorfüzete, 1.) A világ gazdasági életének kiemelkedő személyiségei Budapesten tartották konferenciájukat. A résztvevők között volt dr. Henry Kissinger, az Egyesült Államok volt külügyminisztere is. A tiszteletére adott fogadás alkalmából Demján Sándor, a magyar vállalkozók Országos Szövetségének elnöke arról nyilatkozott a Szülőföldünknek, hogy miért tartja jelentősnek ezt a világgazdasági fórumot. ..Nagyon fontos volt az, hogy a világ ötszáz legnagyobb vállalata és a megjelenő olyan »személyes intézmények«, mint például Henry Kissinger éles különbségettettek Oroszország és Magyarország között. Látható, hogy a magyar gazdaság mutatószámai rendkívül jók, a világ él- i vonalába tartoznak. 13 százalék fölött volt az ipari növekedés. Öt százalék fölött van a GDP növekedés. Inflációcsökkenés I van. Tehát semmi nem indokolta - kivéve bizonyos pénz- a technikai szempontokat hogy a magyar tőzsdén visszaesés I legyen. Hála Istennek, megindult a folyamat feltéte, ez azt is jelzi, hogy Magyarországra változatlanul bejön a külföldi tőke. Nagyon fontos számunkra, hogy ennek nagyságrendje évi másfél-két milliárd maradjon. Hiszen ezen keresztül lehet I munkahelyeket teremteni, ezen keresztül lehet az inflációt csökkenteni. Rendkívül szimpatikus volt számomra Tufo I amerikai nagykövet úrnak a vacsorán elmondott beszéde. Talán azért is, mert ő egy jónevű befektető bankár volt, s Magyar-országot ismerve nyugodtan mondhatta, hogy hisz ennek az I országnak a jövőjében, hisz abban, hogy itt szabad befektetni. Nagyon fontosak az ilyen konferenciák, a rólunk nyert I személyes benyomások, hiszen ha arra gondolunk, hogy I Magyarországon az emberek kilencven százaléka nem tudja azt, hogy, hogy Washington állam és Washington mint főváros I nem egy helyen van, úgy Észak-Amerikában vagy Dél-Kelet- Ázsiában is beszélhetnek általánosságban Nyugat-Európáról, összekeverhetik Bukarestet Budapesttel, vagy egyszerűen azt mondják, hogy Európában háború van, mert Boszniában háború I van. Tehát nagyon fontos megismertetni Magyarországot. Ezen I a konferencián keresztül a világ képet kapott arról, hogy ez I nem olyan, mint Kelet-Európa, vagy nem teljesen olyan, eltér I tőle. Bemutatja a befektetők számára legfontosabbat: ez pedig a I politikai stabilitás. Magyarország volt az egyetlen olyan ország, ahol két cikluson keresztül végig mindig megmaradt a kormány. Ez a politikai stabilitás jele. Megmutatta azt, hogy itt I egy kulturált váltás volt. Nem hihető rólunk, hogy ha az egyik I párt nyer, akkor lemészárolja a másikat, mint egy törzsek közti I villongásban. Lehetett látni, hogy itt folyamatosság van, hogy I ugyanolyan jól képzett miniszterek vannak mindkét oldalon. Tehát a politikai kultúránkról is rendkívül jó véleményt mondtak. Én hiszek Magyarország jövőjében.” KÖZÉP-EURÓPA (A Magyar Hírlap, a Gazeta Lidové I Noviny és a Sntc közös havi melléklete, 12.) Václav Havel interjújának néhány gondolata: „A nagypolitika világát unito- s logizáltam. Amikor én is ebbe a világba kerültem, megértettem, s hogy ez semmiben sem különbözik a »rendes« világtól. Valószínűleg nem értékeltem eléggé — és lehet hogy mások sem —, s milyen társadalmi folyamatok mozdítják elő a piacgazdaságra való áttérést. Nem láttam előre, hogy a privatizáció nemcsak I ideológiává, de egyenesen kultusszá is válik. Ez a mi hibánk I volt. Mégis azt hiszem, hogy a mi társadalmainknak át kelletts menniük ezen a fázison. A boltocska tulajdonosa el volt I bűvölve attól, hogy maga állapítja meg az árakat az üzletben, s hogy ez az üzlet az ő tulajdona, hogy szerződéseket köthet stb. ! Ez szórakoztatja az embereket. Végül is még nekem is nagyon kellemes meglepetés volt, amikor kiderült, hogy majdnem minden cseh tud vállalkozó lenni, ismeri ,a közgazdaságot, s tudja, hogyan fell részvényesnek lenni stb. Én vagyok talán az I egyetlen, akinek ez nem megy. Kellemesen lepett meg az új I generáció, a fiatal emberek, akik tízévesek voltak a kom-' munizmus összeomlásakor, s ma kb. húszévesek. Az utazások vagy a külföldi tanulmányok számukra természetesek, s tudatában vannak állampolgári jogaiknak, mint a fiatal belgák, I franciák vagy németek. Ők már »Nyugaton« élnek, és még I protestálnak is a fogyasztó társadalom ellen, mint nyugati I kortársaik. El tudnak képzelni negyvenéveseket, amint I tiltakoznak a fogyasztói társadalom, a mcdonaldizáció ellen? ! Nem hiszem, hogy az embereknek túlzottan kell érdeklődniük a politika iránt. Ellenkezőleg, a politika iránti érdeklődés csökkenése jó jel lehet, ami a polgári társadalom fejlődéséről tanúskodik. Sajnos, nálunk a politika iránti érdeklődés csökkenését nem kíséri a helyi önkormányzatokban, a nonprofit szervezetekben, a szakszervezetekben való nagyobb elkötelezettség. Ez a társadalom lemondott a jogról, hogy saját ügyeivel önmaga foglalkozzon. Ez riasztó jelenség. Azt hiszem, az alapvető irány, amely felé országaink - Kelet-Európa posztkommunista államai - haladnak, jó. Megtartjuk alap- s elveinket és ideáinkat, amelyekért a kommunista időkben hararcoltunk. Mégis minden sokkal összetettebb, mint ahogy azt naiv módon hittük, amikor a börtönökben ültünk. Megjelennek I olyan problémák, amelyek a diktatúra alatt sarokba voltak I szorítva, helyi nacionalizmusok, etnikai konfliktusok. I Megjelent a szervezett bűnözés is, a gazdasági úgyszintén, mert I a tulajdonviszonyok példa nélküli változása hatalmas kísértést jelentett. Általában azonban jó irányba megyünk. Országaink mindegyike elkövette a sajáthibáit, de nem féltem sem a lengyeleket, sem a cseheket, sem a magyarokat, és az is lehet, hogy nemsokára nem fogom félteni a szlovákokat sem. Azt hiszem, hogy ha civilizációnk valamilyen módon nem szellemül át, nem gondolja át újra saját lelki gyökereit, ha nem I kezdi el tisztelni a morális alapelveket, a kötelékek általános I széthullása, a felelősségérzet elvesztése és totális önkény | fenyeget. Ez a probléma nemcsak a posztkommunista I országokat, de az egész civilizációt érinti. • A közös Euró-ának államok olyan kapcsolatának kell lennie, amelyben senki sem veszi el a jogot senkitől a nemzeti, területi vagy vallási önazonosságra. Van katolikus és protestáns Európa,létezik I zsidó közösség mindenütt, ahol nem irtották ki. És ez a soknemzetiségű identitás az integrált Európában védve lesz, s úgy, hogy mindenki önmaga maradhasson, a francia francia, a I lengyel lengyel.” I , ÚJ SZÓ (Szlovákiai magyar napilap, 290.) A lapszám az Új Szó megjelenésének 50. évfordulóját ünnepli. Csáky Pál, a Szlovák Köztársaság miniszterelnök-helyettese így köszönti a felvidéki magyarság egyetlen napilapját: „A szlovákiai magyarság napilapja, az Új Szó kereken fél évszázada van jelen társadalmi, politikai és nem utolsó sorban kulturális életünkben. Kérem, a figyelemre méltó évforduló alkalmából fogadják őszinte jókívánságaimat. A szlovákiai magyar közösség történelmének aligha feledhető mozzanata, hogy az 1945 és 1948 közötti jogfosztottság évei után - az akkori I Csehszlovákiában - az Új Szó lett az első magyar újság. Számtalanszor bebizonyosodott, hogy az Új Szónak részint az anyanyelvünkön nyomtatott sajtótermékként, részint a I Szlovákiában élő magyar közösség létfontosságú intéz- l ményként nélkülözhetetlen szerepe van hétköznapjaink és s sorshelyzeteink sokoldalú valóságának rögzítésében. Tény, hogy az elmúlt öt évtizednek bőven voltak negatívumai is. Az objektív értékelésnek viszont az is része, hogy az Új Szó -sajátos helyzetéből következően - valóban sokat tett a szlovákiai magyar szellemi életért. Itt volt a Fábry Zoltán általi harmadvirágzásnak« tartott irodalmi újjáéledésnek bölcsője, de az sem közömbös, hogy az Új Szó 1948 után arra biztatta a megfélemlített magyarságot: írassák gyermekeiket az akkor újraindított f. iskolákba. Ugyancsak megelégedéssel nyugtázható, hogy a lap szerkesztői gárdája,1968-ban egyöntetűen kiállt Alexander Dubcek programja mellet. Az 1989-es rendszerváltást követően az Új Szó politikailag és gazdaságilag független lap lett. Ennek tudatában elengedhetetlen, hogy az Új Szó napjainkban és a jövőben is a demokratikus hagyományokra támaszkodva és az egyetemes magyar értékrendhez igazodva végezze dolgát, korrekt tájékoztatást nyújtva és közös hangot találva a demokratikus szlovák erőkkel az igazat írja. Ezzel pedig, a szó nemes értelmében, még sok-sok évig a szlovákiai magyarságot szolgálja. Ennek reményében gratulálok még egyszer az Új Szó alapításának kerek, ötvenedik évfordulóján a népszerű km korábbi és mai munkatársaink s olvasóinak egyaránt.” • Az Új Szót köszöntő számtalan olvasó és intézmény sorában A Hét szerkesztősége is további sok sikert, hosszú életet kíván! HETI VILÁGGAZDASÁG (46.) A Vatikán az inkvizíció átértékelésére készül. A régmúlt bűnök és tévedések beismerésének újabb állomásaként II. János Pál pápa az eretnek gondolatok hirdetőit megkínzó és elítélő egyházi törvényszékek, a római katolikus inkvizíció több száz éves működésének a felülvizsgálatát kezdeményezte. Mintegy ötven történész, teológus, egyháztudós gyűlt össze a Vatikánban, hogy új értékelést adjon az inkvizíció működéséről. Ahogyan a zsidóellenesség egyházi gyökereit és felelősségét feltáró hasonló felülvizsgálat szakértői bizottságát, ezt is Georges Gottier pápai főteológus vezeti II. János Pál 1994-ban kiadott Tertio millennio adventiente (A harmadik évezred közeledtével) kezdetű enciklikája alapján. II. János Pál minden jel szerint úgy szeretné átvezetni egyházát a jövő évezredbe, hogy megszabadítja múltjának tehertételeitől. Ezek sorában alighanem a legsúlyosabbak egyike a hírhedt eretneküldöző intézmény volt. A végkövetkeztetés aligha lesz kétséges - legfeljebb a kimondott ítélet tartalma és hangneme lehet az -, úgyhogy már az esetleges bocsánatkérés napját is kitűzték: az ünnepélyes aktusra 2000. március 8-án, hamvazószerdán terveznek sort keríteni. Adriano Prosperi, a pisai egyetem tanára szerint, bár az egyháznak jócskán van beismerni- és elszámolnivalója, az igazi probléma tulajdonképpen mégsem a sok kivégzés, hanem az a tény, hogy az egyházi törvényszékek m koronként változó módszerekkel, de lényegében mindig pápai felhatalmazással üldözték a más nézeten lévőket, és az elmarasztaltaknak meg kellett bánniuk és fel kellet adniuk nézeteiket A vélemények bírósági eljárásban történő büntetése tulajdonképpen az inkvizíció találmánya, s ennek máig ható terhes örökségéhez tartozik, hogy századunkban annyi más véleményrendőrség alakult ki és működött - mutatott rá a professzor. Egyelőre nem tudni, hogy a szakértők által előkészített s hamarosan nyilvánosságra kerülő pápai dokumentum milyen mélységig és milyen mozzanatokra kiterjedően tanúsít majd bűnbánatot és hoz átértékelést. Különösen, hogy a VI. Pál által a II. vatikáni zsinat szellemében 1965-ben felszámolt Szent Hivatal nem jogutód nélkül szűnt meg, s utódintézményével, a Hittani Kongregációval sokan elégedetlenek. Kínvallatásról, börtönről, máglyáról ma már szó sincs. A hivatal manapság felfüggesztheti, esetleg ki is közösítheti azokat, akiket elmarasztalt; ez történt például a hetvenes években a II. vatikáni zsinatot megbélyegző Marcel Lefèvre francia püspökkel.” (Magyar Péter: Pardon a máglyákért) • A vatikáni eseménnyel kapcsolatban a szerkesztőség külön cikkben tekinti át a hasonló természetű magyarországi vizsgálatok történetét. A boszorkánypereket nem lehet az inkvizíció számlájára írni, mert azokat világi bíróságok folytatták le. Magyarországon 1308-ban jegyezték fel az első inkvizíciósnak tekintett vizsgálatot, amikor is a templárius lovagrend ügyében folyt egyházi nyomozás, ennek eredményeként a szervezetet feloszlatták, de tagjait nem bántalmazták. Nem így a száz év múlva, 1430-ban az országba hívott Márchiai Jakab, aki Erdélyben is tevékenykedett, de olyan hévvel akarta a huszitizmust kiirtani, hogy még holt papjait is kiásatta a sírból és megégettette, ennek ellenére utóbb szentté avatták. A keresztény világban hírhedt inkvizitor volt Kapisztrán János is, de ő Magyarországra már tábori papként érkezett, s Nándorfehérvár megvédése után nem sokkal meghalt. Ezután Mátyás király uralkodásának utolsó éveiben hallunk ismét magyar inkvizícióról, de nem maradtak fenn dokumentumok. Mohács után, a török hódoltság alatt az inkvizíció küldöttei nem merészkedtek Magyarországra, egyébként is a reformáció első nagy nekilendülésének éveiben a lakosság 90 százaléka nem is volt katolikus. HÍD (Irodalmi-művészeti folyóirat, Újvidék, 10-11.) A lapszám emléket állít Juhász Erzsébetnek (1947-1998), akit A Hétben közölt írásai alapján olvasóink is megismerhettek. Fekete J. József Koszorú helyett című krónikájából: „Juhász Erzsébet számomra mindenekelőtt a saját esszényelvet megteremtő író, akinek gondolatvilágában a magam érzései, tapasztalatai, reflexiói visszhangra találtak. Volt tanár, újságíró, adásrendező, könyvtáros, tudományos kutató, rendkívüli egyetemi tanár, de mindenekfelett író, négy elbeszélésgyűjtemény, egy regény, egy tanulmánykötet és három esszéötet szerzője s legelébb: ember, barát, testvér. Folyton tüsténkedő olvasó, aki ír, és akinek a keze alól szinte észrevétlenül kerültek ki a kéziratok, legyen az elbeszélés, esszé vagy éppen a doktori disszertációja. Óriási keretű szemüvege és szívből fakadó kacagása híján észrevétlen maradt volna bármilyen közösségben, hiszen gondjait, problémáit, örömeit inkább a papírral osztotta meg, mint hogy bárkit is terhelt volna velük. S így, az észrevétlenül maradás szándékával csúszott ki az életből. Ha kissé nagyobb odafigyelést követel maga számára, bizonyára nem történik meg a végzetes orvosi műhiba. Akkor, amikor Juhász Erzsébet életének legnagyobb szembesülésére készült, az öregedés élményszerű felismerése után annak megélésére. »Minden csupa átmenetiség« - írta legutóbbi prózakötetének egyik esszéjében, s természetesen az életre gondolt. Neki nem adatott meg, hogy az öregedés és az öregség termékeny élményét átélhesse és tapasztalatait megfogalmazza. Ellenben mégis sokat tudott életről és halálról. Különben nem írta volna a következő sorokat: »S hogy legintenzívebb pillanataink is elperegnek, hogy elmúlásból vagyunk, s ez a folyamatos elmúlás az élet. Tehát, hogy az elmúlás nem a halál által következik be, a halál csak véget vet ennek az elmúlástörténetnek. Történetről lenne szó? Dehogyis, hisz az életünk, noha történik, nem történet és nem elmondható. A tulajdon elmondhatatlan történet történik velünk mindvégig.« Mondatai, midőn olvastam őket, bölcsességnek tűntek. Ma már tudom: többek annál jóslatok, megérzések voltak.” HARGITA KALENDÁRIUM 1999. Borbély László főszerkesztő krónikája bemutatja az elmúlt év legjelentősebb eseményeit Hargita megyében. Zepeczaner Jenő és Miklósi- Sikes Csaba elkalauzolja olvasóit az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc erdélyi emlékműveihez, úgyszintén a történelmi témához kapcsolódnak Takács Éva, Kaeián Géza, Beyer László, Komoróczy György írásai, korabeli dokumentumok az erdélyi hadjáratból, az aradi vértanúk hagyatékából. A hargitai erdők, a mezőgazdasági kutatás helyzetéről nyújt képet Orbók Ilona, Gagyi József, Ferencz Imre. Az emlékezet tarisznyájából merít Fodor Sándor, második világháborús székely veteránok történeteit közli Oláh Sándor. A kalendárium külön fejezetet szentel a Körösi Csoma Sándor emlékévnek is Juhász Gyula és Magyari Lajos verseivel, valamint Bangha Imire indiai útinaplójával. Csíki Zoltán riportot közöl a parajdi Áprily Lajos-emlékházról, ezt követően helytörténeti és néprajzi cikkeket olvashatunk Ferencz Angéla, Mirk László, Bajna György, Szabó András tollából. Tamás József római katolikus segédpüspök fölidézi azokat a történelmi körül- fményeket, amelyek lehetővé tették, hogy 990 évvel ezelőtt Szent István megalapítsa a Gyulafehérvári Egyházmegyét, illetve ennek püspökségét. Szintén a régebbi múltba vezet dr. Garda Dezső Csík és Gyergyó társadalomképe 1708-1750 között című tanulmánya, Veres Péter pedig Barabás Miklós udvarhelyi képeinek születési körülményeiről cikkez. Az irodalmi körképből idézzük Sütő András Szent István fehér kövei című jegyzetének végkicsengését: "Szent István hajdani birodalmának népeiről szólva: számos közös vonásuk nem tagadható, de már nem beszélhetünk tettesvériségről. (Bocsássa meg nekünk a diagnózist Németh László). Egy Romulust és Remust szoptató farkas ösztönei nemigen vegyülnek Emese álmával. Dunának, Oltnak nem egy a hangja, ám ettől a világ nem dől össze, csupán az Ady reményét túlélő magyar önáltatás. Helyére kerüljön pedig a törvény: ha nincs azonosság, tiszteltessék a másság, az emberi jogok legfontosabbika. „ És mi mindent kell még fehér lobogóként a végzetünk előtt lengetett reményeink közül újraértelmezni!” MOZGÓ VILÁG (12.) Berkes Erzsébet a legújabb budapesti Caragiale-bemutatóról cikkez Dudu most! cím alatt: „A siker titka roppant egyszerű: jókor kell lenni a megfelelő helyen. E mélységes igazságot többszörösen bizonyítja a Katona József Színház mostani bemutatója, Azelveszett levél. Már a színmű megválasztása telitalálat. Meg- választást mondok, hiszen felfedezni nem kellett; a csak mérsékelt irodalmi tájékozottságú publikum is tudja, hogy a szerző - Ion Luca Caragiale - a román irodalom klasszikusa, s épp ezzel a darabjával írta be magát a halhatatlanok közé. Nálunk is többször játszották; az elmúlt ötven évben csak ez a játéka hat különböző betanulásban került színre, legzajosabb sikerrel 1946 tavaszán a Nemzeti Színházban. A korabeli sajtó azt igazolja, hogy nemcsak a hely volt megfelelő, hanem az idő is: a társadalmi közelmúlt bűnein lehetett kacagni, ráadásul a szárba szökkenő román-magyar barátság jegyében. A Gellért Endre rendezte előadás osztatlan sikert aratott, mégis rövid úton kisorvadt a színház műsorrendjéből: a történet egy választási csalást beszél el, ahol központi utasítás szerint kap mandátumot a győztes párt képviselője. Lássuk be, márti 1949- 50 volt az Az idő... vagyis: túlságosan az az idő volt, hogy lehetett volna. Öt esztendeje két színházunk is műsorra tűzte( a József Attila és az egri Gárdonyi), de megrendítő sikerrel egyik vállakozás sem járt. A múltról épp nagyobb horderejű lényeket tudtunk meg, mint amivel a színjáték szolgált, az újdonat demokrácia pedig szeplőtelenebbnek mutatkozott annál, hogy csalárd játékosait gúnykacajjal bélyegezhettük volna meg. Kellett néhány tapasztalatban gazdag év, hogy felismerjük: Caragiale kortársunk. Hogy így van, ezt vette észre a Katona József Színház, s ez aligha kevesebb egy felfedezésnél. A többi már csak logikus következmény. Újrafordították a szövegkönyvet. Bodor Ádám mai köznyelven beszélteti a szereplőket, amiben nem az az újdonat, hogy közszájon forgó kifejezéseket használnak, hanem az, hogy megtalálta a mai társadalmi hierarchia jellemzőit. A fraternizáló összetartozás egész másként szól, ha a prefektus a rendőrrel bratyizik, mintha a választási bizottság elnökével, de menten lefeszik a díszítmény mindenkiről, mihelyt a nyílt, világos üzletről van szó: Dudu közrendőr és Agamemnon Dandanache képviselő úr ugyanabból a szóból ért, a hatalom parancsszavából. • Caragiale a polgárerény nagyságáról a negatív lenyomat rajzolásával tesz hitet. A közügyek intézését demokratikus választás útján intéző ember áll a cselekvőképesség csúcsán, szabad lény, választ. Csakhogy... Van neki egy csomó gyereke és kicsinyke állása, ha azt is elveszti, mit szól az asszony? A Dudu Pristande közrendőr nem fogja öszerúgni a port a helyi frisistepekkel. Farfuridi ügyvéd sem engedheti meg, hogy pártja , az ő tudta nélkül támogasson jelöltet, hová lenne a befolyása? ! Tipotescu prefektus nem veszítheti el gazdasági pártfogója, Trahanache bizalmát, mert ezzel vége a pozíciójának. Zoe asszony nem engedheti meg magának, hogy a férje előtt lelepleződjék, mert a házasságtörő asszony mehet világgá s ő; többé nem villoghatna a kisváros egén, sőt, dolgoznia kéne. Hol? És mit? Trahanaehe úr sem érdekelt benne, hogy fölszarvazott feje köznevetség tárgya legyen: ártana a tekintélyének, meg olyan jól megvannak ők hármasban, minek itten bonyodalmakba bocsátkozni? De Caţavencu zugfirkászi képviselő szeretne lenni,s ehhez van is egy perdöntő érve: megkaparintotta azt a szerelmes levelet, amelyben a prefektus újabb légyottra hívja Zoe asszonyt. A firkász vagy képviselő lesz, vagy kitálal. Mindenki tudja, hogy ez zsarolás, azt is, hogy ez csúnya dolog, a törvény is bünteti, a választók sem tűrhetik el, ha a tudomásukra jut az elölülők bűnös élete, vagy a zsarolhatóság, ergo Catavencu képviselő lehet. De mégse lesz, mert a párt központjából leszólnak, hogy a mindenki előtt ismeretlen Dandanache legyen a választott. Miért? Mert ő még magasabb helyen zsarolt egy levéllel, azt még magasabb helyen kellett eltussolni, márpedig az erősebb kutya... • Az előadást Zsántbéki Gábor rendezte, vagy ahogy a divatos kifejezés, hangzik: rendezői tevékenységet folytatott. A díszletről tintjük, milyen, a jelmez, fény, szöveg, a színészek dolgát mind megítélhetjük, de hogy a rendező... Minden jókor volt a megfelelő helyen, és a megfelelő időben. Zsámbéki az időt találta meg? A költő azt mondja: „az időt mi hozzuk magunkkal. Ez a rendező művészetének titka? Hogy van egy f belső órája, és ha az azt kakukkolja, most, Dudu, akkor egy f százéves darabból kortárs komédia lesz? Az előadás nem f végződik felszabadító neveléssel; dáridózó korteseket, elkent d álnokságaik felett tovasikló alakokat látunk, zavart érzünk, mintha a következő voksoláskor tennivalónk lenne. Milyen időt hozunk magunkkal?” Barabás István 1 1999. január 7. A HÉT 2 WÍMÉWSM.mmmm