A Hét, 2001 (31. [32.] évfolyam, 1-44. szám)
2001-01-11 / 1. szám
MAGYAR SZEMLE (9-10.) Granasztói György Erkölcs és politika európai csatlakozásunk küszöbén című tanulmányának befejező részéből: „Erkölcs és politika kapcsolata és egyensúlya ma jó néhány vonatkozásban tisztázatlan, vagy a politika és a vele összefonódott erőszak túlsúlya miatt nem is jöhet létre. A teljesség igénye nélkül, befejezésül és inkább csak tézisszerűen tekintsünk át néhányat közülük. Ha a nemzet a polgártársadalom és az állam kapcsolatának megvalósítása, akkor ma még aligha döntöttük el, mit is jelent a modern nemzet, s hogyan kapcsolódhat hozzá bárki, aki része akar lenni ennek a közösségnek. Szavakban ugyan mindenki erős államot és erős polgártársadalmat szeretne, de elmaradt az erkölcsi vonatkozások tisztázása. Ez a kérdés a közösségben élő ember legmélyebb dilemmáit feszegeti. Magam erre a választ a legáltalánosabban úgy tudom megfogalmazni, hogy a nemzetnek, ennek a nyelvi-kulturális és lelki közösségnek mindenki tagja, aki a magyarsághoz való tartozását fontosnak tartja, képes is beleilleszkedni, s aki nemcsak elvár valamit ettől a közösségtől, hanem szükség esetén kész érte felelősen cselekedni is. Így tehát minden magyar tagja lehet a nemzetnek, bárhol éljen a világban. Csakhogy a nemzet sokszínűség nélkül életképtelen marad. A nemzethez kapcsolódó erkölcsi alapelv akkor válhat legitim politikai erő igazolásává, ha egyidejűleg a politika tisztelni képes minden olyan érzést, amely a nemzet polgárát valamely más közösséghez is köti. Ez egyébként az új Európa egyik legfontosabb tulajdonsága, azaz a kultúrák pluralitása és a köztük, valamint a lélekben létrejövő egyensúlyok védelme, ápolása. Amihez még hozzá kell tenni, a modern állam létezéséhez nélkülözhetetlen az így felfogott nemzeti közösségtudat. De a tétel fordítva is igaz. Az államnak ebben az értelemben kell a közjót szolgálnia. • Közösségeknek, erkölcsi elveknek ott is érvényesülniük kell, ahol a vallás már csak hiányosan, töredezetten van jelen, netán hiányzik. Az európai erkölcsi normák az utóbbi években látványosan finomodnak, s ezeknek a követése nem okozott Magyarországon nehézséget sem a lélekben, sem a tettekben. A különleges erkölcsi következmények miatt ebben az összefüggésben kell, legalább jelzésszerűen kitérni a kisebbségi problémákra. A kisebbségi konfliktusok, válságok a többségi elv alkalmazásából, a kisebbségnek a többség által történő elnyomásából származnak. Ám éppen ennek értelmében kaptak új jelentést az autonómia különféle fogalmai (személyes, helyi, regionális és kulturális autonómiák egymáshoz való viszonyai), a közösség értelmezése (a közösséghez tartozás nem zár el a többi közösségtől, ellenkezőleg, megteremti a lehetőségét annak, hogy az egyén több közösséghez is tartozhasson), a polgár mint személyiség felfogása (a polgárt mindig a nálánál nehezebb helyzetben lévők, gyengébbek sorsa kell hogy foglalkoztassa). Egy új, friss válság néhány erkölcsi elv újragondolásához, egyben a legitim erőszak körülményeinek újragondolásához is vezetett. Mindez a demokrácia újabb értelmezését veti fel. Lényege, hogy a demokrácia, az autonómiák újragondolása miatt a korábbiakban megszokottnál is erőteljesebben veti fel a politikai hatalom korlátozását, méghozzá az intézmények és az alkotmány, tehát a kodifikált erkölcs segítségéve. Az európai integráció újabb és újabb általános erkölcsi elvekre ébreszti rá a magyar társadalmat. Legutóbb, a koszovói válság idején a magyar külpolitika határozott erkölcsi tartáson alapult. A politika ekkor szövetségesi hűséget és elkötelezettséget mutatott. Ez is kézzelfogható megnyilvánulása volt erkölcs és politika kapcsolatának, s itt olyasmit volt módja gyakorolni az országnak, amire hosszú évtizedeken keresztül nem. Ez az eset is mutatja azonban, hogy öntudatlanul felhalmoztuk már az európai integrációhoz nélkülözhetetlen érzelmeket, élményeket és tapasztalatokat, megértésükre is már-már képes vagyunk, miközben az elvek megtanulása és alkalmazása, az értékek elsajátítása kibontakozóban van. Mindezekre nemcsak azért van szükség, mert egyébként nem leszünk tagok. Elsősorban és legfőképpen saját, modern, demokratikus, plurális és sokszínű, tolerancián alapuló nemzeti közösségünk kiépüléséhez nélkülözhetetlenek.” RUBICON (Történelmi folyóirat, Bp., 9.) A lapszám témája: Magyarország két világháborúban. Pollmann Ferenc: A szarajevói gyilkosságtól a világháború kitöréséig; Ormos Mária: A trianoni békeszerződés katonai rendelkezései; Romsics Ignác: A magyar külpolitika útja Trianontól a háborúig; Diószegi István: Magyarország belépése a Szovjetunió elleni háborúba; Ungváry Krisztián: A magyar megszálló alakulatok tevékenysége Ukrajnában. Idézzük Stark Tamás Magyarország háborús embervesztesége című cikkéből: „A honvédség 1944. október 31-éig regisztrált 256 431 fős összvesztesége a háború végére 300 ezer fölé emelkedett. A polgári lakosság soraiból 1945 júniusáig 44 490-en vesztették életüket, legtöbben Budapesten. A háború még be sem fejeződött, amikor Közép-Európa új népvándorlás színtere lett. Az újból elvesztett országrészeken lezajlott bosszúhadjáratok, etnikai tisztogatások miatt nagyon sokan kényszerültek szülőföldjük elhagyására. Hivatalos adatok szerint Erdélyből 102 ezren, Kárpátaljáról 13 ezren, a Délvidékről 32 ezren, Szlovákiából 43 ezren menekültek át Magyarországra. Az 1946 februárjában Magyarországra kényszerített csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény kapcsán további 50 ezer magyar érkezett a Felvidékről. Ugyanakkor 42 ezer szlovák enként távozott Csehszlovákiába, míg 185 ezer német kitelepítésére a potsdami konferencia elvi döntése alapján és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság nyomására került sor. Az ország lakosságát tovább csökkentette a nyugat felé irányuló menekülthullám. Szálasi a népbíróságon 500 ezer és 1 millió közé tette a kitelepülők számát. Az angol és az amerikai megszálló hatóságok Németországban, Ausztriában és Olaszországban 1945 szeptemberében 122 183 magyar hontalant írtak össze. Még tartott a repatriálás, amikor a kommunista diktatúra kiépítésének következményeképpen megindult a politikai és gazdasági menekültek áradata nyugat felé. Az International Refugee Organization közreműködésével 1947 júliusa és 1951 december 31. között 62 001 magyar telepedett le a világ több mint húsz országában. A kimutatás azonban távolról sem teljes, mert a kivándorlás tovább tartott és sokan az IRO segítsége nélkül találtak befogadó országra. 1946 és 1954 között az egyes államokba érkezett magyar menekültek száma: Kanada - 14 768, Egyesült Államok - 21 604, Izrael - 16 561, Ausztrália - 14 600.További 16 országban 17 232 magyar települt le. 1948 és 1955 között Ausztriában - a belügyminisztériumi kimutatásokat áttanulmányozó Szépfalusi István szerint - 60 971 magyar állampolgár kért menedékjogot. A harcok következtében, etnikai tisztogatásokban, a zsidóság részleges megsemmisítése során, valamint a szovjet fogságban meghaltak száma csak tág határok között adható meg. Összességében a háború folyamán, illetve annak következtében mintegy 790 ezer - 1,7 millió magyar vesztette életét. Mintegy 240 ezren menekültek Magyarország jelenlegi területére, az innen kitelepítettek, valamint az önként távozók és menekültek száma pedig meghaladja a 370 ezret. 1948-ra, a kommunista hatalomátvétel évére a Kárpát-medence etnikai összetétele jelentősen átalakult.” REFORMÁTUSOK LAPJA (49.) Az óesztendő könyvkiadói teljesítménye: megjelent Misztótfalusi Kis Miklós eddig legteljesebb monográfiája. Szerzője régebbtől ismerős az erdélyi olvasó számára: Molnár János ugyanis a Szatmár megyei Misztótfaluban, a nagy előd szülőfalujában saját költségén emlékmúzeumot rendezett be. Molnár József 1918-ban született Budapesten, 1948-ban elhagyta Magyarországot, hosszas vándorlások után végül 1960-ban Németországban telepedett le, ahol Aurora néven könyvkiadót és nyomdát alapított. Az Új Látóhatár című folyóirat kiadása, szerkesztése is az ő nevéhez fűződik, ma is itt közli tanulmányait. Most megjelent monográfiája több évtizedes kutatómunka eredménye, amelyről dr. Koós Judit recenziójában többek között ezt olvashatjuk: „Molnár József munkájában széles és nagy ívben bontakozik ki Misztótfalusi Kis Miklós élettörténete: Nagybánya, a nagyenyedi kollégium református diákélete, majd a kolozsvári évek, senior Nagyenyeden, rektor Fogarason., Erdélyből, szülőföldjéről indul el, sok-sok gúnyt, testi és lelki szenvedést eltűrve, munkájával mégis elévülhetetlen eredményeket létrehozó alkotó nyomdász. Mindez nagy részben Hollandiában, Amszterdamban vált valóra, »Aranyas Bibliája« és számos más egyházi és világi nyomtatványa, könyve, híres, kincseket érő atlasza stb. kiadása által. Harminc esztendős, apokor 1680 nyarán útrakel Hollandiába. Hazatérése után feleségül vette Székely Máriát, az árva 16 éves erdélyi nemes lányt, akinek nevét a kolozsvári Farkas utcai református templom egyik papi széke fölött ma is olvashatjuk. Nobilis ac Generosa Domina Mária Székely (Nemes és nemzetes Székely Mária úrasszony). A könyv kitér a mester munkásságának hatásaira, betűinek felhasználására és utóéletére, a Mentség születésének körülményeire is.” Misztótfalusi Kis Miklós 1702- ben halt meg, a kolozsvári Házsongárdi temetőben nyugszik. Bod Péter a nagy magyarokat megörökítő Erdélyi Főnix című munkájában (Nagyenyed, 1767) vele kapcsolatban Lepecára hivatkozik: ötszáz esztendők alatt egyszer születik ilyen ember. A recenzió mellett részletet olvashatunk Misztótfalusi Kis Miklós latin nyelvű halotti kártájából is, amelynek szerzője háziorvosa, Vízaknai Bereck György. ADEVĂRUL LITERAR ŞI ARTISTIC (547.) Marta Petreu egyetemi előadótanár, a kolozsvári Apostrof havi folyóirat főszerkesztője, a nemrég megjelent Cioran-monográfia szerzője válaszol Daniel Cristea Enache kérdéseire. Az interjú javarészt Emil Cioran és a két világháború közötti román értelmiségi elit kapcsán a régi és új extrémizmus jelenségét elemzi. Hogyan látja a kérdést Marta Petreu? „Az egyetemen a román filozófia történetét adom elő, így kötelező módon kerültem kapcsolatba a román szélsőjobbal. Hogyan beszélhetnék Nae Ionescuról és tanítványairól, Cioranról, Eliadéről, Noicáról stb. anélkül, hogy vizsgálat alá vegyem a légionárius extrémizmust is? Lassanként azonban egyre közelebb kerülök a szélsőbal totalitarizmus titkainak felfedezéséhez is. Románia szempontjából a légionárius szélsőjobb és a kommunista szélsőbal között lényeges különbség van. Éspedig, ahogy Alexandru George is észrevette a 90-es évek elején közölt egyik cikkében, a legionarizmus a mi saját nemzeti termékünk, a magunk tudatalatti, rossz kollektív énje. Ezzel szemben, a kommunizmus nem román gyártmány, hanem importtermék, amelyet nemzetközi egyezmények és a szovjet fegyverek kényszerítettek ránk. Azután, a két világháború között élt fiatal értelmiségiek - köztük Cioran, Eliade, Itoica stb. -, akik kacérkodtak a légionáriusokkal, jószántukból tették, önként választottak egy demokratikus állam és egy pluralista politikai rendszer feltételei között, s tehát teljes szabadságuk nyílt az opcióra, és ők mégis Románia történetének legreakciósabb mozgalmát választották. Ezzel ellentétben, azok az értelmiségiek, akik a kommunizmust »választották«, voltaképpen nem válasz- tottak, hanem kényszerből csatlakoztak. Ez nagy különbség, s amit nem szabad elfelejtenünk. Valaki, aki beleszületett az egypártrendszerbe, tehát nem érezte a bőrén, mit jelent a demokrácia, csak viszonylag tehető felelőssé azért, hogy a kommunizmus mellé állt. Constantin Noica 1938-ban belépett a Légióba, 1940-ben, a román nemzeti-legionárius I állam megalakulása után pedig egész sor lelkes, vegytiszta I légionárius cikket közölt. Itt tehát szabad választásról volt I szó. De amikor a kommunista rendszer börtönbe vetette, ott - ahogy önéletírásában elmondja - hajlandó volt »marxiz- mus-edzővé« válni, tehát lepaktálni a hóhérral. Nos, az I önként tett első választásáért csak erkölcsileg ítélhető el, de a súlyosabb eset a második, mert a szocializmus éveiben Románia börtön volt. • Miközben Cioran könyvemhez szélsőjobb szövegeket olvasgattam, kezdtem rosszul érezni , és szégyellni magam. Rosszul éreztem magam és féltem akkor is, amikor Ciorant, főképp a német korszakából származó szövegeket olvastam. Szorongva tettem föl magamnak a kérdést: mi lett volna velem, ha én is akkor f éltem volna, vajon engem is magával ragadott volna a román lélek mélységeinek rákfenéje, az ultranacionalizmus? ! Erkölcsi szempontból nem volt könnyű a kutatómunkám. Mikor kapcsolatba kerülünk a rosszal, megzavarja a tisztánlátásunkat. Én is totalitárius államban születtem, és 11 mint mindenki mást, engem is megmérgezett az ideológiája. Ez volt a közegem 35 éves koromig. A két világháború I közötti korszak kutatása szertefoszlatott bennem bizonyos I intellektuális illúziókat, például azt is, hogy azokat az I évtizedeket a demokrácia jellemezte volna. De akárhogy is I volt, vállalnunk kell, mert a mi múltunk, kollektív bűnös- ségeivel és a hibáival együtt. Véleményem szerint a szocialista korszak sok túlzásának a kulcsa a két világháború közötti korszakban és ennek túlzásaiban rejlik. Ugyanígy azt hiszem, hogy az utóbbi tíz év sok kudarca — korrupció, láz, igazságszolgáltatás stb. — beleértve a jelenlegi politikai palettát is, amikor Corneliu Vadim Tudor bejutott az elnöki választás második fordulójába, visszavezethető mindarra, ami 1918 óta máig történt. A demokrácia olyan realitás, amit meg kell tanulni, nekünk, románoknak pedig nem volt elég időnk erre; a két világháború közötti húsz évet aláaknázta az extrémizmus, a kommunizmus félévszázada pedig a normalitásnak még az emlékét is szertefoszlaná.” ERDÉLYI MAGYAR KÖNYVKLUB 2001 a Magyar Könyvklub fennállásának 10. évfordulóját is hozza. E tíz év alatt Magyarországon több mint 250 ezer könyvbarátot fogadott tagjai sorába. Az évforduló tiszteletére bővült a család: megalakult az Erdélyi Magyar Könyvklub, és újabban megjelentette azonos nevű kiadványát is. A Magyar Könyvklub és a Csíkszeredai Corvina Könyvposta közös katalógusa 16 oldalon, sokszínnyomásos, vonzó kivitelben tájékoztat a 2001. január 31-ig megjelent vagy megjelenő könyvek fontosabb adatairól, tartalmáról, áráról, a megrendelés módozatairól. Az Erdélyi Magyar Könyvklub első számának beköszöntőjében írja Révai Gábor, a Magyar Könyvklub igazgatója: „A Magyar Könyvklub természeténél fogva nyitott, befogadó szellemi közösség, tagjait mindenkelőtt a magyar szó szeretete köti össze. Ezért is fájt nekünk, akik megszerveztük és életben tartjuk ezt a közösséget, hogy eddig nem tudtuk magunk közé fogadni határon túli honfitársainkat, akik pedig talán nálunk, anyaországi magyaroknál is jobban becsülik a magyar szót. Most végre ebbe a közösségbe invitálhatjuk Önöket. Régi vágyunk teljesül azzal, hogy eljuttathatjuk szellemi táplálékaink étlapját erdélyi honfitársainknak. A technika csodái, a sebességcsúcsai olykor inkább eltávolítanak, semmint közelebb hoznának egymáshoz. Ráadásul a kommunista diktatúra kényszerű közösségétől megszabadulva, elsőként az önösségek törnek utat. Nem csoda hát, hogy az emberi kultúra őrzői keresik a ritka és valóságos szellemi közösségeket. Ilyen kivételes közösségbe várja Önt is az Erdélyi Magyar Könyvklub.” • A Csíkszeredai Corvina Könyvposta is családi ünnepre készül: 2001-ben lesz öt éve, hogy útjára indult, hogy azóta több ezer példányban ingyen szétküldött katalógusaival tájékoztasson az anyaországi és a romániai magyar könyvkiadás eseményeiről, hozzásegítse a legeldugottabb hegyi tanyák lakóit is, hogy megrendelhessék az őket érdeklő kiadványokat. Hagyományaihoz híven, 2000 karácsonyára is számos szegény családnak küldött ajándékcsomagot, főképpen a gyermek- és ifjúsági irodalom gyöngyszemeiből. Bencze Tibor, a Corvina Könyvposta ezzel zárja be köszöntőjét: „Budapesti barátainkkal együtt úgy gondoljuk, hogy ha a könyvek szeretete mentén sikerült légiesíteni a határokat, akkor talán egyéb területeken sem lesz ez megvalósíthatatlan.” 2001. január 11. A HÉT 2