A Hon, 1869. július (7. évfolyam, 148-174. szám)

1869-07-01 / 148. szám

gyobb s­z­ ivadság ellentétben a legnagyobb re­pul­­del. Ez Amerika. Ott a biró felhatalmaztatik, hog­y 1.­gelőször is minden törvényt, melyet al­kalmazni akar a concret esetekben, — vizsgálja meg, nem ellenkezik e az alkotmánynyal ?,,Ha el­lenkezőnek találja, ne a törvényt alkalmazza, hanem az alkotmány szerint ítéljen. Nem jutott eszébe, hogy biráinknak mostan, vagy még in­kább azon szerkezetben, melyet a miniszter ja­val, ezen hatalmat akarja tulajdonítani, de akarja figyelmeztetni a házat, hogy őrizkedjék oly törvényt alkotni, mely indirecte magával az alkotmánynyal jó ellenkezésbe, és miután ezen szőnyegen levő javaslatnak főeszméjét ilyennek tartja, be akarja bizonyítani azt, hogy ezen­­ja­vaslat a törv­­hozás tanácskozásainak és hatá­rozatainak alapjául nem szolgálhat. A­lkotmá­­nyunk, eltekintve az 1867. XII. t. cz.-től, az ál­lam minden belügyeire nézve, magát a 48-diki törvények alapján állónak vallja. A nemzet is csak ezen alapon ajánlhatta fel támogatását a kormány részére, miután önmaga a nemzet is ezen alapra állott,­­ és ezen alapon követelte fejedelmétől alkotmányának vissza­állítását és azt, hogy a fejedelem ezen alkot­mányra esküdjék meg. A 48-ki törvényeknek szabadelvű, egyszers­mind államférfim bölcsességgel bíró alkotói a régi testületi kormány helyébe az alkotmányos kormányt tették, de egyszersmind biztosították a nemzetet továbbra is önkormányzati jogának épségben maradásáról, a­mely önkormányzati jog, nem fejedelmi chartákon, nem privilégiu­mokon alapszik, hanem mely minden szabad nemzetnek, szabad önéletéből önkényt fejlődik; ez más szóval annyit tesz, hogy az 1848-iki tör­vényeknek alkotói a főkormányzatot felelős mi­nisz­ kerébe tették le, de a közigazgatást to­váb­bá is meghagyták a megyéknél, azon különb­séggel, hogy a megyéket aristokratikus alapok helyett, demokrat alapokra fektették, és nem azért, a mint igazságü­gyminiszer igen élesen ál­­lt rá, mintha a felelős kormányzat és a nemzet önkormányzata között maguk a törvényhozók látván az ellentétet, a többit azért nem vetették volna el, mert nem volt idejük ezen, mint szere­tik nevezni a korhadt intézménynek mással pótlására, hanem tették azt azért, mert értet­ték, hogy a főkormányzat és a közigazgatás egy kézben, még felelős kézben is összpontosítva ve­szedelmes a szabadságra nézve , a­mely nem­csak, hogy főczél, hanem egyszersmind főesz­köz is társadalom és a polgári jólétnek esz­közlésére és tovább­fejlesztésére, miről meg­győződhetik akárki, ha meggondolja, hogy a legszabadabb institutiókkal biró nemzetek azok, melyek a legelőrehaladottabbak a politi­kai, közgazdasági, és a szellemi téren. (Úgy van balról.) Helyesen fogta fel az 1848-iki törvények ál­tal teremtett helyzetet az 1866-iki országgyűlés is. Nem látta az azon két intézmény közt azon éles ellentétet, a­melyet csak úgy lehetne meg­szüntetni, hogy vagy az egyiket, vagy a mási­kat megsemmisítjük ; kitetszik ez azon ország­gyűlésnek azon alkalommal, midőn az alkot­mánynak visszaállításáért felírást tett a fejede­lemhez, a­mely feliratnak idevonatkozó pontja a következő: „a parlamenti kormánynak, a fe­lelős minisztérium mellett másik lényeges kel­léke alkotmányunknak a megyei, kerületi és vá­rosi hatóságoknak törvényes önkormányzata, és e kettő elvárhatlan kapcsolatban áll egymással. Magyarország minden institution az önkormány­zat szelleme lengi át. A közigazgatás támogatá­sára ez egyesíti a legjobb erőket, ez nyújtja a nyilvánosság által a visszaélések ellen a legbiz­tosabb ellenőrséget, ez korlátolja a tisztviselői hatalom jogtalan túlterjeszkedését, alkotmányos életünk folytán ez óvta meg hazánkat a bureau­­kratikus rendszertől, a­mely az ország institu­­tióival, nyilvános életével, szokásaival egyenes ellentétben áll. Szóló hiszi, hogy ezen országgyűlés annak az országgyűlésnek folytatása, mely ezen nagy el­veket kimondotta. Ezen elvek pedig az 1848. törvényhozásnak elvei, melyekről azt mondja kormányunk, és azt mondja talán mindenki, hogy azon törvényeknek alapján állunk. A 48-ki törvényhozás nem adott fel semmi szabadságot, a­melyet azelőtt kirekesztőleg a nemesség gyakorolt, de sőt szélesbítette azt a nemzet minden tagjára kiterjesztése által rang, vallás és nemzetiség-különbség nélkül. Nem adott fel az alkotmánynak addig létezett garantiáiból semmit, de pótolta azzal, a­mi hiányzott: a kormány felelőségével (Helyeslés balon). Véghetetlen téves tehát azon állítás is, mint­ha a 48-ki törvényhozás puszta rögtönzés lett volna, oly rögtönzés, mint mondani szokták: „Csináljunk magunknak egy jó napot , csinál­junk constitutiót.“ A szabadságszerető szívnek ellenállhatatlan vágya volt, és nem eredt pusztán függetlenségi ferde viszketegből, a­mit bebizonyított az által, miszerint a szabadságnak nem áldozta fel a rendet egy pillanatig is, de a szabadságot sem áldozta fel a rendnek. (Helyeslés balról) Az állami hatalomtól semmit sem vett el, sőt erősítette azt, a­midőn gondoskodott, hogy azon főhatalom egy kézben öszpontosítva — ne sem­misítse meg a szabadságot, s azért osztotta azt különböző kezek közé, és azért a ministériumot megbízta azzal, hogy a megyei szerkezetnek, az alkotmány legerősebb védbástyájának,a közsza­badság alapján és a népképviselet útján leendő rendezésére nézve javaslatot terjesz­­szen elő. Az országgyűlés végintenciója nem lehetett egyéb, minthogy felelős kormányzat és az ön­­kormányzati hatóságok között felmerülhető dif­­ferenciákt, a bíró által szüntessenek meg. Ezen utasítás c­élja az volt, hogy önkormány­zati testületek joga, vagy egészben szüntettes­sék meg vagy korlátoztassék, hanem az volt igen is, hogy azon módozat, melyben ezen jog jövőben gyakoroltatik, törvény által határoztas­­sék meg. A miniszer azonban nem így értelmezte a törvényt, s nem is arról terjesztett elő javasla­tot, mire megbízva volt, hanem arról, mire nem volt és nem lehetett megbízva, nevezetesen ar­ról, hogy a megyéket és minden ily kormány­zattal bíró testületet eddig megilletett bíróvá­­lasztási jog egyenesen ruháztassék át a végre­hajtó hatalomra. Ha okát keresi, csak kettőt gondolhat, azt t.­­. hogy a miniszter így gondolkozott, hogy miután Európának a­ története szerint a hűbéri rendszert mindenütt, kivéve hazánkat, a hatalom,a királyi hatalom döntötte meg, és az akkori logica sze­rint a­mit rabolt a nemességtől, azt magának és nem a népnek rabolta el. Tehát miután ná­unk is a hűbéri viszonyok megszültek, e jog nem illethet mást, mint a végrehajtó hatalmat. De nem vette észre a­­miniszter, hogy nálunk a hűbéri viszonyokat nem a fejedelem, nem is erő­szakkal, hanem a törvényhozás szüntette meg. Nagy érdem tulajdoníttatik azért a nemesség­nek, ennek nem mond ellent, de ez érdemet tu­lajdonnja az 1789-iki eszméknek, melyekről meg volt írva,hogy a világot körülfogják utazni és elérkeztek 48-ban a mi körünkbe is. De akár mint legyen a dolog, ez okoskodás igen különös. Mert ha megkérdeztelek volna azok, kik előjo­gaikról lemondottak, hogy a korona részére mondtak-e le, vagy a népére ? azt mondták vol­na, valamint a törvényben ki is mondták, hogy ezen jogokat most már az egész nemzettel akar­ják közössé tenni. A második ok, miért a miniszter ezen nem épen Magyarország alkotmányának szellemé­ből s nem is a 48-iki törvényekből folyó vagy következtethető gondolatra jutott,­az, hogy talán egy újabb modern alkotmányosság iskolai tan­mód létezik. Igen­is két alkotmányos iskola lé­tezik Európában. Az egyiknek adeptjei azt hir­detik, hogy minden jognak magára az államra kell átruháztatnia. Ezen államszerkezetben a nép semmi más, mint az állam gyámkodása alá helyzett egyének csoportja. Szerveztetik így a catholica hierar­chiához leginkább hasonlítható bírói és közigaz­gatási tisztviselők hierarchiája által, hozzájárul ehez egy minden mértéket meghaladó számú és mindig folyvást növekvő hadsereg és a szüksé­ges költségek pótlására természetesen elégtelen közpénztár hiányainak pótlására az államhitel­nek folytonos igénybevétele. A felelősség, az a legpractikusabb. A falusi bíró felelős a megye főnökének, a megye főnöke a miniszternek, a miniszter vagy az állam választott főnökének, vagy legjobb esetben az önmaga törvényes és nem törvényes befolyásával megalkotott több­ségnek, azaz önmagának. Ily államban természetes, hogy a hatóságok és főkormányzat közt összeütközés nincs, mert hiszen a hatóságoknak csak kötelessége van, de joga nincs. Ezen alkotmányos szervezetben rend van, de szabadság nincs. És meddig van rend ? Míg az események azon nyugalmat, azon rendet, an­­­nyira föl nem zavarják, hogy magának az ál­lamnak tétele is veszélyben forog. Az ily módon szerkesztett államok folyvást alternatívában él­nek, alternatívájában az anarchiának és absolu­­tismusnak. Azt tartják, hogy az államügyek vezetése is munka, következőleg a munkafelosztás tör­vényei alól nincs fölmentve. S ezekből azon kö­vetkeztetést vonják ki, hogy miután a tapaszta­lás szerint minden egyes, vagy egyeseknek ki­­sebb-nagyobb csoportulata, a maga ügyeit leg­jobban tudja elintézni, mert legjobban érti a maga érdekeit, tehát az államhatalomnak elég működési tere van, ha ezen kisebb individuali­­tásokkal bizonyos pontokat maga a törvény hatá­rozza meg. Ily államban az alattvalóból polgár lesz, s a polgár megtanulja szeretni hazáját, mert tudja, hogy a haza semmi egyéb, mint a hozzá hasonlóknak sokszorozata. Kész minden pillanatban védeni a hazát, mert tudja, hogy annak biztonsága az ő biztonsága is. Ily állam­ban, ami legfőbb, kifejlődik a közszellem, ami a másik elv szerint tervezett államban megöle­tik, kifejlődik, s megerősödik ez erkölcsiség, különösen a politikai erkölcsiség. Ezen kettő közt könnyű választani azoknak, kik azt mondják, hogy a 48-iki törvények alap­ján állnak, mert azok kétségen kívü­l az utolsó alapot választják. Szóló azt hiszi, hogy ezen törvényjavaslat el­lene van nemcsak a 48-ki­t. czikkek intenziói­­nak, hanem ellene van minden valódi igazi al­kotmányos fogalmaknak. Azt mondá a miniszter úr,hogy a miniszteri felelős kormányzat azon hely­zetben, mint a­melyben most van, a megyékkel és egyéb hatóságokkal szemközt lehetetlen , mert azoknak,mint mondja, tisztviselői nem felelősek, és minthogy nem felelősek, tehát magának a fele­lős kormánynak felelőssége is legnagyobb rész­ben illusiová válik. „Illiacos intra muros pecca­­tur et extra.“ De mi ennek oka ? Az, hogy mind a két intézmény fölhatalmazva tartja ma­gát a törvények magyarázására; de vájjon ezen baj meg fog-e szűnni, ha az egyik a tör­vény magyarázásától el fog t­ttetni és ezen jogot a másiknak kezébe adjuk, t. i. a felelős kor­mánynak ? Hiszen akkor ne csináljunk törvé­nyeket, mert akkor törvény lesz az, a­mit a fe­lelős kormány akar; a törvénynek azon értelme lesz, a­mely értelmet a felelős minisztérium ad neki. Csodálja, hogy oly logikus fő, mint a t. miniszter úré, magától ki nem találta az egye­düli czélravezető módot, t. i. azt, hogy egy alkot­mányos országban törvény magyarázatára csak két hatóság létezhetik : concret esetben a bíró­ság, általános esetben pedig a törvényhozás. (Helyeslés balról.) Csodálja, hogy eszébe nem jutott, hogy nem terjesztett elő törvényjavasla­tot , mert ha minden kormányt, minden köz­­igazgatási tisztviselőt a törvénynek tesz fele­lőssé és egy legfelsőbb törvényszék alkotását hozza indítványba, a­mely minden összeütközé­sek közt véglegesen határozzon, a differenciának vége van. Miért nem teszi ezt a miniszter ? — Azért, mert ő a felelősségnek csak azon módját ismeri és akarja megismertetni Magyarországon, a­mely gyakorlatban van Francziaországban. Mi­niszter úr véghetetlen pompeuse czímet adott a törvényjavaslatnak. Bírói hatalom! Meggondol­ta a t. minister úr, hogy a bírói hatalom egy al­kotmányos országban a legfelsőbb hatalom, any­­nyira,hogy még a hozott törvény is csak annyit ér, a­milyennek azt, a bíró magyarázza.Ha ezt meg­gondolta igen t. miniszter úr, ismét csodálkoznia kell, hogy azt mint a legbiztosabb helyre, pusz­tán zsoldos emberek s a világtól elszigetelt lé­nyek kezébe akarja letenni. ” T. miniszter úr függetlenségről beszél, de oly függetlenségről, melyet a miniszter uron kívül senki a világon sem hisz függetlenségnek , azt mondja k.­i, hogy a függetlenség az által szerez­tessék meg, hogy az executiora kinevezzen vala­kit, nemcsak, hanem még biztosítsa aziránt,hogy ha már munkálni nem tud, akkor is fizetik, sőt bizonyos tekintetben biztosítsa még örököseit is. Szóló a függetlenségnek csak egy nemét ismeri,és ez a jellem-függetlenség, de ez nem egy minisz­ter kabinetben ismerhető fel, hanem ez a nyilvá­nosság terén; azért inkább a választás mellett nyilatkozik azon felsőbb bírákra nézve is, kik­nek kezeikbe az állam hatalmát egészen biz­tosan tehetni le. Már hogyan történjék ezen rosztás? a belga­rendszer szerint-e, vagy más tökéletesebb rend­szer szerint ? Azt a t. miniszter úrra bízza, mint azt is, hogy a megyei bírák mikénti választása iránt­­javaslatot terjeszszen elő. Mert kérdésen kívül áll az, hogy ha a megyei bírákban, úgy mint minden más bírákban megkívántatik a képesség, kell lenni valakinek, vagy va­lamely testületnek, mely bírjon képességgel, de hatósággal is arra nézve, hogy ezen képes­séget megítélhesse ; de a választásra nézve is tegyen oly javaslatot, mely kizárja azt, hogy a választás a pártoskodásr­a nyit alkalmat. Ha a minister úr ezt tette volna, a nemzet által is örömmel fogott volna üdvözöltetni. Nagyot, állandót, dicsőt, felségest semmit sem lehet lét­rehozni, csak a szabadság által. (Helyeslés bal­ról.) A mindennek mi ezen szabadságot kisebb körbe törpiti össze, nincs joga, hogy akár nagy­szerűnek, akár állandónak mondathassák. (He­lyeslés a baloldalon.) Szóló ezen­­j­avaslatot a részletes tárgyalás alapjául el nem fogadja. Bajos volna meghatározni a t. miniszt­urnak beszédéből, várjon igazán akarja-e a megyét, vagy nem ? azt hiszi, hogy ő a megyéket azon államkeretbe, melyért ő bizgólkodik nem tartja helyesen beilleszthetőnek. És miért maradt fen egnyi ideig Angliában az esküdtszék,nálunk a merve?azért mert mind a kertinek feladata az emberi szabadságnak biz­tosítása és őrzése. Az esküdtszék intézménye annyira tekintetett a szabadság palládiumánál, hogy midőn az an­gol nem­zet dynastiájának változtatása alkalmá­val ujosan akart biztosítékot szerezni alkotmá­nyos szabadságának,azon nevezetes „Petition of right“ cíim alatt ismeretes alkotmány-okmány­ban, épen a parlament-szabadság biztosítása mellett nyert helyet az esküdtszéki intézmény is és fenmondt lényegében,ámbár alakban sokat változott, de fenmaradt annyira, hogy még most is érdemesnek tartatik arra, miszerint kimondas­sák róla, hogy azon esete, ha az angol alkot­mány romba dőlne is, de fenmaradna az esküdt­szék, ez a sajtószabadsággal egyesülten magát az alkotmányt is rövid időt visszaállítaná. (He­lyeslés a baloldalon). Nem hasonló joggal vagy talán még nagyobb joggal mondható ez e­ megyéinkről ? Várjon nem a megyék oltalmaztál-e Magyarországot a leg­vastagabb, a legerősebb absolutismusnak négy százados ostroma ellen ? "Vájjon nem a megyé­ben keletkezett-e ama nagy eszme, a szabadság nagy eszméje, mely 1848.valóság­á lett? (Jobb­ról : Nem!) s valjon nem a megyéiben született k­özszellem volt-e az, mely midőn Magyarország legszentebb jogaiban az erőszak által megtámad­­tatott, ezen nemzetet képesté arra, hogy oly di­csőségesen védelmezte magát (ísélsebalról: Igaz !) Nem a megye volt-e az, mely képesítette ezen nemzetet, hogy jogait a leigáztatás ideje alatt gyáván fel ne adja, mily lelket tett arra, hogy kitartson ? és nem ezer szellem maradvá­nya volt-e az is, mely eszközölte, hogy alkot­mányunkból csak annyit is, a­mennyi birunk visszanyerjük ? Vagy tán azt hisszük, hogy már azon bizton­ságban van államunk hajója, hogy a n­e n­­­ő­­csolnakot nélkülözhetjük? (Élénk helyeslés balról.) Szóló meg van győzőéve ar­ról, hogy ámbár állataunk­ hajója nem sülyedt el, de szikla közé vetettük horgonyunkat. (He­lyeslés balról) és senkink a világon nincs any­­nyi szüksége arra, hogy csendes időkért és ked­vezt­ szelekért imádkozz­a, mint nekünk. (He­lyeslés balról.) Reform kell a megyéi szerkezetében, az gén természetes,hiszen minden emberi intézményben reform kell, osak az a krdés, hogy milyen e­gyen az a reform? Nézem szerint, a megyei re­formnak az önkormányzó alapeszméjéből kel kiindulnia, a megyei reformnak azon jogokat, melyeket eddig a nemesség gyakorolt, valóság­ban is ki kell terjeszteni az egész nemzetre, ami csak úgy történhetik, ha rendezvén, emancipál­juk a községeket, úgy, hogy községeken kezdve fel egész a miniszterig kimondjuk azt, miszerint mindenki felelős tettéért felelős a törvény előtt. A minisztérium maga — habár az felelős is,­­ nem biztosít a nemzet támogatása nélkül senkit, és akik ezt nem akarják hinni, gondol­janak vissza, várjon a Bittoyányi minisztériumot nem a bécsi minisztérium váltotta-e fel ? A mi­nisztériumnak legnagyobb szüksége van a me­gyékre, miért ? mert a nemzet a megyékben él és lélegzik. (Helyeslés fálról.) Ne rontsuk tehát le ezen védbástyáknak lapuját, azért hogy be­férhessen a Várady Gábor által igen helyesen trójai fa­lónak nevezett lureaucratia. (Helyeslés balról.) Váltsuk fel inkább a légi őrsereget uj erőtel­jes ifjakkal, kiket kiszm­elhetünk a tökélete­sen emancipált, a szabaddá tett községekből. Neveljük az őrséget ezen elemekből, és távolít­suk el attól azon zsoldos csapatokat, (Helyeslés balról,) melyek a burearoratia neve alatt isme­retesek, mert nagyon tart tőle, hogyha ezt tesz­­szük és a veszély órája bekövetkezik, akkor a nemzet vagy a védelmi erők gyengesége miatt, vagy árulás által fog elteszni. (Helyeslés bal­ról.) Ezt szóló nem akara, és azért erre az első lépést sem akarja megtenni — ezen törvényja­vaslatnak elfogadása által. (Élénk helyeslés balról.) Tanárky G. pártolja a miniszteri javaslatot, habár nem hiszi is, hogy igazságszolgáltatásunk oly rémítő állapotban vana, mint sokan festet­ték; továbbá azt sem várja, mintha a munic­i­­pium s a bíráskodás elvi ellentétben állana. A főszempont, melyből a javaslatot elfogadja , a politikai szükségesség, mert igazságszolgáltatá­sunk most nincs alkotmáyunkkal egy színvo­nalon. A nemzet előtt fel volt téve egyszer a kér­dés : municipális vagy parlamenti kormányfor­mát akar-e. 1848-ban a parlamenti kormányt választotta s visszavette azonnal a megyéktől a törvényhozási jogot, ebbe való befolyást; de akkor a művet a törvényhozás nem fejezte be : el kell venni a testületektől a bíráskodási jogot is, és átruházni a nemzet összességére. Ha ren­dezni akarjuk valahára törvénykezésünket, ki kell nyilvánítani, hogy az igazságszolgáltatás jo­ga és kötelessége az államé. (Helyeslés.) Ez nem megcsonkítása a nép jogainak, hanem csak át­ruházása. Fia egyszer a nemzet a parlamentáris kormányformát fogadta el súlypontul, nem kell a súlypontot másba helyezni,mert ha a parlament ellen küzdünk, az alkotmány ellen küzdünk. Teljes lehetetlenség az, hogy mi vala­ha ismét munic­ipális életre térjünk vissza, előttünk csak parlamentáris kormány, vagy az absolutismus áll. A megyei bíró választásoknál czélzott élethossziglani bíróság még átkosabb bu­­reaukratia lenne, nélkülözné a miniszteriális bu­reaucratia fényoldalait s bírna minden árnyol­dalaival. El kell tehát fogadni minden következ­ményeivel vagy azt, hogy az igazságszolgáltatás joga a municzipiumoké, s akkor lesznek rövid időre szóló választások azok következményei­vel, vagy azt, hogy a justitia állami jog s akkor a miniszteri javaslatot kell elfogadni, melyet pártol. Péchsy Tamás vélekedése szerint a szőnye­gen levő­­javaslat csak akkor volna tárgyalha­tó, ha annak mulaszthatlan szüksége bebizonyít­­tatnék. Mivel azonban százados intézményeket a nemzet meghallgatása nélkül nem szabad fel­forgatni, a­­javaslatot szerinte nem is szabad tárgyalni. Az igazságügyminiszer beismerte, hogy szoros összefüggésben áll a megyékkel e­­javaslat, és ígéretekkel igyekezett a nemzetet megnyugtatni. Ígéreteknek nem hajlandó szóló helyet adni, különösen akkor, midőn a positív törvények megtartásában sem lehet bízni. En­nek bizonyítására csak a „magyar hadsereg“ kifejezést említi fel. — Nem látja át, mert vá­laszthatná a megye inkább a közigazgatási tiszt­viselőket, mint a törvénykezésieket, mikor ez utóbbiaknál a qualificatió megállapítható, míg a közigazgatási tisztviselőnél qualificatió nincs és legfeljebb azt lehet mondani, hogy írni, olvasni tudnia kell és egy pár iskolát végzettnek kell lennie. Mondta a minister, hogy a megye meg­tartja költségvetési jogát, erre nézve föl kell említenie, hogy e tekintetben nem maga a jog, hanem a kivitel döntő. A megyerendezésnél a ha­tóságoknak joga lesz, hogy a létező nagy adó mellett extraadót vessenek ki, és ekkor az fog előállani, hogy míg az államnak lesznek jól fize­tett közegei, a megye nem leend képes oly tiszt­viselőket szerezni, kik a várakozásnak megfelel­nének. Felhozta a minister, hogy a megyének fenmarad szabad vitatkozási joga az országos ügyekre nézve. Szóló csodálatosnak látja, hogy oly testületnek, melytől megtagadják az ítélet­­képességet a bírák választásában, meghagynak oly jogot, mely már magában politikai miveltsé­­get kíván. Hogy a megyének meghagyatik a kérvényezési jog, arra nem nagy súlyt fektet, mert ime itt van a ház előtt egy halmaz­kér­vény, mely a­­javaslat tárgyalásának elhalasz­tását kívánja, és ezek akkor fognak pertraktál­­tatni, mikor a kérdés el lesz döntve. Reform eszmének ismeri el ő is a törvényke­zésnek elválasztását a közigazgatástól, de nem úgy mint terveztetik, mert ez a legnagyobb ve­szély a megyékre nézve. Temérdek súrlódás fog létre jönni az állami és megyei tisztviselők közt, melyben az állam mindig a megye rovására a ki­nevezett bírót fogja­ védeni és támogatni,és ez nem reform, hanem a kormány harcza a megyék el­len. Nem fogadhatja el azon állítást,hogy a bírák e javaslat által függetlenné tétetnek,nem pedig azért, mert a közp.­bizottság előadója bevallotta, hogy négy év múlván a miniszter , kik képtelennek bizonyulnak, elmozdítja azokat. Ez teljesen illusóriussá és egyedül a minisztertől függővé teszi a bírákat. A­­javaslat elhalasztá­sát kívánja, míg az országnak, és illetőleg az abban lévő hatóságok, testületeknek alkalom adatik nyilatkoztatásra.(Helyeslés a baloldalon.) Hoffmann, Pál szerint nem az a kérdés mi volna jobb : a választási vagy a kinevezési rend­­szer-e, hanem mit kíván az igazságszolgál­tatás érdeke ? és hogy az igazság minő ügy ? Az elsőre szóló megfeledkezett felelni. A másodikra az a válasza, hogy az nem helyi, hanem országos ügy, és e szerint nem érti, hogy lehessen azt a megyékre bízni. Ezt előrebocsátva, Tisza, Várady és Schwa­rcz ér­veiknek c­áfolgatásába bocsátkozott és végül kijelenté, hogy a­­javaslatot, mint olyat, mely a 48-iki törvények szellemében van (ellenmondás balról) nemcsak elfogadja, hanem dicsőségének tartja, hogy szavazatát ráadhatja. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök jelenti,hogy ép most érkezett hozzá az ő felsége által szentesített ujonczozási törvény, melynek kihirdetése sürgős. A Jegyző azt fel­avassa. Simonyi Lajos dr. beszédében azonnal az elette szóló hamis érvelését rontotta le. Nevet­ségesnek tünteti fel azon állítását, hogy az el­lenek a feudális intézményekhez ragaszkodik mer elfelejti, hogy 48-ban a törv.­hatóságok democraticus alapra lőnek fektetve. Igaz ugyan, hogy ezen­­hatóságok bizottmányai nem képvi­selik többé a közvéleményt, de épen ezért kí­vánja az, ellenzék ezek reorganizálását, és hogy az erre vonatkozó­­javaslat előterjesztessék. Hoffmann azt állítá, hogy ez igazságszolgáltatás azért ross, mert választott bírák kezelik azt. Szóló pedg azt mondja, hogy az igazságszolgál­tatás csakúgy mint jelenleg is áll, egyedül an­nak köszönhető, hogy választott bíráink van­nak, mert ezek legalább becsületesek, míg el­lenkezőleg tudjuk, hogy a kinevezetteknél ez nem volt található. Hoffmann legkielégítőbb biz­tosítékát látja az alkotmánynak a népképvi­seletben , a felelős ministériumban, de ha az alkotmány tanát tanulmányozta volna, tudná, hogy midez összeomlik, ha nem tá­mogatják kellő intézmények. — N­. továb­bá megrótta az ellenzéket,hogy összekoldult kér­vényekkel járul a ház elé, ez nem illik az el­lenzékre, mert nem akarja megvásárolni a köz­véleményt, de koldulni sem szokott, tanúsítja ezt a közel­múlt, melyben egy férfi az ellenzék soraiból, azért mert kérni nem akart, meghalt a börtönben. (Élénk helyeslés balról.) Szóló na­gyon sajnálja, hogy Hofmann az alkotmányos fogalomnak még alpháját sem ismeri, mely ki­mondja, hogy minden szabad honpolgár intézhet kérvényt fejedelméhez, országgyűléséhez. Cso­dálkozik azon, hogy H. ki meri mondani azt, mit egy képviselőnek sem szabad kimondani, hogy a beadott kérvényeket a ház figyelembe sem vesz. (Helyeslés balról.) Szaló ezután Tóth V. és az igazságügyminiszter állításai egynéme­­lyikének c­áfolásába bocsátkozott, és végül fel­szólítja az igazságügyminisztert, hogy ezen­­ja­vaslatot is venné vissza, mint tette a katonai bí­róságokról szóló­­javaslattal. (Zajos éljenzés a baloldalon.) Es­zterházy Pál gr. a bíróságok és megyék szervezését igen sürgőseknek ismeri el, de az előbbit sürgősebbnek találja, mert az már nem­zeti becsületkérdéssé vált. Hallotta ő többször fölemlíteni a közvéleményt, mely, mint az ellen­zék mondja, a választás mellett nyilvánul. Szóló hódol a közvéleménynek, de ez szerinte mai nap nincs hazánkban, itt csak pártvélemény van.Pár­­tolja a­­javaslatot, mert abban azt látja,hogy füg­getlenné teszi a bírót felfelé és lefelé egyaránt. A kinevezésért a minisztert éri a felelősség, és ha mint Jókai mondá,ez szintén a nepotismus hi­bájába esnék, felelőssé lehet őt tenni a közvéle­mény szélőszéke előtt (melyről beszéde kezdetén azt mondá, hogy nincs). Salamon Lajos kész volna elismerni, hogy a­­javaslat reformtörekvést­, ha a kinevezést nem tartalmazná, de így ezen elismerését és szavazatát is meg kell vonnia tőle., Simay Gergely a tjavaslatot, mert a mellett szól az európai közvélemény, elfogadja. Szakácsy Dániel ellene nyilatkozik a tjavas­­latnak, mert az a múlt évben hozott perrendtar­tásról szóló törvényt sérti, változtatja, ezt az igazságügyminiszter meg nem említette. A ne­vezett törvény 1-fő §-a ugyan­is azt mondja, hogy a megyékben a törvszékek száma szapo­rítható a megye által az igazságü­gyminiszter jóváhagyása mellett. Ha tehát szaporítani is van joguk, kérdéstelen, hogy a meglevőket be­leegyezésük nélkül elvenni nem lehet a megyék­től, melyek ez ellen tiltakoznak is. Első ezek sorában Zemplén,vagy az Andrássy megye,mely­nek egyik képviselője a miniszterelnök és mely­nek főispánja testvére Andrássy Aladár úr. A tiltakozási felirat ennek a főispánnak el­nöklete alatt tartott megyei bizottmányi gyűlés­ben egyhangúlag határoztatott el. És annak az országgyűlés elé terjesztésére gr. Andrássy Gyu­la képviselő azért is megkéretett különösen, mert 1865-ik évi képviselővé választatása al­kalmával úgy nyilatkozott a megyeház áb­onjá­­ról a nagy­közönség előtt ünnepélyesen,hogy ha a megyei municipiumokat a parlamentáris kormány­zattal összeegyeztetni nem sikerülne, készebb a parlamenti kormányzatot, mint a municzipiumo­­kat és az 1848-iki törvényeket feladni. (Helyes­lés balról.) Szóló erkölcsi kötelességének is tartja ellene szavazni, mert megyéje közvéleménye ellene nyilatkozik, mely megvárja, hogy társai e kér­désben vele szavazzanak hazafiui kötelességből. (Helyeslés balon.) Elnök fölkéri az osztályok elnökeit, hogy szombatra híják össze az osztályokat a posta­szerződés tárgyalására, mire az ülés 3 órakor el­­oszlik. KÜLFÖLD. Mansici le rel®. Az olasz lapok közük Maz­­zininak egy levelét, melyet egyik elfogott egyén levelei közt találtak. A levél így hangzik: „Testvérek ! Két komoly és világos szót! A milánói események egy küzdelem incidense,inci­dens, melynek némely emberek hibája miatt nem volt eredménye. Míg igyekeztem meggyőz­ni némely váratlan ellenvetést, melyet pártunk­ban a vállalat ellen tettek, néhány polgár és ka­tona, félig kicsinyes félelemből, félig azért, mert felfedezéstől féltek, rögtön működni akartak. Én tiltakoztam e gondolat ellen, küzdöttem el­lene, de hasztalan, ragaszkodtam ahoz, ők elvál­tak tőlem. Az esztelen előkészületek és a megha­­sonlásunkat követő fecsegések, felkelték a ha­talom figyelmét, innen az elfogatások és bizo­nyos készülékek felfedezése. A türelmetlenek visszavonultak. Ha az elfogott egyének közül kiveszitek Cost...tot és Nat...ot, kiket valószínü­­leg szabadon bocsátanak a per előtt, a két Sie . . . t, kik történetesen Milanóban voltak és Trombinit fiával, kiknek csak azt vetik szemük­re, hogy egy vádlott elfutását előmozdíták, ti látjátok, hogy az egész mivé olvad össze. Az elemek tömege bántatlan, mi azok vagyunk, a­kik voltunk. Ami az egyenetlenséget illeti, ez fontosabb do­log, jó lesz erről magyarázatot adni. A veterá­nok fejei akadályoztak minket, e nélkül Milano a miénk lenne most. A veszély az új militaris­­musnak önkénytelen (mert nem vádolom a szán­dékokat) beviteléből származott a democratia kebelébe. Én ismerem a veteránokat és tisztelem őket. A főbbekről beszélek. Ők semmi fontos­ságot nem csatoltak a katonai elemhez a mi főhódítmányunkhoz, ők csak magukra akartak számolni, ők a cselekvési idő és eszközök kizá­rólagos bírái akartak maradni. Ez nem volt le­hetséges, úgy, hogy a párt egysége volt a sza­kadás oka. A veteránoknak e veszélyt el kell hárítniuk. A főnökök által okozott akadály a követke­ző : ők azt hiszik, hogy nem érdemes cselekedni, míg nem akad alkalom, akár belső izgatás alak­jában, milyen volt az ötletadó által, akár kül­ső izgatás által, milyen egy háború vagy más egyéb. Én határozottan visszautasítom egy kül­ső tény szükségességét, nem méltó az hozzánk. A­mi a belső alkalmat illeti, ez elcsavart kér­désnek tűnik fel előttem , épen arról van szó, hogy Olaszországnak alkalmat csináljunk, két fontos város győzelmes kezdeményezése elég ar­ra. A valódi kérdés tehát reám nézve ez: mű­ködhetünk és győzhetünk-e mi két városban, vagy nem? A szabadság veteránjainak fejei azt állítják, hogy igen. Hogy egy kezdeményezés a sikerről bizonyos legyen, szükséges, hogy a kiválasztott pontokon minden elem közremű­ködni igyekezzék. Íme ezért igyekeztem az el­lenvetéseket legyőzni, és ismétlem, igyekezni kell most is azokat legyőzni. Két mód van : meggyőzni az ellenvéleményüeket, hogy mond­janak le az ellenvetésről, vagy megsemmisíteni az ellenvetést. Az első esetben, maguknak a veteránoknak kell azon működniök, a második esetben az egész párt fog működni. A veteránok társaságai a különböző városokban ez emberekhez kel hogy forduljanak, és megmondani nekik, hogy osztják eszméinket, hogy a hazát érettnek le­szik, és cselekedni óhajtanak, és bíznak abban, miszerint az általános óhaj az ellenvéleményü­ket rá­bb­ondja az azokkal való egyezkedése, kiknek szándékukban áll, azon fontos pontokn működni, melyeket felhívnak. Ha a másik má­­dot fogadják el, a pártnak igyekeznie kel a szükséges alkalmat megteremteni, és elhárítni azon ellenvetést, akár az­által, hogy a földne­­velő népben az izgató­­ságot felkel­eni igyk­­szik, akár Rómában támaszt egy újat. Ráta, melyet a monarchia láthatólag elhagyott, a köz­­gyűlések egész sorára kellene, hogy okot­zol­­gáltasson, melyeket különböző városokban egy­szerre kellene indítani. Az előbbiek beszédekre szolgáltatnának alkalmat, melyeknek merész­ségben mindig növekedniük kellene, és azzal végződniök, hogy a kormány működését ,s el­lenállást támaszszanak. Előttem egy dolog bizonyos. Az ország egy változásra meg van érve. A pillanat eljött a cse­lekvésre. Ha a párt ezt elszalasztja, a cselek­­vésre képtelennek nyilvánítja magát. A szerve­­zeti munka a hosszas várakozásban megsemmi­sül. A katonai elem, e késedelem által feláldozt

Next