A Hét, 2002. október-december (32. [33.] évfolyam, 37-48. szám)

2002-10-03 / 37. szám

f^UUZ ui\< u *' Markó Béla Közös felelősség Vannak a nemzetek életében olyan pillanatok, amikor sok millió ember valóban egyetlen nagy családként vi­selkedik. Olyan erős, olyan szeretetteljes, olyan közvetlen ilyenkor az egy nemzethez tartozók között a kapcsolat, mint amilyen egy család tagjai között szokott lenni. Ezekben a pillanatokban nemcsak jelképesen, ha­nem valóságosan is házunkká lesz a hazánk, mindenütt otthon vagyunk benne, minden szoba a mi szobánk, minden asztal a mi asztalunk. Ezernyolcszáznegyvennyolc-negyvenkilenc ilyen kivé­teles időszaka volt a magyar nemzetnek, amikor egy­szerre csak leomlottak a minden rendű-rangú válasz­tófalak, és egy közös házzá lett a haza. Ahhoz képest, hogy micsoda katarktikus hatása volt ennek az együtt- létnek, a közös nemzeti célban való feloldódásnak, már- már az is mellékes, hogy gyóztünk-e vagy vesztettünk akkor, abban a szabadságharcban. Illetve: így is, úgy is győztünk. Legyőztük a széthúzást, a megosztottságot, a nemzeti pesszimizmust, a bizalmatlanságot, a kishitű­séget. Felismertük, hogy sokkal több, ami összeköt, mint ami szétválaszt minket. Éppen ezért azt gondolom, hogy a magyar nemzet forradalma akkor mindenképpen győz­tes forradalom volt, és ennek semmi köze ahhoz, hogy a császári és cári túlerő végül is felülkerekedett a magyar hadakon. A legfőbb győzelmet ugyanis, amelyet nem másokon, hanem önmagunkon arattunk, azt bizony sem­miféle császári vagy cári önkény nem vehette el tőlünk. Szent István király idején keresztények és európaiak lettünk. IV. Béla király idején megtanultuk, hogy nincsen vég­leg elveszített ország, mert képesek vagyunk újra fel­építeni azt, amit mások leromboltak. Kossuth Lajos idején egyetlen családdá váltunk, ran­gok és címek nélkül egymás közeli rokonaivá lettünk mindannyian. A szabadságharc kétszáz esztendővel ezelőtt született vezetője ezemyolcszáznegyvennyolcban negyvenhat esz­tendős, életerős férfi volt. Sokszor elgondolkoztam azon, nogy ezt a viszonylag fiatal embert miért is emlegette apjaként a nép, miért tapadt a nevéhez ez a családias megszólítás, hogy: Kossuth apánk! Hát ezért! Mivel akkor mi egy családdá lettünk, és Kossuth Lajost nem vezérként, hanem családfőként, apaként fogadta el a nemzet. Az apák nem hibátlanok, mint ahogy Kossuth Lajos sem volt az, de helyük, szerepük, tekintélyük és felelősségük vitathatatlan egy család életében. Élete végéig ő volt aztán a távollevő apa, akinek a gyermekei közben felnőttek, önálló életet éltek, sőt, szembe is fordultak egyik-másik cselekedetükben a kossuthi aka­rattal, például a kiegyezéskor, de alapvetően mégis az ő nemzetteremtő szabadságharcának vagyunk a leszár­mazottai mindannyian. Politikában, közéletben, akár egyetértünk vele, akár nem, ő a mi Kossuth apánk. Kétségtelenül patriarkális nemzetkép, amit most felvázoltam, de én mélységesen igaznak érzem, hiszen tulajdonképpen akkor lett a rendi nemzetből történelmi értelemben modern európai nemzet, érzelmileg pedig a nép és a nemzet fogalmát plebejus módon egymásba olvasztó közösség. Ha Kossuth az apa szerepét töltötte be ebben a családdá válásban, akkor Petőfi Sándor meg a nem­zetnek a fia volt bizonyos értelemben. Zseniális, lázadó, drága fiú, huszonhat éves gyermekember, aki örökre el­tűnt ezernyolcszáznegyvenkilenc július 31-én. Petőfi Sándor ifjan pusztult el, Kossuth Lajos szám­űzetésben, öregen halt meg. De a magyar nemzetet ők tették egyetlen családdá. Széchenyivel, másokkal együtt természetesen. Éppen ezért a néphagyománynak mélységesen igaza van: Kossuth Lajos legfőbb címe a mi számunkra: Kos­suth apánk! Persze, történészek és politológusok szá­mára még mindig nagy feladat a kossuthi életművet a maga teljes mélységében és összetettségében feltárni. Hiszen Kossuth Lajos ugyanarra kereste a választ élete végéig, amire ma mi is megoldást szeretnénk: állam és nemzet, állam és etnikum viszonyára. Többet és jobbat erről azóta sem nagyon mondtak, mint amit ó emig- rációs tanulmányaiban kifejtett. Jó lenne a kétszáz éves évfordulón a töprengő, gondolkodó, önmagát felülvizs­gálni képes emberről is beszélni, nem csupán a szoborrá merevített vezérről és vezetőről. Ma, amikor az Európai Unió küszöbén hasonló dilemmákkal szembesülünk, és próbáljuk ebben a térségben a különböző etnikumok méltányos és egyenlő együttélésének a kereteit kiala­Elhangzott 2002. szeptember 28-án Kolozsváron, az Állami Magyar Operában rendezett díszelőadáson. Római katolikus templom - 1910 Lapszámunk képeit Anthony Gall Kós Károly műhelye - The Workshop of Károly Kós cím alatt Budapesten a Mundus Magyar Egyetemi Kiadó gondozásában megjelent kötet illusztrációs anyagából válogattuk. A felvételeket Haris László készítette. kítani, én politikusaink és politológusaink kötelező olvasmányává tenném azt, amit erről Kossuth Lajos elmondott. Elfogyott-e Kossuth Lajos regimentje? Nem fogyott el! Nem fogyhatott el, hiszen tágabb értelemben egy egész nemzet volt az ő regimentje, és ma is mind­annyian ehhez a regimenthez tartozunk, akkor is, ha elfogadjuk a hagyatékot, és akkor is, ha gyermeki mó­don lázadunk ellene. Akár egyetértünk egyik vagy másik intésével, akár nem, Kossuth apánk úgyis Kossuth apánk marad, mert az 1848-ban létrejött családi köteléket sem elszakítani, sem megtagadni nem lehet. De nem is kell! Itt Erdély­ben ugyanis most is nagy szükségünk van arra, hogy gondolatban, akaratban és cselekedetben együtt legyünk, egységesek legyünk, mert csak így lesz erőnk itt ezen a földön nekünk való hazát építeni. Aki minket megoszt, az lerombolja a kossuthi örökséget, aki pedig egységben tart minket, az tovább építi ezt a hagyatékot. Ennek a hagyatéknak a lényege ugyanis éppen az, hogy nekünk mindenkire szükségünk van: Kossuthra, Széchenyire, Petőfire, Deákra. Mindenkire! Kossuth Lajosnak ugyanis gyakran volt vitája kortár­saival, de rendelkezett azzal a nagyszerű képességgel, hogy mégis együtt tudta tartani őket egy hosszú, ál­dozatos, kegyetlen szabadságharcban. Ma ünnepelünk. Ám Kossuth Lajosra emlékezni nem­csak közös öröm, hanem közös felelősség is. Felelősség egymásért, felelősség azért, hogy együtt, egységben megmaradjunk, felelősség saját nemzetünkért, felelős­ség a többi nemzetért, felelősség a jövőért. Ez Kossuth Lajos üzenete!

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents