A Hon, 1869. július (7. évfolyam, 148-174. szám)
1869-07-01 / 148. szám
gyobb sz ivadság ellentétben a legnagyobb repuldel. Ez Amerika. Ott a biró felhatalmaztatik, hogy 1.gelőször is minden törvényt, melyet alkalmazni akar a concret esetekben, — vizsgálja meg, nem ellenkezik e az alkotmánynyal ?,,Ha ellenkezőnek találja, ne a törvényt alkalmazza, hanem az alkotmány szerint ítéljen. Nem jutott eszébe, hogy biráinknak mostan, vagy még inkább azon szerkezetben, melyet a miniszter javal, ezen hatalmat akarja tulajdonítani, de akarja figyelmeztetni a házat, hogy őrizkedjék oly törvényt alkotni, mely indirecte magával az alkotmánynyal jó ellenkezésbe, és miután ezen szőnyegen levő javaslatnak főeszméjét ilyennek tartja, be akarja bizonyítani azt, hogy ezenjavaslat a törvhozás tanácskozásainak és határozatainak alapjául nem szolgálhat. Alkotmányunk, eltekintve az 1867. XII. t. cz.-től, az állam minden belügyeire nézve, magát a 48-diki törvények alapján állónak vallja. A nemzet is csak ezen alapon ajánlhatta fel támogatását a kormány részére, miután önmaga a nemzet is ezen alapra állott, és ezen alapon követelte fejedelmétől alkotmányának visszaállítását és azt, hogy a fejedelem ezen alkotmányra esküdjék meg. A 48-ki törvényeknek szabadelvű, egyszersmind államférfim bölcsességgel bíró alkotói a régi testületi kormány helyébe az alkotmányos kormányt tették, de egyszersmind biztosították a nemzetet továbbra is önkormányzati jogának épségben maradásáról, amely önkormányzati jog, nem fejedelmi chartákon, nem privilégiumokon alapszik, hanem mely minden szabad nemzetnek, szabad önéletéből önkényt fejlődik; ez más szóval annyit tesz, hogy az 1848-iki törvényeknek alkotói a főkormányzatot felelős minisz kerébe tették le, de a közigazgatást továbbá is meghagyták a megyéknél, azon különbséggel, hogy a megyéket aristokratikus alapok helyett, demokrat alapokra fektették, és nem azért, a mint igazságügyminiszer igen élesen állt rá, mintha a felelős kormányzat és a nemzet önkormányzata között maguk a törvényhozók látván az ellentétet, a többit azért nem vetették volna el, mert nem volt idejük ezen, mint szeretik nevezni a korhadt intézménynek mással pótlására, hanem tették azt azért, mert értették, hogy a főkormányzat és a közigazgatás egy kézben, még felelős kézben is összpontosítva veszedelmes a szabadságra nézve , amely nemcsak, hogy főczél, hanem egyszersmind főeszköz is társadalom és a polgári jólétnek eszközlésére és továbbfejlesztésére, miről meggyőződhetik akárki, ha meggondolja, hogy a legszabadabb institutiókkal biró nemzetek azok, melyek a legelőrehaladottabbak a politikai, közgazdasági, és a szellemi téren. (Úgy van balról.) Helyesen fogta fel az 1848-iki törvények által teremtett helyzetet az 1866-iki országgyűlés is. Nem látta az azon két intézmény közt azon éles ellentétet, amelyet csak úgy lehetne megszüntetni, hogy vagy az egyiket, vagy a másikat megsemmisítjük ; kitetszik ez azon országgyűlésnek azon alkalommal, midőn az alkotmánynak visszaállításáért felírást tett a fejedelemhez, amely feliratnak idevonatkozó pontja a következő: „a parlamenti kormánynak, a felelős minisztérium mellett másik lényeges kelléke alkotmányunknak a megyei, kerületi és városi hatóságoknak törvényes önkormányzata, és e kettő elvárhatlan kapcsolatban áll egymással. Magyarország minden institution az önkormányzat szelleme lengi át. A közigazgatás támogatására ez egyesíti a legjobb erőket, ez nyújtja a nyilvánosság által a visszaélések ellen a legbiztosabb ellenőrséget, ez korlátolja a tisztviselői hatalom jogtalan túlterjeszkedését, alkotmányos életünk folytán ez óvta meg hazánkat a bureaukratikus rendszertől, amely az ország institutióival, nyilvános életével, szokásaival egyenes ellentétben áll. Szóló hiszi, hogy ezen országgyűlés annak az országgyűlésnek folytatása, mely ezen nagy elveket kimondotta. Ezen elvek pedig az 1848. törvényhozásnak elvei, melyekről azt mondja kormányunk, és azt mondja talán mindenki, hogy azon törvényeknek alapján állunk. A 48-ki törvényhozás nem adott fel semmi szabadságot, amelyet azelőtt kirekesztőleg a nemesség gyakorolt, de sőt szélesbítette azt a nemzet minden tagjára kiterjesztése által rang, vallás és nemzetiség-különbség nélkül. Nem adott fel az alkotmánynak addig létezett garantiáiból semmit, de pótolta azzal, ami hiányzott: a kormány felelőségével (Helyeslés balon). Véghetetlen téves tehát azon állítás is, mintha a 48-ki törvényhozás puszta rögtönzés lett volna, oly rögtönzés, mint mondani szokták: „Csináljunk magunknak egy jó napot , csináljunk constitutiót.“ A szabadságszerető szívnek ellenállhatatlan vágya volt, és nem eredt pusztán függetlenségi ferde viszketegből, amit bebizonyított az által, miszerint a szabadságnak nem áldozta fel a rendet egy pillanatig is, de a szabadságot sem áldozta fel a rendnek. (Helyeslés balról) Az állami hatalomtól semmit sem vett el, sőt erősítette azt, amidőn gondoskodott, hogy azon főhatalom egy kézben öszpontosítva — ne semmisítse meg a szabadságot, s azért osztotta azt különböző kezek közé, és azért a ministériumot megbízta azzal, hogy a megyei szerkezetnek, az alkotmány legerősebb védbástyájának,a közszabadság alapján és a népképviselet útján leendő rendezésére nézve javaslatot terjeszszen elő. Az országgyűlés végintenciója nem lehetett egyéb, minthogy felelős kormányzat és az önkormányzati hatóságok között felmerülhető differenciákt, a bíró által szüntessenek meg. Ezen utasítás célja az volt, hogy önkormányzati testületek joga, vagy egészben szüntettessék meg vagy korlátoztassék, hanem az volt igen is, hogy azon módozat, melyben ezen jog jövőben gyakoroltatik, törvény által határoztassék meg. A miniszer azonban nem így értelmezte a törvényt, s nem is arról terjesztett elő javaslatot, mire megbízva volt, hanem arról, mire nem volt és nem lehetett megbízva, nevezetesen arról, hogy a megyéket és minden ily kormányzattal bíró testületet eddig megilletett bíróválasztási jog egyenesen ruháztassék át a végrehajtó hatalomra. Ha okát keresi, csak kettőt gondolhat, azt t.. hogy a miniszter így gondolkozott, hogy miután Európának a története szerint a hűbéri rendszert mindenütt, kivéve hazánkat, a hatalom,a királyi hatalom döntötte meg, és az akkori logica szerint amit rabolt a nemességtől, azt magának és nem a népnek rabolta el. Tehát miután náunk is a hűbéri viszonyok megszültek, e jog nem illethet mást, mint a végrehajtó hatalmat. De nem vette észre aminiszter, hogy nálunk a hűbéri viszonyokat nem a fejedelem, nem is erőszakkal, hanem a törvényhozás szüntette meg. Nagy érdem tulajdoníttatik azért a nemességnek, ennek nem mond ellent, de ez érdemet tulajdonnja az 1789-iki eszméknek, melyekről meg volt írva,hogy a világot körülfogják utazni és elérkeztek 48-ban a mi körünkbe is. De akár mint legyen a dolog, ez okoskodás igen különös. Mert ha megkérdeztelek volna azok, kik előjogaikról lemondottak, hogy a korona részére mondtak-e le, vagy a népére ? azt mondták volna, valamint a törvényben ki is mondták, hogy ezen jogokat most már az egész nemzettel akarják közössé tenni. A második ok, miért a miniszter ezen nem épen Magyarország alkotmányának szelleméből s nem is a 48-iki törvényekből folyó vagy következtethető gondolatra jutott,az, hogy talán egy újabb modern alkotmányosság iskolai tanmód létezik. Igenis két alkotmányos iskola létezik Európában. Az egyiknek adeptjei azt hirdetik, hogy minden jognak magára az államra kell átruháztatnia. Ezen államszerkezetben a nép semmi más, mint az állam gyámkodása alá helyzett egyének csoportja. Szerveztetik így a catholica hierarchiához leginkább hasonlítható bírói és közigazgatási tisztviselők hierarchiája által, hozzájárul ehez egy minden mértéket meghaladó számú és mindig folyvást növekvő hadsereg és a szükséges költségek pótlására természetesen elégtelen közpénztár hiányainak pótlására az államhitelnek folytonos igénybevétele. A felelősség, az a legpractikusabb. A falusi bíró felelős a megye főnökének, a megye főnöke a miniszternek, a miniszter vagy az állam választott főnökének, vagy legjobb esetben az önmaga törvényes és nem törvényes befolyásával megalkotott többségnek, azaz önmagának. Ily államban természetes, hogy a hatóságok és főkormányzat közt összeütközés nincs, mert hiszen a hatóságoknak csak kötelessége van, de joga nincs. Ezen alkotmányos szervezetben rend van, de szabadság nincs. És meddig van rend ? Míg az események azon nyugalmat, azon rendet, annyira föl nem zavarják, hogy magának az államnak tétele is veszélyben forog. Az ily módon szerkesztett államok folyvást alternatívában élnek, alternatívájában az anarchiának és absolutismusnak. Azt tartják, hogy az államügyek vezetése is munka, következőleg a munkafelosztás törvényei alól nincs fölmentve. S ezekből azon következtetést vonják ki, hogy miután a tapasztalás szerint minden egyes, vagy egyeseknek kisebb-nagyobb csoportulata, a maga ügyeit legjobban tudja elintézni, mert legjobban érti a maga érdekeit, tehát az államhatalomnak elég működési tere van, ha ezen kisebb individualitásokkal bizonyos pontokat maga a törvény határozza meg. Ily államban az alattvalóból polgár lesz, s a polgár megtanulja szeretni hazáját, mert tudja, hogy a haza semmi egyéb, mint a hozzá hasonlóknak sokszorozata. Kész minden pillanatban védeni a hazát, mert tudja, hogy annak biztonsága az ő biztonsága is. Ily államban, ami legfőbb, kifejlődik a közszellem, ami a másik elv szerint tervezett államban megöletik, kifejlődik, s megerősödik ez erkölcsiség, különösen a politikai erkölcsiség. Ezen kettő közt könnyű választani azoknak, kik azt mondják, hogy a 48-iki törvények alapján állnak, mert azok kétségen kívül az utolsó alapot választják. Szóló azt hiszi, hogy ezen törvényjavaslat ellene van nemcsak a 48-kit. czikkek intenzióinak, hanem ellene van minden valódi igazi alkotmányos fogalmaknak. Azt mondá a miniszter úr,hogy a miniszteri felelős kormányzat azon helyzetben, mint amelyben most van, a megyékkel és egyéb hatóságokkal szemközt lehetetlen , mert azoknak,mint mondja, tisztviselői nem felelősek, és minthogy nem felelősek, tehát magának a felelős kormánynak felelőssége is legnagyobb részben illusiová válik. „Illiacos intra muros peccatur et extra.“ De mi ennek oka ? Az, hogy mind a két intézmény fölhatalmazva tartja magát a törvények magyarázására; de vájjon ezen baj meg fog-e szűnni, ha az egyik a törvény magyarázásától el fog tttetni és ezen jogot a másiknak kezébe adjuk, t. i. a felelős kormánynak ? Hiszen akkor ne csináljunk törvényeket, mert akkor törvény lesz az, amit a felelős kormány akar; a törvénynek azon értelme lesz, amely értelmet a felelős minisztérium ad neki. Csodálja, hogy oly logikus fő, mint a t. miniszter úré, magától ki nem találta az egyedüli czélravezető módot, t. i. azt, hogy egy alkotmányos országban törvény magyarázatára csak két hatóság létezhetik : concret esetben a bíróság, általános esetben pedig a törvényhozás. (Helyeslés balról.) Csodálja, hogy eszébe nem jutott, hogy nem terjesztett elő törvényjavaslatot , mert ha minden kormányt, minden közigazgatási tisztviselőt a törvénynek tesz felelőssé és egy legfelsőbb törvényszék alkotását hozza indítványba, amely minden összeütközések közt véglegesen határozzon, a differenciának vége van. Miért nem teszi ezt a miniszter ? — Azért, mert ő a felelősségnek csak azon módját ismeri és akarja megismertetni Magyarországon, amely gyakorlatban van Francziaországban. Miniszter úr véghetetlen pompeuse czímet adott a törvényjavaslatnak. Bírói hatalom! Meggondolta a t. minister úr, hogy a bírói hatalom egy alkotmányos országban a legfelsőbb hatalom, anynyira,hogy még a hozott törvény is csak annyit ér, amilyennek azt, a bíró magyarázza.Ha ezt meggondolta igen t. miniszter úr, ismét csodálkoznia kell, hogy azt mint a legbiztosabb helyre, pusztán zsoldos emberek s a világtól elszigetelt lények kezébe akarja letenni. ” T. miniszter úr függetlenségről beszél, de oly függetlenségről, melyet a miniszter uron kívül senki a világon sem hisz függetlenségnek , azt mondja k.i, hogy a függetlenség az által szereztessék meg, hogy az executiora kinevezzen valakit, nemcsak, hanem még biztosítsa aziránt,hogy ha már munkálni nem tud, akkor is fizetik, sőt bizonyos tekintetben biztosítsa még örököseit is. Szóló a függetlenségnek csak egy nemét ismeri,és ez a jellem-függetlenség, de ez nem egy miniszter kabinetben ismerhető fel, hanem ez a nyilvánosság terén; azért inkább a választás mellett nyilatkozik azon felsőbb bírákra nézve is, kiknek kezeikbe az állam hatalmát egészen biztosan tehetni le. Már hogyan történjék ezen rosztás? a belgarendszer szerint-e, vagy más tökéletesebb rendszer szerint ? Azt a t. miniszter úrra bízza, mint azt is, hogy a megyei bírák mikénti választása irántjavaslatot terjeszszen elő. Mert kérdésen kívül áll az, hogy ha a megyei bírákban, úgy mint minden más bírákban megkívántatik a képesség, kell lenni valakinek, vagy valamely testületnek, mely bírjon képességgel, de hatósággal is arra nézve, hogy ezen képességet megítélhesse ; de a választásra nézve is tegyen oly javaslatot, mely kizárja azt, hogy a választás a pártoskodásra nyit alkalmat. Ha a minister úr ezt tette volna, a nemzet által is örömmel fogott volna üdvözöltetni. Nagyot, állandót, dicsőt, felségest semmit sem lehet létrehozni, csak a szabadság által. (Helyeslés balról.) A mindennek mi ezen szabadságot kisebb körbe törpiti össze, nincs joga, hogy akár nagyszerűnek, akár állandónak mondathassák. (Helyeslés a baloldalon.) Szóló ezenjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául el nem fogadja. Bajos volna meghatározni a t. miniszturnak beszédéből, várjon igazán akarja-e a megyét, vagy nem ? azt hiszi, hogy ő a megyéket azon államkeretbe, melyért ő bizgólkodik nem tartja helyesen beilleszthetőnek. És miért maradt fen egnyi ideig Angliában az esküdtszék,nálunk a merve?azért mert mind a kertinek feladata az emberi szabadságnak biztosítása és őrzése. Az esküdtszék intézménye annyira tekintetett a szabadság palládiumánál, hogy midőn az angol nemzet dynastiájának változtatása alkalmával ujosan akart biztosítékot szerezni alkotmányos szabadságának,azon nevezetes „Petition of right“ cíim alatt ismeretes alkotmány-okmányban, épen a parlament-szabadság biztosítása mellett nyert helyet az esküdtszéki intézmény is és fenmondt lényegében,ámbár alakban sokat változott, de fenmaradt annyira, hogy még most is érdemesnek tartatik arra, miszerint kimondassák róla, hogy azon esete, ha az angol alkotmány romba dőlne is, de fenmaradna az esküdtszék, ez a sajtószabadsággal egyesülten magát az alkotmányt is rövid időt visszaállítaná. (Helyeslés a baloldalon). Nem hasonló joggal vagy talán még nagyobb joggal mondható ez e megyéinkről ? Várjon nem a megyék oltalmaztál-e Magyarországot a legvastagabb, a legerősebb absolutismusnak négy százados ostroma ellen ? "Vájjon nem a megyében keletkezett-e ama nagy eszme, a szabadság nagy eszméje, mely 1848.valóságá lett? (Jobbról : Nem!) s valjon nem a megyéiben született közszellem volt-e az, mely midőn Magyarország legszentebb jogaiban az erőszak által megtámadtatott, ezen nemzetet képesté arra, hogy oly dicsőségesen védelmezte magát (ísélsebalról: Igaz !) Nem a megye volt-e az, mely képesítette ezen nemzetet, hogy jogait a leigáztatás ideje alatt gyáván fel ne adja, mily lelket tett arra, hogy kitartson ? és nem ezer szellem maradványa volt-e az is, mely eszközölte, hogy alkotmányunkból csak annyit is, amennyi birunk visszanyerjük ? Vagy tán azt hisszük, hogy már azon biztonságban van államunk hajója, hogy a ne nőcsolnakot nélkülözhetjük? (Élénk helyeslés balról.) Szóló meg van győzőéve arról, hogy ámbár állataunk hajója nem sülyedt el, de szikla közé vetettük horgonyunkat. (Helyeslés balról) és senkink a világon nincs anynyi szüksége arra, hogy csendes időkért és kedvezt szelekért imádkozza, mint nekünk. (Helyeslés balról.) Reform kell a megyéi szerkezetében, az gén természetes,hiszen minden emberi intézményben reform kell, osak az a krdés, hogy milyen egyen az a reform? Nézem szerint, a megyei reformnak az önkormányzó alapeszméjéből kel kiindulnia, a megyei reformnak azon jogokat, melyeket eddig a nemesség gyakorolt, valóságban is ki kell terjeszteni az egész nemzetre, ami csak úgy történhetik, ha rendezvén, emancipáljuk a községeket, úgy, hogy községeken kezdve fel egész a miniszterig kimondjuk azt, miszerint mindenki felelős tettéért felelős a törvény előtt. A minisztérium maga — habár az felelős is, nem biztosít a nemzet támogatása nélkül senkit, és akik ezt nem akarják hinni, gondoljanak vissza, várjon a Bittoyányi minisztériumot nem a bécsi minisztérium váltotta-e fel ? A minisztériumnak legnagyobb szüksége van a megyékre, miért ? mert a nemzet a megyékben él és lélegzik. (Helyeslés fálról.) Ne rontsuk tehát le ezen védbástyáknak lapuját, azért hogy beférhessen a Várady Gábor által igen helyesen trójai falónak nevezett lureaucratia. (Helyeslés balról.) Váltsuk fel inkább a légi őrsereget uj erőteljes ifjakkal, kiket kiszmelhetünk a tökéletesen emancipált, a szabaddá tett községekből. Neveljük az őrséget ezen elemekből, és távolítsuk el attól azon zsoldos csapatokat, (Helyeslés balról,) melyek a burearoratia neve alatt ismeretesek, mert nagyon tart tőle, hogyha ezt teszszük és a veszély órája bekövetkezik, akkor a nemzet vagy a védelmi erők gyengesége miatt, vagy árulás által fog elteszni. (Helyeslés balról.) Ezt szóló nem akara, és azért erre az első lépést sem akarja megtenni — ezen törvényjavaslatnak elfogadása által. (Élénk helyeslés balról.) Tanárky G. pártolja a miniszteri javaslatot, habár nem hiszi is, hogy igazságszolgáltatásunk oly rémítő állapotban vana, mint sokan festették; továbbá azt sem várja, mintha a municipium s a bíráskodás elvi ellentétben állana. A főszempont, melyből a javaslatot elfogadja , a politikai szükségesség, mert igazságszolgáltatásunk most nincs alkotmáyunkkal egy színvonalon. A nemzet előtt fel volt téve egyszer a kérdés : municipális vagy parlamenti kormányformát akar-e. 1848-ban a parlamenti kormányt választotta s visszavette azonnal a megyéktől a törvényhozási jogot, ebbe való befolyást; de akkor a művet a törvényhozás nem fejezte be : el kell venni a testületektől a bíráskodási jogot is, és átruházni a nemzet összességére. Ha rendezni akarjuk valahára törvénykezésünket, ki kell nyilvánítani, hogy az igazságszolgáltatás joga és kötelessége az államé. (Helyeslés.) Ez nem megcsonkítása a nép jogainak, hanem csak átruházása. Fia egyszer a nemzet a parlamentáris kormányformát fogadta el súlypontul, nem kell a súlypontot másba helyezni,mert ha a parlament ellen küzdünk, az alkotmány ellen küzdünk. Teljes lehetetlenség az, hogy mi valaha ismét municipális életre térjünk vissza, előttünk csak parlamentáris kormány, vagy az absolutismus áll. A megyei bíró választásoknál czélzott élethossziglani bíróság még átkosabb bureaukratia lenne, nélkülözné a miniszteriális bureaucratia fényoldalait s bírna minden árnyoldalaival. El kell tehát fogadni minden következményeivel vagy azt, hogy az igazságszolgáltatás joga a municzipiumoké, s akkor lesznek rövid időre szóló választások azok következményeivel, vagy azt, hogy a justitia állami jog s akkor a miniszteri javaslatot kell elfogadni, melyet pártol. Péchsy Tamás vélekedése szerint a szőnyegen levőjavaslat csak akkor volna tárgyalható, ha annak mulaszthatlan szüksége bebizonyíttatnék. Mivel azonban százados intézményeket a nemzet meghallgatása nélkül nem szabad felforgatni, ajavaslatot szerinte nem is szabad tárgyalni. Az igazságügyminiszer beismerte, hogy szoros összefüggésben áll a megyékkel ejavaslat, és ígéretekkel igyekezett a nemzetet megnyugtatni. Ígéreteknek nem hajlandó szóló helyet adni, különösen akkor, midőn a positív törvények megtartásában sem lehet bízni. Ennek bizonyítására csak a „magyar hadsereg“ kifejezést említi fel. — Nem látja át, mert választhatná a megye inkább a közigazgatási tisztviselőket, mint a törvénykezésieket, mikor ez utóbbiaknál a qualificatió megállapítható, míg a közigazgatási tisztviselőnél qualificatió nincs és legfeljebb azt lehet mondani, hogy írni, olvasni tudnia kell és egy pár iskolát végzettnek kell lennie. Mondta a minister, hogy a megye megtartja költségvetési jogát, erre nézve föl kell említenie, hogy e tekintetben nem maga a jog, hanem a kivitel döntő. A megyerendezésnél a hatóságoknak joga lesz, hogy a létező nagy adó mellett extraadót vessenek ki, és ekkor az fog előállani, hogy míg az államnak lesznek jól fizetett közegei, a megye nem leend képes oly tisztviselőket szerezni, kik a várakozásnak megfelelnének. Felhozta a minister, hogy a megyének fenmarad szabad vitatkozási joga az országos ügyekre nézve. Szóló csodálatosnak látja, hogy oly testületnek, melytől megtagadják az ítéletképességet a bírák választásában, meghagynak oly jogot, mely már magában politikai miveltséget kíván. Hogy a megyének meghagyatik a kérvényezési jog, arra nem nagy súlyt fektet, mert ime itt van a ház előtt egy halmazkérvény, mely ajavaslat tárgyalásának elhalasztását kívánja, és ezek akkor fognak pertraktáltatni, mikor a kérdés el lesz döntve. Reform eszmének ismeri el ő is a törvénykezésnek elválasztását a közigazgatástól, de nem úgy mint terveztetik, mert ez a legnagyobb veszély a megyékre nézve. Temérdek súrlódás fog létre jönni az állami és megyei tisztviselők közt, melyben az állam mindig a megye rovására a kinevezett bírót fogja védeni és támogatni,és ez nem reform, hanem a kormány harcza a megyék ellen. Nem fogadhatja el azon állítást,hogy a bírák e javaslat által függetlenné tétetnek,nem pedig azért, mert a közp.bizottság előadója bevallotta, hogy négy év múlván a miniszter , kik képtelennek bizonyulnak, elmozdítja azokat. Ez teljesen illusóriussá és egyedül a minisztertől függővé teszi a bírákat. Ajavaslat elhalasztását kívánja, míg az országnak, és illetőleg az abban lévő hatóságok, testületeknek alkalom adatik nyilatkoztatásra.(Helyeslés a baloldalon.) Hoffmann, Pál szerint nem az a kérdés mi volna jobb : a választási vagy a kinevezési rendszer-e, hanem mit kíván az igazságszolgáltatás érdeke ? és hogy az igazság minő ügy ? Az elsőre szóló megfeledkezett felelni. A másodikra az a válasza, hogy az nem helyi, hanem országos ügy, és e szerint nem érti, hogy lehessen azt a megyékre bízni. Ezt előrebocsátva, Tisza, Várady és Schwarcz érveiknek cáfolgatásába bocsátkozott és végül kijelenté, hogy ajavaslatot, mint olyat, mely a 48-iki törvények szellemében van (ellenmondás balról) nemcsak elfogadja, hanem dicsőségének tartja, hogy szavazatát ráadhatja. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök jelenti,hogy ép most érkezett hozzá az ő felsége által szentesített ujonczozási törvény, melynek kihirdetése sürgős. A Jegyző azt felavassa. Simonyi Lajos dr. beszédében azonnal az elette szóló hamis érvelését rontotta le. Nevetségesnek tünteti fel azon állítását, hogy az ellenek a feudális intézményekhez ragaszkodik mer elfelejti, hogy 48-ban a törv.hatóságok democraticus alapra lőnek fektetve. Igaz ugyan, hogy ezenhatóságok bizottmányai nem képviselik többé a közvéleményt, de épen ezért kívánja az, ellenzék ezek reorganizálását, és hogy az erre vonatkozójavaslat előterjesztessék. Hoffmann azt állítá, hogy ez igazságszolgáltatás azért ross, mert választott bírák kezelik azt. Szóló pedg azt mondja, hogy az igazságszolgáltatás csakúgy mint jelenleg is áll, egyedül annak köszönhető, hogy választott bíráink vannak, mert ezek legalább becsületesek, míg ellenkezőleg tudjuk, hogy a kinevezetteknél ez nem volt található. Hoffmann legkielégítőbb biztosítékát látja az alkotmánynak a népképviseletben , a felelős ministériumban, de ha az alkotmány tanát tanulmányozta volna, tudná, hogy midez összeomlik, ha nem támogatják kellő intézmények. — N. továbbá megrótta az ellenzéket,hogy összekoldult kérvényekkel járul a ház elé, ez nem illik az ellenzékre, mert nem akarja megvásárolni a közvéleményt, de koldulni sem szokott, tanúsítja ezt a közelmúlt, melyben egy férfi az ellenzék soraiból, azért mert kérni nem akart, meghalt a börtönben. (Élénk helyeslés balról.) Szóló nagyon sajnálja, hogy Hofmann az alkotmányos fogalomnak még alpháját sem ismeri, mely kimondja, hogy minden szabad honpolgár intézhet kérvényt fejedelméhez, országgyűléséhez. Csodálkozik azon, hogy H. ki meri mondani azt, mit egy képviselőnek sem szabad kimondani, hogy a beadott kérvényeket a ház figyelembe sem vesz. (Helyeslés balról.) Szaló ezután Tóth V. és az igazságügyminiszter állításai egynémelyikének cáfolásába bocsátkozott, és végül felszólítja az igazságügyminisztert, hogy ezenjavaslatot is venné vissza, mint tette a katonai bíróságokról szólójavaslattal. (Zajos éljenzés a baloldalon.) Eszterházy Pál gr. a bíróságok és megyék szervezését igen sürgőseknek ismeri el, de az előbbit sürgősebbnek találja, mert az már nemzeti becsületkérdéssé vált. Hallotta ő többször fölemlíteni a közvéleményt, mely, mint az ellenzék mondja, a választás mellett nyilvánul. Szóló hódol a közvéleménynek, de ez szerinte mai nap nincs hazánkban, itt csak pártvélemény van.Pártolja ajavaslatot, mert abban azt látja,hogy függetlenné teszi a bírót felfelé és lefelé egyaránt. A kinevezésért a minisztert éri a felelősség, és ha mint Jókai mondá,ez szintén a nepotismus hibájába esnék, felelőssé lehet őt tenni a közvélemény szélőszéke előtt (melyről beszéde kezdetén azt mondá, hogy nincs). Salamon Lajos kész volna elismerni, hogy ajavaslat reformtörekvést, ha a kinevezést nem tartalmazná, de így ezen elismerését és szavazatát is meg kell vonnia tőle., Simay Gergely a tjavaslatot, mert a mellett szól az európai közvélemény, elfogadja. Szakácsy Dániel ellene nyilatkozik a tjavaslatnak, mert az a múlt évben hozott perrendtartásról szóló törvényt sérti, változtatja, ezt az igazságügyminiszter meg nem említette. A nevezett törvény 1-fő §-a ugyanis azt mondja, hogy a megyékben a törvszékek száma szaporítható a megye által az igazságügyminiszter jóváhagyása mellett. Ha tehát szaporítani is van joguk, kérdéstelen, hogy a meglevőket beleegyezésük nélkül elvenni nem lehet a megyéktől, melyek ez ellen tiltakoznak is. Első ezek sorában Zemplén,vagy az Andrássy megye,melynek egyik képviselője a miniszterelnök és melynek főispánja testvére Andrássy Aladár úr. A tiltakozási felirat ennek a főispánnak elnöklete alatt tartott megyei bizottmányi gyűlésben egyhangúlag határoztatott el. És annak az országgyűlés elé terjesztésére gr. Andrássy Gyula képviselő azért is megkéretett különösen, mert 1865-ik évi képviselővé választatása alkalmával úgy nyilatkozott a megyeház ábonjáról a nagyközönség előtt ünnepélyesen,hogy ha a megyei municipiumokat a parlamentáris kormányzattal összeegyeztetni nem sikerülne, készebb a parlamenti kormányzatot, mint a municzipiumokat és az 1848-iki törvényeket feladni. (Helyeslés balról.) Szóló erkölcsi kötelességének is tartja ellene szavazni, mert megyéje közvéleménye ellene nyilatkozik, mely megvárja, hogy társai e kérdésben vele szavazzanak hazafiui kötelességből. (Helyeslés balon.) Elnök fölkéri az osztályok elnökeit, hogy szombatra híják össze az osztályokat a postaszerződés tárgyalására, mire az ülés 3 órakor eloszlik. KÜLFÖLD. Mansici le rel®. Az olasz lapok közük Mazzininak egy levelét, melyet egyik elfogott egyén levelei közt találtak. A levél így hangzik: „Testvérek ! Két komoly és világos szót! A milánói események egy küzdelem incidense,incidens, melynek némely emberek hibája miatt nem volt eredménye. Míg igyekeztem meggyőzni némely váratlan ellenvetést, melyet pártunkban a vállalat ellen tettek, néhány polgár és katona, félig kicsinyes félelemből, félig azért, mert felfedezéstől féltek, rögtön működni akartak. Én tiltakoztam e gondolat ellen, küzdöttem ellene, de hasztalan, ragaszkodtam ahoz, ők elváltak tőlem. Az esztelen előkészületek és a meghasonlásunkat követő fecsegések, felkelték a hatalom figyelmét, innen az elfogatások és bizonyos készülékek felfedezése. A türelmetlenek visszavonultak. Ha az elfogott egyének közül kiveszitek Cost...tot és Nat...ot, kiket valószínüleg szabadon bocsátanak a per előtt, a két Sie . . . t, kik történetesen Milanóban voltak és Trombinit fiával, kiknek csak azt vetik szemükre, hogy egy vádlott elfutását előmozdíták, ti látjátok, hogy az egész mivé olvad össze. Az elemek tömege bántatlan, mi azok vagyunk, akik voltunk. Ami az egyenetlenséget illeti, ez fontosabb dolog, jó lesz erről magyarázatot adni. A veteránok fejei akadályoztak minket, e nélkül Milano a miénk lenne most. A veszély az új militarismusnak önkénytelen (mert nem vádolom a szándékokat) beviteléből származott a democratia kebelébe. Én ismerem a veteránokat és tisztelem őket. A főbbekről beszélek. Ők semmi fontosságot nem csatoltak a katonai elemhez a mi főhódítmányunkhoz, ők csak magukra akartak számolni, ők a cselekvési idő és eszközök kizárólagos bírái akartak maradni. Ez nem volt lehetséges, úgy, hogy a párt egysége volt a szakadás oka. A veteránoknak e veszélyt el kell hárítniuk. A főnökök által okozott akadály a következő : ők azt hiszik, hogy nem érdemes cselekedni, míg nem akad alkalom, akár belső izgatás alakjában, milyen volt az ötletadó által, akár külső izgatás által, milyen egy háború vagy más egyéb. Én határozottan visszautasítom egy külső tény szükségességét, nem méltó az hozzánk. Ami a belső alkalmat illeti, ez elcsavart kérdésnek tűnik fel előttem , épen arról van szó, hogy Olaszországnak alkalmat csináljunk, két fontos város győzelmes kezdeményezése elég arra. A valódi kérdés tehát reám nézve ez: működhetünk és győzhetünk-e mi két városban, vagy nem? A szabadság veteránjainak fejei azt állítják, hogy igen. Hogy egy kezdeményezés a sikerről bizonyos legyen, szükséges, hogy a kiválasztott pontokon minden elem közreműködni igyekezzék. Íme ezért igyekeztem az ellenvetéseket legyőzni, és ismétlem, igyekezni kell most is azokat legyőzni. Két mód van : meggyőzni az ellenvéleményüeket, hogy mondjanak le az ellenvetésről, vagy megsemmisíteni az ellenvetést. Az első esetben, maguknak a veteránoknak kell azon működniök, a második esetben az egész párt fog működni. A veteránok társaságai a különböző városokban ez emberekhez kel hogy forduljanak, és megmondani nekik, hogy osztják eszméinket, hogy a hazát érettnek leszik, és cselekedni óhajtanak, és bíznak abban, miszerint az általános óhaj az ellenvéleményüket rábbondja az azokkal való egyezkedése, kiknek szándékukban áll, azon fontos pontokn működni, melyeket felhívnak. Ha a másik mádot fogadják el, a pártnak igyekeznie kel a szükséges alkalmat megteremteni, és elhárítni azon ellenvetést, akár azáltal, hogy a földnevelő népben az izgatóságot felkeleni igykszik, akár Rómában támaszt egy újat. Ráta, melyet a monarchia láthatólag elhagyott, a közgyűlések egész sorára kellene, hogy okotzolgáltasson, melyeket különböző városokban egyszerre kellene indítani. Az előbbiek beszédekre szolgáltatnának alkalmat, melyeknek merészségben mindig növekedniük kellene, és azzal végződniök, hogy a kormány működését ,s ellenállást támaszszanak. Előttem egy dolog bizonyos. Az ország egy változásra meg van érve. A pillanat eljött a cselekvésre. Ha a párt ezt elszalasztja, a cselekvésre képtelennek nyilvánítja magát. A szervezeti munka a hosszas várakozásban megsemmisül. A katonai elem, e késedelem által feláldozt